2024.  február  22.  Csütörtök
Napnyugta: 17:18
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Bibliaismeret arrow Lelki egészség arrow Mária – A remény megpróbáltatik
Mária – A remény megpróbáltatik PDF Nyomtatás E-mail
Tartalom
1. oldal
2. oldal

Az a megtiszteltetés, hogy a Messiás édesanyja lehetett, nem tudta őt felkészíteni a fájdalomra, amit fiának elvesztése jelentett

Csak egy fiatal nő volt a sok közül - jelentéktelen személy egy közönséges faluból. A Szentírás fanfárok hangja nélkül mutatja be Máriát, és csupáncsak annyit említ meg róla, hogy hamarosan összeházasodik egy József nevű áccsal. Persze nem is volt oka arra, hogy sokkal fényesebb jövőben reménykedjen. A létért folytatott mindennapi küzdelem a kietlen hegyvidéken fekvő Názáretben állandó munkát adott neki: vizet hordott, gabonát termesztett, ételt készített, szőtt és font.

Mégis, amint ott ült a zsinagógában minden szombaton, Mária olyan szavakat hallott, amelyek végigkísérték őt az egész hét folyamán. A Törvény könyvéből való felolvasások felidézték, hogyan szabadította meg Isten az Ő népét, a próféták irataiból való üzenetek pedig a jövőbeni megváltás és ítélet jó hírével örvendeztették meg lelkét. Egyesek azzal is érveltek, hogy ez a szabadítás nagyon hamar elérkezik a Messiás (Felkent) személyében, akit Isten küld. Lehetséges, hogy én is tanúja leszek mindennek egy napon - elmélkedett Mária.

Mindennek ellenére, amikor egy angyal jelent meg hirtelen az égből, és hihetetlen tartalmú üzenetet hozott számára, ez Máriát teljesen készületlenül érte. Amikor az angyal ünnepélyesen kijelentette, hogy Isten kegyébe fogadta őt, Mária első reakciója a teljes megdöbbenés volt. Következő szavai pedig teljesen értelmezhetetlenek voltak egy hajadon leány számára. Így szólt az ígéret: „És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat...". Majd az angyal folytatta szavait, és a gondolatoktól, amiket Mária most hallott, szinte meg is szédült: „Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét; És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen!" (Lk 1:30-33).

Érzelmek egész hada lepte el Mária elméjét: ámulat, félelem, öröm - és a ragyogó reménysugár, hiszen hirtelen karnyújtásnyira volt tőle az, amiről korábban aligha álmodhatott. „Mimódon lesz ez?" - kérdezte, amikor végre sikerült megszólalnia.

Máriának az angyallal folytatott beszélgetése egyedülálló az emberi történelem nagy eseményei között is. Legtöbben azonban őrzünk olyan emlékeket mindennapi életünkből, amikor Isten szeretetteljes terve tagadhatatlanul nagyon is személyes formát öltött. Ilyenkor Isten percekre elfújta mindennapi aggodalmaink ködét, hogy egyrészt félreérthetetlen hívással lépjen be az életünkbe, amire nem lehet nemet mondani, másrészt jelenlétének tündöklő ígéreteivel, amelyeket balgaság lenne visszautasítanunk.

Amint alakja gömbölyödött, Mária fokozatosan hozzászokott a páratlan tapasztalathoz, amiben része volt. Egy látogatásakor, amelyet szintén áldott állapotban lévő unokatestvérénél tett, ámulatba ejtette az, ahogyan Isten kitünteti figyelmével őt és népe más számkivetettjeit. Dicsőítő énekben fogalmazta meg, hogy az Úr népe segítségére siet, ahogyan megígérte. Azokban a napokban, amikor József azon gyötrődött, vajon elbocsássa-e őt, csak ez a remény éltette, és állhatatosan ragaszkodott az angyal megjelenésének és megrendítő szavainak eleven emlékéhez.

A tudat, hogy az Ígéret Gyermeke születik meg, az ő kicsi fia, Jézus: ez segített neki győztesen elviselni a fájdalmat és a szégyent, hogy egy jászolban kell szülnie. Az élmény, hogy Jézust karjában ringathatta és csodálhatta tökéletes kis arcát, elhomályosította annak csodáját, amit a pásztorok, a keleti bölcsek és mindazok az igazak meséltek, akiket Isten választott ki, hogy együtt ünnepeljék vele a Megváltó születését. Máriának gyakran meg kellett állnia, és megvizsgálnia gondolatait és tapasztalatait, s meg kellett próbálnia összeegyeztetni a kisbaba bájos lényét azzal a szereppel, amit majd Isten Fiaként és örökkévaló Királyként be kell töltenie (lásd Lk 2:19).

Bizonyára más nyugtalanító gondolatai is támadtak. Vajon hol az ünnepélyes fogadtatás, amilyet az Istentől küldött Megváltó Király érdemel? Miért küldött Isten pásztorokat és ismeretlen senkiket a nép vezetői helyett? A kérdések akkor is ott maradtak szívében, amikor Jézus lassan ifjúvá serdült. Bár fiának egyre nyilvánvalóbb bölcsessége és megnyerő lénye nagy boldogsággal töltötte el, Mária azzal a keserédes tapasztalattal igyekezett megbirkózni, amit akkor élt át, amikor fia először mutatta ki, hogy inkább mennyei Atyjához ragaszkodik, mint hozzá és Józsefhez (Lk 2:46-50).

Megpróbált felkészülni az elkerülhetetlen eseményre, amikor Jézus elhagyja majd otthonát, hogy az Atyja által rábízott munkát végezze.

Bár harminc éven át vele maradt, mégis nehéz volt számára, amikor szeretett Fia búcsút intett és távozott a faluból. Néha természetesen találkozott vele, hiszen Jézus tartózkodási helyéül a tóparti Kapernaumot választotta. Anyai szíve gyakran dagadt a büszkeségtől, amikor az utazók lenyűgöző csodáiról és gyönyörű tanításairól beszéltek.

Mária örült Fia munkájának, és bár mindig kedves volt hozzá, amikor találkoztak, mégis nagyon hiányoztak neki a régi, meghitt, együtt töltött idők. Azt azonban álmában sem gondolta volna, milyen utat kell Jézusnak végigjárnia. Mária ráébredt: az Istentől jövő elhívás és az Ő ígéretei nem mindig garantálják a fájdalmaktól mentes utat, amely összhangban van az egyén vágyaival és elvárásaival. Mégis, amikor a Jézustól várt megváltás reménye teljesen lehetetlennek vagy távolinak látszott, Mária akkor is az angyal ígéretébe kapaszkodott, illetve Isten ígéretébe, aki őt küldte.



 
< Előző   Következő >

 
 
 
Bibliaismeret
Bibliatanulmányok
Lelki egészség
Bibliai Levelező Iskola
On-line Biblia
Ellen G. White Írásai
Joomla Toplista