2024. április 21. Vasárnap
Napnyugta: 19:43
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Bibliaismeret arrow Lelki egészség arrow Dániel – A remény beigazolódik
Dániel – A remény beigazolódik PDF Nyomtatás E-mail
Tartalom
1. oldal
2. oldal

A csatákat elveszíthetjük, de Dániel könyve szerint megnyerhetjük a háborút

2005-ben Ghana nemzeti futballválogatottja, a Fekete Csillagok, jogot szerzett arra, hogy játszhasson a Németországban rendezendő világbajnokságon. Keményen edzettek, de első mérkőzésüket elveszítették. A reményt azonban nem adták fel. Hittek abban, hogy bár a csatát elveszítették, erős elhatározással és kemény munkával mégis kijuthatnak a világbajnokságra, így megnyerhetik a háborút.

A kemény edzésen túl a csapat több változtatást is végrehajtott: új edzőt kerestek és átszervezték a játékosok posztjait is. Ez az összeállítás működött, és a selejtező során megszerezték a szükséges pontszámot. A Fekete Csillagok először elvesztették a csatát, de a reményt nem adták fel, s végül meg tudták nyerni a háborút.

Dániel reményteljes utazása, amelyről a Biblia beszámol, szintén azt bizonyítja, hogy a csatát elveszíthetjük, ám a háborút megnyerhetjük. Három szempontból fogjuk áttekinteni, milyen szerepe volt Dániel életében a reménységnek: milyen szerepe volt, amíg fogságban élt; milyen szerepe volt, miközben mindennapi életét élte Babilonban; és milyen szerepe volt a jövőre irányuló vágyaiban.

 

Jeruzsálem: Reménység az elveszített csaták során

Kr. e. 605-ben Nabukodonozor, Babilon királya seregeivel megtámadta és elfoglalta Jeruzsálemet (lásd Dán 1:2). A város legyőzése után Nabukodonozor Babilonba vitte a júdeai foglyokat és az Isten templomából elrabolt kincseket. Amint érzéketlen lándzsahegyek „biztatása" közepette, szigorú katonai őrizettel meneteltek, a foglyok bizonyára úgy érezték: minden elveszett, a pogányok legyőzték Isten népét.

Mózes újra és újra figyelmeztette az izraelitákat, hogy ha engedetlenek lesznek Isten parancsolataival szemben, akkor fogságba kerülnek (lásd 5Móz 28:36, 64; Dán 9:5-6); és az Úr valóban a pogányok kezébe adta őket. Az izraeliták legyőzöttnek, reménytelennek, elhagyatottnak és csüggedtnek érezték magukat.

Dániel, az egyik fogoly, azonban hitte, hogy bár a csatát elvesztették, a háborút még meg lehet nyerni: van még remény a megbocsátásra, a szabadításra, a helyreállításra. Dániel tehát ezzel a témával kezdi könyvét: Isten ura az eseményeknek.

Dániel fogolyként farkasszemet nézett a reménytelenséggel, mégis ragaszkodott a remény Istenéhez. Hiszen nem Ő mondta: „Ha vétkeztek, fogságba küldelek titeket, ám ha megtértek, megengesztelődöm, megbocsátok nektek, és visszahozlak titeket Jeruzsálembe" (lásd 3Móz 26:40-45; 2Krón 7:13-15)?

Legyenek bár kilátásaink zordak, állapotunk csüggesztő, helyzetünk reménytelen, de mivel Isten mindenható, ezért Ő uralja az eseményeket: van tehát remény, és a remény kitartást ad (lásd 1Thess 1:3).



 
< Előző   Következő >

 
 
 
Bibliaismeret
Bibliatanulmányok
Lelki egészség
Bibliai Levelező Iskola
On-line Biblia
Ellen G. White Írásai
Joomla Toplista