Amikor egy kisgyermek megszületik, a köldökzsinór elvágása látványosan jelzi, hogy immáron egy különálló emberi lénnyel állunk szemben, aki testileg már nem része az édesanyjának. Van azonban egy másik köldökzsinór is, amely láthatatlan, de annál erősebb kötelekkel köti a gyermeket szüleihez. Ezeket a köteleket az érzelmi függés szálaiból sodorták. A gyermekkor ideje alatt ennek a lelki köldökzsinórnak életmentő szerepe van, mert teret biztosít a szülő gondoskodásának, védelmének, vezetésének. A felnőtté válás során azonban a lelki köldökzsinór kötelei egyre lazábbá válnak, majd ideális esetben bekövetkezik az a helyzet, hogy a szülő és a gyermek kapcsolatát már nem a függőség, az alá- és fölérendeltség, a kritikátlan engedelmesség, vagy éppen a kiszolgáltatottság határozza meg. Egy ilyen helyzetben szülő és gyermeke egyenrangú, a saját életéért felelősséget vállaló, önálló nézetekkel és véleménnyel bíró, egymást kölcsönösen tisztelő és elismerő emberként áll egymás mellett.

Hogy ez a helyzet megvalósul-e, az a szülőn és a gyermeken egyaránt múlik. Hadd szemléltessem ezt két élő példán: Zsolt 26 éves, dolgozó férfi, aki életkora ellenére még mindig a szüleivel él. Jólnevelt fiúként a fizetése felét hazaadja, az anyukája pedig - mint egy igazi szerető édesanya - főz, mos, vasal a kisfiára. Zsolt minden percéről részletesen beszámol a Mamának, a Mama pedig jóindulatúan mindig elmondja Zsoltikának - mert ő így szólítja - hogy mit tett jól és mit tett rosszul. Két évvel ezelőtt Zsoltika megismerkedett Ilcsivel, akivel életében először átélte a mindent elsöprő szerelmet. A dolog olyan komolyra fordult, hogy már a házasság kérdése is szóba került. Ettől a ponttól kezdve egy ki nem mondott, de a légkört mindig erősen befolyásoló ellenállást érzett a Mama részéről. Ez az ellenállás olyan nyomást mért rá, hogy egy idő után úgy érezte, választania kell a két nő között. A helyzetet végül úgy oldotta meg, hogy szakított Ilcsivel és visszabújt a Mama szoknyája mögé.

Mi is volt itt a probléma? Zsoltika nem akart és ennél fogva nem is tudott felelősséget vállalni a saját életéért. Félt feladni a megszokott, biztonságot adó helyzetet (biztos otthon, tiszta ruha, meleg étel), mert ha mindezt egy határozott lépéssel felfüggesztené, akkor a saját lábára kellene állnia, és mindezt magának kellene biztosítania. Ha ez sikerülne, akkor minden nagyszerű lenne; végre egy felnőtt, életképes, házasságra alkalmas ember válna belőle. De ha kudarcot vallana, azzal úgy érzi, megbántaná szegény édesanyját, aki a világra hozta, felnevelte és egyengette útjait. Márpedig egy ilyen helyzetben határozott lépésekre van szükség! Kockázatot kell vállalni (mert esetleg lesznek dolgok, amelyek nem úgy sikerülnek, mint ahogyan eltervezzük). Ha komolyan szereti a lányt, akkor álljon ki mellette és vállalja fel, hogy a véleménye esetleg eltér az édesanyja véleményétől (ez egyébként is egy kényes kérdés, hiszen az anyát ilyen helyzetben gyakran nem az objektív adottságok irányítják, hanem az öntudatlan rivalizálás egy másik nővel, aki el akarja venni tőle a kisfiát, akinek 20 évig ő volt az egyetlen nő az életében).

Egy másik eset: Évi kapott egy ösztöndíjas tanulmányi lehetőséget Németországban. Régi vágya teljesült ezzel, de fél, hogy a szülei nem fogják jónéven venni. Egy meghitt esti beszélgetésben aztán kiteríti a kártyáit, és elmondja a nagy hírt. Az édesapja némi gondolkodás után a következőt mondja: "Kislányom, nekünk édesanyáddal az a legfontosabb, hogy a te életed egyenesbe jöjjön. Velünk ne törődj, mi majdcsak feldolgozzuk egyszer, hogy magunkra maradtunk." A kommunikációelméletben ezt a jelenséget hívják kettős csapdának. A szülő itt burkoltan és gyakran nem is tudatosan két üzenetet küld a gyermekének: (1.) "Azt szeretném, ha önállóan élnéd az életedet, felnőtt, érett emberként." (2.) "Azt szeretném, ha mindig mellettem maradnál, függnél tőlem és sosem hagynál magamra." A gyermek bármelyik üzenetnek is engedelmeskedik, csapdába esik. Ilyenkor az a megoldás, hogy a gyermek elmondja a szülőnek mindkét üzenetet, amit a szavaiból kihallott, és lehetőséget ad számára, hogy rendszerezze a gondolatait és újrafogalmazza mondanivalóját egy egységes üzenetként.

Ilyen dolog ez a lelki köldökzsinór. Sokáig véd, oltalmaz, biztonságot nyújt, egy bizonyos kortól viszont (és ez a kor személyenként különbözhet), gátol, akadályoz és megfojt. Ne féljünk a felelősségvállalástól és az önállóvá válástól. Egy ember éppen azzal igazolhatja, hogy felnőtt, ha képes megállni a saját lábán; képes irányítani az életét, felelősséget vállalva döntéseiért; és képes egy lelki és anyagi javakban folyamatosan növekvő életvitelt kialakítani magának. A szülő pedig akkor végezte el jól a rábízott nevelői munkát, ha gyermekét mindazzal a tudással és készséggel felruházta, amelynek segítségével nélküle is képes megállni a helyét a világban.