2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 7. Az ember természete
6. A teremtés PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal

A teremtés jelentősége

Az emberek hajlanak arra, hogy figyelmen kívül hagyják a teremtés tanát. „Kit érdekel - mondják -, hogyan teremtette Isten a Földet?! Csak azt kell tudnunk, hogyan juthatunk a Mennybe!" Pedig az Isten teremtői voltáról szóló tanítás „a keresztény és biblikus teológiai gondolkodás megkerülhetetlen alapja".[4] Számos alapvető bibliai elv az isteni teremtésben gyökerezik.[5] Valójában, ha tudjuk, hogyan teremtette Isten „az eget és a Földet", az végül is hozzásegíthet a Jelenések könyve írója, János által látott új ég és új Föld felé vezető út megtalálásához. Mi minden következik tehát a teremtés tanából?

A bálványimádás ellenszere. Istent teremtői volta különbözteti meg minden más istentől (1Krón 16:24–27; Zsolt 96:5–6;Ésa 40:18–26; 42:5–9; 44). Azt az Istent kell imádnunk, aki teremtett minket, és nem azokat, amiket mi alkottunk. Teremtői érdemeire való tekintettel megilleti teljes szövetséges hűségünk. Bálványimádás minden olyan kapcsolat, ami megzavarja ezt a szövetséges viszonyt, és így Isten ítélete alá esik. Tehát a Teremtő iránti hűségünk élet-halál kérdése.

Az igazi istentisztelet alapja. Istentiszteletünknek az az alapja, hogy Ő a Teremtőnk, mi pedig a teremtményei vagyunk (Zsolt 95:6). Ennek fontosságára utal, hogy ez a gondolat szerepel abban a felhívásban, ami Krisztus visszatérése előtt a Föld minden lakójának szól: „Imádjátok azt, aki teremtette a Mennyet és a Földet, és a tengert és a vizek forrásait." (Jel 14:7)

A szombat a teremtés emlékünnepe. Isten azért rendelte el a hetedik nap, a szombat megünneplését, hogy hetente emlékeztessen: teremtményei vagyunk. A szombat a kegyelem ajándéka volt, ami nem a mi tetteinkről, hanem Istenéiről szól. Különleges áldásban részesítette ezt a napot, és megszentelte, mert azt akarta, sose felejtsük el: a munka mellett az élet részét kell képeznie a Teremtővel való közösségnek, a nyugalomnak és Isten bámulatra méltó teremtményei ünneplésének (1Móz 2:2–3). Ennek fontosságát hangsúlyozandó, a teremtés örök jeleként és jelképeként a Teremtő az erkölcsi törvény szívébe helyezte a parancsot, hogy ne feledkezzünk el teremtői hatalma szent emlékünnepéről (2Móz 20:8–11; 31:13–17; Ez 20:20; lásd e könyv 19. fejezetét).

A házasság Istentől származó intézmény. A teremtés hete során vezette be Isten a házasságot mint isteni intézményt. Szándéka szerint ez a két ember közötti szent egység felbonthatatlan; a férfi „ragaszkodik feleségéhez", és „lesznek ketten egy testté" (1Móz 2:24; lásd Mk 10:9; és e könyv 22. fejezetét).

Az igazi önértékelés alapja. A teremtési történetben az áll, hogy Isten a saját képére formált bennünket. Ebben rejlik az ember igazi értéke. Ez a gondolat nem ad helyet önmagunk lebecsülésének. Valóban egyedülálló helyet kaptunk a teremtésben azzal a rendkívüli kiváltsággal, hogy állandó kapcsolatban lehetünk a Teremtővel, és egyre inkább hasonlóvá válhatunk hozzá.

Az igazi közösség alapja. Isten az Atyánk a teremtés jogán (Mal 2:10), amiből az egész emberiség testvérisége következik. Ő az Atyánk, mi pedig a gyermekei vagyunk. Isten képére teremttettünk mindannyian, nemtől, fajtól, műveltségtől vagy pozíciótól függetlenül. Ha az emberek megértenék, és alkalmaznák ezt az elvet, azzal kiküszöbölhető lenne a fajgyűlölet, a fanatizmus és a diszkrimináció minden formája.

Sáfárság. Isten teremtett bennünket, ezért az Ő tulajdonát képezzük. Ebből az következik, hogy szent felelősségünk hűségesen gazdálkodni fizikai, szellemi és lelki képességeinkkel. Kifejezett hálátlanság, ha cselekedeteinkben a Teremtőtől teljesen függetlenítjük magunkat (lásd e könyv 20. fejezetét).

Felelősséggel tartozunk környezetünkért. A teremtéskor Isten az első férfit és asszonyt kertbe helyezte (1Móz 2:8). Meghagyta nekik, műveljék a földet, és hajtsák uralmuk alá az állatokat (1Móz 1:28). Ez arra utal, hogy Istentől kapott felelősségünk védeni környezetünket.

A kétkezi munka méltósága. A Teremtő azt kérte Ádámtól: „művelje és őrizze" az Éden kertjét (1Móz 2:15). A kétkezi munka méltóságáról tanúskodik az is, hogy Isten ezt a hasznos foglalatosságot adta az embernek a tökéletes világban.

A világegyetem értéke. A teremtés minden fokán Isten azt mondta, amit alkotott, „jó" (1Móz 1:10, 12, 17, 21, 25), amikor befejezte a teremtést, kijelentette, az egész „igen jó" (1Móz 1:31). A teremtett anyag tehát lényegében nem rossz, hanem jó.

A borúlátás, a magányosság és a céltalanság ellenszere. A teremtési történet arra mutat rá, hogy Isten mindent bizonyos céllal teremtett, és a dolgok nem a fejlődés véletlenszerű láncolatai nyomán alakultak ki. A Teremtőnek az volt a szándéka, hogy az emberiség örökké kapcsolatban legyen vele. Ha megértjük, hogy Isten céllal teremtett bennünket, akkor az élet tartalmassá és gazdaggá válik, szertefoszlik az a fájdalmas üresség és elégedetlenség, amiről oly sokan beszélnek, mert Isten szeretete lép azok helyébe.

Isten törvényének szentsége. Isten törvénye létezett már a bűneset előtt. Az emberek el nem bukott állapotukban alávetették magukat annak. Az volt Isten szándéka a törvénnyel, hogy óvjon az önpusztítástól, bemutassa a szabadság határait (1Móz 2:17), őrizze Isten országa polgárainak boldogságát és békéjét (1Móz 3:22–24; lásd e könyv 18. fejezetét).

Az élet szentsége. Az élet Teremtője továbbra is részt vesz az emberi élet kialakításában, szentté téve ezáltal az életet. Dávid magasztalja Istent, mert része volt az ő születésében is. „Bizony, te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél... Nem volt elrejtve előtted az én csontom, amikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva."(Zsolt 139:13–16) Ésaiásnál az Úr úgy utal magára, mint aki „Alkotód, anyád méhétől fogva" (Ésa 44:24). Az élet Isten ajándéka, ezért tiszteletben kell tartanunk, sőt erkölcsi kötelességünk vigyázni rá.

 

Isten teremtői munkájának folytatása

Isten már befejezte volna a teremtést? A teremtési beszámoló ezzel a mondattal zárul: „Elvégezteték az ég és a Föld, és azoknak minden serege" (1Móz 2:1). Az Újszövetség megerősíti, hogy Isten „a világ megalapításától kezdve, bevégezte" a teremtést (Zsid 4:3). Azt jelentené ez, hogy már nem hat Krisztus teremtői energiája? Ellenkezőleg! A teremtő Ige továbbra is hat, különféle úton-módon.

1. Krisztus és teremtő szava. A teremtés után 4000 évvel egy római százados így szólt Krisztushoz: „Csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám" (Mt 8:8). Jézus pedig, éppen úgy, mint a teremtéskor tette, szólt - és a szolga meggyógyult. Jézus földi szolgálata során az a teremtőerő, amely életet vitt Ádám élettelen testébe, feltámasztotta a halottakat, és új életre keltette azokat a szenvedőket, akik segítségért folyamodtak hozzá.

2. A teremtő Ige ma. Sem a mi világunkat, sem a világegyetemet nem önmagukban meglevő erő tartja működésben, hanem a teremtő Isten őrzi és tartja fenn. Ő az, „aki beborítja az eget felhőivel, esőt készít a föld számára, és füvet sarjaszt a hegyeken; aki megadja táplálékát a baromnak, a holló fiaknak, amelyek kárognak" (Zsolt 147:8–9; vö. Jób 26:7–14). Szavával tart fenn mindent, és „minden Őbenne áll fenn" (Kol 1:17; vö. Zsid 1:3).

Testünk minden egyes sejtjének működése Istentől függ. Minden lélegzetvétel, minden szívdobbanás, minden alkalom, amikor a szemünkkel pislogunk, a szerető Teremtő gondoskodásáról árulkodik. ,,Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk." (ApCsel 17:28)

Isten teremtői hatalma nemcsak a teremtésben működött, hanem a megváltásban és a helyreállításban is. Isten újjáteremti az emberek szívét (Ésa 44:21–28; Zsolt 51:10). „Az Ő alkotása vagyunk - mondta Pál -, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban, jó cselekedetekre" (Ef 2:10). „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az." (2Kor 5:17) A világűrt a megszámlálhatatlanul sok csillagrendszerrel benépesítő Isten ma is használja teremtői hatalmát, hogy akár a legmélyebbre süllyedt bűnöst is újjáteremtse a saját képére.

Ez a megváltó, helyreállító erő nem korlátozódik csupán arra, hogy csak megváltoztassa az emberi életet. Ugyanaz a hatalom, amely egykor megteremtette az eget és a Földet, a végítélet után újjá is fogja tenni - új és fenséges teremtést, új eget és új Földet alkotva belőlük (Ésa 65:17–19; Jel 21, 22).

 

Teremtés és megváltás

Tehát Jézus Krisztusban találkozik a teremtés és a megváltás. Hihetetlen világegyetemet és tökéletes világot teremtett. A teremtés és a megváltás közötti párhuzam és ellentét egyaránt fontos.

a) A teremtés időtartama. A teremtéskor Krisztus szólt, és parancsa azonnal teljesült. A teremtés munkája Krisztus erővel teljes szava hatására ment végbe, nem pedig az egyik formából a másikba történő átalakulások rendkívül hosszú időszakai által. Krisztus hat nap alatt teremtett meg mindent. De miért kellett hozzá hat nap? Vajon nem lett volna elég, ha csak egyszer szól, és ezzel egy szempillantás alatt létrehoz mindent? Talán örömét lelte abban a hat napban, amíg bolygónk kialakult. Esetleg ezt a „hosszabb" időt azzal magyarázhatjuk, hogy minden teremtett dologban külön értéket látott, vagy talán a hétnapos héttel példát akart adni a munka és a pihenés körforgására, amit az ember számára eltervezett.

Az üdvösséget viszont nemcsak szavával szerzi meg. Az ember megmentésének folyamata évezredeken ível át, amibe beletartozik a régi és az új szövetség, Krisztus harminchárom és fél éves földi élete és az azután következő, közel 2000 éves mennyei közbenjárása. Roppant hosszú idő - a Szentírás időrendje szerint mintegy 6000 év a teremtés óta -, és az emberek még mindig nem tértek vissza az Édenkertbe.

A teremtéshez és az újjáteremtéshez szükséges időben mutatkozó nagy különbség is arról tanúskodik, hogy Isten tettei mindig az emberiség javát szolgálják. A teremtés rövid ideje azt tükrözi, hogy kifejlett embert hozott létre, aki élvezheti teremtett világát. A szerető Isten jellemével ellentétben állt volna, ha a teremtés befejezését a hosszú időszakokon át tartó fokozatos fejlődés folyamatával késlelteti. Az újjáteremtésre adott idő pedig arra mutat, hogy szeretetéből fakadóan, Isten a lehető legtöbb embert meg akarja menteni (2Pt 3:9).

b) Krisztus teremtői munkája. Édenben Krisztus kimondta a teremtő Igét. Betlehemben „az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk" (Jn 1:14) - maga a Teremtő is a teremtett világ részévé vált. Milyen mélységes leereszkedés! Azt senki nem láthatta, amikor Krisztus a világot megteremtette, viszont sokan szemtanúi lehettek, amint hatalmával megnyitotta a vak szemét (Jn 9:6–7), a néma száját (Mt 9:32–33), meggyógyította a leprásokat (Mt 8:2–3), és életre keltette a halottakat (Jn 11:14–45).

Krisztus második Ádámként, az emberiség új kezdeteként jött el (Róm  5). Édenben Ő adta az embernek az élet fáját, az ember pedig fára feszítette Őt a Golgotán. A Paradicsomban az Isten képére teremtett ember magasan állt, a Golgotán az Ember ernyedten függött, mint egy bűnöző. A teremtési hét péntekén és a keresztre feszítés péntekén is elhangzott: „Elvégeztetett!" - a teremtői munka befejezését jelölve (1Móz 2:2; Jn 19:30). Az egyiket Krisztus Istenként, a másikat emberként tette, az egyiket hatalmas erővel, a másikat emberi szenvedés által; az egyiket meghatározott időre, a másikat az egész örökkévalóságra; az egyiket az elbukás lehetőségével, a másikat a Sátán fölötti diadallal.

Krisztus tökéletes isteni keze adott először életet az embernek, és átszegezett keze ad majd örök életet neki. Mert nemcsak megteremtette, hanem újjá is teremtheti az embert. Mindkét teremtés egyaránt Krisztus műve - egyik sem „természetes" fejlődés eredménye.

Isten a saját képére teremtett bennünket, és arra szólít fel, adjunk dicsőséget neki. A teremtés koronájaként Isten arra hív mindannyiunkat: lépjünk kapcsolatba vele, naponta igényeljük Krisztus újjáteremtő erejét, hogy még teljesebben tükrözhessük képét Isten dicsőségére.

 

Lábjegyzet

1.

 

L. Berkhof, Systematic Theology, 4. jav. kiad. (Grand Rapids, MI; Wm. B. Eerdmans, 1941), 182. oldal

2.

 

Már az is problémát okozna, ha arra gondolnánk, hogy a teremtés minden egyes napja 1000 évig tartott volna. Eszerint Ádám a hatodik „nap" estéjére - ami életének első „napja" volt - sokkal idősebb lett volna, mint amilyen élettartamot ír a Biblia rávonatkozóan (1Móz 5:5). Lásd Jemison, Christian Beliefs, 116–117. oldal

3.

 

Lásd e könyv 4. fejezetét!

4.

 

„Teremtés", SDA Encyclopedia, 357. oldal

5.

 

Uo.; Arthur J. Ferch, „What Creation Means to Me", Adventist Review, 1986. október 9., 11–13. oldal



 
Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista