oldal 1 / 3
5 éves kislány imádkozik szombat este: „Drága Úr Jézus, olyan jó volt
ma az istentiszteleten, kár, hogy Te nem voltál ott." Ez a gyermeki reakció két
komoly kérdést vet fel: ha az Úr ott van az istentiszteleten, mi élvezzük-e; ha
mi élvezzük, akkor ott lehet-e az Úr?
A Teremtő
imádata felszabadítja Isten hatalmát az életünkben, megnyitja a börtön rácsait,
mint Pálnál és Silásnál. Szétoszlatja az ellenséget, mint amikor Józsafát
énekeseket küldött a harctérre, vagy meggyőz a bűnről, ahogyan Ésaiást a
templomi tapasztalatban. Ez így van ma is? Vagy olyan lett az istentisztelet,
mint egy hagyományőrző műsor, kulturális est?
George Barna
szerint a fiatal felnőttek fele egy kérdőíven azt nyilatkozta, hogy még soha
nem tapasztalta meg Isten jelenlétét az istentiszteleten. Tapasztalat-e az
istentisztelet, vagy program? Ha nem tapasztalat, ha nem lüktető erő, ha nem
személyes találkozás, akkor mitől válik azzá? Mást kell énekelni? Másként kell
prédikálni? Másként kell részt venni benne? Mennyire kultúrafüggő? Mennyire
lenne más, ha azzá tennénk?
A kérdések
megválaszolásának egyik akadálya az a tévhit, hogy az istentiszteletnek van egy
egyetemes, ihletett, Isten által előírt és elfogadott formája.
Nézzük meg a
bibliai idők istentiszteletét. Négy bibliai mintából érthetjük meg az
istentisztelet Istennek tetsző jellegzetességeit.
Mire tanít a Sínainál bemutatott istentisztelet?
- Isten
hív az imádatra. A nép összegyűl előtte.
- Isten
és a nép interaktívan szereplője az imádatnak.
- Csúcspontja
az Isten szavának megértése.
- Az
istentisztelet része a személyes elkötelezettség, döntés (szövetségkötés).
- Az áldozat vére megpecsételte az eseményt,
amit az Újszövetségben az úrvacsora váltott fel.
A templom
Az Ószövetség idején a nemzeti
jövedelem 10%-át az imádatra fordították. Több ezer lévitát tartottak el,
akiknek az élete nem adminisztrációról, prédikálásról, hanem teljes egészében
az imádatról szólt. Némelyeknek csak annyi dolguk volt, hogy a megfelelő időben
megfújjanak egy kürtöt, mások csak énekeltek vagy zenéltek. A templom volt a
központja, ahol a frigyláda légköre tiszteletet, áhítatot parancsolt.
Az ünnepek
Az ünnepek öröme jelentette az
imádat másik pólusát, melynek része volt a felszabadult tánc, kézfelemelés,
kiáltás. (Lásd E. G. White: JÉ, 463.
old.)
A zsinagóga
Jézus napjaiban a templom mellett a helyi zsinagógák jelentették az
istentisztelet központját. Fő eleme a tekercsek olvasása volt. A ceremóniák
Messiásra mutató jellegét szem elől tévesztették, emberi hagyománnyá váltak. A
Messiás-centrikus istentisztelet helyett a szabályzatok, törvények kerültek a
középpontba. A vallásos kultúra megőrzése fontosabbá vált, mint Isten imádata.
Ugyanakkor a zsinagógarendszer kifejezte az istentisztelet közösségi jellegét,
a nevelés fontosságát.
A biblikus istentiszteletnek erre a négy pillérre kell épülnie
- A
kivonulás az istentisztelet interaktív, elkötelezettségre hívó jellegét
hangsúlyozza.
- A templomi szolgálat Isten jelenlétére,
szentségére hívja fel a figyelmet, áhítatot és tiszteletet parancsolva.
- A
zsinagógarendszer az istentisztelet közösségi, nevelési szerepét emeli ki.
- Az
ünnepek pedig az öröm kifejezésére bátorítanak.
|