2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow AdventInfo arrow Hírek arrow Újra együtt
Újra együtt PDF Nyomtatás E-mail

Osztálytalálkozót szervezett a Terézvárosi Gyülekezet

bp-a_-_osztalytalalkozoimg_3881 Egy csodás szombatot tölthettünk el a Terézvárosi Gyülekezetben január 23-án. A program eléggé újszerű volt, hivatalosan egy osztálytalálkozót szervezett a gyülekezett. Hogykik vettek részt, és honnan jött az ötlet?

Egy jelenlegi gyermekiskolai tanítónk, Város Viktória volt az ötletgazda és az esemény egyik motorja. Ő is ennek a gyülekezetnek a gyerekiskolájában nőtt fel, majd maga is tanítani kezdett. Észre sem veszi az ember, hogy mennyire repül az idő, és már ő sem ismeri meg sok, egykori kis tanítványát. Ezért jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a gyülekezet szervezne egy osztálytalálkozott, ahova az egykori gyerekiskolai tanítóinkat, gyerekeinket és a régi ifjúsági tagokat invitáljuk meg, hogy a kedves emlékek felelevenítésével megújítsuk a kapcsolatunkat is egymással.

bp-a_-_osztalytalalkozoimg_3858Bő három hét volt a szervezésre, ami egy ekkora rendezvénynél finoman szólva sem mondható elegendőnek. A Gyermekosztály vezetője, Pacsainé Kleinert Teréz több korábbi és jelenlegi tanítóval, fiatallal együtt nagy lelkesedéssel gyűjtötte az adatokat, a képeket, készítette a programot. 275 személy szerepelt a listán, akik a 2000–2010 közötti időszakban jártak az „A” gyülekezet gyermekiskolájába, vagy az ifjúsághoz tartoztak. Természetesen sokan ma már külföldön élnek vagy csak az ország túlsó végén, de sajnos vannak olyanok is, akik azóta nem látogatják rendszeresen a gyülekezetet. Három hét alatt nagyjából 120 embert sikerült megtalálni, felkeresni és meghívni a rendezvényre.

bp-a_-_osztalytalalkozo_img_3846Szombat délelőtt körülbelül 70 vendéggel lettünk többen a gyülekezeti teremben. Zsiga Attila vezetésével egy csodálatos, lélekemelő istentiszteletben volt része minden jelenlévőnek. Majd a gyülekezet egy kis ebéddel készült a vendégeknek. Mint általában, a szendvicsek most is hamar elfogytak, és miután a sütis tálak is üresen maradtak, a nagy teremben mindannyian körbe ültünk, és kezdetét vette a nosztalgiázás. Egykori tanítóink meséltek a csínytevéseinkről, amiken jót mulattunk, és persze olykor-olykor teljesen belepirultunk. Az egyik program az volt, hogy mutassunk be egy-egy olyan „volt osztálytársunkat”, akit már évek óta nem láttunk, a beszélgetés végére mégis csak a nagy sztorizások maradtak. A délután hamar elszaladt a sok nevetés miatt, és mindenki úgy érezhette, bőven maradt még történet benne is. Az egyik volt tanítónk, Csabai Emese segítségével Város Viktória egy több mint fél órás kis visszaemlékező videóval készült. A videóban rendezvényekre, kirándulásokra, nyaralásokra emlékezhettek azok, akik ma már a gyerekeikkel nézték a felvételeket.

Mivel ez a szombat remekül sikerült, nem is kérdés, hogy lesz folytatás. Ahhoz, hogy minél több régi ismerős találkozhasson egymással, több időt kell hagynunk a meghívók kifutásához, és ahhoz, hogy ha valaki messze van, úgy intézhesse, hogy itt tudjon lenni, így a következő Osztálytalálkozót szeptember, október környékén fogjuk megszervezni. Reméljük, az is hasonlóan jó kedélyűen telik majd, csak sokkal több rég nem látott ismerőssel.

Takács Dóra

 
< Előző   Következő >

 
 
 
AdventInfo
Hírek
Generál Konferencia hírei
Programok
Rövidhírek
Egészségügyi hírek
Joomla Toplista