Nem tanulás és nem a felszentelés az, ami felkészít bennünket, hogy a Krisztus által elrendelt gyógyítás lelki ajándékát megkapjuk, hanem a vele szerzett szoros, bizalmas és bizalommal teli tapasztalat. Legfőképpen azonban Krisztus szeretetével kell betöltekeznünk. „Krisztus minden gyógyításában benne volt a szeretet ereje, és csak ebből a szeretetből hittel való részesedés által lehetünk részesei az Ő munkájának. Ha elhanyagoljuk Krisztussal való isteni kapcsolatunkat, az életadó energia gazdag folyama nem áradhat tőlünk az emberekhez.” (Jézus élete, 825. oldal)

Amikor azokra az alkalmassá tevő tényezőkre gondolunk, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy Krisztus a betegek ima általi gyógyítására valakit felhasználjon, gyakran azt tapasztaljuk, hogy olyan lelkészek által elmondott imádságok is megválaszolást nyertek, akikről később kiderült, hogy méltatlan életet éltek. A következő példa, amelyet Ellen White ír le, segíthet abban, hogy megértsük, hogyan válaszolja meg Isten ilyen feltételek mellett a gyógyulásért elmondott imát.

„Egy lelkészről hallottam az alábbi történetet. Nyolcvan mérfölddel távolabbról küldettek érte, hogy imádkozzon egy beteg testvérnőért, aki Jakab tanításával összhangban hívta őt magához. A lelkész elment, és komolyan imádkozott, majd a testvérnő is ezt tette. Hitte, hogy a lelkész Isten és a hit embere. Bár az orvosok már lemondtak róla – tüdőbajban kellett volna meghalnia –, azonnal meggyógyult. Felkelt, és vacsorát készített, amit már tíz éve nem tett meg. Milyen nagy munkát vitt véghez a lelkész, pedig hitvány, romlott életű volt. A dicsőséget is mind magának tulajdonította.

Aztán a fent említett események újra elvonultak a szemem előtt. Láttam, hogy az asszony Jézus igazi tanítványa volt; hitt abban, hogy meg fog gyógyulni. Hallottam az imájukat; az egyik ködös, sötét és hanyatló volt; a másik imádság fénnyel és gyémántnak tűnő csillogással teli, felemelkedett Jézushoz, és Ő jó illattételként küldte azt az Atyához. Egy fénysugár küldetett azonnal a szenvedőhöz, aki új életre kelt, és megerősödött. Az angyal azt mondta: Isten az igaz és őszinte hit minden darabkáját gyémántként összegyűjti, és nem hagyja megválaszolatlanul. Isten elkülöníti az értékeset a haszontalantól.” (Szemelvények, 2. kötet, 347. oldal; az angol eredetiből)

Az egyház egésze felelősséggel bír.

„A megtisztulás és a tisztán maradás érdekében a hetednapi adventisták szívében és otthonaiban jelen kell lennie a Szentléleknek. Az Úr azt a világosságot adta nekem, hogy amikor a mai Izráel megalázza magát előtte, és a lélek templomát minden tisztátalanságtól megtisztítja, meghallgatja a betegekért mondott imádságot, és megáldja saját gyógymódjait. Amikor az ember hittel mindent megtesz, hogy legyőzze a betegséget, felhasználva az Isten által nyújtott gyógymódokat, erőfeszítéseit Isten megáldja majd.” (Testimonies, 9. kötet, 164. oldal)

Fennállnak olyan feltételek, amelyeket teljesítenünk kellene ahhoz, hogy e téren Isten teljes áldását megkaphassuk.

Isten Igéjében eligazítást találhatunk a betegek gyógyulásáért mondott imával kapcsolatban. Egy ilyen imának az elmondása a legkomolyabb cselekedetek közé tartozik, és nem szabad gondos tanulmányok nélkül végrehajtani. A betegekért mondott imádságból áradó hit sok esetben nem más, mint csupán önteltség.

Sokan saját vágyuk kielégítésével hozzák magukra a betegségeket. Nem élnek összhangban a természet törvényeivel vagy a szigorú tisztaság alapelveivel. Mások az étkezéssel és az ivással, a ruházkodással vagy a munkával kapcsolatban hagyják figyelmen kívül az egészségügyi szabályokat. Néha valamilyen erkölcstelenség okozza a test vagy a lélek betegségét. Ha ezek a személyek visszanyernék az egészség áldását, sokan továbbfolytatnák a természeti és lelki törvény nemtörődöm módon való áthágását. Azzal érvelve, hogy Isten az imájukra válaszul meggyógyítja őket, szabadon folytathatnák egészségtelen gyakorlatukat és romlott étvágyuk korlátok nélküli kielégítését. Ha Isten csodát tenne e személyek egészségének helyreállításáért, a bűnt segítené elő.

Elfecsérelt erőfeszítés az embereket arra tanítani, hogy Istenre, mint betegségeik gyógyítójára tekintsenek, ha ugyanakkor nem tanulják meg egészségtelen szokásaikat is félretenni. (A nagy Orvos lábnyomán, 227. oldal; az angol eredetiből)

Az imára válaszként való gyógyulás legelső feltétele, hogy valaki hajlandó legyen Isten fizikai és lelki törvényeivel összhangban élni. A Prófétaság lelke írásaiban a következő feltételeket találhatjuk még.

„Hogyan kell mindezen feltételeket annak tudomására hozni, aki kéri, hogy imádkozzunk a gyógyulásáért? Erre külön utasításokat kaptunk.

Sokakat a bűn juttatott oda, ahol vannak, az elme gyengeségének és a test erőtlenségének állapotába. Forduljunk-e a Menny Urához imádságban, hogy gyógyításával áldja meg őket ott és akkor, minden feltétel nélkül? Azt mondom, nem, határozottan nem. Akkor mit tegyünk? Vigyük az ügyet az elé, aki mindannyiunkat név szerint ismeri.

Magyarázzuk el ezeket a gondolatokat azoknak a személyeknek, akik arra kérnek, hogy imádkozzunk értük. Emberek vagyunk; nem olvasunk az emberi szívben, és nem ismerjük életük titkait. Ezeket csak Isten és ők ismerik. De ha megbánják bűntetteiket, ha bárki közülük ráébred, hogy valamikor az Isten által neki adott világossággal ellentétesen haladt, és elhanyagolta testének, Isten templomának tiszteletét, sőt, rossz szokásokkal aljasította le azt, ami Krisztus tulajdona, akkor vallja meg most ezeket Istennek. Ne mondjuk el személyes bűnünket egyetlen embernek se, kivéve, ha a Szentlélek különleges módon azt a meggyőződést nem adja. Krisztus a mi Megváltónk. Ő nem fogja kihasználni alázatos bűnvallomásainkat. Ha személyes természetű a vétkünk, valljuk meg Krisztusnak, aki az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. »Ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.« (1Jn 2:1)” (Counsels on Health, 373–374. oldal)

A betegek gyógyulását szolgáló bibliai terv Jak 5:14–15-ben található. „Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik neki.” Ezen utasítások mellett a Prófétaság lelke még részletesebb információt nyújt azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kell imádkozni, és mit kell mondani egy ilyen imában. „Csendes hittel kell az esetet Isten elé vinni, nem pedig izgatottságunk viharában.” (2 BT, 147. oldal) Ez nyilvánvalóan kizár bármilyen showman-szerűséget, amely izgatott lelkületet idézne elő. Határozott utasítással rendelkezünk. „Nem szabad, hogy kéréseink parancsformát vegyenek fel, hanem inkább legyenek esedezések hozzá, hogy tegye meg, amit szeretnénk.” (Ugyanott, 149. oldal) A korai időszakban Ellen White és társai nem értették teljesen ezeket az alapelveket. Viszont hamar rájöttek, nem Isten akarata az, hogy a betegek gyógyulását követeljék.

„Amikor hozzá folyamodunk, azért kell imádkoznunk, hogy az Ő szándékait fogadjuk el, és hajtsuk végre, és hogy saját vágyaink és érdekeink vesszenek el az Övében. El kell fogadnunk az Ő akaratát, és nem azért kell imádkozni hozzá, hogy alkalmazkodjon a miénkhez. Jobb a számunkra, hogy Isten nem mindig akkor és úgy válaszolja meg imánkat, amikor és ahogyan mi akarjuk. Sokkal többet és jobbat szeretne nekünk adni, mint azt, hogy kívánságainkat teljesítse, mivel a mi bölcsességünk ostobaság.

Férfiak, nők és gyermekek betegágya mellett egyesültünk imádságban, és úgy éreztük, hogy a halálból kaptuk vissza őket őszinte imánkra válaszul. Azt gondoltuk, hogy határozottaknak kell lennünk, és ha hitünket gyakoroljuk, akkor nem szabad kevesebbel beérnünk, mint az élettel. Nem mertük azt mondani, hogy »ha az Isten dicsőségére lesz«, attól félve, hogy az a kétkedés árnyát jelentené. Izgatottan figyeltük azokat, akiket visszanyertünk; mintha a halálból kaptuk volna vissza őket. Láttunk némelyeket, különösen fiatalokat, hogyan nyerték vissza egészségüket, és láttuk, hogyan feledkeztek meg Istenről, hogyan váltak romlott életűekké, szomorúságot és szenvedést okozva ezzel szüleiknek és barátaiknak, és váltak szégyenére azoknak, akik félelemmel imádkoztak értük. Nem éltek Isten tiszteletére és dicsőségére, hanem gonosz életükkel átkozták, káromolták Őt.

Többé már nem mi szabjuk meg az utat, és nem törekszünk arra, hogy az Urat rávegyük kívánságaink teljesítésére. Ha a beteg élete az Ő dicsőségét szolgálja, akkor imádkozunk, hogy éljen. Mindazonáltal ne a mi, hanem az Ő akarata legyen meg. Hitünk legalább olyan szilárd lehet, és még megbízhatóbb, ha vágyunkat a végtelenül bölcs Istenre bízzuk, és lázas izgatottság nélkül, tökéletes bizalommal, mindent rá hagyunk. Az ígéretét birtokoljuk. Tudjuk, hogy hall bennünket, ha az akarata szerint kérünk.” (Ugyanott, 148–149. oldal)

Hogyan mondjuk el akkor imádságainkat úgy, hogy kifejezzük az Isten akaratába való beletörődésünket? A választ a Ministry of Healing 229. és 230. oldalán találhatjuk.

A betegekért mondott imádság alkalmával emlékeznünk kell arra, amit Pálnak a Rómabeliekhez írt levelében olvashatunk, hogy „amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk” (Róm 8:26). Mi nem tudjuk, hogy az áldás, amire vágyakozunk, a legjobb lesz-e. Így az imánknak magában kell foglalnia a következő gondolatot: „Uram, te ismered a lélek minden titkát. Te ismered ezeket az embereket. Jézus, az ő képviselőjük, az életét adta értük. Az Ő irántuk érzett szeretete sokkal nagyobb, mint a mienk valaha lesz. Így hát, ha az a te dicsőségedet szolgálja, és a szenvedők javára van, akkor Jézus nevében azt kérjük, hogy meggyógyuljanak. Kérjük, hogy kegyelmed vigasztalja meg, és jelenléted támogassa őket szenvedésükben.”

Isten kezdettől fogva ismeri a véget. Ismeri minden egyes ember szívét. Olvas minden lélek titkai között. Tudja, hogy azok, akikért imádkoznak, képesek lennének-e kiállni a próbákat, amelyek az életükben bekövetkeznének, ha továbbra is életben maradnak. Ő tudja, hogy az életük vajon áldására vagy kárára lenne-e maguknak és a világnak. Ez az egyik oka annak, amiért – míg komolyan Isten elé tárjuk kérésünket – azt kell mondanunk, „mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a tied legyen meg” (Lk 22:42).

Bízzuk tehát a végtelenül bölcs Atyára vágyainkat, hogy aztán tökéletes bizalommal mindent rá bízhassunk.

Egy, a betegekért tartott imaalkalom talán legkínosabb pillanata akkor jön el, amikor nem tudjuk, mit mondjunk az imádság elmondása után. Az Úr ebben az ügyben is tanácsolt bennünket. A következő pontok gondos tanulmányozása révén nagyon áldásos tanácsokat oszthatunk meg azokkal, akikért imádkoztunk, és családtagjaikkal.