oldal 2 / 3
Hogyan alakult az istentisztelet az idők során?
Az apostoli egyház
Középpontjában a Szentlélek
kitöltése és a feltámadt Krisztus története áll. Az istentiszteletnek ára volt
- üldözés, halál - ezért nem voltak nézői csak szereplői. Justinus Kr. u.
150-ben az alábbi liturgiai elemek gyakorlásáról ír: Az istentiszteleten Igét
olvastak, szabadon énekeltek vagy mondtak imádságokat, gyakran felemelt kézzel.
Az úrvacsora fő témája a dicséret és hálaadás volt Isten ajándékáért, amelyet
hangos felkiáltásokkal fejeztek ki.
A középkor
Az istentisztelet
intézményesedett. A császárkultusz elemei is megjelentek - pompás liturgia,
ceremóniák, díszes templomok. További jellegzetességek: a latin nyelv, a klérus
kizárólagos szerepe, az áhítat dominanciája, minden profán elem kiiktatása. A
Bibliát kivették a nép kezéből, csak a hozzáértők magyarázhatták. Énekelni sem
lehetett akárkinek - csak kórusoknak, szakértőknek engedték meg. A nép lett az
istentisztelet nézője, a klérus a szereplője. Az eukarisztia nem a megváltás
ünnepe volt, hanem a megváltás eszköze lett.
A korabeli istentisztelet legtalálóbb jelzői: hideg, rideg, formai,
intézményesített, ugyanakkor ünnepélyes, szakmai, és tervezett.
A reformáció
A Biblia újból a kezekbe került.
A köznép által énekelhetetlen zene reformja elkezdődött. Luther kiment az
utcára, a kocsmákba és a nép által ismert dallamokból állította össze a
reformáció dallamvilágát, köztük az Erős vár a mi Istenünk c. himnuszt. Apró
lépéseket tettek a bibliai istentiszteleti modell irányába.
A korai advent mozgalom
Istentiszteleteinek jellemzői:
kis létszám, házi jelleg, izzó légkör, spontaneitás, a Lélek jelenlétének
tapasztalata, gyakori dicséretek és spontán felkiáltások. Arthur White írja le
az egyik alkalomról: „28-an voltunk jelen. A Szentlélek kitöltését
megtapasztaltuk. Mindenki fennállva, hangosan dicsérte az Urat. A sírás hangját
nem lehetett megkülönböztetni a kiáltások hangjától. Dicsőséges időszak volt.
Mindenki felfrissült és megerősödött. Soha nem éltem át ilyen megerősítő
időszakot azelőtt."
Amikor a
Szentlélek megmozgatja a közösséget, a hamisítvány is megjelenik. E. G. White
figyelmezteti a közösséget - ne engedjék,
hogy ezt a kicsiny mozgalmat az érzelmek dominanciája, az extázis elsöpörje.
Egyensúlyra szólít fel és ennek érdekében az igazság-, és igeközpontú
istentiszteletre hívja fel a figyelmet.
1900-1980-as évek
A másik véglet jellemzőit
figyelhetjük meg. A gazdasági válság, a két világháború, az iparosodás és
urbanizáció is megtette a maga hatását a közösségre. Ez a nemzedék kimért,
körültekintő, gyanakvó és konzervatív. Az egyház hagyományainak őrzése, a
konzerválás, a rutin, jól szervezett és leszabályozott liturgia kerül az első
helyre. Kevésbé részvétel párti. A kiválasztottak magyarázzák az Igét, kórusok
énekelnek, szólisták jelennek meg. Az énekek nem az Úrhoz szólnak, hanem az
Úrról. A Lélek megnyilvánulásai gyanús elemekké válnak, a dicsőítés, a spontán
elemek az ördögi mozgalmak jellemzőiként vonulnak a köztudatba.
1980-as évektől a világegyház
Az audio-vizuális forradalom, a multimédia hatalma kezdi uralni a
közösséget. Ez a nemzedék lázad a tekintély, a törvényeskedő gyermekkori
környezet ellen. A függetlenség, a szabadság eszménye megerősödik. Fontossá
válik az egyén tapasztalata, jó közérzete. Nagyot nyit a világ felé, a zene
jelentősége nő, előtérbe helyezi ez Úrnak énekelt énekeket. A hangulat
közvetlen, sokszor közönséges, hanyag. Az istentisztelet személyes hangvételű,
ugyanakkor gyakran hiányzik a mélysége, Isten szentségének átélése, a
hagyományos értékek ápolása. Az Ige sekélyes szerephez jut.
|