2024. május 25. Szombat
Napnyugta: 20:27
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Bibliaismeret arrow Lelki egészség arrow Mózes – A késleltetett reménység
Mózes – A késleltetett reménység PDF Nyomtatás E-mail
Tartalom
1. oldal
2. oldal

A hős, aki a pusztai magány éveiben, élete nehéz időszakában tanult meg bízni Istenben

Mózes. E név az erő jelképe lett, hiszen e férfi lett „az egyik legbefolyásosabb, és legnagyobb hatalommal rendelkező vezető, aki valaha élt e földön"1.  Mózes vezetése alatt kemény sorsú rabszolgák egy csoportja nemzetté vált. A fáraó vályogtégla-készítői az ő segítségével művelt és sokoldalú közösséggé lettek. Ábrahám fiait és leányait sikerrel vezette át a világ egyik legkietlenebb vidékén a tejjel és mézzel folyó földre, az Ígéret Földjére.

Mózes. Megeshetett volna, hogy soha senki nem ismeri meg ezt a nevet. Idegenként született Egyiptomban, és már születésekor feláldozhatták volna a folyó istenének, ám édesanyja három hónapig rejtegette őt. Mivel tovább már nem titkolhatta gyermekének létét, gyengéden belefektette őt egy gyékénykosárba, amit a folyó partján a sás közé helyezett, ahová a fáraó lánya járt fürdeni.

Mózes. Idegen név volt ez, szülei nem ezt választották volna számára. Mégis valahányszor a nevét hallotta - amelynek jelentése: „vízből kihúzni" (2Móz 2:10) -, az mindig emlékeztette őt az életét megmentő csodára. Arra a csodára, amikor a fáraó leánya kiemelte a vízből, és befogadta a királyi családba.

Mózes. Negyven évvel később saját népe nem ismerte ezt a nevet, de ez nem volt fontos. Valaki más nevében érkezett hozzájuk, a „VAGYOK" nevében, „...az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene..." nevében (2Móz 3:14-15). Mózes így lett Isten reményteljes üzenetének küldötte.

 

A remény hírnöke

Negyven évvel később Mózes készségesen vezette volna ki népét Egyiptomból - ha azok támogatták volna ebben. Ő már bizonyította irántuk való hűségét, amikor megölte az egyiptomit (2Móz 2:12). Ő készen volt, a nép azonban nem. „És azt gondolta, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg" (ApCsel 7:25). Mózes megértette Isten tervét saját életére vonatkozóan, de még meg kellett tanulnia Isten módszerét is. Isten szemében még korántsem állt készen a vezetésre - legalábbis ekkor még nem.

A rabszolgaként született, de hercegként felnevelkedett Mózesnek negyven - a pusztában eltöltött - esztendőre, valamint az Istennel való személyes találkozásra volt szüksége ahhoz, hogy készen álljon Isten népének vezetésére. Ez alkalommal, amikor szent helyen áll, Mózes tétovázik. Érvelése modern füleinknek is ismerős, mi is hasonló kifogásokkal élünk.

Ki vagyok én, hogy megtegyem, amit kérsz tőlem? Különben is, ki vagy Te? Miért hinnének nekem? Nem fogom tudni, mit mondjak (lásd 2Móz 3:11, 13; 4:1, 10). És végül: „...Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz!" (2Móz 4:13).

Alkalmatlanságának tudata jelzi: készen áll arra, hogy Isten népének vezetője legyen, mert tudja, hogy saját erejéből nem képes erre. Ne felejtsük el, Mózes jól képzett egyiptomi herceg volt! Jártas volt a művészetekben, a tudományban, a hadászatban és a diplomáciában, még egy szedett-vedett izraelita hadsereget is meg tudott volna szervezni, hogy szembeszálljanak az egyiptomi haderővel.

Istennek azonban más terve volt. Mózes lesz a vezető, de Isten állítja fel a „haditervet". Mózes legelsősorban Isten küldötte: figyelmeztető üzenetet visz a fáraónak és az egyiptomiaknak, a remény üzenetét pedig az izraelitáknak.

Mi, a reménység jelenkori hirdetői, jól tesszük, ha megfigyeljük, mennyire függött Mózes Istentől. Hallgassuk Isten ígéretét: „...Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Egyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek... És béviszlek titeket a földre, amely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr" (2Móz 6:6-8)!

Szabadítás és az Ígéret Földje! Semmi sem változott. Ezek Isten ígéretei, amelyeket csöndesen suttogott az Édenben az ember bukása után, tényszerűen kijelentett és valódi földi helyszínekhez kapcsolt az izraeliták kivonulásakor, vérrel rajzolt meg a Golgotán, végül hangos szóval kiált a Jelenések könyvének 14. fejezetében szereplő három angyal által.

Ez a mi üzenetünk!

Az izraeliták szabadulása biztos. A csapások bizonyítják, hogy Isten hatalma nagyobb Egyiptom bálványainak hatalmánál, és megerősítik az izraeliták hitét. Eljön a páska estéje. A nép készen áll, már becsomagoltak, és „a szabadság boldog reménységével"2 várják, hogy elkezdődjön utazásuk az Ígéret Földje felé. Elsőszülötteik életét a bárány vére védi, amelyet házaik ajtófélfáira hintettek.

A bárány vére életet ad. Reménységünket Isten Bárányának vérében lelhetjük meg!



 
< Előző   Következő >

 
 
 
Bibliaismeret
Bibliatanulmányok
Lelki egészség
Bibliai Levelező Iskola
On-line Biblia
Ellen G. White Írásai
Joomla Toplista