Utazás - reménységben

Éva ott, Isten jelenlétében kezdte el reményteljes útját. Ez az út nehéz terepeken vezette őt keresztül, és a bűntudat és a magány erőteljes érzéseivel volt kikövezve; iszonyatos fájdalmat élt át, amikor egyik fia megölte a másikat, és mindenhol az elmúlás jeleit láthatta. Ám a reménység erőt adott neki! Tudta, hogy nem az lesz életének általános jellemzője, amit most lát és tapasztal. Valamilyen dicsőséges esemény közeledik! A reménység hatással volt jelen életére, és új erőt adott neki a gonosz elleni küzdelemhez. Ez az új reménység szabaddá tette, hogy ellenálljon bűnös természete kívánságainak, visszautasítsa az ellenség terveit, és úgy döntsön, hogy Istennel járja útját. Tekintetét a dicső célra szegezte.

Az Úr világossá tette Éva számára, hogy az általa annyira vágyott reménység az ő egyik leszármazottja, egyik gyermeke személyében fog elérkezni. Csupán csak sejthetjük, milyen sóvárgó várakozást kelthetett Éva szívében ez az ígéret! Midőn első gyermekét várta, talán arra gondolhatott, ő lesz a megígért gyermek (vö. 1Móz 4:1!). De nem ő lett.

A remény azonban túléli a csalódást, és segít abban, hogy valami jobbat várjunk. A reménységet a várakozás élteti, hiszen nyitva tartja a lehetőséget, hogy bármely pillanatban bekövetkezhet, amire oly nagyon várunk. Az egyik legkomolyabb veszély, ami fenyeget bennünket, az, ha elveszítjük a várakozás érzését. Ha ez bekövetkezik, akkor reményünk kezdi elveszíteni jelentőségét, és ezzel azt kockáztatjuk, hogy a halál útja felé fogunk sodródni. Reménykedni annyit jelent, mint várakozásban élni; erőteljes meggyőződéssel élni; azzal a bizonyossággal élni, hogy Isten ígéretei megbízhatóak, és bármely pillanatban valóra válhatnak, amikor Ő úgy dönt, hogy eljött az idő.

Éva utódai megsokasodtak a várakozásteljes úton. Egyáltalán nem tudta, milyen sokat kell várni. Isten terve szerint Fiának eljövetele - aki valóra váltja a reménységet - a világméretű küzdelem egy bizonyos pontján kellett, hogy bekövetkezzen (Gal 4:4). A megígért gyermek egy asszonytól született meg. Arra a helyre, ahol a bűn utat talált az emberiséghez: egy asszony lényének mélyére maga Isten lépett be az emberré létel titka által; és vetette el a remény magvának valóságát az egész világ számára. Milyen hatalmas előjogban részesült Éva Isten által! Ahol a bukás bekövetkezett, oda helyezte Isten a megváltás titkát.

Utunk azonban még folytatódik. Reménységünk a végső beteljesedés, Krisztus második eljövetele felé halad. Évához hasonlóan, mi is a remény útján járunk. Az ő útja a mi utunk is, közös út. Szerte a világon Isten népe ugyanabba az irányba halad: egy a látásunk és egy az örömünk. Mindannyian a remény útján járunk; mindannyian e remény mielőbbi teljesülését várjuk; mindannyian osztozunk e reményben. Mindnyájan mennyei otthonunkba vágyunk. „Hogy örökre az üdvözültek honában élhessünk, hogy lelkünkön és testünkön ne a bűn sötét nyomait viseljük, hanem Teremtőnk képmását, és végtelen korszakokon át fejlődjünk a bölcsességben, tudásban és szentségben, ismét és ismét az eszmények új területeit fedezve fel, új csodákat és dicsőséges dolgokat találva s növekedjék a tudásra, az örömre és a szeretetre való képességünk, miközben tudjuk, hogy még mindig előttünk van a végtelen öröm, szeretet és bölcsesség: erre mutat előre a keresztény reménység!" (E. G. White: My Life Today, 361. o.).

Ha még nem fogadtad szívedbe e reménységet, arra hívlak ma, hogy jöjj, csatlakozz hozzánk a remény útján!

Jan Paulsen