oldal 3 / 4
Kísérletek az istentisztelet napjának megváltoztatására
Mivel a
szombat nagyon fontos szerepet játszik Istennek, mint Teremtőnek és Megváltónak
az imádásában, nem meglepő, hogy Sátán totális háborút indított e szent
intézmény megdöntésére.
A Biblia sehol sem ad
engedélyt az istentisztelet e napjának megváltoztatására,amelyet Isten az
Édenben alapított, és a Sínai-hegyen újra meghirdetett. Ezt olyan keresztények
is felismerték, akik vasárnapot ünnepelnek. James Gibbons, katolikus bíboros
ezt írta: „Elolvashatod a Bibliát Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig, és
egyetlen olyan sort sem fogsz találni, amely feljogosít a vasárnap
megszentelésére." A Szentírás a szombat vallási megtartását teszi kötelezővé.[28]
A
protestáns A. T. Lincoln beismerte: „Nem lehet az Újtestamentummal igazolni azt
a hiedelmet, hogy Isten a feltámadástól kezdve az első napot rendelte el
szombatként való ünneplésre."[29] Elismerte: „Hetedik napi szombatosnak lenni az egyetlen következetes
eljárás mindazok számára, akik vallják, hogy mint erkölcsi törvény, az egész
Tízparancsolat kötelező."[30]
Ha nincs
bibliai bizonyíték arra, hogy Krisztus vagy tanítványai az istentisztelet
napját megváltoztatták, miként lehetséges, hogy sok keresztény a vasárnapot
fogadja el a szombat helyett?
A vasárnap
ünneplésének keletkezése. Az istentisztelet napjának szombatról vasárnapra való
áthelyezése fokozatosan történt. Nincs bizonyíték arra, hogy a keresztények a
második század előtt vasárnap tartották volna hetenkénti istentiszteletüket, de
arra van bizonyíték, hogy a második század közepére egyes keresztények önként
ünnepelték a vasárnapot istentiszteleti napként, de nem nyugalomnapként.[31]
A római
gyülekezet, amely túlnyomóan pogányokból lett keresztényekből állt (Róm 11:13),
élen járt a vasárnapi istentisztelet bevezetésében. Rómában, a birodalom
fővárosában erős zsidóellenesség alakult ki, ami az idő múlásával csak fokozódott.
E zsidóellenesség ellenhatásaként a város keresztényei megpróbálták
megkülönböztetni magukat a zsidóktól. Elhagytak a zsidókéval közös
szokásaikból, és kezdték feladni a szombat tiszteletét, lépéseket téve a
vasárnap kizárólagos megtartása felé.[32]
A második
századtól az ötödikig, bár a vasárnap tekintélye nőtt, a keresztények majdnem
az egész római birodalomban továbbra is megünnepelték a hetedik napi szombatot.
Szókratész, az ötödik századi történész, ezt írta: „Az egész világon majdnem
minden gyülekezet minden hét szombatján megtartja a szent misztériumokat, de
Alexandria és Róma keresztényei valamilyen ősi hagyomány alapján ezekkel
felhagytak."[33]
A negyedik
és ötödik században sok keresztény mind szombaton, mind vasárnap
istentiszteletet tartott. Sozomen, e kor egy másik történésze, ezt írta: „A nép
Konstantinápolyban és majdnem mindenütt összejön szombaton és a hét első napján
is, amely szokást soha nem gyakorolták Rómában, sem Alexandriában."[34]
Ezek a hivatkozások
mutatják, hogy Róma vezető szerepet játszott a szombatünneplés mellőzésében.
Vajon
azok, akik felhagytak a hetedik napi istentisztelettel, miért a vasárnapot
választották, és nem a hét más napját? Az egyik fő érv az volt, hogy Krisztus
vasárnap támadt fel; és állítólag Krisztus adott felhatalmazást az e napi
istentiszteletre. „De bármilyen furcsának is tűnik, a második és harmadik
század egyetlen írója soha egyetlen, a vasárnap szombat helyetti megtartására
feljogosító Biblia-verset sem idézett. Sem Barnabás, sem Ignácius, sem
Justinius, sem Iréneus, sem Tertullián, sem Római Kelemen, sem Alexandriai
Kelemen, sem Origenész, sem Ciprián, sem Viktorinus, sem más Krisztus korabeli
író nem tudott semmi ilyen utalásról, sem Jézustól, sem a Biblia bármely
részéből."[35]
A népszerűség
és annak hatása, hogy a pogány rómaiak napimádatával összhangban volt a
vasárnap, kétségtelenül hozzájárult e napnak az istentisztelet napjaként való
egyre terjedő elfogadásához. A napimádat fontos szerepet játszott az egész
ókori világban. Ez volt „a római vallás egyik legrégibb alkotóeleme". A keleti
napkultusz következtében „a Kr. u. második század elejétől a Sol invictus kultusza
volt az uralkodó Rómában és a birodalom más részén is."[36]
Ez a
népszerű vallás az új hívőkön keresztül hatással volt az ősegyházra. „A
pogányságból megtért keresztények állandóan csábították a hívőket a Nap
tiszteletére. Ezt nemcsak az jelzi, hogy az egyházatyák sokszor kifogásolták
ezt a gyakorlatot, hanem az is, hogy a napimádat visszatükröződik a keresztény
liturgiában.[37]
A negyedik
század tanúja volt a vasárnaptörvény bevezetésének. Először polgári jellegű
vasárnaptörvényt adtak ki, majd jöttek a vallási jellegűek. Konstantin császár
Kr. u. 321. március 7-én bocsátotta ki az első polgári vasárnaptörvényt. Tekintettel
arra, hogy a vasárnap népszerű volt a pogány napimádók között, és sok
keresztény is tisztelte, Konstantin azt remélte, hogy a vasárnap ünnepnappá
tételével biztosíthatja kormánya részére e két választótestület támogatását.[38]
Konstantin
vasárnaptörvénye tükrözte a császár napimádói múltját. Így szól a törvény: „A
Nap tiszteletre méltó napján (venerabili die solis) az elöljárók és
városlakók pihenjenek, és minden műhely zárva legyen. De vidéken a
mezőgazdasági munkásoknak a törvény megengedi, hogy dolgozzanak vasárnap."[39]
Néhány
évtizeddel később az egyház követte Konstantin példáját. A laodiceai zsinat
(kb. Kr. u. 364-ben), amely, bár nem egyetemes, de római katolikus tanácskozás
volt, kiadta az első egyházi vasárnaptörvényt. A 29. kánonban az egyház
megkövetelte a keresztényektől, hogy tiszteljék a vasárnapot, és „ha lehet, ne
dolgozzanak azon a napon", de kifogást emelt a szombati pihenés ellen, és
elrendelte, hogy a keresztények ne „tétlenkedjenek szombaton (görögül sabbaton),
hanem dolgozzanak azon a napon."[40]
Kr. u.
538-ban, abban az évben, amelyben a próféciában jelzett 1260 esztendő
elkezdődött (lásd e könyv 13. fejezetét), a Római Katolikus Harmadik Orléans-i
zsinat kiadott még a Konstantinénál is szigorúbb törvényt. E zsinat 28. kánonja
kimondja: vasárnap még „a mezőgazdasági munkát is félre kell tenni, hogy az
embereket ne akadályozza a templom látogatásában".[41]
A
változtatás megjövendölése. A Biblia kinyilatkoztatja, hogy a vasárnap keresztényi
intézményként való megtartása „a törvényszegés titkos bűnéhez" vezethető vissza
(2Thessz 2:7), amely már Pál korában is működött (lásd e könyv 13. fejezetét).
Dániel 7. fejezete próféciáján keresztül Isten megmutatta, hogy előre tudott az
istentisztelet napjának megváltoztatásáról.
Dániel látomása az Isten
népe és törvénye elleni támadást mutatja be. A kis szarv (Jel 13:1-10-ben pedig
egy fenevad) által ábrázolt támadó hatalom a nagy hitehagyást idézi elő a
keresztény egyházon belül (lásd e könyv 12. fejezetét). A kis szarv, amely a
negyedik fenevadból támad, és Róma bukása után fő üldöző hatalommá lesz (lásd a
18. fejezetet), megkísérli megváltoztatni „az időket és a törvényt" (Dán 7:25).
Ennek a hitehagyó hatalomnak sikerül a világ nagy részét megtévesztenie, de az
ítélet végül ellene fog dönteni (Dán 7:11, 22, 26). A végső megpróbáltatás
idején Isten közbelép népe érdekében, és megszabadítja őket (Dán 12:1-3).
Ez a
prófécia csak egyetlen hatalomra illik rá a kereszténységen belül. Csak
egyetlen vallási szervezet van, amely azt állítja, hogy joga van Isten
törvényének megváltoztatására. Figyeljük meg, hogy a római katolikus hatóságok
mire tartottak igényt a történelem során:
Kr. u. 1400 körül Petrus
de Ancharano azt állította, hogy „a pápa megváltoztathatja Isten törvényét,
mert hatalma nem embertől, hanem Istentől van, és Isten helyett cselekszik a
földön, teljes joggal kötve meg és oldozva fel nyáját".[42]
E
megdöbbentő állítás hatása bebizonyosodott a reformáció idején. Luther
kifejtette, hogy nem az egyházi hagyomány, hanem a Szentírás irányítja az
életét. Jelszava a Sola Scriptura - „Egyedül a Biblia" volt. John Eck, a
római katolikus vallás egyik legfőbb védelmezője, bírálta Luthernek ezt a
kijelentését, azt állítva, hogy az egyház tekintélye a Biblia felett áll.
Feladta a leckét Luthernek a bibliai szombat és vasárnap megtartásának
felcserélésével kapcsolatban. Ezt mondta Eck: „A Szentírás ezt tanítja:
„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át
munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te
Istenednek szombatja" stb. De az egyház a saját hatalma alapján a szombatot
vasárnapra változtatta, amire önnek [Luthernek] nincs szentírási szövege."[43]
A tridenti
zsinaton (1545-1563), amelyet a pápa a protestantizmus megdöntésére hívott
össze, Reggio érseke, Gaspare de Fosso, újra előhozta ezt a kérdést. „Tehát az
egyház tekintélyét - mondta - a legvilágosabban a Szentírás világítja meg, mert
míg egyrészt (az egyház) ajánlja, isteninek nyilvánítja (és) olvasásra kínálja
nekünk...másrészt az Úr által a Szentírásban tanított törvényes előírások
megszűntek ugyanannak a hatalomnak (egyház) alapján. A szombat, a legdicsőbb
nap a törvényben, az Úr napjára változott... Ezek és más hasonló dolgok nem
Krisztus tanítása alapján változtak meg (mert Ő azt mondja, hogy a törvény
betöltéséért, és nem megsemmisítéséért jött), hanem azokat az egyház hatalma
változtatta meg."[44]
Tartja-e
még az egyház ezt az álláspontját? A The Convert's Catechism of Catholic
Doctrine 1977. évi kiadása tartalmazza e kérdések és válaszok sorát.
„Kérdés: Melyik a
nyugalomnap?"
„Válasz: A
szombat a nyugalomnap."
„Kérdés: Miért
tartjuk a szombat helyett a vasárnapot?"
„Válasz:
Azért tartjuk a szombat helyett a vasárnapot, mert a katolikus egyház áttette
az ünnepet szombatról vasárnapra."[45]
John A.
O'Brien, római katolikus tudós The Faith of Millions (1974) című
nagysikerű könyve szerint erre a súlyos megállapításra jutott: „Mivel a Biblia
a szombatot, és nem a vasárnapot írta elő, nem furcsa, miszerint nem
katolikusok, akik állítják, hogy vallásukat közvetlenül a Bibliából, és nem az
egyháztól veszik, a vasárnapot ünneplik a szombat helyett? Igen, ez
következetlenség." A vasárnapünneplés szokása - mondta - a katolikus egyház
tekintélyén alapszik, nem pedig egy kifejezett bibliai szövegen. Ez az ünneplés
megmarad, hogy emlékeztessen arra az anyaszentegyházra, amelyből a nem
katolikus szekták kiváltak- mint az a fiú, aki elszökött otthonából, de még a
zsebében hordja anyja képét vagy egy hajfürtjét."[46]
Az ezekre
az előjogokra való igény a prófécia megvalósulása, és ez segít azonosítani a
kicsiny szarvval jelzett hatalmat.
A szombat
helyreállítása. Ésaiás
könyve 56. és 58. fejezetében Isten szombatreformra szólítja fel Izraelt.
Megjövendöli, milyen csodálatos dolog lesz, amikor nyája közésereglenek a
pogányok (Ésa 56:8), és ennek az üdvösséget szolgáló missziónak a sikerét a
szombat megszentelésével kapcsolja össze (Ésa 56:1-2, 6-7).
Isten
gondosan körülírja népének ezt a különleges munkáját. Bár küldetésük az egész
világnak szól, különösen olyan embercsoportra irányul, amely hívőnek vallja
magát, de valójában nem tartja be Isten előírásait (Ésa 58:1-2). Isten e
szavakkal fejezi ki megbízatását azokhoz az állítólagos hívőkhöz: „Megépítik
fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás
építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod
szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot
gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt,
dolgaidat nem tévén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván,
akkor gyönyörűséged lesz az Úrban" (Ésa 58:12-14).
A lelki Izrael küldetése
ugyanaz, mint az ősi Izraelé volt. A kicsiny szarvval ábrázolt hatalom rést
ütött a törvényen, amikor megváltoztatta a szombatot. Ahogy Izraelben helyre
kellett állítani a lábbal tiport szombatot, éppúgy kell korunkban is a szombat
intézményét helyreállítani és Isten törvényének falán a rést kijavítani.[47] Jel 14:6-12 üzenetének az
örökkévaló evangéliummal összefüggésben való hirdetése végzi el e
helyreállítási munkát, és teszi naggyá a törvényt. Ennek az üzenetnek a
hirdetése Isten egyházának feladata a második advent idején (lásd e könyv 12.
fejezetét). Ennek az üzenetnek fel kell ráznia a világot, arra szólítva
mindenkit, hogy készüljön fel az ítéletre.
A Teremtő
imádására szólító hívás - „imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a
földet", közvetlenül Isten örök törvényének negyedik parancsolatára utal. A
végső figyelmeztetés tartalma megerősíti ezt a tényt, Istennek különös gondja
van arra, hogy az általánosan elfelejtett szombat visszakapja méltó helyét a
második advent előtt.
Ennek az üzenetnek a
hirdetése az egész világra kiható viszályt fog kiváltani. A központi kérdés az
Isten törvénye iránti engedelmesség és a szombat megtartása lesz. E küzdelemben
mindenkinek el kell döntenie, hogy Isten parancsolatait vagy az emberekét
tartja meg. Ez az üzenet egy népet hoz létre, amely megtartja Isten
parancsolatait és Jézus hitét. Azok, akik ezt az üzenetet elutasítják, végül
felveszik a fenevad bélyegét (Jel 14:9, 12; lásd e könyv 12. fejezetét).
Hogy ez a misszió - Isten
törvényének naggyá és szombatjának dicsőségessé tétele - sikeres legyen, Isten
népének következetes és szeretetteljes példát kell mutatnia a
szombatünneplésben.
|