2024.  február  22.  Csütörtök
Napnyugta: 17:18
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Bibliaismeret arrow Lelki egészség arrow Jobb, ha készen állunk
Jobb, ha készen állunk PDF Nyomtatás E-mail

„Ó, barátaim, legyetek bölcsek és legyetek óvatosak, hogy hogyan töltitek időtöket! Legtöbbször csak egy rövid idő áll rendelkezésünkre, és ez az idő is hamar lejár: életünk lepereg. Gondolkodjunk ésszerűen, legyünk őszinték! Mi kárunk lehet abból, ha készen vagyunk? Szívetekben most biztosan mindannyian azt válaszoljátok: Semmi! Tehát akkor, jobb készen lenni, és nem menni, mint menni úgy, hogy nem vagyunk készen."

(William Miller, 1843)

Kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat, amint ezeket a régi sorokat olvassuk, amelyek oly határozottak, világosak és meggyőzőek. Teljesen hiányzik belőlük az a bizonytalanság, amelyhez oly sok adventista hozzászokott: halovány utalások a „reménység"-re és a „lehetőség"-re, ami tág teret ad annak, hogy magánvéleményünket hangoztassuk Jézus valamikori, közeli visszatérésének valószínűségét illetően. Nem akarunk a csalódottak között lenni - mondjuk. Nem akarjuk úgy végezni, mint William Miller.

Az a férfi, aki papírra vetette e sorokat több mint 16 évszázaddal ezelőtt, nem egy felhők között járó idealista volt, akit Jézus eljövetelébe vetett reménysége a lehetséges csalódás fölé emelt volna. William Miller, a baptista, laikus igehirdető, akinek bibliatanulmányozása az 1830-as években elindította az advent mozgalmat, elsősorban földműves volt, akinek élete összefonódott az évszakok és a talaj változásaival. Ideális-e az időjárás ezen a héten, hogy elvessük a krumplit? Betakarítsuk-e a kukoricát, vagy hagyjuk még lábon száradni? A szántóföld időszakos változásainak megfigyelése olyan lelki és értelmi képességeket alakított ki Millerben, hogy ugyanilyen alapossággal tudta vizsgálni az Isten Igéjében fellelhető törvényszerűségeket is: megfigyelte, hogy a magvetést elkerülhetetlenül követi az aratás, és minden növekedési szakasznak egyszer vége van. A fenséges és félelmetes utolsó nap bibliai üzenete, amikor az aratás Ura ezt mondja az aratóknak: „Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe"; nem kerülte el annak az embernek a figyelmét, aki éppolyan jól tudott olvasni a mező talajából, mint az Isten Igéjéből.

William Miller saját kortársainál, sőt, talán még nálunk is jobban tudta azt - mégpedig személyes tapasztalatából -, hogy mit jelent szenvedélyesen Jézus második eljövetelébe vetett hite alapján élni. A népszerű sajtó több mint egy évtizeden át gúnyolódott rajta; gyengeelméjűnek, félkegyelműnek nevezte őt. Mivel tízezreket vezetett rá a bibliai próféciák újszerű és meggyőző értelmezésére, s mert az aratásról beszélt, és nem csupán a tündöklő tavaszról, a lelkészek élvezettel gúnyolódtak rajta számos szószéken, szerte az Egyesült Államokban. Dühös tömegek támadták, félbeszakították nyilvános beszédeit, mert - teljesen jogosan - úgy érezték, hogy ha ennek az embernek igaza van Jézus második eljövetelével kapcsolatban, akkor ők nem csupán tévednek, hanem végzetes gonoszságot tesznek.

Miller azonban az elveszettekért érzett buzgalmának olvasztótégelyében alakította ki azt a kikezdhetetlen logikára épülő érvelést, amit a bevezető sorokban olvastunk. Bizony igaz, hogy - amint Miller írta és hirdette - nincs semmi kárunk abból, ha úgy szervezzük át az életünket, hogy mindig határozottan szem előtt tartjuk a véget. Akkor és most is igaz: egyértelműen jobb, ha készen vagyunk Jézus eljövetelére, s mind kapcsolatainkban, mind vagyonunkat illetően „szent életben és kegyességben" élünk, még ha Urunk késlekedne is; mint ha visszahanyatlanánk babiloni vánkosainkra.

Bármilyen kényelmetlenségekkel jár is annak az adventistának az élete, aki állhatatosan és kitartóan tekint előre Jézus második eljövetelére, mindez oly jelentéktelennek tűnik majd azon a napon, amikor a búzát begyűjtik a Megváltó csűrébe.

Az Ő eljövetelének dicsőséges fényét látva gyorsan elfelejtjük majd, hogy egyesek „különös, furcsa, vaskalapos szélsőségeseknek neveztek bennünket. »...látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.«" (1Kor 4:9; idézet: Ellen G. White: Fundamentals of Christian Education, 289. old.)

Ez felhívás a szenvedélyes, megingathatatlan advent-hitre, arra, hogy úgy szervezzük át személyes és egyházi életünket, hogy az tükrözze legigazabb hitünket. Senki sem vitathatja, hogy ha ezt a gyakorlatban megvalósítjuk, az javítja életünk minőségét. Akik úgy élnek, hogy közben az égre emelik tekintetüket, végül a legjobb szomszédnak, a legjobb házastársnak, a legjobb barátnak bizonyulnak, és élet illata lesznek az életre ebben a haldokló világban.

 

Bill Knott

 
< Előző   Következő >

 
 
 
Bibliaismeret
Bibliatanulmányok
Lelki egészség
Bibliai Levelező Iskola
On-line Biblia
Ellen G. White Írásai
Joomla Toplista