oldal 2 / 2
Jézus reményt hozott a reménytelennek
Vannak
időszakok, amikor Krisztus azt mondja szolgáinak, akik erejükhöz mérten nagyon
túlterheltek: „...Jertek el csupán ti
magatok valamely puszta helyre és pihenjetek meg egy kevéssé..." (Mk 6:31).
Feljegyzésünk van arról, hogy egy ízben, egy szakadatlan munkával töltött nap
végén, Megváltónk lefeküdt - egy kötélcsomó volt a párnája - és hamar álomba is
merült egy halászcsónakban. Kimerült emberi természete pihenésért, alvásért
kiáltott...
Íme a
Megváltó! Milyen nyomasztó volt a sok nyomorúság, amely mind az Ő gyógyírt adó
kezére várt! Tanított és gyógyított a templomban, magyarázta a Szentírást az
utcákon, az útfélen, és magányos sétái alkalmával: a sok sürgős teendő miatt
nem maradt ideje a pihenésre. Könyörületes szíve megindult az elnyomottak
láttán. Vigasztalta a gyászolókat, reményt hozott a reményteleneknek,
meggyógyította a bűn által okozott sebeket és sérüléseket. Széjjeljárván jót
tett.2
A
kereszténynek nem az evilági dolgokért kell élnie. Jézusra kell tekintenünk,
aki rettenetes halálával elkészítette számunkra a szabadulás útját. Ha örök
életet akarunk nyerni, mindnyájunknak ragaszkodnunk kell a reménységhez,
amelyet az evangélium tár elénk. Fel kell tennünk a kérdést magunknak: „Mennyi áldozatot vagyok hajlandó hozni az
igazság érdekében?" Mielőtt válaszolnál a kérdésre, arra kérnélek, tekints
Jézus életére és éretted hozott áldozatára! Ha látod Őt, akit a te bűneid
szegeztek fel a Golgota keresztjére, töredelmes szívvel mindent leteszel az Ő
lábaihoz. Amikor felidézzük, milyen nagy volt üdvösségünk ára, biztosak
lehetünk abban, hogy az örök élet mindent megér. ...
Sátán sokféle módon kísért arra, hogy
lelkünket eltávolítsa Krisztustól. Először is azt fogja súgni neked, hogy elég
jó vagy önmagadban is, nincs szükséged Jézus átalakító hatalmára. Azt fogja
sugallni, hogy kevés hibát követtél el életedben, és ezeket már kiegyenlítetted
jó cselekedeteiddel. Ha olyan életet éltél volna, mint amilyennek ő próbálja
beállítani számodra, az törött szemekből álló láncra hasonlítana, ami teljesen
értéktelen. Egyetlen bűn, amelyet nem hagytál el, elegendő ahhoz, hogy bezárja
előtted a menny ajtaját. Ezért jött el Jézus, hogy meghaljon a Golgota
keresztjén, mert az ember nem üdvözülhet, ha a bűnnek csak egy foltja is rajta
éktelenkedik! Egyetlen reménységed, ha felnézel Jézusra, hogy élj! Ő
teljességgel képes megszabadítani azokat, akik hozzá jönnek, és teljes mértékig
képes bevégezni azt, amit elkezdett benned és érted. Ő felemel bennünket a
mélységből, ahová a bűn miatt süllyedtünk.3
Krisztus a mi Közbenjárónk
A Golgota
keresztjéhez közeledve páratlan szeretetnek lehetünk tanúi. Amint hit által
felfogjuk az áldozat jelentőségét, olyan bűnösöknek látjuk magunkat, akiket a
törvény elítél. Ez a bűnbánat. Alázatos szívvel jőve bocsánatot nyerünk, mert
Jézus Krisztus, aki szüntelen az oltár mellett áll, áldozatot mutat be a világ
bűneiért. A valódi sátor szolgálója Ő, melyet az Úr és nem ember épített.
A zsidó
szentély árnyékszolgálatának nincs többé jelentősége. Nincs többé szükség a
naponkénti és az évenkénti engesztelő áldozatra, a bűnök folytonos elkövetése
miatt azonban a közbenjáró engesztelő áldozatára van szükség. Jézus Isten
jelenlétében szolgál, a megöletett bárány véreként ajánlva fel vérét. Rámutat
az áldozatra, amit a bűnös minden vétke és mulasztása elfedezésére hozott.
Közbenjáró
Krisztusunk és a Szentlélek szüntelen közbenjárnak érettünk, de a Lélek nem úgy
teszi ezt, miként Krisztus, aki rámutat vérére, mely a világ alapítása óta
kiontatott.
A Lélek a
szívünkben munkálkodik: imára, hálára és dicséretre indít. Az ajkainkon
felzengő hála a Szentlélek munkájának eredménye, aki szent emlékezésre indítja
a lelket és megeleveníti a szív zenéjét.
A vallásos
szolgálatok, az imák, a hálaadás és a bűnvallomás tömjénként szállnak fel a
mennyei szentélybe az igaz hívőtől. Az emberiség romlott csatornáin áthaladva
azonban azok oly szennyesek, hogy hacsak vér által meg nem tisztulnak, Isten
szemében soha nem lehet értékük. Nem folt nélküli tisztaságban emelkednek fel,
s ha az Isten jobbján álló Közbenjáró nem ajánlja fel és tisztítja meg
valamennyit igazságossága által, akkor azokat Isten nem fogadja el. A földi
szentélyek minden jóillatának össze kell elegyednie Krisztus vérének
megtisztító cseppjeivel. Jézus saját érdemeinek tömjénezőjét tartja az Atya
előtt, amelyben a földi romlásnak nyoma sincs. Ebbe a tömjénezőbe gyűjti
népének imáit, háláit és bűnvallomásait, és ezek mellé helyezi saját folt
nélküli igazságosságát. Ezután, Krisztus engesztelésének érdemeivel
illatosítva, a tömjénfüst teljesen elfogadható állapotban kerül Isten elé.4
Sátán
megpróbál beférkőzni közénk és Isten közé, de hittel, Jézus megmentő hatalmát
magasztalva vissza kell utasítanunk. Nem kell-e késlekedés nélkül lépéseket
tennünk? Nem kell-e bizonyítanunk, hogy nem félünk a Megváltóra bízni magunkat
úgy a sötétségben, mint a fényben?
Reménység Krisztus közeli visszajövetelében
Jézus szeret
téged, és amikor próbák jönnek lelkedre - mert bizonyos, hogy jönni fognak -
azok találjanak téged imában, Isten előtt! Az ellenség mondhatja, hogy Isten
nem hall téged; de te csak nyugodj meg abban az ígéretben, hogy Ő meghallgatja
a töredelmes szívvel elmondott imákat! Könyörgéseid szüntelenül szálljanak
Jézushoz, és hidd, hogy meghallgat. Ő válaszol, és megszabadít téged minden
próbából és kísértésből! Az apostol ezt mondja: „Hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz
által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak
találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor" (1Pt 1:7).5
A Megváltó hű
követői minden korban az Úr eljövetelében reménykedtek. „Ismét eljövök" - mondta Jézus búcsúzóul az Olajfák-hegyén, és ez
az ígéret fénybe borította tanítványai előtt a jövőt. Öröm és reménység
költözött a szívükbe, amit a fájdalom nem tudott elfojtani, sem a
megpróbáltatás megfakítani. Szenvedés és üldözés közepette „a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsőséges
megjelenése" volt a „boldog
reménység". ...
A sziklás
Pátmoszon a szeretett tanítvány ezt az ígéretet hallotta: „Bizony hamar eljövök." És János sóvárgó válasza az egyház egész
zarándokútján mondott imáját önti szavakba: „...Bizony
jövel Uram Jézus!" (Jel 22:20).
1 Signs
of the Times, 1890. március 10.
2 Manuscript
Releases, 10. kötet, 349-350. o.
3 Signs
of the Times, 1890. március 17.
4 Szemelvények
Ellen G. White írásaiból, I. kötet, 316-317. o.
5 Signs
of the Times, 1890. március 17.
Ellen G. White
|