2022.  november  26.  Szombat
Napnyugta: 15:58
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 4. A Fiú
4. A Fiú Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal
4. oldal
5. oldal
 

Jézus szolgálatának és halálának ideje. A Biblia kijelenti, hogy Isten „az időnek teljességében" küldte el Fiát a Földre (Gal 4:4). Szolgálata kezdetén Krisztus kijelentette: „Bétölt az idő" (Mk 1:15). Azt mutatják ezek az időre vonatkozó utalások, hogy a Megváltó küldetése az alapos prófétikus tervezéssel összhangban haladt.

Több mint 500 évvel korábban Isten Dániel által megjövendölte Krisztus szolgálata kezdetének pontos idejét, és halálának idejét is.[1]

Izrael 70 éves babiloni fogságának vége felé Isten közölte Dániellel, hogy még 70 hét próbaidőt adott a zsidóknak és Jeruzsálem városának.

Isten azt várta el a zsidó néptől, hogy ez idő alatt megtérjenek, és felkészüljenek a Messiás jövetelére, úgy teljesítsék be a rájuk vonatkozó terveit.

Dániel arról is ír, hogy ezt az időszakot behatárolja „a gonoszság" vége és „az örök igazság" elhozatala. Ezek a messiási tevékenységek azt jelölik, hogy a Megváltónak ezen az időn belül kell eljönnie (Dán 9:24).

Dániel próféciája ténylegesen meghatározta, hogy „a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezése" után „hét hét és hatvankét hét" (Dán 9:25) után, azaz összesen 69 héttel később jelenik meg a Messiás. A 69. hét után pedig „kiirtatik a Messiás, és senkije sem lesz" (Dán 9:26) - ez utalás helyettesítő halálára. A 70. hét közepén kellett meghalnia, amikor „véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak" (Dán 9:27).

Az idői próféciák megértésének kulcsa az a bibliai alapelv, hogy a prófétai időmeghatározás szerint egy nap egyenlő egy valóságos (szoláris) évvel (4Móz 14:34; Ez 4:6).[2] E nap-év elve szerint a 70 hét (vagy 490 prófétikus nap) tehát 490 valóságos évet jelképez.

Dániel kijelenti, hogy ennek az időszaknak „a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat" elhangzásakor kell kezdődnie (Dán 9:25). A zsidóknak teljes önállóságot adó rendeletet Artaxerxész, perzsa király, uralkodásának 7. évében bocsátotta ki, és az Kr. e. 457 őszén lépett életbe (Ezsd 7:8, 12–26; 9:9).[3] A prófécia szerint a rendelet kiadása után 483 évvel (69 prófétai hét múlva) megjelenik a „Messiás-fejedelem". Kr. e. 457-től számítva a 483 év Kr. u. 27 őszén jár le, amikor Jézus megkeresztelkedett, és elkezdte nyilvános szolgálatát.[4] Gleason Archer, elfogadva a Kr. e. 457 és Kr. u. 27 évszámot, megjegyezte, hogy „rendkívül figyelemre méltó pontossággal teljesedett be ez az ősi prófécia. Csak Isten jövendölhette meg Fia eljövetelét ilyen bámulatos pontossággal. Ez dacol minden ésszerű magyarázattal."[5]

490

A Jordánban történt keresztségekor Jézust a Szentlélek felkente, és Isten „Messiásnak" (héberül) vagy „Krisztusnak" (görögül) mondta; mindkettő jelentése: „a felkent" (Lk 3:21–22; ApCsel 10:38; Jn 1:42). Ennek az idői próféciának a beteljesedésére utal Jézus kijelentése: „Bétölt az idő" (Mk 1:15).

A 70. hét közepén, Kr. u. 31 tavaszán, pontosan három és fél évvel Krisztus keresztsége után, a Messiás életét adva, véget vetett az áldozati rendszernek. Halála pillanatában a templom kárpitja természetfeletti módon „fölétől aljáig kettéhasada" (Mt 27:51), ami azt jelölte, hogy Isten eltörölt minden szentélyszolgálatot.

Az adományok és az áldozatok a Messiás mindenre elegendő áldozatára mutattak előre. Amikor Jézus Krisztus, Isten igaz Báránya megáldoztatott a Golgotán bűnünk váltságául (1Pt 1:19), az előkép találkozott a megvalósulással, az árnyék beleolvadt a valóságba. Nem volt többé szükség a földi szentélyszolgálatokra.

Jézus pontosan az előre megjövendölt időben, a páska ünnepe alatt halt meg. „Hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk" (1Kor 5:7) - mondta Pál. Ez a bámulatosan pontos idői prófécia az egyik legerősebb bizonyítéka annak az alapvető történelmi igazságnak, hogy Jézus Krisztus a világ régen megjövendölt Megváltója.

A Megváltó feltámadása. A Biblia nemcsak a Megváltó halálát, de feltámadását is megjövendölte. Dávid prófétált arról, „hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott" (ApCsel 2:31; vö. Zsolt 16:10). Krisztus másokat is feltámasztott már a halálból (Mk 5:35–42; Lk 7:11–17; Jn 11), mégis, saját feltámadása mutatta be igazán azt a hatalmat, ami alátámasztotta állítását, hogyŐ a világ Megváltója. „Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz énbennem, ha meghal is, él. És aki csak él, és hisz énbennem, soha meg nem hal." (Jn 11:25–26)

Feltámadása után kijelentette: „Ne félj;én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott valék, és ímé, élek örökkön örökké, Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai" (Jel 1:17–18).

 

Krisztus két természete

János mély igazságot mondott el akkor, amikor kijelentette: „Az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk" (Jn 1:14). A Fiú Isten testet öltése titok. A Szentírás a kegyesség titkának nevezi azt, hogy Isten megjelent testben (1Tim 3:16).

A világok Teremtője, akiben megvolt az Istenség teljessége, gyámoltalan csecsemőként feküdt a jászolban. Leereszkedett, hogy magára öltse az emberiség köntösét, noha magasan felette áll az angyaloknak, és egyenlő az Atyával méltóságban és dicsőségben!

Az ember alig tudja felfogni ennek a szent titoknak a jelentését, és akkor is csak úgy, ha a Szentlélekhez folyamodik világosságért. Amikor a testet öltés titkát próbáljuk megérteni, jól tesszük, ha gondolunk arra, hogy „a titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké" (5Móz 29:29).

Jézus Krisztus igazán Isten. Mi a bizonyíték arra, hogy Jézus Krisztus Isten? Ő mit tartott önmagáról? Az emberek elismerték Isten voltát?

1. Isteni tulajdonságai. Krisztus isteni tulajdonságokkal rendelkezik. Mindenható. Azt mondta, hogy az Atya neki adott minden hatalmat „Mennyen és Földön" (Mt 28:18; Jn 17:2).

Mindentudó. Ahogy Pál mondta, benne „van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve" (Kol 2:3).

Jézus a következő kijelentésekkel erősítette meg, hogy mindenütt jelenvaló: „Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt 28:20), és „Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18:20).

Istensége révén természetéből fakadóan rendelkezett a mindenütt jelenvalóság képességével, de a testet öltött Krisztus önként korlátokat szabott magának ezen a téren. Úgy döntött, hogy a Szentlélek szolgálata által lesz mindenütt jelenvaló (Jn 14:16–18).

A Zsidókhoz írt levél Jézus változatlanságáról tanúskodik, amikor kijelenti: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz" (Zsid 13:8).

Önmagától való létezését bizonyította, amikor azt mondta, hogy élete van önmagában (Jn 5:26), János pedig így tett bizonyságot: „Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága" (Jn 1:4). Amikor Krisztus kijelentette: „Én vagyok a feltámadás és az élet" (Jn 11:25), ezzel megerősítette, hogy benne „van az eredeti, nem kölcsönvett, nem mástól származó élet".[6]

A szentség természete, része. Ezt mondta az angyal, amikor Máriát üdvözölte: „A Szentlélek száll tereád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért ami születik is, szentnek hívatik, Isten Fiának" (Lk 1:35). A tisztátalan lelkek felkiáltottak Jézus láttán: „Mi dolgunk van nékünk veled?... Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje" (Mk 1:24).

Jézus a szeretet. „Arról ismertük meg a szeretetet - írta János -, hogy Ő az ő életét adta érettünk" (1Jn 3:16).

Örökkévaló. Ésaiás „örökkévalóság atyjának" (Ésa 9:6) nevezte. Mikeás úgy utalt rá, mint „akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van" (Mik 5:2). Pál így határozta meg létezése idejét: „Ő előbb volt mindennél" (Kol 1:17), amivel János is egybehangzóan írt: „Ez kezdetben az Istennél vala. Minden őáltala lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett" (Jn 1:2–3).[7]

2. Isteni ereje és előjogai. Isten tetteit a Biblia Jézusnak tulajdonítja. Teremtőnek (Jn 1:3; Kol 1:16), ugyanakkor Fenntartónak is nevezi: „minden Őbenne áll fenn" (Kol 1:17; Zsid 1:3). Szavával fel tudja támasztani a halottakat (Jn 5:28–29), az idők végén pedig megítéli a világot (Mt 25:31–32). Megbocsátotta a bűnt (Mt 9:6; Mk 2:5–7).

Isteni nevei. Nevei isteni természetére mutatnak. Immánuel azt jelenti: „Velünk az Isten" (Mt 1:23). Hivők és démonok is Isten Fiának nevezték (Mk 1:1; Mt 8:29; vö.Mk 5:7). Az Ószövetségben az Istenre használatos szent nevet, a Jahvét alkalmazták Jézusra is. Máté Ésa 40:3 szavaival mutatta be azt az előkészületi munkát, ami megelőzte Krisztus küldetését. „Készítsétek az Úrnak útját." (Mt 3:3) János pedig a trónján ülő Seregek Urával azonosította Jézust (Ésa 6:1, 3; Jn 12:41).

Istenségének elismerése. János ábrázolása szerint Jézus az isteni Ige, aki „testté lett" (Jn 1:1, 14). Tamásból ezek a szavak törtek fel, látva a feltámadt Krisztust: „Én Uram és én Istenem!" (Jn 20:28). Pál úgy utalt rá, mint „aki mindeneknek felette, örökké áldandó Isten" (Róm 9:5); a Zsidókhoz írt levél pedig Istennek és a teremtés Urának nevezi (Zsid 1:8, 10).[8]

Saját bizonyságtétele. Jézus saját maga mondta, hogy egyenlő Istennel. Önmagáról így szólt: „én vagyok" (Jn 8:58), azonosítva magát az Ószövetség Istenével. Istent „én Atyámnak", és nem „a mi Atyánknak" (Jn 20:17) nevezte. Az a kijelentése pedig, hogy „én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10:30), annak az állításának ad hangot, hogy „egylényegű" az Atyával, és „ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik".[9]

Egyenlősége Istennel. A keresztségi szöveg (Mt 28:19), a teljes apostoli áldás (2Kor 13:13), Jézus búcsúzóul mondott tanácsa (Jn 14–16), valamint Pál felsorolása a lelki ajándékokról (1Kor 12:4–6) tényként állítja Jézusnak az Atya Istennel való egyenlőségét. A Szentírás úgy mutatja be Jézust, mint aki Isten „dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása" (Zsid 1:3). Jézus így válaszolt, amikor megkérték, hogy mutassa be az Atya Istent: „aki engem látott, látta az Atyát" (Jn 14:9).

Istenként tisztelték. Az emberek imádattal fordultak hozzá (Mt 28:17; vö. Lk 14:33). „Imádja Őt az Istennek minden angyala" (Zsid 1:6). „A Jézus nevére minden térd meghajoljon... És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr" (Fil 2:10–11) - mondta Pál. Számos befejező áldásmondás ad Krisztusnak dicsőséget „örökkön örökké" (2Tim 4:18; Zsid 13:21; vö. 2Pt 3:18).

Isteni természete alapfeltétel. Krisztus megbékéltette az emberiséget Istennel. Az embereknek szükségük volt Isten jellemének tökéletes kinyilatkoztatására, hogy személyes kapcsolatot alakíthassanak ki vele. Bemutatva Isten dicsőségét, Krisztus eleget tett ennek az igénynek (Jn 1:14). „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt." (Jn 1:18; vö. 17:6) Jézus ilyen bizonyságot tett: „aki engem látott, látta az Atyát" (Jn 14:9).

Az Atyától való teljes függőségben (Jn 5:30) használta Krisztus az isteni erőt, hogy bemutassa Isten szeretetét. Az Atya által elküldött szerető Megváltó gyógyítóként, helyreállítóként és bűnt megbocsátóként mutatta be önmagát, isteni erejével (Lk 6:19; Jn 2:11; 5:1-15, 36; 11:41–45; 14:11; 8:3–11). De soha nem tett csodát azért, hogy megkímélje magát olyan nehézségektől és szenvedésektől, amelyeket más ember is tapasztalt volna hasonló körülmények között.

Jézus Krisztus egy „az örökkévaló Atyával; természetével, jellemével, szándékával".[10] Valóságos Isten.



 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista