oldal 1 / 3
A prófétaság a Szentlélek egyik ajándéka. Ez az ajándék a
maradék egyház ismertetőjele, ami E. G. White szolgálatában nyilvánult meg.
Mivel Isten hírnöke, írásai az igazság állandó, irányadó forrásai, amelyek az
egyházat vigasztalják, vezetik, tanítják és eligazítják. Nyilvánvalóvá teszik,
hogy a Biblia az a zsinórmérték, amellyel minden tanítást és tapasztalatot meg
kell vizsgálni. (Jóel 2:28-29; ApCsel 2:14-21; Zsid 1:1-3; Jel
12:17; 19:10)
Júda királya, Jósafát, le
volt sújtva. Az ellenség csapatai közeledtek. A helyzet kilátástalan volt. „És
Jósafát... az Urat kezdé keresni, és hirdete az egész Júda országában böjtöt."
(2Krón 20:3) A nép özönlött a templomba, hogy irgalomért és szabadulásért könyörögjön
az Úrhoz.
Amikor Jósafát az
imádkozást vezette, kérte Istent, változtassa meg a körülményeket. Így
könyörgött: „Nem te vagy-e egyedül Isten a mennyben, aki uralkodol a
pogányoknak minden országán? A te kezedben van az erő és hatalom, és senki nincsen,
aki ellened megállhatna" (6. v.). Isten nem védte meg különlegesen az övéit a
múltban? Nem adta ezt az országot választott népének? Jósafát így
esedezett:„Óh, mi Istenünk, nem ítéled-é meg őket? Mert nincsen mibennünk erő...
Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak tereád néznek a mi szemeink" (12. v.).
Amikor egész Júda ott állt
az Úr előtt,egy Jaháziel nevű ember felállt. Üzenete bátorítást és eligazítást
vitt a megrettent népnek. Így szólt: „Ne féljetek... mert nem ti harcoltok velük,
hanem az Isten... álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását... mert az Úr
veletek lesz" (15-17. v.). Reggel Jósafát király így szólt csapataihoz:
„Bízzatok az Úrban, a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő
prófétáiban, és szerencsések lesztek!" (20. v.).[1]
A király annyira hitt
Jaházielnek, ennek az alig ismert prófétának, hogy harcosok helyett az Urat és
a szentség szépségét dicsőítő kórust állított a frontvonalba. Amikor a hit
éneke betöltötte a levegőt, az Úr cselekedett, összezavarta a Júda ellen szövetkezett
seregeket. Olyan nagy volt az öldöklés, hogy az ellenség körül „senki sem
menekült meg" (24. v.).
Jaháziel Isten szócsöve
volt e különleges alkalommal.
A próféták fontos szerepet
játszottak mind az ó-, mind az újtestamentumi időkben. De megszűnt-e a
prófétálás működése a bibliai kánon lezárulásával? Hogy megtaláljuk erre a
kérdésre a választ, kövessük nyomon a prófétikus történelmet!
A prófétaság a bibliai időkben
Bár a bűn véget vetett az
Isten és ember közötti személyes kapcsolatnak (Ésa 59:2), Isten nem szüntette
meg az emberiséggel való bensőséges viszonyt, hanem az Isten és ember
kapcsolatának más módjait alakította ki. Bátorító, intő és feddő üzeneteit a
prófétákon keresztül küldte.[2]
A Szentírás szerint
próféta az, „aki üzeneteket kap Istentől, és azok értelmét közli Isten
népével".[3] A próféták nem saját maguktól
prófétálnak, „mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a
Szentlélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei" (2Pt 1:21).
Az Ótestamentumban a próféta
szó általában a héber nábi fordítása. 2Móz 7:1-2 kifejezi ennek
jelentését; „Az Úr azt mondta Mózesnek: ‘Lásd, olyanná teszlek a fáraó előtt,
mintha isten volnál. Testvéred, Áron pedig a prófétád (nábi) lesz. Te mondj el
neki mindent, amit én parancsolok neked. Testvéred, Áron, meg beszéljen a
fáraóval'" (új prot. ford.). Mózes úgy viszonyult a fáraóhoz, mint Isten a népéhez.
Ahogy Áron közölte Mózes szavait a fáraóval, a próféták úgy tolmácsolták Isten
szavait a népnek. A próféta kifejezés tehát a Menny által kiválasztott, Isten
üzenetét közlő szóvivőt jelöl. A héber nábi görög megfelelője a prophétesz,
amelyből a magyar próféta szó is származik.
A „néző", amely a héber roeh
(Ésa 30:10), vagy chózeh (2Sám 24:11; 2Kir 17:13) szó fordítása,
szintén a prófétaság ajándékával felruházott személyt jelöli. A próféta és néző
- rokonértelmű szavak. A Szentírás így magyarázza ezt: „Régen Izráelben ezt
mondták, amikor valaki elment Istent megkérdezni: Jertek, menjünk el a nézőhöz;
mert akit most prófétának neveznek, régen nézőnek hívták" (1Sám 9:9). A néző
elnevezés azt hangsúlyozza, hogy a próféták befogadják a mennyei
üzenetet. Isten feltárta a próféták szeme vagy értelme előtt azt a
tájékoztatást, amit általuk akart népével közölni.
Az évek során Isten a
prófétaság ajándékával felruházott személyeken keresztül nyilatkoztatta ki
akaratát népének. „Semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti
titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak." (Ám 3:7; vö. Zsid 1:1)
A prófétai ajándék rendeltetése
az Újtestamentumban. Az Újtestamentum a Szentlélek ajándékai között kiemelkedő helyet ad a
prófétaságnak. Az egyház számára leghasznosabb szolgálatok felsorolásakor
egyszer az első, kétszer a második helyre teszi (lásd Róm 12:6; 1Kor 12:28; Ef
4:11). Ez arra buzdítja a hívőket, hogy különösen ezt az ajándékot kívánják
(1Kor 14:1, 39).
Az Újtestamentum szerint a
próféták a következő feladatokat töltötték be:[4]
1. Segítettek az
egyház megalapításában. Az egyház felépült „az apostoloknak alapkövén, lévén a
szegletkő maga Jézus Krisztus" (Ef 2:20-21).
2. Kezdeményezték az
egyház misszió-szolgálatát. A Szentlélek a próféták által választotta ki Pált és
Barnabást első misszióútjukra (ApCsel 13:1-2), és eligazítást adott a
misszionáriusok munkaterületére (ApCsel 16: 6-10).
3. Oktatták az
egyházat. „Aki
prófétál - mondta Pál -, a gyülekezetet építi." A próféciák „embereknek"
szólnak, „épülésre, intésre és vigasztalásra" (1Kor 14:4, 3). Isten a
prófétaságot - az egyéb ajándékokkal együtt - azért adta az egyháznak, hogy
felkészítse a hívőket „a szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére" (Ef
4:12).
4. Egységessé
tették, és védték az egyházat. A próféták segítették létrehozni „a hitnek egységét", és
védték az egyházat a hamis tanításoktól, hogy a hívők ne legyenek „többé...
gyermekek, akiket ide s tova hány a hab és a tanításnak akármi szele, az
embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által"
(Ef 4:14).
5. Figyelmeztettek a
jövőbeli nehézségekre. Az egyik újtestamentumi próféta figyelmeztette a hívőket, hogy éhínség
közeledik. Az egyház ezért mentőakciót kezdeményezett az éhezők megsegítésére
(ApCsel 11:27-30). Más próféták pedig figyelmeztették Pált, hogy Jeruzsálemben
elfogják, és börtönbe vetik (ApCsel 20:23; 21:4, 10-14).
6. Erősítették a
hitet a viták idején. Az első egyháztanácsban a Szentlélek irányította az egyházat a
pogányokból lett keresztények üdvösségét érintő vitás kérdés eldöntésében.
Azután próféták által a Lélek megerősítette a hívőket az igaz tantételekben.
Miután továbbították a tanács döntését az egyház tagjainak, „Júdás és Silás
pedig, maguk is próféták lévén, sok beszéddel inték az atyafiakat, és
megerősíték" (ApCsel 15:32).
A prófétaság ajándéka az utolsó napokban
Sok keresztény azt hiszi,
hogy a prófétaság ajándéka megszűnt az apostoli korszak lezárulásával. A Biblia
azonban kinyilatkoztatja, hogy a végidő veszélyeiben az egyháznak különösen
szüksége van a mennyei eligazításra, és bizonyságot tesz arról, hogy az újtestamentumi
idők után is állandóan szükség van a prófétaság ajándékára és támogatására.
A lelki ajándékok
folytonossága. A
Biblia sehol sem beszél arról, hogy Isten visszavonja az egyháznak adott lelki
ajándékokat, mielőtt azok betöltenék céljukat, amely Pál szerint az, hogy
eljuttassák az egyházat „a hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett
férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére" (Ef 4:13). Mivel
az egyház még nem jutott el erre a szintre, most is szüksége van a Lélek összes
ajándékára. Ezek az ajándékok, beleértve a prófétaság ajándékát is, Krisztus
visszajöveteléig Isten népének áldására szolgálnak. Ezért Pál arra
figyelmeztette a hívőket, hogy „a Lelket meg ne oltsátok", „a prófétálást meg
ne vessétek" (1Thessz 5:19-20), és azt tanácsolta, hogy „kívánjátok a lelki
ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok" (1Kor 14:1).
Ezekben az ajándékokban
nem mindig bővelkedett a keresztény egyház.[5] Az apostolok halála után, Kr. u. 300-ig a prófétákat nagy
tisztelet övezte.[6] De az egyház lelki hanyatlása és
az ebből eredő hitehagyás (lásd a 13. fejezetben) a Lélek jelenlétének és
ajándékainak csökkenéséhez vezetett. Ugyanakkor a hamis próféták megrendítették
a prófétaság ajándéka iránti bizalmat.[7]
Az egyháztörténelem
bizonyos szakaszaiban a prófétaság kisebb mértékű megnyilvánulása nem jelenti
azt, hogy Isten ezt az ajándékot véglegesen visszavonta. A Biblia jelzése
szerint a vég közeledtével ez az ajándék jelen lesz, hogy átsegítse az egyházat
a nehéz időkön. Sőt a Biblia azt is kijelenti, hogy ennek az ajándéknak a
tevékenysége megnő.
A prófétaság
ajándéka közvetlenül a második advent előtt. Isten Keresztelő Jánosnak azért
adta a prófétaság ajándékát, hogy meghirdesse Krisztus első adventjét. Isten
nekünk is megígérte a prófétaság ajándékát, amely segít a második advent
hirdetésében, hogy mindenkinek alkalma legyen felkészülni a Megváltóval való
találkozásra.
Tény, hogy Krisztus
említést tesz hamis próféták fellépéséről, mint eljövetele közelségének egyik
jeléről (Mt 24:11, 24). Ha a vég idején nem lennének igaz próféták, Krisztus
mindenkitől óvott volna, aki azt állítja, hogy megkapta ezt az ajándékot. A
hamis prófétákra való figyelmeztetés azt jelenti, hogy igaz próféták is
lesznek.
Jóel próféta
megjövendölte, hogy közvetlenül Krisztus visszajövetele előtt a prófétaság
ajándéka különlegesen kiárad. Ezt mondta: „És lészen azután, hogy kiöntöm
Lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek
álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és
szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Lelkemet. És csodajeleket
mutatok az égen és a Földön; vért, tüzet és füstoszlopokat. A Nap sötétséggé
válik, a Hold pedig vérré,minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja"
(Jóel 2:28-31).
Az első pünkösd tanúja
volt a Lélek rendkívüli megnyilatkozásának. Jóel próféciáját idézve, Péter
rámutatott, hogy ilyen áldásokat ígért Isten (ApCsel 2:2-21). Feltehetjük
azonban a kérdést: Vajon Jóel próféciája egyszer s mindenkorra beteljesedett-e
pünkösdkor, vagy lesz még egy másik, még nagyobb megvalósulása is? Sem-mi nem
bizonyítja, hogy a jelenségek a Napban, a Holdban, amelyekről Jóel beszélt,
megelőzte vagy követte a Léleknek azt a kiáradását. Ezek a jelenségek csak
századokkal később következtek be (lásd e könyv 24. fejezetét).
Pünkösd tehát a Lélek
második advent előtti teljes megnyilvánulásának előíze volt. Mint Palesztinában
a korai eső, amely ősszel, röviddel a veteményezés után esett, a Szentlélek
pünkösdi kiáradásával megkezdődött a Lélek adományozása. Jóel próféciájának
teljes és végső megvalósulása olyan, mint a késői eső, amely ősszel esve,
megérlelte a gabonát (Jóel 2:23). Hasonlóképpen, Isten Lelkének végső kiáradása
közvetlenül a második advent előtt történik meg, azután, hogy beteljesednek a
megjövendölt jelek a Napban, a Holdban és a csillagokban (vö. Mt 24:29; Jel
6:12-17; Jóel 2:31). Miként a késői eső, a Léleknek ez a végső kiáradása
megérleli a föld termését (Mt 13:30, 39), és „mindaz, aki az Úrnak nevét hívja
segítségül, megmenekül" (Jóel 2:32).
A prófétaság
ajándéka a maradék egyházban. A Jelenések 12. fejezete két nagyobb üldözési időszakot
jövendöl. Az első alatt, amely Kr. u. 538-tól 1798-ig tartott (Jel 12:6, 14;
lásd e könyv 12. fejezetét), a hűséges hívők kegyetlen üldözést szenvedtek.
Közvetlenül a második advent előtt Sátán ismét támadni fogja „az ő (asszony)
magvából valókat", a maradék egyházat, amely nem töri meg Krisztus iránti
hűségét. A Jelenések könyve úgy jellemzi a maradékot alkotó hűséges hívőket, hogy
ők „Isten parancsolatainak megőrzői", és „akiknél vala a Jézus Krisztus
bizonyságtétele" (Jel 12:17).
Az angyal és János közötti
későbbi beszélgetésből világossá válik, hogy „a Jézus Krisztus bizonyságtétele"
kifejezés prófétikus kinyilatkoztatást jelent.[8]
A könyv vége felé az
angyal felfedi kilétét: „szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak,
akiknél a Jézus bizonyságtétele van" (Jel 19:10), és „szolgatársad vagyok
néked, és a te atyádfiainak, a prófétáknak" (Jel 22:9). Ezek a párhuzamos
kifejezések világossá teszik, hogy a próféták azok, akiknél „Jézus
bizonyságtétele" van.[9] Ez megmagyarázza az angyal
kijelentését, hogy „Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke" (Jel 19:10).
James Moffat így
magyarázta ezt a szöveget: „‘Mert Jézus bizonyságtétele vagy tanúsága (azaz a
Jézus által tett bizonyság vagy tanúság) a prófétaság lelke'. Ez... különösképpen
azoknak a testvéreknek a kilétét határozza meg, akik a prófétikus ihletettség
birtokosaiként Jézus bizonyságtételét hordozzák. Jézus bizonyságtétele
voltaképpen megfelel a Jézus által tett tanúbizonyságnak (XXII. 20). Ez Jézus
önkinyilatkoztatása (Jel 1:1 szerint végső soron Istené), ez ihleti a
keresztény prófétákat is."[10]
Tehát a Prófétaság Lelke
kifejezés vonatkozhat (1) a Szentlélekre, aki megihleti a prófétákat Isten
kinyilatkoztatásával, (2) a prófétaság ajándékának tevékenységére, és (3)
magára a prófécia közvetítőjére.
A prófétaság ajándéka,
Jézus bizonyságtevése - „az egyháznak a prófétaság közvetítésével"[11] - a maradék egyház egyik megkülönböztető
jellemvonását tartalmazza. Jeremiás ennek az ajándéknak a szünetelését a
törvénynélküliséggel hozta összefüggésbe. „Nincsen törvény, sőt prófétái sem
nyernek kijelentést az Úrtól." (JerSir 2:9) A Jelenések könyve e kettő
birtoklását a végidő egyházának megkülönböztető jellemvonásaival azonosítja;
ennek az egyháznak a tagjai megőrzik „Isten parancsolatait", és megvan náluk
„Jézus Krisztus bizonyságtétele", vagyis a prófétaság ajándéka (Jel 12:17).
Isten az Egyiptomból
kivonuló „gyülekezetnek" a prófétaság ajándékát adta, hogy általa megszervezze,
oktassa és vezesse népét (ApCsel 7:38). „Próféta általhozta fel az Úr Izráelt
Egyiptomból, és próféta által tartatott meg." (Hós 12:13) Nem meglepő ezért, ha
a prófétaság ajándékát azok között találjuk, akik a végső kivonulás - a bűntől
szennyezett Föld bolygóról a mennyei Kánaánba való menetel - résztvevői. Ez a
kivonulás, amely a második adventet követi, Ésa 11:11 végső és teljes megvalósulása:
„Lesz ama napon: az Úr másodszor nyújtja ki kezét, hogy népe maradékát
megvegye..."
|