Ismerd meg Krisztust, és mutasd be a világnak!

Valahányszor egy erőteljes személyiség feltűnik a történelem színpadán, a róla alkotott vélemények igen eltérnek. Aki egyesek szerint felszabadító, az másoknak terrorista. Ugyanez volt a helyzet Jézus esetében is. Voltak, akiknek Ő volt a remény megtestesítője, az igaz barát. Mások viszont úgy tekintettek rá, mint egy csalóra, aki rossz hatással volt az emberekre, és akit ezért megfigyelés és ellenőrzés alatt kell tartani.

Jézus tudatában volt a róla alkotott véleményeknek, ezért egyik nap beszélgetést kezdeményezett a tanítványaival ez ügyben. Küldetése végéhez közeledve Jézus szükségét érezte annak, hogy kicsit egyedül lehessen velük. Az a kérdés foglalkoztatta, hogy vajon mi fog történni a tanítványokkal, ha Ő már nem lesz velük. Vajon képesek lesznek folytatni azt, amit Ő elkezdett? És megértették-e egyáltalán azt, hogy ki is Ő voltaképpen, és mi küldetésének a célja?

A Galileai-tengertől északkeletre vitte őket, egy Cézárea Filippi nevű csendes helyre. Ez egy olyan út volt, amely nemcsak számukra, de minden hívő számára a remény útjává vált.

Jézus a következőket mondta nekik: „Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ők pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illyésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül" (Mt 16:13-14).

Bár az emberek Jézus csodáinak köszönhetően laktak jól vagy gyógyultak meg, mégsem úgy tekintettek rá, mint egy páratlan, a maga nemében egyedülálló személyre, a Messiásra. Ehelyett a múlt egy-egy kiemelkedő alakjával azonosították. Még sincs egyetlen olyan emberi kategória vagy személyiség sem, amelynek alapján helyesen határozhatnánk meg az Ő személyét. Nem azért értékeljük Jézust, mert a történelemnek voltak kiemelkedő személyiségei, nők és férfiak, hanem azért értékeljük a történelem kiemelkedő személyiségeit, mert láttuk Jézust.

Miért gondolták az emberek, hogy Jézus volt Keresztelő János? Tudjuk, hogy Keresztelő János kemény szónoki stílusához hiteles életmód társult, s ez igen nagy hatással volt kortársaira. Az emberek özönlöttek, hogy meghallgathassák őt. Nemcsak azokra az időkre, hanem napjainkra is érvényes, hogy ha becsületes, őszinte és bátor vagy, és ez az életmódodban is meglátszik, akkor az emberek észre fognak venni, és meg fogják hallgatni azt, amit mondani szeretnél nekik.

Sok hasonlóság volt Jézus és János között, de a különbségek még nagyobbak voltak. Jézus olyan dolgokat tett, amelyekre János soha nem lett volna képes. János prédikálhatott és előkészíthette az embereket a mennyek országára, de nem tudta őket oda bevinni. Jézus volt az az ajtó, amelyen keresztül az emberek beléphettek oda.

Mások azt mondták, hogy Jézus volt Illés.  Ez elég nagy elismerésnek számított, hiszen Isten megígérte, hogy elküldi Illést, aki a Messiás előhírnöke lesz (Mal 4:5). Jézus és Illés között is voltak párhuzamok: mindketten az ima nagy emberei voltak, mindketten csodával gyógyítottak, és megalkuvást nem tűrő módon küzdöttek a hamis vallás térhódítása ellen. A köztük lévő különbségek azonban még inkább szembetűnők voltak. Illés ingadozott, míg Jézus határozott és következetes maradt. Illést összetörte a vereség érzete, Jézus azonban kiállta a próbát. Azért jött, hogy teljesítse küldetését, és semmi nem állhatta útját, amíg azt véghez nem vitte.

Némelyek azt mondták, hogy Jézus volt Jeremiás. Az Ószövetség szereplői közül Jeremiás az, aki a leginkább hasonlít Jézusra a szenvedésben való kitartás terén. Üzenetében az ítélet és a reménység egyaránt szerepelt. Ő volt az, akinek a szeme könnyes lett népe állapota láttán, és sok mindenben hasonlított a fájdalmak Férfiához. Nemes jelleme ellenére Jeremiás mégsem volt több, mint próféta. Megdorgálhatta a népet bűnéért, de nem fizethette meg az árat bűneikért. Jézus azonban megtette.

Azáltal, hogy Jézust azonosították a múlt egy kiemelkedő alakjával, valami fontos dolgot közöltek róla, mégpedig azt, hogy a Messiás már majdnem elérkezett. Ez azonban nem volt elég. Olykor nagyon közel járunk az igazsághoz, és mégsem találjuk. Megtölthetjük életünket nemes és jó dolgokkal, és részt vehetünk hasznos tevékenységekben. Mégis, ha Jézus nem része életünknek, akkor azokhoz válunk hasonlóvá, akik azt mondták róla, hogy „ő Keresztelő János, Illés vagy Jeremiás".

Egy kérdés számít csak: „Ti pedig kinek mondotok engem?" (Mt 16:15). Jézus követői közül sokan elhagyták Őt, amikor egyértelművé vált számukra, hogy Jézusnak nem állt szándékában Dávid trónját elfoglalni. Egy vezetőt a karizmája vagy a személyisége miatt követni nem biztonságos dolog. Nekünk egyedül az Urat kell hűségesen és tiszta szívvel követnünk, aki a mi Vezetőnk. Az Úrért és az egyházért végzett szolgálatunk során ne engedjük, hogy más dolgok elvonják a figyelmünket. Ne töltsd az időt azzal, hogy a politikai szelek erősségét firtatod! Amikor este lefekszel aludni, térj nyugovóra azzal a tudattal, hogy bár nem vagy tökéletes, de a szíved tiszta.

Cézárea Filippiben Jézus odafordul a kis csoporthoz, és azt kérdezi: „Mi a véleményetek rólam?" A legfontosabb dolgok mindig személyessé válnak. Kicsoda Jézus számodra? Ő az a páratlan személyiség, akit fenntartások nélkül átölelsz?

Péterből így tör fel csodálatos vallomása: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia" (Mt 16:16). Jézussal véget ér a keresgélés. Ez az az üzenet, amelyet el kell vinnünk: egyedül Krisztus. Ez az alap, amelyen a mi egyházunk, a Hetednapi Adventista Egyház létrejött. Életünk útja csak akkor válik a remény útjává, ha Jézus velünk van. Csak a Szentlélek nyithatja meg a szemünket.

Krisztus egyedülálló voltát el kell ismernünk, meg kell ragadnunk és meg kell vallanunk. Vezetőkként nekünk kell megkezdeni a sort. Isten egyedülálló hitelvekkel és értékekkel ajándékozott meg minket. Elszomorít, hogy gyakran vonakodunk hitünk egyedi voltát megélni prédikálásban, tanításban vagy írásban. Népünk éhezik. Megragadott-e bennünket ez, a mi egyedülállóan páratlan voltunk? Vagy bizonytalanok vagyunk? Ha volt valaha olyan idő, amikor az emberek vágytak valami jobbra - reményre, bizonyosságra és arra a hangra, amely azt mondja: „Ímé mindent újjá teszek!" -, akkor az ma van. Krisztus második eljövetele valóban jó hír, egy olyan páratlanul különleges esemény, amelyben hinnünk kell, és prédikálnunk kell róla. A hetednapi adventistáknak különleges megbízatásuk van ennek hirdetésére.

Miközben azon elmélkedtem, hogy mi történt a Cézárea Filippi felé vezető úton a következőkre jutottam: először is, egyedül egy Úr van, és minden, ami vele kapcsolatos, különleges és egyedi. Ő az, aki személyesen számomra és az egyház részére meghatározza a tennivalókat. Másodsorban, a Szentlélek és az Ő munkájának köszönhető hit az, ami erőssé tesz ahhoz, hogy felismerjem és elismerjem az egyediséget. Végezetül pedig egyedül az számít, hogy felismerjük, elfogadjuk, megragadjuk és engedelmeskedjünk Jézus Krisztus hatalmának. Ő így szól mindnyájunkhoz: „Ez vagyok én! Menj, és mondd el a világnak!"

Ebben rejlik a mi egyházunk küldetése.

Jan Paulsen