oldal 3 / 3
A keresztség gyümölcse
A keresztség legfontosabb
gyümölcse az, ha az ember Krisztusért él. Céljainak és törekvéseinek nem saját
maga, hanem Krisztus áll a középpontjában. „Annakokáért, ha feltámadtatok Krisztussal,
az odafelvalókat keressétek, ahol Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén; az
odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel." (Kol 3:1-2) Nem a keresztség a
legmagasabb csúcs, ahová a kereszténynek el kell érnie. A lelki növekedés
közben kegyelemben részesülünk, amit Isten tervének végrehajtásakor mások
javára kell kamatoztatnunk. „Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az
Istennek és Jézusnak, a mi Urunknak megismerésében." (2Pt 1:2) Ha hűségesen
kitartunk keresztségi fogadalmunk mellett, az Atya, a Fiú és a Szentlélek,
akinek nevében megkeresztelkedtünk, biztosítja, hogy isteni erő siet
segítségünkre a keresztség utáni életünk minden szükséghelyzetében.
A második gyümölcs a
Krisztus egyházáért való élet. Többé nem elszigetelt emberekként élünk, hanem
Krisztus egyházának tagjai lettünk. Élő kövekként alkotjuk Isten templomát (1Pt
2:2-5). Szoros kapcsolatban állunk Krisztussal, az egyház fejével, akitől
naponta kapjuk a kegyelmet a növekedéshez és a szeretetben való fejlődéshez (Ef
4:16). Felelősséget vállalunk a szövetség közösségében, amelynek tagjai
felelősséggel tartoznak az újonnan kereszteltekért (1Kor 12:12-26). Az új
tagoknak a saját és a gyülekezet érdekében be kell kapcsolódniuk az
istentiszteletbe, az imádságba és a szeretetből fakadó szolgálatba (Ef 4:12).
Az utolsó gyümölcs a
világban és a világért való élet. Igaz, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk, a
mennyei ország polgárai vagyunk (Fil 3:20). De Isten csak azért hívott ki a
világból, hogy Krisztus testében tanítást kapjunk, majd visszatérjünk a
világba, mint szolgái, akik részt vesznek Krisztus megmentő szolgálatában. Az
igazi tanítványok nem vonulnak ki a világból, az egyházba húzódva.
Misszionáriusokként születtünk Isten országába. A keresztségi fogadalomhoz való
hűség azzal jár, hogy másokat is a kegyelem országába vezetünk.[27]
Ma Istennek az a hő vágya,
hogy részünk legyen a bővölködő életben, amit kegyelméből megteremtett. „Most
annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel, és keresztelkedjél meg, és mosd le a te
bűnödet, segítségül híván az Úrnak nevét." (ApCsel 22:16)
Lábjegyzet
1.
|
|
S. M. Samuel, A Brave African Wife, Review and Herald,
1963. február 14., 19. oldal
|
2.
|
|
A vallási előírás olyan bevett jelképes vallási rítus,
ill. szokás, ami az evangélium központi igazságát fejezi ki, és ami
egyetemesen és állandóan kötelező érvényű. Krisztus két vallási rendtartást
alapított, a keresztséget és az úrvacsorát. A vallási rendtartás nem szentség
opus operarum értelemben, - azaz nem olyan cselekmény, amely önmagában
és önmagától kegyelemben részesítene, és üdvösséget eredményezne. A
keresztség és az úrvacsora csak a sacramentum-hoz, a római katonák
esküjéhez hasonló értelemben mondható szentségnek, amelyben megfogadták, hogy
mindhalálig engedelmeskednek a parancsnokuknak. Ezeknek a rendtartásoknak a
része, hogy a hívő maradéktalan hűséget fogad Krisztusnak. Lásd Strong, Systematic
Theology (Philadelphia, PA; Judson Press, 1954), 930. oldal; „Baptism" SDA
Encyclopedia, jav. kiad., 128-129. oldal.
|
3.
|
|
Jemison, Christian Beliefs, 244. oldal
|
4.
|
|
„Ah. n. adventisták protestáns örökségük folytán kezdettől
fogva elutasították azt a nézetet, hogy a keresztség opus operatum, azaz önmagában
és önmagától kegyelemben részesítene, és üdvösséget eredményezne."
(„Baptism", SDA Encyclopedia, jav. kiad., 128. oldal)
|
5.
|
|
SDA Bible Commentary, jav. kiad., 6. kötet, 740. oldal
|
6.
|
|
Előfordul, hogy olyanok, akik már részesültek az
alámerítéses keresztségben, úgy érzik, újra kell keresztelkedniük. Vajon ez a
vágyuk ellentétben áll Pál kijelentésével, miszerint „egy a keresztség" (Ef
4:5)? Pál gyakorlatából kitűnik, hogy nem. Efézusban járva, találkozott olyan
tanítványokkal, akiket Keresztelő János már megkeresztelt. Már akkor
megtértek, és vallást tettek az eljövendő Messiásba vetett hitükről (ApCsel
19:1-5).
Ezek a tanítványok nem értették pontosan az evangéliumot.
„Amikor János által megkeresztelkedtek, még komoly tévedésekhez ragaszkodtak.
De nagyobb világosságnál örömmel elfogadták Krisztust Megváltójuknak, és
ezzel az újabb lépéssel az elkötelezettségük másfelé irányult. Amint tisztább
hitet nyertek, életükben és jellemükben is változás állt be. E változás
jeleként és a Krisztusba vetett hitük elismeréseként újból megkeresztelkedtek
Jézus nevében.
Krisztus sok őszinte követőjének volt hasonló
tapasztalata. Ha az ember világosabban megérti, mi Isten akarata, új
kapcsolatba kerül vele. Új kötelességekre derül fény. Sok mindent bűnnek lát
most, ami azelőtt ártatlannak, sőt dicséretre méltónak tűnt... Korábbi
keresztsége már nem elég neki. Bűnösnek látja magát, akit Isten törvénye
kárhoztat. Ismét meghalt a bűnnek, és újfent arra vágyik, hogy a
keresztségben eltemettessen Krisztussal, majd új életre támadhasson fel. Ez
az eljárás összhangban áll Pál példájával, aki megkeresztelte a zsidó
híveket. A Szentlélek jegyeztette le ezt az esetet, amellyel tanítást kívánt
adni az egyháznak." (White, Sketches From the Life or Paul [Battle
Creek, MI; Review and Herald, 1883] 132-133. oldal; lásd még Seventh-day
Adventist Church Manual [Washington, D. C.; General Conference of
Seventh-day Adventist, 1986], jav. kiad., 50. oldal; White, Evangelism,
372-375. oldal)
A Szentírás nem mond olyat, ami tiltaná azoknak az
embereknek az újbóli keresztségét, akik súlyos bűntettek elkövetésével vagy
hitehagyással megtörték Istennel kötött szövetségüket, majd újból megtértek,
és szeretnék megújítani szövetségüket (lásd Seventh-day Adventist Church
Manual, 51. és 162. oldal; White, Evangelism, 375. oldal).
|
7.
|
|
Lásd Albrecht Oepke, „Bapto, Baptizo", Theological
Dictionary of the New Testament, szerkesztő Gerhard Kittel, fordította
Geoffrey W. Bromiley (Grand Rapids; Wm. B. Eerdmans Publ. Co. 1964) 1. kötet,
529. oldal. Vine megjegyezte, hogy a baptó szót „a görögök a ruhafestésre
vagy vízmerítésre használták, amikor az egyik edényt bemártották a másikba
például." (W. E. Vine, An Expository Dictionary of Biblical Words [New
York, N. Y.; Thomas Nelson, 1985], 50. oldal). Az Újszövetségben háromszor
fordul elő a „bemártani" ige, mindhárom esetben „alámeríteni" értelemben. A
gazdag és Lázár példázatában a gazdagember arra kérte Ábrahámot, engedje,
hogy Lázár az ujja hegyét hideg vízbe mártsa, és egy cseppel
megnedvesítse az ő ajkát (Lk 16:24). Jézus a keresztre feszítése előtti estén
úgy utalt arra, ki az, aki elárulja, hogy bemártott egy falatot, és
azt Júdásnak adta (Jn 13:26). Amikor János látomásában Jézus, mint a mennyei
seregek fejedelme, fehér lovon ült, ruhája olyannak látszott, mintha vérbe mártották
volna (Jel 19:13 - új prot. ford.).
|
8.
|
|
George E. Rice, Baptism: Union With Christ, Ministry,
1982. május, 20. oldal
|
9.
|
|
Lásd Albrecht Oepke, „Bapto, Baptizo", Theological
Dictionary of the New Testament, 1. kötet, 535. oldal. Vö. Arndt and
Gingrich, Greek-English Lexicon of the New Testament, 131. oldal
|
10.
|
|
J. K. Howard: New Testament Baptism (London:
Pickering & Inglish Ltd. 1970), 48. oldal
|
11.
|
|
Kiemelés a szerzőtől
|
12.
|
|
Matthew Black: The Scrolls and Christian Origins (New
York NY; Charles Scribner's Sons, 1961), 96-98. oldal. Lásd még „Baptism", SDA
Bible Dictionary, jav. kiad., 118-119. oldal
|
13.
|
|
G. E. Rice: Baptism in the Early Church, Ministry,
1981. március, 22. oldal. Vö. Henry F. Brown, Baptism Through the
Centuries (Mountain View, Cal.; Pacific Press, 1965); William L. Lampkin,
A History of Immersion (Nashville TE.; Broadman Press, 1962); Wolfred
N. Cotte, The Archeology of Baptism (London: Yates and Alexander,
1876)
|
14.
|
|
Brown, Baptism Through the Centuries, 49-90. oldal
|
15.
|
|
Alfred Plummer, A Critical and Exegetical Commentary on
the Gospel According to S. Luke, The International Critical Commentary,
szerkeszti Samuel R. Driver és mások, 5. kiad., (Edinburgh: T. & T.
Clark, 1981. reprint) 88. oldal
|
16.
|
|
„Baptism", SDA Encyclopedia, jav. kiad., 128. oldal
|
17.
|
|
Howard, New Testament Baptism, 69. oldal
|
18.
|
|
G. E. Rece: Baptism: Union With Christ, Ministry 1982.
május, 21. oldal.
|
19.
|
|
Gottfried Oosterwal: Every Member a. Minister? From
Baptism to a Theological Base, Ministry, 1980. február, 4-7. oldal.
Lásd még Rex Edwards: Baptism as Ordination, Ministry, 1983.
augusztus, 4-6. oldal
|
20.
|
|
White az SDA Bible Commentary-ban, jav. kiad., 6.
kötet, 1075. oldal
|
21.
|
|
Ha a keresztségnek vannak feltételei, hogyan
keresztelkedhet meg valaki a halottakért? A következő magyarázat megőrzi a
bibliai üzenetben az összhangot:
1Korinthus 15-ben Pál a halálból való feltámadás
jelentőségét hangsúlyozza, és cáfolja azt a nézetet, hogy nincs feltámadás.
Kimutatja, ha nincs feltámadás, hiábavaló és eredménytelen a hívő hite (1Kor
15:14, 17). Ilyen értelemben érvel: „Mit cselekszenek azok, akik a
halottakért keresztelkednek meg, ha a halottak teljességgel nem támadnak fel?
Miért is keresztelkednek meg a halottakért?" (1Kor 15:29).
„A halottakért keresztelkednek meg" kifejezést néhányan
úgy magyarázták, hogy ez utalás lehet a hívőknek a halottakért végzett
helyettesítő keresztségére. Ez a nézet tarthatatlan annak fényében, amilyen
feltételeket támaszt a Biblia a keresztség elé. W. Robertson Nicoll rámutat:
amire Pál itt utalt, „az nem volt szokatlan, azaz, hogy keresztények halála a
túlélők megtéréséhez vezetett, akik mindenekelőtt »a halottért« (meghalt
szeretteikért) és a találkozás reményében fordultak Krisztushoz". Ezekről a
hívőkről mondja Pál, hogy „a halottakért keresztelkednek meg". „Az első
időkben a kereszténység terjedésének egyik legerősebb tényezője volt a
jövendő boldogság reménye, amelyhez kapcsolódott a családi kötődés és a
barátság." (W. Robertson Nicoll, szerk. The Expositor's Greek Testament [Grand
Rapids, MI; Wm. B. Eerdmans, 1956], 2. köt. 931. oldal. M. Raeder kimutatja,
hogy „a halottakért keresztelkednek meg" kifejezésben az „ért"-nek fordított
görög elöljáró, a hüper célhatározói jelentéssel bír. Ez azt jelenti, hogy
valaki a halott „miatt" keresztelkedett meg, „»azért, hogy« a feltámadáskor
újra találkozhasson meghalt keresztény rokonával" [M. Reader: Vikariatstaufe
in 1Kor 15:29? Zeitschrift für die Neutestamentliche Wissenschaft, 45
(1955), 258-260. oldal, idézi Harold Riesenfeld: Huper, Theological
Dictionary of the New Testament, 8. köt. 513. oldal]. Vö. Howard: New
Testament Baptism, 108-109. oldal.
Howard kijelenti, ebben az összefüggésben Pál így érvel 1Kor 15:29-ben: „Ha
Krisztus nem támadt fel, mindazok, akik „Krisztusban" haltak meg, elvesztek,
mi pedig reménység nélkül, reménytelenek, nyomorultak maradunk, ez főleg
azokra igaz, akik csatlakoztak a keresztények közösségéhez, és
megkeresztelkedtek azok kedvéért, akik Krisztusban haltak meg, mert remélték,
hogy majd újból együtt lesznek velük." (Howard: Baptism for the Dead: A Study
of 1 Corinthians 15:29. Evangelical Quarterly, szerkeszti F. F. Bruce
[Exeter, Eng., Paternoster Press], 1965. július-szeptember, 141. oldal).
|
22.
|
|
Vö. Damsteegt, Reaping the Harvest, Adventest Review,
1987. október 22., 15. oldal
|
23.
|
|
Lásd SDA Church Manual, 41. oldal
|
24.
|
|
White,Evangelism, 313. oldal
|
25.
|
|
Karl Barth,Church Dogmatics, fordította G. W.
Bromiley (Edinburgh: T. & T. Clark, 1969), 4/4. köt., 179. oldal
|
26.
|
|
G. R. Beasley-Murray: Baptism in the New Testament (Grand
Rapids, MI; Wm. B. Eerdmans, 1973), 392. oldal.
|
27.
|
|
Lásd Edwards, Baptism
|
|