2024.  március  29.  Péntek
Napnyugta: 18:10
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap arrow Kik az Adventisták arrow Hitelvek arrow 20. A szombat
20. A szombat PDF Nyomtatás E-mail
A Hetednapi Adventista Egyház 28 hitelve -
Tartalom
1. oldal
2. oldal
3. oldal
4. oldal

Kísérletek az istentisztelet napjának megváltoztatására

Mivel a szombat nagyon fontos szerepet játszik Istennek, mint Teremtőnek és Megváltónak az imádásában, nem meglepő, hogy Sátán totális háborút indított e szent intézmény megdöntésére.

A Biblia sehol sem ad engedélyt az istentisztelet e napjának megváltoztatására,amelyet Isten az Édenben alapított, és a Sínai-hegyen újra meghirdetett. Ezt olyan keresztények is felismerték, akik vasárnapot ünnepelnek. James Gibbons, katolikus bíboros ezt írta: „Elolvashatod a Bibliát Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig, és egyetlen olyan sort sem fogsz találni, amely feljogosít a vasárnap megszentelésére." A Szentírás a szombat vallási megtartását teszi kötelezővé.[28]

A protestáns A. T. Lincoln beismerte: „Nem lehet az Újtestamentummal igazolni azt a hiedelmet, hogy Isten a feltámadástól kezdve az első napot rendelte el szombatként való ünneplésre."[29] Elismerte: „Hetedik napi szombatosnak lenni az egyetlen következetes eljárás mindazok számára, akik vallják, hogy mint erkölcsi törvény, az egész Tízparancsolat kötelező."[30]

Ha nincs bibliai bizonyíték arra, hogy Krisztus vagy tanítványai az istentisztelet napját megváltoztatták, miként lehetséges, hogy sok keresztény a vasárnapot fogadja el a szombat helyett?

A vasárnap ünneplésének keletkezése. Az istentisztelet napjának szombatról vasárnapra való áthelyezése fokozatosan történt. Nincs bizonyíték arra, hogy a keresztények a második század előtt vasárnap tartották volna hetenkénti istentiszteletüket, de arra van bizonyíték, hogy a második század közepére egyes keresztények önként ünnepelték a vasárnapot istentiszteleti napként, de nem nyugalomnapként.[31]

A római gyülekezet, amely túlnyomóan pogányokból lett keresztényekből állt (Róm 11:13), élen járt a vasárnapi istentisztelet bevezetésében. Rómában, a birodalom fővárosában erős zsidóellenesség alakult ki, ami az idő múlásával csak fokozódott. E zsidóellenesség ellenhatásaként a város keresztényei megpróbálták megkülönböztetni magukat a zsidóktól. Elhagytak a zsidókéval közös szokásaikból, és kezdték feladni a szombat tiszteletét, lépéseket téve a vasárnap kizárólagos megtartása felé.[32]

A második századtól az ötödikig, bár a vasárnap tekintélye nőtt, a keresztények majdnem az egész római birodalomban továbbra is megünnepelték a hetedik napi szombatot. Szókratész, az ötödik századi történész, ezt írta: „Az egész világon majdnem minden gyülekezet minden hét szombatján megtartja a szent misztériumokat, de Alexandria és Róma keresztényei valamilyen ősi hagyomány alapján ezekkel felhagytak."[33]

A negyedik és ötödik században sok keresztény mind szombaton, mind vasárnap istentiszteletet tartott. Sozomen, e kor egy másik történésze, ezt írta: „A nép Konstantinápolyban és majdnem mindenütt összejön szombaton és a hét első napján is, amely szokást soha nem gyakorolták Rómában, sem Alexandriában."[34]

Ezek a hivatkozások mutatják, hogy Róma vezető szerepet játszott a szombatünneplés mellőzésében.

Vajon azok, akik felhagytak a hetedik napi istentisztelettel, miért a vasárnapot választották, és nem a hét más napját? Az egyik fő érv az volt, hogy Krisztus vasárnap támadt fel; és állítólag Krisztus adott felhatalmazást az e napi istentiszteletre. „De bármilyen furcsának is tűnik, a második és harmadik század egyetlen írója soha egyetlen, a vasárnap szombat helyetti megtartására feljogosító Biblia-verset sem idézett. Sem Barnabás, sem Ignácius, sem Justinius, sem Iréneus, sem Tertullián, sem Római Kelemen, sem Alexandriai Kelemen, sem Origenész, sem Ciprián, sem Viktorinus, sem más Krisztus korabeli író nem tudott semmi ilyen utalásról, sem Jézustól, sem a Biblia bármely részéből."[35]

A népszerűség és annak hatása, hogy a pogány rómaiak napimádatával összhangban volt a vasárnap, kétségtelenül hozzájárult e napnak az istentisztelet napjaként való egyre terjedő elfogadásához. A napimádat fontos szerepet játszott az egész ókori világban. Ez volt „a római vallás egyik legrégibb alkotóeleme". A keleti napkultusz következtében „a Kr. u. második század elejétől a Sol invictus kultusza volt az uralkodó Rómában és a birodalom más részén is."[36]

Ez a népszerű vallás az új hívőkön keresztül hatással volt az ősegyházra. „A pogányságból megtért keresztények állandóan csábították a hívőket a Nap tiszteletére. Ezt nemcsak az jelzi, hogy az egyházatyák sokszor kifogásolták ezt a gyakorlatot, hanem az is, hogy a napimádat visszatükröződik a keresztény liturgiában.[37]

A negyedik század tanúja volt a vasárnaptörvény bevezetésének. Először polgári jellegű vasárnaptörvényt adtak ki, majd jöttek a vallási jellegűek. Konstantin császár Kr. u. 321. március 7-én bocsátotta ki az első polgári vasárnaptörvényt. Tekintettel arra, hogy a vasárnap népszerű volt a pogány napimádók között, és sok keresztény is tisztelte, Konstantin azt remélte, hogy a vasárnap ünnepnappá tételével biztosíthatja kormánya részére e két választótestület támogatását.[38]

Konstantin vasárnaptörvénye tükrözte a császár napimádói múltját. Így szól a törvény: „A Nap tiszteletre méltó napján (venerabili die solis) az elöljárók és városlakók pihenjenek, és minden műhely zárva legyen. De vidéken a mezőgazdasági munkásoknak a törvény megengedi, hogy dolgozzanak vasárnap."[39]

Néhány évtizeddel később az egyház követte Konstantin példáját. A laodiceai zsinat (kb. Kr. u. 364-ben), amely, bár nem egyetemes, de római katolikus tanácskozás volt, kiadta az első egyházi vasárnaptörvényt. A 29. kánonban az egyház megkövetelte a keresztényektől, hogy tiszteljék a vasárnapot, és „ha lehet, ne dolgozzanak azon a napon", de kifogást emelt a szombati pihenés ellen, és elrendelte, hogy a keresztények ne „tétlenkedjenek szombaton (görögül sabbaton), hanem dolgozzanak azon a napon."[40]

Kr. u. 538-ban, abban az évben, amelyben a próféciában jelzett 1260 esztendő elkezdődött (lásd e könyv 13. fejezetét), a Római Katolikus Harmadik Orléans-i zsinat kiadott még a Konstantinénál is szigorúbb törvényt. E zsinat 28. kánonja kimondja: vasárnap még „a mezőgazdasági munkát is félre kell tenni, hogy az embereket ne akadályozza a templom látogatásában".[41]

A változtatás megjövendölése. A Biblia kinyilatkoztatja, hogy a vasárnap keresztényi intézményként való megtartása „a törvényszegés titkos bűnéhez" vezethető vissza (2Thessz 2:7), amely már Pál korában is működött (lásd e könyv 13. fejezetét). Dániel 7. fejezete próféciáján keresztül Isten megmutatta, hogy előre tudott az istentisztelet napjának megváltoztatásáról.

Dániel látomása az Isten népe és törvénye elleni támadást mutatja be. A kis szarv (Jel 13:1-10-ben pedig egy fenevad) által ábrázolt támadó hatalom a nagy hitehagyást idézi elő a keresztény egyházon belül (lásd e könyv 12. fejezetét). A kis szarv, amely a negyedik fenevadból támad, és Róma bukása után fő üldöző hatalommá lesz (lásd a 18. fejezetet), megkísérli megváltoztatni „az időket és a törvényt" (Dán 7:25). Ennek a hitehagyó hatalomnak sikerül a világ nagy részét megtévesztenie, de az ítélet végül ellene fog dönteni (Dán 7:11, 22, 26). A végső megpróbáltatás idején Isten közbelép népe érdekében, és megszabadítja őket (Dán 12:1-3).

Ez a prófécia csak egyetlen hatalomra illik rá a kereszténységen belül. Csak egyetlen vallási szervezet van, amely azt állítja, hogy joga van Isten törvényének megváltoztatására. Figyeljük meg, hogy a római katolikus hatóságok mire tartottak igényt a történelem során:

Kr. u. 1400 körül Petrus de Ancharano azt állította, hogy „a pápa megváltoztathatja Isten törvényét, mert hatalma nem embertől, hanem Istentől van, és Isten helyett cselekszik a földön, teljes joggal kötve meg és oldozva fel nyáját".[42]

E megdöbbentő állítás hatása bebizonyosodott a reformáció idején. Luther kifejtette, hogy nem az egyházi hagyomány, hanem a Szentírás irányítja az életét. Jelszava a Sola Scriptura - „Egyedül a Biblia" volt. John Eck, a római katolikus vallás egyik legfőbb védelmezője, bírálta Luthernek ezt a kijelentését, azt állítva, hogy az egyház tekintélye a Biblia felett áll. Feladta a leckét Luthernek a bibliai szombat és vasárnap megtartásának felcserélésével kapcsolatban. Ezt mondta Eck: „A Szentírás ezt tanítja: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja" stb. De az egyház a saját hatalma alapján a szombatot vasárnapra változtatta, amire önnek [Luthernek] nincs szentírási szövege."[43]

A tridenti zsinaton (1545-1563), amelyet a pápa a protestantizmus megdöntésére hívott össze, Reggio érseke, Gaspare de Fosso, újra előhozta ezt a kérdést. „Tehát az egyház tekintélyét - mondta - a legvilágosabban a Szentírás világítja meg, mert míg egyrészt (az egyház) ajánlja, isteninek nyilvánítja (és) olvasásra kínálja nekünk...másrészt az Úr által a Szentírásban tanított törvényes előírások megszűntek ugyanannak a hatalomnak (egyház) alapján. A szombat, a legdicsőbb nap a törvényben, az Úr napjára változott... Ezek és más hasonló dolgok nem Krisztus tanítása alapján változtak meg (mert Ő azt mondja, hogy a törvény betöltéséért, és nem megsemmisítéséért jött), hanem azokat az egyház hatalma változtatta meg."[44]

Tartja-e még az egyház ezt az álláspontját? A The Convert's Catechism of Catholic Doctrine 1977. évi kiadása tartalmazza e kérdések és válaszok sorát.

„Kérdés: Melyik a nyugalomnap?"

„Válasz: A szombat a nyugalomnap."

„Kérdés: Miért tartjuk a szombat helyett a vasárnapot?"

„Válasz: Azért tartjuk a szombat helyett a vasárnapot, mert a katolikus egyház áttette az ünnepet szombatról vasárnapra."[45]

John A. O'Brien, római katolikus tudós The Faith of Millions (1974) című nagysikerű könyve szerint erre a súlyos megállapításra jutott: „Mivel a Biblia a szombatot, és nem a vasárnapot írta elő, nem furcsa, miszerint nem katolikusok, akik állítják, hogy vallásukat közvetlenül a Bibliából, és nem az egyháztól veszik, a vasárnapot ünneplik a szombat helyett? Igen, ez következetlenség." A vasárnapünneplés szokása - mondta - a katolikus egyház tekintélyén alapszik, nem pedig egy kifejezett bibliai szövegen. Ez az ünneplés megmarad, hogy emlékeztessen arra az anyaszentegyházra, amelyből a nem katolikus szekták kiváltak- mint az a fiú, aki elszökött otthonából, de még a zsebében hordja anyja képét vagy egy hajfürtjét."[46]

Az ezekre az előjogokra való igény a prófécia megvalósulása, és ez segít azonosítani a kicsiny szarvval jelzett hatalmat.

A szombat helyreállítása. Ésaiás könyve 56. és 58. fejezetében Isten szombatreformra szólítja fel Izraelt. Megjövendöli, milyen csodálatos dolog lesz, amikor nyája közésereglenek a pogányok (Ésa 56:8), és ennek az üdvösséget szolgáló missziónak a sikerét a szombat megszentelésével kapcsolja össze (Ésa 56:1-2, 6-7).

Isten gondosan körülírja népének ezt a különleges munkáját. Bár küldetésük az egész világnak szól, különösen olyan embercsoportra irányul, amely hívőnek vallja magát, de valójában nem tartja be Isten előírásait (Ésa 58:1-2). Isten e szavakkal fejezi ki megbízatását azokhoz az állítólagos hívőkhöz: „Megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tévén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván, akkor gyönyörűséged lesz az Úrban" (Ésa 58:12-14).

A lelki Izrael küldetése ugyanaz, mint az ősi Izraelé volt. A kicsiny szarvval ábrázolt hatalom rést ütött a törvényen, amikor megváltoztatta a szombatot. Ahogy Izraelben helyre kellett állítani a lábbal tiport szombatot, éppúgy kell korunkban is a szombat intézményét helyreállítani és Isten törvényének falán a rést kijavítani.[47] Jel 14:6-12 üzenetének az örökkévaló evangéliummal összefüggésben való hirdetése végzi el e helyreállítási munkát, és teszi naggyá a törvényt. Ennek az üzenetnek a hirdetése Isten egyházának feladata a második advent idején (lásd e könyv 12. fejezetét). Ennek az üzenetnek fel kell ráznia a világot, arra szólítva mindenkit, hogy készüljön fel az ítéletre.

A Teremtő imádására szólító hívás - „imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet", közvetlenül Isten örök törvényének negyedik parancsolatára utal. A végső figyelmeztetés tartalma megerősíti ezt a tényt, Istennek különös gondja van arra, hogy az általánosan elfelejtett szombat visszakapja méltó helyét a második advent előtt.

Ennek az üzenetnek a hirdetése az egész világra kiható viszályt fog kiváltani. A központi kérdés az Isten törvénye iránti engedelmesség és a szombat megtartása lesz. E küzdelemben mindenkinek el kell döntenie, hogy Isten parancsolatait vagy az emberekét tartja meg. Ez az üzenet egy népet hoz létre, amely megtartja Isten parancsolatait és Jézus hitét. Azok, akik ezt az üzenetet elutasítják, végül felveszik a fenevad bélyegét (Jel 14:9, 12; lásd e könyv 12. fejezetét).

Hogy ez a misszió - Isten törvényének naggyá és szombatjának dicsőségessé tétele - sikeres legyen, Isten népének következetes és szeretetteljes példát kell mutatnia a szombatünneplésben.



 
< Előző   Következő >

 
 
 
Hitelvek
1. A Szentírás
2. A Szentháromság
3. Az Atya Isten
4. A Fiú
5. A Szentlélek
6. A teremtés
7. Az ember természete
8. A nagy küzdelem
9. Krisztus élete, halála és feltámadása
10. A megváltás élménye
11. Növekedés Krisztusban
12. Az egyház
13. A maradék és küldetése
14. Krisztus testének egysége
15. A keresztség
16. Az úrvacsora
17. Lelki ajándékok és szolgálatok
18. A prófétaság ajándéka
19. Isten törvénye
20. A szombat
21. A sáfárság
22. Keresztényi magatartás
23. Házasság és család
24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban
25. Krisztus második eljövetele
26. Halál és feltámadás
27. A millennium eseményei és a bűn vége
28. Az új Föld
Joomla Toplista