oldal 2 / 3
Új életet élni. A Krisztusban való növekedés harmadik szempontja az új élet. A keresztény élet egyik nagy félreértése az, hogy az üdvösség Isten kegyelmének ingyen ajándéka, és ezzel a történet be is fejeződött. De ez nem így van. Igen, az igaz, hogy Krisztusban „van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnöknek bocsánata, az Ő kegyelmének gazdagsága szerint" (Ef 1:7). Az is igaz, hogy „kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék (Ef 2:8–9).
Igen, a kegyelem ingyen van. Azonban ez a kegyelem Isten fiának életébe került. Az ingyen kegyelem nem egyenlő az ún. olcsó kegyelemmel. Idézzük újra Bonhoeffert: „Az olcsó kegyelem azt jelenti, hogy a megbocsátásról beszélünk anélkül, hogy szükség lenne a megtérésre; prédikálunk keresztségről egyházi fegyelem nélkül; prédikálunk az úrvacsoráról bűnvallomás nélkül, vagy bűnbocsánatról személyes bűn-vallás nélkül. Az olcsó kegyelem tulajdonképpen kegyelem tanítványság nélkül, kegyelem a kereszt nélkül, kegyelem Jézus Krisztus nélkül, aki testet öltött és él."[7]
Az ún. olcsó kegyelemnek semmi köze Jézus hívásához. Amikor Jézus elhív egy személyt, felkínálja a keresztet, amelyet hordozni kell. Ahhoz, hogy tanítvánnyá legyünk, követni kell Jézust, és Jézus követése nem „olcsó mulatság". A korinthusbelieknek Pál kiemelten hangsúlyozza a kegyelem kötelezettségeit. Először beszél a saját tapasztalatáról: „Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok; és az Ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan (az apostolok), de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme" (1Kor 15:10). Ezzel Pál elismeri Isten kegyelmének elsőbbségét saját életében. És azonnal hozzáteszi, hogy a kegyelmet nem hiába kapta. A görög eis kenon kifejezést szó szerint üdvösségnek fordítják. Azaz Pál nem azért kapta a kegyelmet, hogy hiábavaló, üres életet éljen - sokkal inkább azért, hogy olyan életet éljen, amely tele van a Lélek gyümölcseivel, nem a saját erejéből, hanem a benne lakó kegyelem erejéből. Hasonlóan kéri a hívőket, hogy „hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét" (2Kor 6:1).
Az Isten kegyelme nem azért áradt ki, hogy egyik hiábavalóságból a másikba taszítson bennünket. Isten kegyelme által megbékéltet bennünket magával, hogy Isten családjának tagjai legyünk. Ha Isten családjához csatlakozunk, benne élünk majd, és Isten szeretetének gyümölcsét teremjük az Ő csodálatos kegyelmének ereje által.
Ezért a Krisztusban való növekedés valójában a lelki érettségben való növekedés, úgy, hogy napról napra visszatükrözzük Krisztus akaratát, és az Ő útján járunk. Így a kérdés az, milyen tulajdonságok az élet fordulatának, illetve az állandó növekedésnek a jelei? Anélkül hogy kimerítenénk a listát, hét ilyen jelet mutatunk be.
A Krisztusban való növekedés jelei
1. Lelki élet
Jézus elmondta Nikodémusnak: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába" (Jn 3:5). A Szentlélek megújító ereje nélkül a keresztény élet el sem kezdődhet. Ő az Igazság Lelke (Jn 14:17). Ő vezérel el bennünket minden igazságra (Jn 16:13), és megérteti velünk Isten akaratát, ahogy a Szentírásban ki lett nyilatkoztatva. Meggyőz a bűnről, igazságról és ítéletről (Jn 16:6-7), ami nélkül nem tudjuk megérteni életünk és cselekedeteink jelenlegi és az örökkévalóságra is kiható következményeit. A Lélek jelenléte és átformáló ereje tesz bennünket Isten fiaivá és leányaivá (Róm 8:14). A Lélek által Krisztus bennünk marad (1Jn 3:24). Azáltal, hogy a Lélek bennünk marad, új élet jön létre - új abban az értelemben, hogy elutasítja a régi gondolatokat, cselekedeteket és kapcsolatokat, amelyek Isten akarata ellen valók voltak; szabaddá válunk a bűntől, hogy növekedjünk az igazságban (Róm 8:1–16); és visszatükrözzük Jézus képét „dicsőségről dicsőségre" (2Kor 3:17–18).
„Amikor Isten Lelke uralja a szívet, átformálja az életet. A bűnös gondolatok eltűnnek, a gonosz cselekedetekről lemond az ember; szeretet, alázat és békesség veszi át a harag, irigység és viszály helyét. Szomorúság helyett öröm van a szívben, és az arc visszatükrözi a menny fényét. Senki sem látja azt a kezet, amely felemeli a terhet, vagy a fényt, mely fentről száll alá. Az áldás akkor jön, amikor a lélek hit által átadja magát Istennek. Majd ez az erő, amelyet emberi szem nem láthat, új lényt teremt Isten képmására."[8]
A Lélek tesz bennünket Istennek örököseivé, Krisztusnak pedig örököstársaivá, „ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg" (Róm 8:17). A lelki élet így tulajdonképpen felhívás lelki tettekre: el kell utasítani a bűn régi rendjét, és Krisztus szenvedéseinek részesévé kell lenni a jelenlegi életben, hogy osztozhassunk vele az eljövő dicsőségben. A keresztény lelkiség így nem a fantázia világába vagy misztikába való belemerülés. Hanem felhívás a szenvedésre, osztozásra, bizonyságtevésre, istentiszteletre és a krisztusi életre ebben a világban, közösségünkben és otthonainkban. Mindez csak a bennünk lakozó Lélek által lehetséges. Jézus imája az, hogy annak ellenére, hogy a világban vagyunk, ne a világból valók legyünk (Jn 17:15). A világban kell élnünk - ez a lakóhelyünk és ez missziónk küzdőtere is. De nem a világhoz tartozunk, mert állampolgárságunk és reménységünk az eljövendő világban van (Fil 3:20).
Pál úgy írja le a Lélekkel felhatalmazott életet, mint ami lelkileg növekszik és érik. Ez az érettség visszautasítja a test cselekedeteit: „házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók" (Gal 5:19–21). Ellenben az érettség megtermi a Lélek gyümölcseit: „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség" (Gal 5:22–23).
2. Élet szeretetben és egységben
A keresztény élet egységes élet, olyan élet, amely megbékélt egyrészt Istennel, másrészt pedig az embertársakkal. A megbékélés a megrontott kapcsolatok gyógyítása. Ezen kapcsolat megszakításának elsődleges oka a bűn. A bűn elválaszt bennünket Istentől (Ésa 59:2), és az emberiséget darabokra törte - faji, etnikai, nemi, nemzetiségi, szín szerinti, kaszt jellegű stb. eltérések szerint. Jézus evangéliuma a bűn problémájával foglalkozik, illetve az összes tényezővel, amelyek ehhez kapcsolódnak, és új rendet teremt egységben és megbékélésben. Ezért mondhatja Pál: Isten „megbékéltetett magával a Jézus Krisztus által" (2Kor 5:18). Ebből a megbékélésből születik az új közösség - megváltott közösség, amelyet vertikális egység jellemez Istennel és horizontális egység az embertársakkal. Ez a szereteten és egységen alapuló élet az evangélium lényege. Nem azt mondta Jézus az Ő főpapi imájában, hogy „mindnyájan egyek legyenek; amint én te benned, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem" (Jn 17:20–21)? Jézus egész megváltói küldetése és az Ő evangéliumának ereje viszonzásul szeretetet és egységet vár el, amely össze kell, hogy kösse a megváltottakat. Nincs keresztény növekedés ilyen szeretet és egység nélkül. És ahol ez az egység és szeretet uralkodik, minden fal, amely megosztja az embereket le fog omlani. A faji, nemzeti, nemi, kaszt jellegű, bőrszín alapján emelkedő falak vagy más megosztó tényezők eltöröltetnek annak az embernek az életéből, aki megtapasztalta az új teremtést, az új embert (Ef 2:11–16). Ahogy az ember növekszik és lélekben fejlődik, a megbékélés, szeretet és egység dicsőséges igazsága egyre fényesebben ragyog mind az egyéni, mind pedig a közösségi keresztény életben.
A keresztény növekedésben a szeretet egyedülálló az evangélium szerint. Jézus új parancsolatnak nevezte (Jn 13:34), azonban az új jelleg nem a szeretetre utal, hanem a szeretet tárgyára. Az emberek szeretnek, de azt szeretik, aki szeretetre méltó - a sajátjukat szeretik. Jézus új megközelítést mutatott: „Ahogy én szerettelek titeket, ti is akképpen szeressétek egymást." Azaz ugyanolyan egyetemes, áldozatos és teljes kell, hogy legyen a mi szeretetünk, mint amilyen Jézus szeretete. Az új szeretet nem emel korlátokat, befogadó, sőt még az ellenségeit is szereti. E két szeretettípustól „függ a törvény és a próféták" (Mt 22:37–40).
A parancsolat, hogy szeressük felebarátunkat, nem hagy kibúvót. Nem választatjuk meg, hogy kit szeretünk. Arra hivattunk el, hogy mindenkit szeressünk. Mint egy Atya gyermekei, elvárható, hogy szeressük egymást. Az irgalmas szamaritánus példázatában Krisztus bemutatta, hogy „a felebarátod nem csupán az azonos egyházból vagy hitből valót jelenti. Nincs utalás fajra, színre vagy osztálybeli különbségre. Felebarátunk minden ember, akinek szüksége van a segítségünkre. Felebarátunk minden lélek, akit az ellenség megsebesített. Felebarátunk mindenki, aki Isten tulajdona."[9]
Az igazi felebaráti szeretet túlnéz a bőr-színen, hogy magát az embert lássa; nem bújik semmilyen csoportosulás álarca mögé, inkább gazdagítja a lelket; megmenti az ember méltóságát az előítéletektől; felszabadítja az anyagi világ hamis filozófiáinak nyomása alól. Valójában az igazi szeretet minden arcban Isten képmását látja - potenciálisan vagy ténylegesen. A növekvő, érett keresztény rendelkezik ezzel a szeretettel, amely tulajdonképpen az egész keresztény egység alapja.
3. Tanulmányozó élet
Az étel alapvetően fontos a növekedéshez. Bármely élő szervezet működéséhez szükség van a megfelelő és folyamatos táplálásra. Így van ez a lelki növekedéssel is. De hol találjuk a lelki táplálékunkat? Első-sorban két forrásban: állandó kapcsolat Istennel igéjének tanulmányozása által és az imaélet gyakorlásával. Isten Igéjének fontosságát a lelki életre vonatkozóan sehol sem találjuk olyan tisztán, mint Jézus szavaiban: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Istennek szájából származik" (Mt 4:4). Jézus tökéletes példát mutat, ahogyan használta az igét Sátánnal szemben. „Jézus a Szentírás szavaival szembesítette Sátánt: »Meg van írva«" - mondta. Minden kísértésben Isten szava volt a fegyvere. Sátán csodát követelt Krisztustól istenségének jeleként. De ami nagyobb volt minden csodánál, az a szilárd bizalom az »Így szól az Úr« -ban, amely olyan jel volt, amit nem lehetett vitatni. Amíg Krisztus kitartott ezen álláspont mellett, a kísértő nem tudott előnyt szerezni vele szemben."[10]
Így van ez velünk is. A zsoltáros így mondja: „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened" (Zsolt 119:11). Ehhez add hozzá az ígéretet, amelyet az apostol írt le: „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait" (Zsid 4:12). Amikor a keresztény használja ezt az éles, kétélű lelki kardot, hogy elhárítsa Sátán támadásait, a harc nyertes oldalán áll. A hívő erőt kap, hogy áttörjön minden akadályt, amely a lelki növekedés útjában áll, hogy megkülönböztesse a helyest a helytelentől, hogy folyamatosan a jót válassza, hogy különbséget tegyen Isten hangja és a gonosz suttogása között. Ez teszi az Igét a lelki növekedés pótolhatatlan eszközévé.
„A teljes írás - írja Pál - Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített" (2Tim 3:16–17). Akarsz növekedni az igazság megértésében? Akarod tudni, hogyan tartsd szem előtt Istent? Akarod tudni, mit tartogat Isten számodra ma, holnap és azután? Fogd a Bibliát! Tanulmányozd naponta! Imában közeledj Atyádhoz! Nincs jobb mód Isten akaratának megismerésére és útjának keresésére.
4. Imaélet
Isten Igéje által szól hozzánk. Isten ismerete a növekedés részévé válik - a vele való kommunikálás része lesz. Az Istennel való közösség és a benne való növekedés másik szempontja az ima. Ha Isten Igéje a kenyér, amely táplálja lelkünket, az ima a levegővétel, amely lelkünket életben tartja. Az ima beszélgetés Istennel, figyeljük hangját, letérdelünk, átadva magunkat, és felállunk Isten erejével felvértezve. Mindez nem kíván semmit tőlünk - kivéve, hogy megtagadjuk önmagunkat, az Ő erejére bízzuk magunkat, és várjunk rá. Ebből a várakozásból ered az erő, amely által járjuk keresztény utunkat és küzdünk a lelki harcban. A gecsemánékerti ima biztosította a kereszt győzelmét.
Pál olyan fontosnak ítélte meg az imát a keresztény életben és növekedésben, hogy hat alapvetően fontos elvet említ meg: „Mindenkor imádkozzatok", Lélekben imádkozzatok", „éberen imádkozzatok", „állhatatosan imádkozzatok", és „imádkozzatok... minden szentekért" (6:18). A farizeushoz (Lk 18:11) hasonlóan, mi is gyakran megkísértetünk, hogy a látványért, magunkért vagy egyszerűen megszokásból imádkozzunk. De a hatékony ima önmegtagadó, Lélekkel teli, közbenjáró, mások szükségleteiért könyörgő. Sőt, ha Isten akaratának teljesedéséért imádkozunk, legyünk hűséges bizonyságtevők. Az ima állandó közösség Istennel; oxigén a léleknek, amely nélkül a lélek elgyengül és meghal.
„Az ima - mondja E. G. White - az egyik legfontosabb feladat. Enélkül nem maradhatunk keresztények. Ez felemel, megerősít és nemesít, ez a lélek beszélgetése Istennel.[11]
|