oldal 1 / 3
Krisztus élete - mely Isten akarata iránti tökéletes engedelmesség volt -, szenvedése, halála és feltámadása által gondoskodott Isten az emberi bűn engesztelésének egyetlen eszközéről úgy, hogy akik elfogadják ezt az áldozatot, azoknak örök életük lehet, és az egész teremtett világ jobban megértheti a Teremtő örökkévaló szeretetét. Ez a tökéletes engesztelés igazolja Isten szent törvényének igazságosságát és könyörülő jellemét, mert mindkettő elítéli bűneinket, de gondoskodik a megbocsátásról. Krisztus halála helyettesítő és engesztelő, megbékéltető és átalakító. Krisztus feltámadása Istennek a gonosz erők feletti diadalát hirdeti. Azoknak, akik a megváltást elfogadják, végső győzelmet biztosít a bűn és a halál felett. Nyilvánvalóvá teszi Jézus Krisztus hatalmát, aki előtt mennyen és földön minden térd meghajol. (Jn 3:16; Ésa 53; 1Pt 2:21–22; 1Kor 15:3–4,20–22; 2Kor 5:14–15,19–21; Róm 1:4; 3:25; 4:25; 8:3–4; 1Jn 2:2; 4:10; Kol 2:15; Fil 2:6–11)
Nyitott ajtón át vezet az út a világegyetem központjába, a Mennybe. Hang hallatszik: „Lépj be, és nézd meg, mi történik itt!" János apostol lélekben bepillant Isten tróntermébe.
Káprázó smaragd szivárvány övezi a középpontban álló trónt, ahonnan mennydörgés, villámlás és egyéb hangok hallhatók. Fehér ruhás, aranykoronás előkelőségek ülnek kisebb trónusokon. A vének Istent dicsőítve leborulnak, és a trón elé teszik aranykoronájukat.
Megszólal a hét pecséttel lezárt könyvet hozó angyal: „Ki volna méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak pecséteit?" (Jel 5:2) János rémülten látja, hogy Mennyen és Földön nincs senki, aki méltó volna kinyitni azt. Kétségbeesésében könnyekre fakad, de egy a vének közül vigasztalni kezdi. „Ne sírj! Ímé, győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak hét pecsétjét." (Jel 5:5)
Ismét a fenséges trónusra tekintve, János megpillantja a megöletett Bárányt, aki él, és a Lélek ereje benne van. Amint a szerény Bárány átveszi a könyvet, a négy lelkes állat és a vének ajkán új ének csendül. „Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet, és megnyisd annak pecséteit; mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a Földön." (Jel 5:9–10) A Mennyben és a Földön minden teremtett lény együtt énekli: „A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké." (Jel 5:13)
Elénk tárja, hogyan mentette meg Isten az emberiséget Sátán fogságából, és hogyan arat végső győzelmet a bűn felett. Bemutatja a tökéletes megváltást, ami által a bűn foglyai egyszerűen saját választásuk alapján kiszabadulhatnak végzetes börtönükből. Még jóval betlehemi születése előtt jelentette ki a Bárány: „Ímé, jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40:8–9; vö. Zsid 10:7). Az emberiség megváltása annak volt köszönhető, hogy eljött a világ alapítása óta megöletett Bárány (Jel 13:8).
Isten üdvözítő kegyelme
A Szentírásban úgy áll előttünk Isten, mint aki kimondhatatlanul törődik az emberiség megváltásával. A Szentháromság tagjai együttesen igyekeznek visszavezetni az embereket a Teremtővel való egységhez. Jézus így világított rá Isten megmentő szeretetére: „Mert úgy szerette Isten e világot,hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:16).
A Szentírás kijelenti, hogy „az Isten szeretet" (1Jn 4:8). „Örökkévaló szeretettel" (Jer 31:3) hajlik az emberiség felé. Isten, aki mindenkinek felkínálja az üdvösséget, mindenható, de szeretete arra készteti, hogy mindenki szabad akaratára bízza, elfogadja-e Őt, vagy sem (Jel 3:20–21). Tervében nem szerepel kényszer, hiszen e módszer ellentétes a jellemével.
Isten kezdeményezése. Amikor Ádám és Éva bűnbe esett, Isten a keresésükre indult. A Teremtő hangját hallva, a vétkes pár nem szaladt örömmel elébe, mint ahogy azt addig tette, hanem elrejtőzött. Isten mégsem hagyta őket magukra. Kitartóan kérdezte: „Hol vagy?"
Mélységes fájdalommal mondta el nekik engedetlenségük következményeit; beszélt a fájdalomról és a nehézségekről, amiket elkell szenvedniük. Ám teljesen reménytelennek tűnő helyzetükben feltárta előttük azt a csodálatos tervet, ami a bűn és a halál feletti végső győzelmet ígéri (1Móz 3:15).
Kegyelem vagy igazságszolgáltatás? Később, Izrael Sínai-hegyi hitehagyása után, az Úr bemutatta Mózesnek jóságos,ám egyben igazságos jellemét: „Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt; de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad- és negyedíziglen" (2Móz 34:6–7).
Isten jellemében a kegyelem és az igazság egyedülálló párosítását láthatjuk; kész megbocsátani, de nem hajlandó a vétkeket mentegetni. Csak Krisztus személye által érthetjük meg, hogy e jellemtulajdonságok hogyan egyeztethetők össze.
Megbocsátani vagy büntetni? Izrael sorozatos hitehagyása idején Isten gyakran kérlelte, mert arra vágyott, hogy ismerje be gonoszságát, és térjen vissza hozzá (Jer 3:12–14). Ők azonban keményen visszautasították kegyelemből fakadó hívását (Jer 5:3). A bűnbánatot elutasító magatartás és a bűnbocsánat gúnyolása elkerülhetetlenné teszi a büntetést (Zsolt 7:13).
Isten irgalmas, mégsem bocsáthat meg azoknak, akik ragaszkodnak a bűnhöz (Jer 5:7). A bűnbocsánatnak célja van. Isten a bűnösöket szentekké akarja változtatni: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú a gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban" (Ésa 55:7). Nagy hangon hirdeti az üdvösség üzenetét az egész világon. „Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok, Földnek minden határa, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!" (Ésa 45:22)
Isten haragja a bűnnel szemben. Az első bűn Istennel szembeni ellenségeskedésre való hajlamot alakított ki az emberben (Kol 1:21). Ebből következően rászolgáltunk Isten haragjára, mert Ő a bűnnek „megemésztő tűz" (Zsid 12:29; vö. Hab 1:13). Való igaz az egész emberiségre, hogy „mindnyájan vétkeztek" (Róm 3:23), „természet szerint haragnak fiai" (Ef 2:3; vö. 5:6), és halálra menendők, mert „a bűn zsoldja halál" (Róm 6:23).
A Szentírás Isten haragjának nevezi azt, ahogy Isten fogadja a bűnt és az igazságtalanságot (Róm 1:18). Kinyilatkoztatott akaratának, törvényének szánt szándékkal való semmibe vétele kiváltja jogos haragját (2Kir 17:16–18; 2Krón 36:16). G. E. Ladd ezt írta: „Az emberek erkölcsi szempontból bűnösek, és amikor Isten felrója nekik törvényszegésüket, bűnösnek, ellenségnek, haragja tárgyának kell tekintenie őket, mert erkölcsi és vallási szükségszerűség, hogy Isten szentsége a bűnnel szembeni haragban nyilvánuljon meg."[1] Ugyanakkor azonban Istennek leghőbb vágya, hogy megmentse a lázadó világot. Minden bűnt gyűlöl, de szeretettel fordul minden bűnös felé.
Az ember válasza. Isten Izraellel kapcsolatos tettei közül a legkiemelkedőbb Jézus Krisztus szolgálata, aki által a legtisztábban ismerhetjük meg az isteni kegyelem „felséges gazdagságát" (Ef 2:7).„(És láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14) - mondja János. Pál azt írja, hogy Krisztus Jézus „bölcsességül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul: hogy, amint meg van írva: aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék" (1Kor 1:30–31). Kicsoda vethetné meg tehát „az Ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát"? Nem csoda, mutat rá Pál, hogy „Istennek jósága" megtérésre indít (Róm 2:4).
Isten kezdeményezi még az embernek a felajánlott üdvösségre adott válaszát is. Hitünk Isten ajándéka (Róm 12:3), mint ahogy a bűnbánat is az (ApCsel 5:31). Az Ő szeretete láttán ébred bennünk is szeretet (1Jn 4:19). Mi képtelenek vagyunk kiszabadítani magunkat Sátán fogságából, vagy megszabadulni a bűntől, a szenvedéstől és a haláltól. A mi igazságunk olyan, mint a szennyes ruha (Ésa 64:5). „De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, amellyel minket szeretett, minket, akik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal... Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék." (Ef 2–4-5, 8–9)
|