oldal 1 / 4
A
jóságos Teremtő a teremtés hat napja után a hetedik napon megpihent, és
a szombatot minden ember számára a teremtés emlékévé rendelte. Isten
megmásíthatatlan törvényének negyedik parancsolata Jézus, a szombat Ura
tanításával és gyakorlatával összhangban megkívánja a hetedik napi
szombatnak, mint a nyugalom, az imádkozás, és szolgálat napjának
megtartását. A szombat az Istennel és egymással való bensőséges
kapcsolat napja. Ez a Krisztusban történt megváltás jelképe,
megszentelődésünk jele, hűségünk záloga és Isten eljövendő örök
országának előíze. A szombat Isten és népe közötti örök szövetség
állandó jele. E szent időszak estétől estéig, naplementétől
naplementéig tartó örömteli megtartása Isten teremtő és megváltó
munkájának ünneplése. (1Móz 2:1-3; 2Móz 20:8-11; Lk 4:16;
Ésa 56:5-6; 58:13-14; Mt 12:1-12; 2Móz 31:13-17; Ez 20:12,20; 5Móz
5:12-15; Zsid 4:1-11; 3Móz 23:32; Mk 1:32)
Ádám és Éva Istennel
együtt tekintette meg paradicsomi otthonát. A látvány lélegzetelállító volt...
elmondhatatlan. Ahogy azon a pénteken, a teremtés hatodik napján a nap lassan
lenyugodott, és feltűntek a csillagok, „látta Isten, hogy minden, amit alkotott,
igen jó" (1Móz 1: 31 - új prot. ford.). Isten befejezte a teremtést.„Így
készült el a menny és a föld, és azoknak minden serege." (1Móz 2:1 - új prot.
ford.)
De bármilyen szép volt a
világ, amelynek teremtését Isten éppen, hogy befejezte, a legnagyobb ajándék és
kiváltság, amit Isten az újonnan teremtett párnak adhatott, a vele való
személyes kapcsolat volt. A szombattal is megajándékozta őket, a különleges
áldás, a Teremtőjükkel való közösség, bensőséges kapcsolat napjával.
A szombat az egész Bibliában
A szombat
központi jelentőségű istentiszteletünkben, mert a teremtés emlékünnepe, ami
kinyilatkoztatja, hogy miért kell Istent imádni: Ő a Teremtő, mi pedig a
teremtményei vagyunk. „Ezért a szombat Isten imádásának igazi megalapozója,
mert ezt a nagy igazságot minden más intézménynél hatásosabban tanítja. Az
istentisztelet igazi alapja - nemcsak a szombati istentiszteleté - a Teremtő és
teremtményei közötti különbségben található. E fontos tény soha nem fakulhat
meg, és ezt sohasem szabad elfelejteni."[1] Az emberiségnek az emlékezetében kell tartania nagy
igazságot, hogy Isten rendelte el a szombatot.
A szombat a
teremtéskor. A
szombat a bűntelen világból származik. E nap Isten különleges ajándéka, amely
által az emberiség a Menny valóságát érezheti a Földön. Isten három cselekedete
alapította a szombatot.
1.
Isten megpihent szombaton. A hetedik napon „Isten megnyugodott, és megpihent" (2Móz
31:17 - új prot. ford.), de nem azért nyugodott meg, mert szüksége volt rá(Ésa
40:29). A „megnyugodott"- sábat - ige szó szerint azt jelenti, hogy „megszűnni"
a munkától vagy tevékenységtől (vö. 1Móz 8:22). „Isten nem azért pihent meg,
mintha kimerült vagy elfáradt volna, hanem mert korábbi elfoglaltságát
megszüntette."[2]
Isten
megpihent, és az embertől is elvárta, hogy megpihenjen; követendő példát
mutatott az embernek (2Móz 20:11).
Ha Isten a hatodik napon
fejezte be a teremtést (1Móz 2:1), mit ért a Szentírás azon, hogy Isten
„megszűnék a hetedik napon minden munkájától" (1Móz 2:2)? Isten hat napon át
végezte el az ég és a Föld teremtését, de még meg kellett alkotnia a nyugalom
napját. A szombati pihenés volt az, amit megalkotott. A szombat volt munkájában
az utolsó simítás, művének befejezése.
2.
Isten megáldotta a szombatot. Isten nemcsak megalkotta a szombatot, meg is áldotta. „A
hetedik napon megnyugodó áldás azt jelenti, hogy Isten ezt a napot kegyelmének
különös tárgyává tette, olyan nappá, amely áldást hoz teremtményeinek."[3]
3. Isten
megszentelte a szombatot. Valamit megszentelni, azt jelenti: szentté tenni, vagy
elkülöníteni, mint szentet, szent célra. Megszentelhető egy nép, egy hely (mint
például a sátor, a templom vagy a gyülekezet) és egy időszak (szent nap). Az a
tény, hogy Isten megszentelte a hetedik napot, azt jelenti, hogy ez a nap
szent; azt a Teremtő az Isten-ember kapcsolatának elmélyítése céljából
különítette el.
Isten megáldotta és
megszentelte a hetedik napot, a szombatot, mert ezen a napon megpihent minden
munkájától. Nem a maga, hanem az emberiség számára áldotta és szentelte meg.
Személyes jelenléte teszi szentté és áldottá a szombatot.
A
szombat a Sínai-hegynél. A zsidók Egyiptomból való kivonulását követő események
tanúsítják, hogy szem elől tévesztették a szombatot. Úgy látszik, a
rabszolgaság kérlelhetetlen követelményei nagyon megnehezítették a szombat
megtartását. Nem sokkal szabadságuk visszanyerése után a mannahullás csodájával
és a Tízparancsolat kihirdetésével Isten nyomatékosan emlékeztette a zsidókat a
hetedik nap, a szombat megünneplésére.
1. A szombat és a manna. Isten egy hónappal a sínai-hegyi
törvény kihirdetése előtt védelmet ígért a népnek a betegségek ellen, ha
szorgalmasan figyelnek „parancsolataira", és megtartják „minden rendelését"
(2Móz 15:26; vö. 1Móz 26:5). Nem sokkal ez ígéret után Isten emlékeztette a zsidókat
a szombat szentségére. A mannahullás csodájával kézzelfoghatóan tanította őket
arra, milyen fontosnak tartja a hetedik napi pihenést.
Isten
minden napon elég mannát adott a zsidóknak aznapi szükségleteik kielégítésére.
Semmit sem volt szabad félretenniük a következő napra, mert megromlott, amit
félretettek (2Móz 16:4, 16-19). A hatodik napon a szokásos adag kétszeresét
kellett gyűjteniük, hogy elég legyen arra a napra és szombatra. Amikor arra
tanította őket, hogyan kell a szombatot megtartani, és hogy a hatodik nap az
előkészület napja, Isten így szólt: „A holnap a nyugalom napja,az Úrnak
szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok,
főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre"
(2Móz 16:23). A hetedik
napra eltett manna nem romlott meg (2Móz 16:24). A negyedik parancsolathoz
hasonló nyelvezettel Mózes így szólt: „hat napon át szedjétek azt, de a hetedik
napon szombat van, akkor nem lesz" (2Móz 16:26).
A zsidókat
negyven éves pusztai vándorlásuk alatt, vagyis több mint 2000 egymást követő
szombaton, a mannahullás csodája emlékeztette a hat munkanap és a hetedik napi
pihenés rendszerére.
2. A szombat és a törvény. Isten a Tízparancsolat közepébe
helyezte a szombat parancsát, amely így hangzik:
„Megemlékezzél
a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd
minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja; semmi
dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se
szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; mert
hatnapon át teremté az Úr az eget és a Földet, a tengert és mindent, ami
azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat
napját, és megszentelé azt" (2Móz 20:8-11).
A Tízparancsolat minden
parancsolata nagyon fontos, és egyiket sem szabad figyelmen kívül hagyni (Jak
2:10), de a szombat parancsát Isten megkülönböztette a többitől. Ezzel
kapcsolatban megparancsolta: „Megemlékezzél", mintegy ráébresztve az
emberiséget arra, hogy veszélyes elfeledkezni e parancs fontosságáról.
A
szombatparancs kezdő szavai - „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy
megszenteljed" - azt mutatják, hogy a szombat megtartását Isten nem a Sínainál
rendelte el először. E szavak azt jelzik, hogy korábbról származik, a
teremtéstől, ahogy azt a parancsolat további része kinyilatkoztatja. Isten azt
akarta, hogy a szombatot a teremtés emlékére ünnepeljük. Ez a parancsolat
meghatározza a pihenés és az istentisztelet idejét, arra ösztönözve, hogy
Istenről és műveiről elmélkedjünk.
A szombatnak a teremtés
emlékünnepeként való megtartása a bálványimádás ellenszere. Az ég és föld
Teremtőjére való emlékeztetésével megkülönbözteti Istent minden hamis istentől.
A szombat megtartása ezért az igaz Isten iránti hűségünk jelévé lesz - olyan
jel, amellyel elismerjük,hogy Ő a Teremtő és mindent uraló Király.
A
szombatparancs Isten törvényének pecsétje.[4] A pecsétek általában három elemet tartalmaznak, a pecsét
tulajdonosának nevét, rangját és hatáskörét. A hivatalos pecséteket okiratok
érvényesítésére használják. Az irat is ugyanolyan tekintéllyel bír, mint az a
hivatalos személy, akinek a pecsétjét rányomták. A pecsét azt jelzi, hogy az a
hivatalos személy jóváhagyta az iratot, és hogy hivatalának minden tekintélye mögötte
áll.
A tíz parancsolat között a
szombat parancsa az, amely a pecsét fontos elemeit tartalmazza. A tíz közül ez
az egyetlen olyan parancs, amely azonosítja az igaz Istent nevének
feltüntetésével: „az Úr, a te Istened"; rangjának jelzésével, az a Valaki, aki
alkotott - a Teremtő; és hatásköre, „az ég és föld" (2Móz 20:10-11). Mivel csak
a negyedik parancsolat tanúsítja, hogy kinek a tekintélye áll a Tízparancsolat
mögött, ezért ez a parancsolat tartalmazza „Isten pecsétjét" a törvényéhez
csatolva, mint ami a törvény hitelességének és kötelező voltának bizonyítéka.[5]
Valóban,
Isten a szombatot „hatalma és tekintélye emlékeztetőjévé vagy jelévé tette a
bűntől és lázadástól mentes világban. Ez örök érvényű személyes kötelezettséget
hordozó intézménynek készült, ezzel a figyelmeztetéssel kísérve: „Megemlékezzél
a szombatnapról, hogy megszenteljed azt" (2Móz 20:8)."[6]
Ez a parancsolat a hetet
két részre osztja. Isten hat olyan napot adott, amelyben „munkálkodjál, és
végezd minden dolgodat", de a hetedik napon „semmi dolgot se tégy" (2Móz
20:9-10). „‘Hat nap' - mondja a parancs - munkanap, de ‘a hetedik nap' nyugalomnap.
A parancs bevezető szavai nyilvánvalóvá teszik, hogy ‘a hetedik nap' Isten
egyedüli nyugalomnapja. ‘Megemlékezzél a szombat (nyugalom) napról, hogy
megszenteljed azt' (2Móz 20:8)."[7]
Bár az
embernek szüksége van fizikai pihenésre, hogy felfrissítse testét, Isten a
saját példájára alapítja azt a parancsát, hogy szombaton pihenjünk. Mivel Ő
megpihent a világ első heti tevékenységétől, nekünk is meg kell pihennünk.
3. A szombat és a szövetség. Mivel Isten törvénye központi
helyet kapott a szövetségben (2Móz 34:27), a törvény szívében elhelyezkedő
szombatnak kiemelkedő szerepe van Isten szövetségében. Isten kijelentette: a
szombat „jegy" énköztem és tiköztetek, "hogy megtudjátok, én vagyok az Úr", aki
megszentel (Ez 20:12; vö. Ez 20:20; 2Móz 31:17). Ezért - mondta Isten - a
szombatünneplés „örök szövetség"(2Móz 31:16). „Miként a szövetség Isten
szeretetén, népe iránti szeretetén alapszik (5Móz 7:7-8), éppúgy a szombat is -
mint a szövetség jegye - Isten szeretetének jele."[8]
4.
Az évi szombatok. A hetenkénti szombatokon kívül (3Móz 23:3) Izrael vallási naptárában
elszórtan volt évi hét szertartási szombat. Ezek a szombatok nem kapcsolódtak
közvetlenül a hetedik napi szombathoz, illetve a heti időszakhoz. Ez a hét
szombat „az Úrnak szombatjain kívül" (3Móz 23:38) a kovásztalan kenyerek
ünnepének első és utolsó napja, pünkösd napja, a kürtölések ünnepe, az
engesztelés napja és a sátoros ünnep első és utolsó napja volt (vö. 3Móz
23:7-8, 21, 24-25, 27-28, 35-36).
Ezek a szombatok a hét
bármely napjára eshettek, mivel dátumuk a szent év kezdetétől függött, amit
viszont a holdnaptár szabott meg. Ha egybeestek a heti szombattal, akkor „nagy
nap"-nak nevezték (vö. Jn 19:31). „Míg a heti szombatot Isten a teremtés
hetének végén az egész emberiség számára elrendelte, az évi szombatok a
Sínai-hegynél létesített zsidó formaságok és szertartások rendszerének szerves
részei voltak... amelyek előremutattak az eljövendő Messiásra, és ezek ünneplését
Krisztus halála megszüntette."[9]
A
szombat és Krisztus. A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy Krisztus ugyanúgy Teremtő volt, mint
az Atya (lásd 1Kor 8:6, Zsid 1:1-2; Jn 1:3). Tehát Ő különítette el a hetedik
napot nyugalomnapként az emberiség számára.
Később Krisztus a
szombatot ugyanúgy összekapcsolta megváltási munkájával, mint teremtői
munkájával. Mint a nagy „VAGYOK" (Jn 8:58, 2Móz 3:14), a szombatot belefoglalta
a Tízparancsolatba, hogy hangsúlyozottan emlékeztessen erre a heti
istentiszteletre, a Teremtővel való hetenkénti találkozásra. Még egy másik okot
is felhozott a szombat ünneplésére: népének megváltását (5Móz 5:14-15). Tehát a
szombat megjelöli azokat, akik elfogadták Jézust, mint Teremtőt és Megváltót.
Krisztus
kettős szerepe - mint Teremtő és Megváltó - nyilvánvalóvá teszi, miért
állította, hogy mint Ember Fia, Ő „a szombatnak is Ura" (Mk 2:28). Ezzel a
tekintélyével eltörölhette volna a szombatot, ha akarta volna, de nem akarta.
Ellenkezőleg, minden emberre vonatkoztatta, mondván, „A szombat lett az
emberért" (27. vers - új prot. ford.).
Egész földi szolgálatában
Krisztus példát mutatott a hűséges szombatünneplésre. „Szokása" volt, hogy
szombaton istentiszteletre menjen (Lk 4:16). A szombati istentiszteleteken való
részvétele kinyilvánítja, hogy istentiszteleti napként szentesítette a
szombatot.
Krisztus annyira a szívén
viselte a szombat szentségét, hogy amikor feltámadása után a bekövetkező
üldözésről beszélt, tanácsot adott tanítványainak a szombattal kapcsolatban:
„Imádkozzatok - mondta -, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon"
(Mt 24:20). Ez világosan bizonyította, ahogy Jonathan Edwards megjegyezte,
„hogy a keresztények már akkor is kötelesek voltak szigorúan megtartani a
szombatot."[10]
Amikor Krisztus befejezte
a teremtés munkáját - első nagy tettét világunk történelmében -, megpihent a
hetedik napon. Ez a pihenés befejezést és elvégzést fejezett ki. Ehhez
hasonlóan cselekedett földi szolgálata végén, amikor befejezte második nagy tettét
a történelemben. Péntek délután, a hét hatodik napján, Krisztus befejezte
megváltási küldetését a földön. Utolsó szava ez volt: „Elvégeztetett!" (Jn
19:30). A Szentírás hangsúlyozza, hogy amikor Krisztus meghalt, „az ünnepi
előkészület napja volt az, és elkezdődött a szombat" (Lk 23:54- új prot.
ford.). Halála után pihent a sírban, így jelképezve, hogy bevégezte az
emberiség megváltását.[11]
Tehát a szombat
bizonyságot tesz Krisztus teremtési és megváltási munkájáról. Megtartásával
követői vele együtt örvendeznek afelett, amit az emberiségért tett.[12]
|