oldal 2 / 2
4. Hűtlenség a
tizedben és adományokban. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy az emberek nem
ismerik, és nem veszik figyelembe a sáfárság mennyei elveit. Még a keresztények
között is kevesen veszik tudomásul sáfári feladatukat. Isten Izrael
hűtlenségére adott válasza világosan megmutatja, hogyan tekinti Ő ezt a dolgot.
Amikor saját hasznukra fordították a tizedet és az adományokat, figyelmeztette
őket, hogy ez egyenlő a lopással (Mal 3;8), és eredménytelenségüket az
anyagiakban való hűtlenségüknek tulajdonította:„Átokkal vagytok elátkozva, mégis
csaltok engem a nép egészben!" (Mal 3:9).
Az Úr azzal fejezte ki
türelmét, szeretetét és irgalmát, hogy intését kegyelme felkínálásával vezette
be: „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek" (Mal 3:7). Gazdag áldást kínált
nekik, és kérte őket, hogy tegyék próbára hűségét: „Hozzátok be a tizedet mind
az én tárházamba, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura,
ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást
bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek
gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, ezt mondja a Seregeknek Ura"
(Mal 3:10-12).
Sáfárkodás a
Földdel. A
modern tudomány egyetlen óriási kutató- és kísérleti laboratóriummá tette a
Földet. Ezekből a kutatásokból sok haszon származik, de az iparban végbemenő
forradalom következtében szennyeződik a levegő, a víz és a talaj. A technika
egyes esetekben bölcs kezelés helyett visszaél a természettel.
Mi e világ sáfárai
vagyunk, és mindent meg kell tennünk, hogy az életet minden szinten megvédjük a
környezeti egyensúly érintetlenül hagyásával. Krisztus, amikor eljön, el fogja
pusztítani „azokat, akik a földet pusztítják" (Jel 11:18). Ha így nézzük a
dolgot, a keresztény sáfárok nemcsak a saját javaikért felelősek, hanem a körülöttük
levő világért is.
Krisztus, mint sáfár
A hű sáfár önzetlen; énjét
teljesen Isten és az emberiség szolgálatára szenteli. Krisztus irántunk való
szeretetből elviselte a kegyetlen kereszthalált, sőt a még nagyobb fájdalmat is
- azt, hogy övéi elvetették, és hogy Isten elfordult tőle. Mit is adhatnánk mi,
ami arányban áll ezzel az ajándékkal? Ő maga volt az ajándék. Nem abból adott,
amije volt - bár minden az övé volt -, hanem önmagát adta. Ilyen a sáfárság!
Ezt a legnagyobb ajándékot tekintve, meg kell tagadnunk önmagunkat, hogy
hasonlóvá legyünk hozzá. Ez az áldozat arra indít, hogy gondoskodó egyház
legyünk; hogy szeressük a hívők közösségén belül valókat, és a kívül valókat
is. Mivel Krisztus meghalt a világért, a sáfárság tágabb értelemben a világért
van.
A sáfárság áldásai
Isten sáfársággal bízott
meg bennünket,nem az Ő javára, hanem saját javunkra.
Személyes áldás. Isten azért igényli egész életünk
állandó odaszentelését - az időt, képességeinket, testünket és anyagi javainkat
-, hogy elősegítse lelki növekedésünket és jellemünk fejlődését. Szeretetünk és
hálánk erősebb lesz, ha sohasem felejtjük el, minden Istené, és szüntelenül
ránk árasztja szeretetét.
A sáfárságban való hűség
segít legyőzni a kapzsiságot és az önzést. A Tízparancsolat elítéli a
kapzsiságot, ami az ember egyik legnagyobb ellensége. Jézus is óvott tőle.
„Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonban
való bővölködésben van az embernek az ő élete." (Lk 12:15) A rendszeres adakozás
segít az embernek abban, hogy életéből gyökeresen kiirtsa a kapzsiságot és az
önzést.
A sáfárság takarékosságra
és hasznos életre nevel. Akik „a testet megfeszítették indulataival és
kívánságaival együtt" (Gal 5:24), azok semmit sem fognak önzésük kielégítésére
használni. „Ha a sáfárság elvei irányítják az életünket, megvilágosodott,
céltudatos emberek leszünk, akiknek a szórakozása mentes az egészségtelen
dolgoktól, üzleti életükben az aranyszabály a mérvadó, és a lélekmentés lesz a
szenvedélyük. Isten gazdagon megáldja a hívő és becsületes életet."[11]
Nagy elégedettséget és
örömet eredményez az a bizonyosság, hogy a Mester ezzel a felirattal lát el
mindent, amit azok üdvössége érdekében áldozunk, akikért Ő meg-halt: „Amennyiben
megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek
meg" (Mt 25:40). „Semmi sem lehet olyan drága nekünk, hogy visszatartsuk
Jézustól. Ha visszaadjuk neki a tőle megőrzésre kapott tálentumokat, Ő még
többet ad nekünk. Krisztusért való minden erőfeszítésünket megjutalmazza, és az
Ő nevében teljesített minden feladatunk a saját boldogságunkat szolgálja."[12]
Áldás másoknak. A hű sáfár áldást jelent mindenki
számára, akivel kapcsolatba lép. Végrehajtja a sáfárságról adott páli
eligazítást: „Mondd meg... hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó
cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, kincset gyűjtvén maguknak jó
alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet" (1Tim 6:18-19).
A sáfárság másoknak való
szolgálattal jár, és mindannak a készséges megosztásával, amit az irgalmas
Isten mások áldására nekünk adott. Ez azt jelenti: „Már nem azt tartjuk, hogy
az élet a pénzünk mennyiségéből, a rangunkból, fontos ismerőseinkből, az
általunk lakott házból és a szomszédságunkból áll, és abból a helyzetből és
befolyásból, amit birtokolni vélünk."[13] Életünk akkor valódi élet, ha ismerjük Istent, ha kialakítunk az
övéhez hasonló szerető és nemes tulajdonságokat, ha adakozunk, ahogy tudunk,
aszerint, ahogy Ő megáldott bennünket. Igazán Krisztus szellemében adakozni
annyit jelent, mint valóban élni.
Áldás az egyháznak. Az egyháznak feltétlenül szüksége
van arra, hogy tagjai a sáfárság bibliai elvét elfogadják. Rendszeres
adakozásuk olyan, mint a testgyakorlás; erős gyülekezeti közösséget eredményez,
amely a Krisztustól kapott áldásokat megosztja másokkal, és helytáll, amikor
Istenügyének bármilyen szükséglete támad. Így az egyháznak elég anyagi eszköze
lesz a lelkészkar fenntartására, Isten országának hirdetésére a közvetlen
környezetben és a Föld távoli helyein. Tagjai készségesen, szeretettel és
áldásai iránti hálából Isten rendelkezésére bocsátanak időt, lehetőségeket,
anyagiakat.
Krisztus megígérte, hogy
visszajön, amikor Isten országának evangéliumát népe eljuttatta „bizonyságul
minden népnek" (Mt 24:14). Ezért mindenkit hív, hogy legyen sáfára és
munkatársa, s az egyház bizonyságtétele hatalmas áldás lesz a világnak. Hű
sáfárai boldogok, amikor látják, az evangélium áldásaiban mások is részesülnek.
Lábjegyzet
1.
|
|
Webster's New Universal Unabridged Dictionary, 2.
kiad., 1979, 1786. oldal
|
2.
|
|
SDA Encyclopedia, jav. kiad. 1425. oldal
|
3.
|
|
I. m.
|
4.
|
|
Paul G. Smith, Managing God's Goods (Nashville;
Southern Pub. Assn., 1973), 21. oldal
|
5.
|
|
Lásd C. G. Tuland, „Tithing in the New Testament", Ministry,
October, 1961, 12. oldal
|
6.
|
|
Pl. 2Móz 27:20-ban az Úr külön megparancsolta, hogy
olívaolajjal lássák el a lámpákat. Állandó kötelezettséget jelentett az
imádkozás helyének olajjal való ellátása, hogy az megfelelően működjön, de
ennek költségeit nem a tizedből fedezték. Lásd szintén E. G. White, Counsels
on Stewardship (Washington, D. C.; Review and Herald, 1940), 102-103.
oldal. E. G. White azt mondja, hogy az egyház által működtetett iskolák
bibliatanárait a tizedből kell fizetni (i. m., 103. oldal), de azt nem szabad
egyéb „iskolai célokra", diákoknak adott kölcsönökre vagy könyvevangélisták
támogatására használni (White, Testimonies, 9/248-249. oldal; White, Selected
Messages, 2/209. oldal). Isten művének ezeket a területeit az adakozásból
kell fenntartani.
|
7.
|
|
T. H. Jemison néhány gyakorlati javaslatot tett a tized
kiszámítására. Ezt írta: „A munkabér tizedét könnyű kiszámítani. Rendes
körülmények között nincsenek levonandó „dologi kiadások" - azaz a jövedelembe
beépített tényleges kiadások. A jövedelem tíz százaléka tized...
A kereskedésből származó jövedelem tizedének kiszámítása
némileg eltér a fizetés tizedétől. Egy nagy- vagy kiskereskedő a tized
kiszámítása előtt levonja az üzlete működtetéséhez szükséges költségeket. E
költségek tartalmazzák az alkalmazottaival kapcsolatos költségeit, a fűtést,
világítást, biztosítást, bérleti díjat vagy a vagyonadót és hasonló
tételeket. Ezek a levonások természetesen nem tartalmazzák a saját vagy
családja megélhetési költségeit. A gazdálkodó levonja a költségeit - a
fizetéseket, a vegyszerek árát, a javítások költségeit, a kamatot és
hasonlókat. De a gazdálkodónak figyelembe kell vennie, hogy a családja által
használt termények csökkentik a család megélhetési költségeit, és bevételként
szolgálnak.
Hasonlóan kell eljárnia a gyártónak, a tőkésnek vagy a
szabad foglalkozásúnak. A napjainkban minden üzleti dologban szükséges pontos
könyvelés megkönnyíti az üzlet haszna vagy nyeresége utáni tized
kiszámítását. Egyes üzletemberek könyvelési rendszerüket tizedük
kiszámításához is igénybe veszik.
"Néha az asszony, akinek a férje nem fizet tizedet,
nehezen tudja megállapítani, hogyan fizessen tizedet. Egyesek csak abból a
pénzből tudnak tizedet fizetni, amit a háztartás kiadásaira kapnak. Más
esetekben ezt megtiltják nekik. Ilyenkor csak abból a pénzből tud tizedet
fizetni, amit esetleg mellékesen keres, vagy ajándékba kap. 'Mert ha a
készség megvan, aszerint kedves az, amije kinek-kinek van, és nem aszerint
amije nincs.' (2Kor 8:12)" (Christian Beliefs, 267. oldal).
|
8.
|
|
A Biblia egyes kutatói úgy hiszik, hogy Izrael
legalább két tizedet fizetett (mások szerint hármat), a különböző
adakozásokon kívül. Az első tizedről az Úr ezt mondta: „A Lévi fiainak
örökségül adtam minden tizedet Izraelben; az ő szolgálatukért való
osztályrész ez" (4Móz 18:21). A második tizedről pedig ezt mondta: „Egyed az
Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott
lakozzék az Ő neve, gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak
és juhaidnak első fajzását; hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet
minden időben" (5Móz 14:23). Az izraelitáknak három év közül kettőben el
kellett vinniük a templomba ezt a tizedet vagy az azzal egyenértékű pénzt.
Ott azt a vallási ünnepekre használták fel, valamint belőle gondoskodtak a
lévitákról, jövevényekről, árvákról és özvegyekről. Az izraeliták minden
harmadik évben a második tizedet arra használták fel, hogy otthonukban vendégül
látták a lévitákat és a szegényeket. Így a második tizedet jótékonykodásra és
vendégeskedésre használták (5Móz 14:27-29; 26:12). Lásd White: Pátriárkák
és próféták, 494. oldal; „Tithe", SDA Bible Dictionary, jav.
kiad., 1127. oldal).
|
9.
|
|
Vö. White, Testimonies, 3/392. oldal
|
10.
|
|
Bibliai szempontból a javak birtoklása nem jelent
tulajdonjogot. A tizedhez való viszonyulásunk mutatja, elismerjük-e, hogy
csak sáfárok vagyunk, vagy tulajdonosnak tartjuk-e magunkat.
|
11.
|
|
Froom, „Stewardship in Its Larger Aspects", Ministry, 20.
oldal
|
12.
|
|
White, Testimonies, 4/19. oldal
|
13.
|
|
P. G. Smith, 72. oldal
|
|