2022.  november  26.  Szombat
Napnyugta: 15:58
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 7. Az ember természete
7. Az ember természete PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal
4. oldal
5. oldal

2. A bűn jellege. Sok bibliaszöveg világosan kifejti, beleértve különösen a bűnesetről szóló beszámolót, hogy a bűn erkölcsi rossz, és annak következménye, hogy egy szabad erkölcsi lény úgy dönt, megszegi Isten kinyilatkoztatott akaratát (1Móz 3:1–6; Róm 1:18–22).

a) A bűn meghatározása. A bűn bibliai meghatározása: „törvénytelenség" (1Jn 3:4); „Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak" (Jak 4:17); „Ami pedig hitből nincs, bűn az" (Róm 14:23). A bűn lényegének átfogó megfogalmazása így hangzik: „Isten akaratától való bármiféle eltérés, ha figyelmen kívül hagyjuk, amit Isten kifejezetten elrendelt, vagy éppen azt tesszük, amit kifejezetten megtiltott."[8]

A bűnben nincs semlegesség. Krisztus kijelentette: „Aki velem nincsen, ellenem van" (Mt 12:30). Bűn, ha nem hiszünk az Úrban (Jn 16:9). A bűn teljes, mert lázadás Isten és akarata ellen. Kis és nagy bűn elkövetőjére egyaránt az az ítélet hangzik el majd: „bűnös". „Ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös." (Jak 2:10)

b) Bűnös gondolatok, bűnös cselekedetek. Gyakran csak a törvényszegés valóságos és látható cselekedeteit mondják bűnnek. Krisztus azonban azt mondta, ha az ember haragszik valakire, a Tízparancsolat 6. pontját szegi meg, azt, hogy „Ne ölj!" (2Móz 20:13); a sóvár vágy pedig a „Ne paráználkodjál!" (2Móz 20:14) parancsolatba ütközik. Ezért nemcsak a nyilvánvaló cselekedetekben megmutatkozó engedetlenség számít bűnnek, hanem a gondolatokban és a vágyakban megfogalmazódó is.

c) Bűn és bűntudat. A bűn bűntudatot kelt. A Biblia szemszögéből nézve a bűntudat arra utal, hogy büntetés vár arra, aki bűnt követett el. Mivel pedig mindannyian bűnösök vagyunk, „az egész világ Isten ítélete alá esik" (Róm 3:19).

Ha nem megfelelően kezeljük a bűntudatot, rombolja fizikai, szellemi, lelki képességeinket, végül pedig, ha nem tudjuk letenni, halált okoz, mert „a bűn zsoldja halál" (Róm 6:23).

A bűntudat ellenszere a bűnbocsánat (Mt 6:12), aminek hatására tiszta lesz a lelkiismeretünk, és lelki békességet nyerünk. Isten ilyen bűnbocsánatot szeretne adni a bűnbánó bűnösnek. Krisztus kegyelemmel hívja a bűnterhelt, bűntől megfáradt emberiséget. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket." (Mt 11:28)

d) A bűn székhelye. A bűn fészke a Biblia szóhasználatában a szív, amit mi elmének nevezünk. A szívből „indul ki minden élet" (Péld 4:23). Krisztus rámutatott, hogy az embert gondolatai szennyezik be, mert „a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások" (Mt 15:19). A szív az egész személyre - az értelemre, az akaratra, az érzelmekre és a testre hat. Az emberi természetet úgy jellemezhetjük, hogy romlott, lealacsonyodott, és egészében véve bűnös, mert „csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az" (Jer 17:9).

3. A bűn hatása az emberiségre. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a tiltott gyümölcs leszakítása miatt kiszabott halálbüntetés túl szigorú ítélet volt. De annak fényében, hogy Ádám bűne milyen hatással volt az emberiségre, csak elképzeléseink lehetnek a törvényszegés súlyosságáról.

Ádám és Éva elsőszülött fia gyilkosságot követett el. Utódaik hamarosan megszegték a házassági kötelék szentségét a többnejűség gyakorlatával. A gonoszság és az erőszak hamarosan betöltötte az egész Földet (1Móz 4:8, 23; 6:1–5, 11–13). Mivel nem törődtek Isten felszólításaival, hogy térjenek meg, és újuljanak meg, így csak nyolc ember menekült meg a megtérésre nem hajlókat elpusztító özönvíztől. Az emberiség vízözön utáni történelme - kevés kivétellel - szomorú beszámoló az emberi természetbűnösségéből fakadó cselekedetekről.

a) Az emberiség egyetemes bűnössége. A történelemből kitűnik, hogy Ádám leszármazottainak is bűnös a természete. Dávid ezt mondta imádságában: „Egy élő sem igaz előtted" (Zsolt 143:2; vö. 14:3). „Nincsen ember, aki ne vétkeznék." (1Kir 8:46) Salamon pedig ezt fogalmazta meg: „Ki mondhatná azt: megtisztítottam az én szívemet, tiszta vagyok az én bűnömtől?" (Péld 20:9) „Mert nincs egy igaz ember is a Földön, aki jót cselekednék, és nem vétkeznék." (Préd 7:20). Az Újszövetség éppen ilyen egyértelműen jelenti ki, hogy „Mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül" (Róm 3:23), és „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen mibennünk" (1Jn 1:8).

b) A bűnösség örökletes vagy szerzett? Pál kijelentette: „Ádámban mindnyájan meghalnak" (1Kor 15:22). Másutt megjegyezte: „Annakokáért, miképpen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek" (Róm 5:12).

A szív romlottsága az egész emberre hat. Jób ilyen értelemben kiáltott fel: „Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki." (Jób 14:4).„Ímé, én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám" (Zsolt 51:7) - mondta Dávid. Pál pedig megállapította:„A test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt" (Róm 8:7-8). A megtérés előtt a hivők „természet szerint haragnak fiai" (Ef 2:3).

Noha már gyermekkorunkban bűnös magatartást alakítunk ki az utánzással, az előbbi szövegek megerősítik, hogy alapvető bűnösségünket örököljük. Az emberiség egyetemes bűnössége azt bizonyítja, hogy természet szerint a rosszra, és nem a jóra hajlunk.

c) A bűnös magatartás megszüntetése. Sikerül-e az embereknek eltávolítani a bűnt az életükből és a társadalomból?

Kudarcra ítéltetett minden próbálkozás, ami arra irányul, hogy az ember a saját erejéből igazzá tegye az életét. Krisztus szerint mindenki a bűn szolgája, aki már követett el bűnt. E rabszolgaságból pedig csak isteni erő szabadíthat ki. De Krisztus bátorít: „Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek" (Jn 8:36). Csak akkor válhattok igazzá - mondta Krisztus -, ha „énbennem maradtok", mert „nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15:4–5).

Még Pál apostolnak sem sikerült önerőből igaz életet élnie. Ismerte Isten törvényének tökéletes mércéjét, képtelen volt megfelelni annak. Erőfeszítéseire gondolva ezt írta: „Mert amit cselekszem, nem ismerem; mert nem azt mívelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem." „Mert nem a jót cselekszem, amelyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, amelyet nem akarok." Majd rámutatott, milyen hatást tett a bűn az életére: „Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn." Kudarcai ellenére elismeréssel adózott Isten csodálatos törvényének, „Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; de látok egy másik törvényt az én tagjaimban, amely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, amely van az én tagjaimban. Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?" (Róm 7:15, 19–20, 22–24)

Pál végül elismerte, hogy isteni erőre van szüksége a győzelemhez. Krisztus által félreállítja a test szerinti életet, és elkezdődik a lélek szerinti új élete (Róm 7:25; 8:1).

Ez a lélekben való új élet Isten átalakító ajándéka. Isten kegyelme által győzelemre jutunk mi, akik holtak voltunk vétkeink és bűnünk miatt (Ef 2:1, 3, 8–10). A lelki újjászületés annyira átalakítja az életet (Jn 1:13; 3:5), hogy új teremtésről beszélhetünk. „A régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden." (2Kor 5:17) Az új élet mégsem zárja ki a bűntett elkövetésének lehetőségét (1Jn 2:1).

4. A fejlődés és az ember bukása. A teremtéstől kezdve Sátán sokakat megzavart azzal, hogy gyengítette az emberiség eredetéről és az ember bukásáról szóló szentírási beszámolóba vetett hitet. A fejlődést az emberiség „természetes" nézetének mondhatnánk, oly nézetnek, ami azon a feltételezésen alapszik, hogy az élet kialakulása a véletlen kezdethez vezethető vissza, az emberek pedig hosszú fejlődési folyamat által az élet alacsonyabb rendű formáiból alakultak ki. Az erősebb túlélése folyamatában a fejlődés útján való növekedéssel érték el jelenlegi állapotukat. Még nem érték el a bennük rejlő lehetőségek határait, tehát még mindig tart a fejlődésük.

A keresztények egyre nagyobb számban fogadják el az isteni fejlődést, aminek lényege, hogy Isten a fejlődés felhasználásával hozta létre a Mózes első könyve szerinti teremtést. Az isteni fejlődés képviselői nem szó szerint fogadják el Mózes első könyvét, hanem allegóriának vagy hitregének tekintik.

a) Az emberrel és a fejlődéssel kapcsolatos bibliai nézet. A teremtéstörténetet elfogadó keresztényeket az aggasztja, hogy miképpen hat a fejlődés elmélete a keresztény hitre. James Orr a következőt írta: „Ma a kereszténységnek nem a tantételek ellen irányuló, apránként érkező támadásokkal kell szembenéznie... hanem a világról alkotott, határozottan megfogalmazott ha-mis nézettel, ami állítólag tudományos alapokon nyugszik, és amit ügyesen építettek fel, védtek meg, ám alapgondolata a kereszténység rendszerének gyökerére sújt le."[9]

A Biblia elutasítja Mózes első könyvének allegóriaként vagy hitregeként való magyarázatát. A Biblia írói 1Móz 1-11. fejezetét valós történelemnek mondják. Ádám, Éva, a kígyó és Sátán a nagy küzdelem drámájának történelmi szereplője (lásd Préd 7:29; Mt 19:4–5; Jn 8:44; Róm 5:12, 18–19; 2Kor 11:3; 1Tim 2:14; Jel 12:9).

b) A Golgota és a fejlődés. A fejlődés minden formában és alakban ellentmond a kereszténység alapjainak. Leonard Verduin állította: „A „bukásról" szóló történet helyét a felemelkedésről szóló történet foglalta el."[10] A kereszténység és a fejlődés szöges ellentétben áll egymással. Vagy az történt, hogy Isten a saját képére teremtette ősszüleinket, akik később bűnbe estek, vagy nem. Ha nem ez történt, akkor mi értelme annak, hogy keresztények legyünk? A fejlődést a Golgota eseménye vonja a legmélyrehatóbban kétségbe. Ha nem történt meg a bukás, miért lenne szükségünk arra, hogy Krisztus meghaljon helyettünk? A halál - nemcsak általánosságban véve, hanem kifejezetten Krisztus értünk vállalt halála - azt hirdeti, hogy az emberiség helyzete nincs rendben. Magunkra hagyatva egyre mélyebbre süllyednénk, s végül az emberi faj teljesen megsemmisülne.

Reménységünk abban van, aki a kereszten függött. Egyedül az Ő halála tárja elénk a teljesebb, jobb, soha véget nem érő élet lehetőségét. A Golgota azt hirdeti, hogy szükségünk van helyettesre, aki felszabadít minket.

c) A testet öltés és a fejlődés. A teremtés vagy fejlődés kérdésére talán akkor találjuk meg legjobban a választ, ha az emberiség teremtését a testet öltés nézőpontjából figyeljük. Isten teremtői munkáját végezte,amikor a második Ádámot, Krisztust beléptette a történelembe. Ha Isten véghez tudta vinni ezt a páratlan csodát, akkor nem kérdéses, hogy képes volt megformázni az első Ádámot is.

d) Nagykorúvá vált volna az ember? A fejlődés tanának hirdetői gyakorta hivatkoznak a tudománynak az elmúlt néhány évszázad során tapasztalható hihetetlenül nagyméretű fejlődésére, amiben annak bizonyítékát látják, hogy az ember saját sorsának ura. A tudomány megadja neki mindazt, amire szüksége van, így ha elég idő áll a rendelkezésére, meg fogja oldani a világ összes kérdését.

Ennek ellenére a technika messiási szerepét egyre nagyobb kétkedéssel figyelik, mivel az sodorta bolygónkat a pusztulás szélére. Az embernek egyáltalán nem sikerült leigáznia és uralma alatt tartania bűnös szívét. Ennek következtében a tudomány fejlődése csak még veszélyesebbé tette a világot.

A kétkedés és a kétségbeesés filozófiáját egyre inkább érvényesnek tekintik. Ma üresen cseng a Sándor pápától származó mondás: „Az emberi szívben örökké ébred a remény." Jób inkább megközelítette a valós helyzetet; a napok „reménység nélkül tűnnek el" (Jób 7:6). Az ember világa már hanyatlik. Valakinek le kellett jönnie az emberi történelmen kívülről, hogy meghódítsa azt, és új reménységet adjon.

Reménysugarak. Milyen nagy lett az emberiség romlása? A keresztnél emberek gyilkolták meg Teremtőjüket - ez a legszörnyűbb apagyilkosság! Isten mégsem hagyta reménytelenségben az embert!

Dávid arról gondolkodott el, milyen szerepet szánt Isten az embernek, amikor megteremtette. A zsoltárost először is lenyűgözte a világegyetem óriási volta, és akkor meglátta az emberiség igazi helyzetét. Az ember és Isten között fennálló kapcsolatról ezt mondta: „Kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél" (Zsolt 8:6–7; Zsid 2:7).

A bukás dacára is megmaradt az emberi méltóság tudata. Az istenképűség megsérült, de nem múlt el nyomtalanul. Még mindig az ember az Isten képviselője a Földön, noha elbukott, erkölcsiségében romlott, bűnös lett. Természete alacsonyabb rendű az isteni természetnél, mégis, azt a nemes tisztet kapta Istentől, hogy a Földön a teremtett világ gazdájaként szolgáljon. Amikor Dávid ezt felismerte, a hála és a köszönet szava tört ki belőle. „Mi Urunk, Istenünk, mily felséges a te neved az egész Földön!" (Zsolt 8:10)



 
< Előző

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista