A maradék

Az 1260 évig tartó hitehagyás és nyomorúság ellenére is maradtak olyan hívők, akik megőrizték az apostoli egyház tisztaságát. A sárkánynak nem sikerült teljes mértékben kiirtania a Föld színéről Isten hűséges népét 1798-ra, amikor véget ért az elnyomás 1260 éve. Ellenük tovább folytatta rombolómunkáját. „Megharaguvék azért a sárkány az asszonyra - mondta János -, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele" (Jel 12:17).

Mit jelent a maradék? Amikor János leírja a sárkány küzdelmét az asszonnyal és utódaival, az „egyebekkel az ő magvából valókkal" (Jel 12:17) kifejezést használja. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy „a megmaradtak", „a maradék" (Jel 12:17). A Biblia úgy festi le a maradékot, mint Isten népének kis csoportját, amely minden baj, háború és hitehagyás közepette is hűségesen kitartott Isten mellett. Ez a hűséges maradék volt az a tőke, amit Isten felhasznált látható földi egyházának továbbvitelére(2Krón 30:6; Ezsd 9:14-15; Ésa 10:20-22; Jer 42:2; Ez 6:8; 14:22).

Isten meghagyta a maradéknak, hogy hirdesse dicsőségét, és vezesse az egész világon szétszóródott népét „szentségemnek hegyére, Jeruzsálembe", „Sion hegyére(Ésa 37:31-32; 66:20; vö. Jel 14:1). A Szentírás azt mondja az ott összegyűltekről, hogy „Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy" (Jel 14:4).

Jel 12:17 bemutatja az Isten által kiválasztott hívők végső maradékát, amely Krisztus második eljövetele előtt hűségesen tanúskodott mellette. Mi jellemzi ezt a maradékot?

A maradék jellemzői. Nem lehet egykönnyen eltéveszteni, hogy melyik is a maradék a végidőben. János konkrét kifejezésekkel írja le ezt a csoportot. Az 1260 évig tartó üldözés után tűnt fel, és azok alkotják, akik „Isten parancsolatainak megőrzői... és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele" (Jel 12:17).

Az a felelősségük, hogy közvetlenül Krisztus visszatérése előtt az egész világnak hirdessék Isten utolsó figyelmeztető üzenetét, Jelenések 14. hármas angyali üzenetét (Jel 14:6-12). Ebben az üzenetben is olvasható a maradék bemutatása: „akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét." (Jel 14:12) Vizsgáljuk meg közelebbről, külön-külön e jellemzőket!

1. Jézus hite. Isten maradék népére jellemző az, hogy hite Jézuséhoz hasonló. Mint Jézus, ők is megingathatatlanul bíznak Istenben és a Szentírás tekintélyében. Hiszik, hogy Jézus Krisztus a próféciában megjövendölt Messiás, Isten Fia, aki eljött, mint a világ Megváltója. Hitük felöleli a Biblia minden igazságát - azokat, amelyeket Krisztus hitt és tanított.

Isten maradék népe tehát hirdeti a Krisztusba vetett hit általi üdvösség örökkévaló evangéliumát. Figyelmezteti a világot, hogy eljött Isten ítéletének órája, és felkészíti az embereket a hamarosan visszatérő Uruk fogadására. Tagjai az egész világon végzik missziójukat, hogy befejezzék az Istentől rájuk bízott bizonyságtevői munkájukat (Jel 14:6-7; 10:11; Mt 24:14).

2. Isten parancsolatai. A Jézusba vetett őszinte hit arra készteti a maradékot, hogy kövesse az Úr példáját. „Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt." (1Jn 2:6) Mivel Jézus betartotta az Atya parancsolatait, ők is engedelmeskedni fognak Isten parancsainak (Jn 15:10).

Tetteiknek összhangban kell állni szavaikkal, különösen azért, mert ők a maradék nép, máskülönben tetteik semmit sem érnek. „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát" (Mt 7:21) - mondta Jézus. A Krisztustól kapott erő által betartják Isten minden kívánalmát, beleértve mind a tíz parancsolatot, Isten változatlan erkölcsi törvényét (2Móz 20:1-17; Mt 5:17-19; 19:17; Fil 4:13).

3. Jézus bizonyságtétele. János meghatározása szerint „Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke" (Jel 19:10). A maradékot Jézus bizonyságtétele vezeti, ami a prófétaság ajándéka által jut el hozzájuk.

A Lélek ajándékának az egyház története során folyamatosan működnie kell, „míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában valóhitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére" (Ef 4:13). Ez tehát a maradék egyik fő jellemzője.

Az ilyen prófétai vezetés teszi a maradékot prófétai néppé, amely prófétai üzenetet hirdet. Érti és tanítja a próféciát. A kinyilatkoztatott igazság segítségével fejezi be küldetését, készíti fel a világot Krisztus visszatérésére (lásd e könyv 17. fejezetét).

Az utolsó időben a maradék megjelenése. A Biblia arra utal, hogy a maradék nagy üldözés után tűnik fel a világ színpadán (Jel 12:14-17). A próféciák tanulmányozásának új lendületet adott a francia forradalom világot rengető eseménye, amely az 1260 év végén (1798-ban) a pápa elfogatásához vezetett, valamint a három nagy világűrbeli jel beteljesedése - amikor a Föld, a Nap, a Hold és a csillagok tanúsították, hogy Krisztus hamarosan visszatér. Széles körben elterjedt Jézus közeli visszajövetelének váradalma. Az egész világon sok keresztény ismerte fel, hogy eljött „a végső idő" (Dán 12:4).^[27]

A XVIII. sz. második, valamint a XIX. sz. első felében beteljesedő bibliai próféciák erőteljes felekezetközi mozgalmat hívtak életre, amely az adventi reménységet állította a központba. Minden egyházban lehetett találni olyanokat, akik hittek Krisztus közeli visszatérésében, mindnyájan imádkoztak, dolgoztak, és várták a világ legnagyobb eseményét.

Az adventi reménység az egység szoros lelkületét ébresztette fel követői között. Sokan összefogtak, hogy figyelmeztessék a világot: Krisztus hamarosan visszatér. Az adventmozgalom felekezetközi, valóban bibliai mozgalom volt, amely Isten Igéjét és az adventi reménységet állította a központba.

Minél jobban tanulmányozták a Bibliát, annál jobban meggyőződésükké vált, hogy Isten elhívta a maradékot a keresztény egyház megakadt reformációjának továbbvitelére. Ők maguk érezték saját gyülekezeteikben a reformáció igazi lelkületének hiányát, és azt, hogy nem tanulmányozzák a második advent kérdését, nem készülnek Jézus eljövetelére. A Biblia kutatása során feltárult előttük, hogy azok a megpróbáltatások és csalódások, amelyeken Isten átvezette őket, mélységes lelki, megtisztító élményt jelentettek számukra. Ez összehozta őket, mint Isten maradék népét azzal az Istentől kapott megbízatással, hogy folytassák az egyháznak oly sok örömet és erőt adó reformációt. Hálával és alázattal fogadták megbízatásukat, ráébredve, hogy nem azért kapták Istentől, mintha különbek lennének másoknál, hiszen egyedül Krisztus irgalma és hatalma által érhetnek el bármiféle eredményt is.

A maradék küldetése

A Jelenések könyvének próféciái világosan felvázolják, hogy mi a maradék küldetése. Jel 14:6-12 hármas angyali üzenete közli, hogy a maradék prédikálása végül az evangélium igazságát teljes mértékben bemutatja.^[28] E három üzenet adja meg Isten válaszát a világon közvetlenül Krisztus visszatérése előtt végigsöprő sátáni csalás áradatára (Jel 13:3, 8, 14-16). Közvetlenül Isten utolsó hívása után Krisztus visszatér, hogy elvégezze az aratás munkáját (Jel 14:14-20).

Az első angyal üzenete

„És láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a Föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a Mennyet és a Földet, és a tengert és a vizek forrásait." (Jel 14:6-7)

Az első angyal Isten maradék népét jelképezi, amely az örökkévaló evangéliumot viszi a világnak. Ez az evangélium ugyanannak az Istennek a végtelen szeretetéről szóló jó hír, amit az ókori próféták és az apostolok hirdettek (Zsid 4:2). A maradék nem más evangéliumot hirdet. Tekintettel az ítéletre, újból megerősíti az örökkévaló evangéliumot, azt, hogy a bűnösök hit által igazulnak meg, és részesülnek Krisztus igazságában.

Ez az üzenet bűnbánatra szólítja fel a világot. Mindenkit figyelmeztet, hogy „féljék", azaz tiszteljék Istent, és „adjanak dicsőséget" neki, azaz dicsőítsék. Isten ezzel a céllal teremtett bennünket, és mind szavainkkal, mind tetteinkkel dicsőséget adhatunk neki. „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek." (Jn 15:8)

János megjövendölte, hogy a világot Krisztus visszatérésére felkészítő mozgalom új hangsúlyt helyez Isten dicsőítésének bibliai ügyére. Az Újszövetség felhívását az életünkkel való sáfárkodás szent kötelességére vonatkozóan soha nem látott erővel hirdeti. „A ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma." Nem rendelkezünk kizárólagos joggal fizikai, lelki és erkölcsi erőnk felett, mert Krisztus a vérével váltott meg bennünket a Golgotán. „Dicsőítsétek azért Istent a ti testetekben és lelketekben, amely az Istenéi." (1Kor 6:19-20) „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekszetek, mindent az Isten dicsőségére műveljetek." (1Kor 10:31)

Még sürgetőbbé teszi a felhívást a megtérésre, hogy „eljött az ő ítéletének órája" (lásd e könyv 23. fejezetét). Jel 14:7-ben az ítélet a görög kríszisz fordítása, ami az ítélet meghozatalát, és nem az ítélet határozatát (kríma) jelöli. Az ítélet teljes folyamatára utal, beleértve az emberek vád alá helyezését Isten bírósága előtt, az életükről szóló feljegyzések megvizsgálását, a felmentő vagy elítélő határozatot, az örök élet adományozását vagy a halálos ítéletet (lásd Mt 16:27; Róm 6:23; Jel 22:12). Az ítélet órájának üzenete ítéletet hirdet minden hitehagyás felett is (Dán 7:9-11, 26; Jelenések 17-18).

Az ítélet órájának üzenete kifejezetten arra az időre mutat, amikor a mennyei szentélyben Krisztus, főpapi szolgálatának utolsó szakaszaként, elkezdte ítélő munkáját (lásd e könyv 23. fejezetét).

Ez az üzenet arra is felszólít mindenkit, hogy imádják a Teremtőt. Isten felhívását, hogy imádjuk Őt, ellentétbe kell állítani azzal a felhívással, amely a fenevad és képe imádatára szólít (Jel 13:3, 8, 15). Hamarosan mindenkinek választania kell az igaz és a hamis tisztelet között: Istent az Ő feltételei szerint imádják (hit általi megigazulás), vagy a saját feltételeik szerint (cselekedetek általi megigazulás). Ez az üzenet a negyedik parancsolatra fordítja a figyelmet, mivel elrendeli, hogy „imádjátok azt, aki teremtette a Mennyet és a Földet, és a tengert és a vizek forrásait" (Jel 14:7; vö. 2Móz 20:11).

A Teremtő igazi imádatára vezeti az embereket, amelynek része, hogy tartsák tiszteletben a teremtés emlékünnepét - az Úr szombatját, a hetedik napot, amelyet a teremtéskor alapított, majd a Tízparancsolatban megerősített (lásd e könyv 19. fejezetét). Az első angyal üzenete tehát arra szólít, hogy Krisztust mint Teremtőt és a bibliai szombat Urát állítsuk a világ elé, és ezzel történjen meg az igazi istentisztelet helyreállítása. Ez a jele Isten teremtésének, olyan jel, amelyet a teremtmények nagy többsége teljesen figyelmen kívül hagy.

Gondviselésszerű volt, hogy a figyelmet a teremtő Istenre irányító üzenet hirdetése a történelemnek éppen azon a pontján kezdődött el, amikor Charles Darwin A fajok eredete (1859) című munkájának kiadása nagy lökést adott a fejlődéstan filozófiájának. Az első angyal üzenetének hirdetése a legerősebb védőbástya a fejlődéstan elméletének terjedése ellen.

Végezetül, ez a felhívás utal arra is, hogy Isten szent törvénye, amelyet „a bűn embere" (2Thessz 2:3) lábbal tiport, újból tiszteletben részesül. Isten csak akkor dicsőíttetik meg, amikor visszaállítják az igazi istentiszteletet, a hívők pedig Isten országának elvei szerint élnek.