A szombat és az apostolok. A tanítványok nagy tiszteletben tartották a szombatot. Ez nyilvánvaló volt Krisztus halálakor. Amikor a szombat megérkezett, megszakították temetési előkészületeiket, és „szombaton nyugovának a parancsolat szerint", hogy majd folytassák ezt a munkát vasárnap, „a hét első napján" (Lk 23:56-24:1).

Ahogy Krisztus is tette, az apostolok is istentiszteletet tartottak a hetedik napi szombaton. Evangélizáló útjai során Pál elment a zsinagógába szombaton, és Krisztusról prédikált (ApCsel 13:14; 17:1-2; 18:4). Még a pogányok is meghívták, hogy prédikálja Isten Igéjét szombaton (ApCsel 13:42, 44). Olyan helyeken, ahol nem volt zsinagóga, megkereste a szombati istentisztelet szokásos helyét (ApCsel 16:13). Miként Krisztus részvétele a szombati istentiszteleteken azt mutatta, hogy a hetedik napot az istentisztelet különleges napjaként fogadta el, Pál is ugyanezt tette.

Az apostol hűséges hetenkénti szombatünneplése szöges ellentétben áll az évi szertartásos szombatokkal kapcsolatos állásfoglalásával. Pál világossá tette, hogy a keresztényeknek nem kell ezeket az évenkénti nyugalomnapokat megtartaniuk, mert Krisztus a szertartási törvényeket a keresztre szegezte (lásd e könyv 18. fejezetét). Ezt mondta: „Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért vagy ivásért, avagy ünnep vagy újhold, vagy szombat dolgában, amelyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság Krisztusé" (Kol 2:16-17). Mivel e szöveg értelmi összefüggése „formaságos dolgokkal foglalkozik, az itt említett szombatok a zsidó évi ünnepek szertartási szombatjai, „amelyek csak árnyékai" vagy előképei a Krisztusban bekövetkezendőknek".^[13]

A galáciai levélben Pál hasonlóképpen tiltakozott a szertartásos törvény követelményeinek betartása ellen. Ezt mondta: „Megtartjátok a napokat és hónapokat és időket, meg az esztendőket. Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körülöttetek" (Gal 4:10-11).

Sokaknak az a benyomásuk, hogy János a vasárnapra utalt, amikor azt mondta,hogy „Lélekben valék ott az Úrnak napján" (Jel 1:10). A Biblia azonban csak egy napot nevez az Úr különleges tulajdonának, és ez a szombat. Krisztus kijelentette: „A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja" (2Móz 20:10), amelyet később „szent napomnak" nevezett (Ésa 58:13 - új prot. ford.). Krisztus a szombat Urának nevezte önmagát (Mk 2:28). Mivel a Szentírásban az egyetlen nap, a hetedik napi szombat,amelyet az Úr sajátjának nevez, logikusnak látszik arra a következtetésre jutni, hogy János a szombatra utalt. Semmilyen bibliai példa nem mutat arra, hogy ő ezt a kifejezést a hét első napjára, vagyis a vasárnapra vonatkoztatta volna.^[14]

A Biblia sehol sem parancsolja meg, hogy a hét bármely napját ünnepeljük a szombat helyett. A hét semmilyen más napját nem mondja áldottnak vagy szentnek. Az Újtestamentum sem utal arra, hogy Isten a szombatot a hét más napjával váltotta fel.

Ellenkezőleg, a Szentírás Istennek azt az akaratát nyilatkoztatja ki, hogy népe az egész örökkévalóságon át ünnepelje a szombatot: „Mint az új egek és az új Föld, amelyet én teremtek, megáll énelőttem,szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek... Hónapról hónapra és szombatról szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr" (Ésa 66: 22-23).

A szombat jelentősége. A szombatnak nagy a jelentősége, és tele van mély és gazdag lelki tartalommal.

1. A teremtés örök emlékműve. Amint láttuk, a Tízparancsolat szerint a szombat elsődleges jelentősége, hogy a világ teremtésére emlékeztessen (2Móz 20:11-12). Az a parancs, hogy ünnepeljük a hetedik napot, mint nyugalomnapot, „elválaszthatatlanul kapcsolódik a teremtéshez, mivel a szombat intézménye és a megtartására szólító parancs a teremtés cselekményének közvetlen következménye. Továbbá, az egész emberi család az így megörökített isteni cselekménynek, a teremtésnek köszönheti létét; következésképpen a szombat parancsának, mint Isten teremtői hatalmáról való megemlékezésnek megtartását Isten az egész emberiség számára kötelezővé teszi."^[15] Strong a szombatot olyan „örökös kötelezettségnek" nevezi, amelyet „Isten rendelt el a teremtés cselekményére való megemlékezésül."^[16]

Azok, akik megtartották a szombatot, mint a teremtés emlékünnepét, ezzel hálás szívvel elismerték, „hogy Isten a Teremtőjük és törvényes uralkodójuk; hogy ők kezének alkotásai és hatalmának alárendeltjei. Tehát a szombat intézménye teljesen emlékeztető jellegű az egész emberiség számára. Nincs benne semmi homályos, és nem korlátozódik egyetlen népre."^[17] Ameddig azért imádjuk Istent, mert Ő a mi Teremtőnk, mindaddig a szombat marad a teremtés bizonysága és emlékünnepe.

2. A megváltás jelképe. Amikor Isten megszabadította Izraelt az egyiptomi rabszolgaságból, a szombat, ami már akkor a teremtés emlékünnepe volt, a szabadulás emlékünnepévé is lett (5Móz 5:15). „Az Úr azt akarta, hogy a hetenként ismétlődő és helyesen megtartott szombati nyugalom folytonosan feloldozza az embert valamilyen egyiptomi szolgaságból, amely nem korlátozódik semmilyen országra, sem századra, hanem magában foglal minden országot és minden kort. Az embernek ma meg kell szabadulnia abból a rabságból, amelybe a kapzsiság, nyerészkedés, hatalom, társadalmi egyenlőtlenség, az önzés és bűn sodorja."^[18]

A kereszt képe a szombati nyugalmat a megváltás különleges jelképévé teszi. „Arra emlékeztet, hogy Immánuel kivezetett a bűn rabságából. Legnagyobb terhünk a reánk nehezedő engedetlenségünk súlya. A szombati nyugalom, amely visszafelé mutat a sírban pihenő Krisztusra, a bűn feletti győzelem nyugalmára, a kereszténynek igazi lehetőséget kínál Krisztus bocsánatának, békéjének és nyugalmának elfogadására és megtapasztalására."^[19]

3. A megszentelődés jele. A szombat Isten átformáló erejének jele, a szentség vagy megszentelődés jele. Az Úr kijelentette: „Az én szombataimat bizony megtartsátok; mert jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok,én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek" (2Móz 31:13; vö. Ez 20:20). A szombat tehát Istennek, mint megszentelőnek a jele is. Mivel az ember Krisztus vére által szentelődhet meg (Zsid 13:12), a szombat annak is a jele, hogy a hívő elfogadja Krisztus vérét a bűn bocsánatára.

Éppúgy, ahogy Isten a szombatot, szent célra különítette el, népét is elkülöníti szent célra - hogy különleges tanúja legyen. Azon a napon Istennel való közösségük szentséghez vezet; megtanulják, hogy ne a saját erőforrásaikra, hanem Istenre támaszkodjanak, aki megszenteli őket.

„Az az erő, amely mindent teremtett, ugyanaz az erő, amely újjáteremti a lelket a maga képmására. A szombat a megszentelődés jele azok számára, akik megszentelik. Az igazi megszentelődés összhang Istennel, vele való egység jellemben. Erre az Ő jellemét tükröző elvek iránti engedelmességgel lehet eljutni. És a szombat az engedelmesség jele. Aki szívből engedelmeskedik a negyedik parancsolatnak, az engedelmeskedni fog az egész törvénynek. Engedelmesség által szentelődik meg."^[20]

4. A hűség jele. Ahogy Isten Ádám és Éva hűségét próbára tette az Édenkert közepébe helyezett, jó és gonosz tudásának fájával, ugyanúgy minden ember Isten iránti hűségét próbára fogja tenni a Tízparancsolat közepébe helyezett szombatparancs.

A Szentírás kinyilatkoztatja azt, hogy a második advent előtt az egész világ két csoportra oszlik: azokra, akik hűségesek, és „megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét", és azokra, akik imádják „a fenevadat és annak képét" (Jel 14:12, 9). Akkor Isten igazsága naggyá lesz a világ előtt, és világossá válik, hogy a Szentírás hetedik napi szombatjának engedelmes megtartása bizonyítja a Teremtő iránti hűséget.

5. A közösség ápolásának ideje. Isten az állatokat az emberiség társaivá teremtette (1Móz 1:24-25). A magasabb szintű társas viszony kialakítására Isten egymásnak adta a férfit és a nőt (1Móz 1:18-25). A szombattal pedig Isten olyan ajándékot adott az emberiségnek, amely a társas viszony legmagasabb formáját, Isten társaságát kínálja. Isten nem úgy alkotta az embereket, hogy csak az állatok társai legyenek, még csak nem is kizárólag az emberi lényeké. Isten a maga számára teremtette őket.

A szombat az, amikor különleges módon megtapasztaljuk Isten jelenlétét. Ha nem lenne szombat, mindenki vég nélkül dolgozna és verejtékezne. Minden nap egyforma lenne, és világi célokat szolgálna. De amikor a szombat megérkezik, reményt, örömet hoz, célt ad, és bátorít. Időt ad arra, hogy az istentisztelet, imádkozás, éneklés, az Ige tanulása és hirdetése, az evangélium terjesztése útján közösségbe jussunk Istennel. A szombat lehetőséget ad Isten jelenlétének megtapasztalására.

6. A hit áltatai megigazulás jele. A keresztények előtt világos, hogy az igazságot őszintén kereső, lelkiismeretes nem keresztényekkel a Szentlélek meg tudja értetni Isten törvényének általános elveit (Róm 2:14-16). Ez a magyarázata annak, hogy miért gyakorolják nem keresztények is a szombattól bizonyos fokig elütő kilenc parancsolatot. De nem ez a helyzet a szombatparanccsal.

Sokan belátják, miért van szükség hetenként egynapi pihenésre, de sokszor nehezen értik meg, miért helyes és dicséretes a hét hat napján dolgozni, de bűn a hetedik napon. A természet nem nyújt semmilyen alapot a hetedik nap megtartására. A bolygók keringenek a pályájukon, a növények nőnek, eső és napfény váltja egymást, és az állatok úgy viselkednek, mintha minden nap egyforma lenne. Miért kell akkor az embernek a hetedik napi szombatot megtartani? „A keresztények számára csak egy oka van ennek, és semmi más, de ez az ok elég: Isten mondta."^[21]

Csak Isten külön kinyilatkoztatása alapján érthetik meg az emberek, mi az oka a hetedik nap megünneplésének. Azok, akik megtartják a hetedik napot, hitből és Krisztus iránti feltétlen bizalomból teszik, aki megparancsolta a szombat megszentelését. A szombat megtartásával a hívők kifejezik, hogy készek Isten akarata, és nem a saját döntésük szerint élni.

A hívők a hetedik nap megünneplésével nem saját megigazításukra törekszenek, hanem a szombatot Krisztussal, a Teremtővel és Megváltóval való közösségük eredményeként tartják meg.^[22] A szombatünneplés Krisztus igaz voltának a hívő megigazulásában és megszentelődésében jelentkező eredménye, igazolva, hogy megszabadultak a bűn szolgaságából, és felöltözték Krisztus tökéletes igazságát.

„Az almafa nem azért lesz almafa, mert almát terem. Előbb almafává kell lennie. Azután természetes, hogy almát terem. Az igazi keresztény sem azért tartja meg a szombatot vagy a többi kilenc előírást, hogy önmagát megigazítsa. Hanem ez annak a megigazultságnak a természetes gyümölcse, amelyben Krisztus részesíti. Aki így tartja meg a szombatot, az nem törvényeskedő, mert a hetedik nap külső megtartása a hívő megigazulásának és megszentelődésének belső élményét jelzi. Ennélfogva az igaz szombatünneplő nem azért nem cselekszik tiltott dolgokat szombaton, hogy elnyerje Isten kegyét, hanem mert szereti Istent, és a szombatot olyanná akarja tenni, ami a lehető legszorosabb közösségbe vonja Istennel."^[23]

Szombatünneplésünk arról tanúskodik, hogy nem a saját cselekedeteinkre támaszkodunk, és hogy tudjuk, egyedül Krisztus, a Teremtő menthet meg bennünket. Valóban, „az igazi szombatünneplés lelkülete a bennünket új emberekké formáló Jézus Krisztus, a Teremtő és Megváltó iránti páratlan szeretetről tanúskodik. Ez teszi a megfelelő nap megfelelő módon való megtartását a hit általi megigazulás jelévé."^[24]

7. A Krisztusban való nyugalom jelképe. A szombat, amely emlékeztette Izraelt arra, hogy Isten Egyiptomból kiszabadította népét, és megnyugvást adott neki a földi Kánaánban, megkülönböztette annak a kornak megváltottait a környező népektől. A szombat ugyanígy jele annak is, hogy Isten a megváltottakat a bűntől megszabadítja, és nyugalommal ajándékozza meg, s elkülöníti a világtól.

Aki belép az Isten által felkínált nyugalomba, az „megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól" (Zsid 4:10). „Ez a nyugalom lelki nyugalom, „saját cselekedeteink"-től való megnyugvás, a bűn elhagyása. Ebbe a nyugalomba hívja népét Isten, és ez az a nyugalom, amelynek jelképe a szombat is, és a Kánaán is."^[25]

Amikor Isten befejezte a teremtés munkáját, és megpihent a hetedik napon,Ádámnak és Évának a szombattal lehetőséget kínált arra, hogy megpihenjen őbenne. Bár ők elbuktak, nem változik Isten eredeti szándéka; ma is ezt a nyugalmat kínálja az emberiségnek. A szombat a bűnbeesés után is e nyugalom emlékeztetője maradt. „Így tesz a hetedik napi szombat megszentelése nemcsak Isten, a mindenség Teremtője iránti hitről bizonyságot, hanem az abban való hitről is, hogy Ő át tudja formálni az életet, és alkalmassá tudja tenni az embert arra az örök nyugalomra, amelyet eredetileg a Föld lakóinak adni akart."^[26]

Isten megígérte ezt a lelki nyugalmat a testi Izraelnek. Bár nem léptek be abba, Isten meghívása most is érvényes: „Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének" (Zsid 4:9). Azoknak, akik szeretnének belépni ebbe a nyugalomba, „először hit által be kell lépniük Isten lelki „nyugalmába", a lélek bűntől való megnyugvásának, és nem az önerőből üdvösségre törekvésének nyugalmába".^[27]

Az Újtestamentum figyelmezteti a keresztényt, hogy ne várjon addig, amíg megtapasztalja ezt a kegyelem és hit általi megnyugvást, mert a „ma" az alkalmas idő a belépésre (Zsid 4:7; 3:13). Akik beléptek ebbe a nyugalomba - a Jézus Krisztusba vetett hit által kapott megmentő kegyelembe -, nem igyekeznek többé arra, hogy a saját cselekedeteik által igazuljanak meg. Így lesz a hetedik napi szombat megünneplése az evangélium nyugalmába való belépés jelképe.