4. Hűtlenség a tizedben és adományokban. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy az emberek nem ismerik, és nem veszik figyelembe a sáfárság mennyei elveit. Még a keresztények között is kevesen veszik tudomásul sáfári feladatukat. Isten Izrael hűtlenségére adott válasza világosan megmutatja, hogyan tekinti Ő ezt a dolgot. Amikor saját hasznukra fordították a tizedet és az adományokat, figyelmeztette őket, hogy ez egyenlő a lopással (Mal 3;8), és eredménytelenségüket az anyagiakban való hűtlenségüknek tulajdonította:„Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem a nép egészben!" (Mal 3:9).

Az Úr azzal fejezte ki türelmét, szeretetét és irgalmát, hogy intését kegyelme felkínálásával vezette be: „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek" (Mal 3:7). Gazdag áldást kínált nekik, és kérte őket, hogy tegyék próbára hűségét: „Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, ezt mondja a Seregeknek Ura" (Mal 3:10-12).

Sáfárkodás a Földdel. A modern tudomány egyetlen óriási kutató- és kísérleti laboratóriummá tette a Földet. Ezekből a kutatásokból sok haszon származik, de az iparban végbemenő forradalom következtében szennyeződik a levegő, a víz és a talaj. A technika egyes esetekben bölcs kezelés helyett visszaél a természettel.

Mi e világ sáfárai vagyunk, és mindent meg kell tennünk, hogy az életet minden szinten megvédjük a környezeti egyensúly érintetlenül hagyásával. Krisztus, amikor eljön, el fogja pusztítani „azokat, akik a földet pusztítják" (Jel 11:18). Ha így nézzük a dolgot, a keresztény sáfárok nemcsak a saját javaikért felelősek, hanem a körülöttük levő világért is.

Krisztus, mint sáfár

A hű sáfár önzetlen; énjét teljesen Isten és az emberiség szolgálatára szenteli. Krisztus irántunk való szeretetből elviselte a kegyetlen kereszthalált, sőt a még nagyobb fájdalmat is - azt, hogy övéi elvetették, és hogy Isten elfordult tőle. Mit is adhatnánk mi, ami arányban áll ezzel az ajándékkal? Ő maga volt az ajándék. Nem abból adott, amije volt - bár minden az övé volt -, hanem önmagát adta. Ilyen a sáfárság! Ezt a legnagyobb ajándékot tekintve, meg kell tagadnunk önmagunkat, hogy hasonlóvá legyünk hozzá. Ez az áldozat arra indít, hogy gondoskodó egyház legyünk; hogy szeressük a hívők közösségén belül valókat, és a kívül valókat is. Mivel Krisztus meghalt a világért, a sáfárság tágabb értelemben a világért van.

A sáfárság áldásai

Isten sáfársággal bízott meg bennünket,nem az Ő javára, hanem saját javunkra.

Személyes áldás. Isten azért igényli egész életünk állandó odaszentelését - az időt, képességeinket, testünket és anyagi javainkat -, hogy elősegítse lelki növekedésünket és jellemünk fejlődését. Szeretetünk és hálánk erősebb lesz, ha sohasem felejtjük el, minden Istené, és szüntelenül ránk árasztja szeretetét.

A sáfárságban való hűség segít legyőzni a kapzsiságot és az önzést. A Tízparancsolat elítéli a kapzsiságot, ami az ember egyik legnagyobb ellensége. Jézus is óvott tőle. „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonban való bővölködésben van az embernek az ő élete." (Lk 12:15) A rendszeres adakozás segít az embernek abban, hogy életéből gyökeresen kiirtsa a kapzsiságot és az önzést.

A sáfárság takarékosságra és hasznos életre nevel. Akik „a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt" (Gal 5:24), azok semmit sem fognak önzésük kielégítésére használni. „Ha a sáfárság elvei irányítják az életünket, megvilágosodott, céltudatos emberek leszünk, akiknek a szórakozása mentes az egészségtelen dolgoktól, üzleti életükben az aranyszabály a mérvadó, és a lélekmentés lesz a szenvedélyük. Isten gazdagon megáldja a hívő és becsületes életet."^[11]

Nagy elégedettséget és örömet eredményez az a bizonyosság, hogy a Mester ezzel a felirattal lát el mindent, amit azok üdvössége érdekében áldozunk, akikért Ő meg-halt: „Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg" (Mt 25:40). „Semmi sem lehet olyan drága nekünk, hogy visszatartsuk Jézustól. Ha visszaadjuk neki a tőle megőrzésre kapott tálentumokat, Ő még többet ad nekünk. Krisztusért való minden erőfeszítésünket megjutalmazza, és az Ő nevében teljesített minden feladatunk a saját boldogságunkat szolgálja."^[12]

Áldás másoknak. A hű sáfár áldást jelent mindenki számára, akivel kapcsolatba lép. Végrehajtja a sáfárságról adott páli eligazítást: „Mondd meg... hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet" (1Tim 6:18-19).

A sáfárság másoknak való szolgálattal jár, és mindannak a készséges megosztásával, amit az irgalmas Isten mások áldására nekünk adott. Ez azt jelenti: „Már nem azt tartjuk, hogy az élet a pénzünk mennyiségéből, a rangunkból, fontos ismerőseinkből, az általunk lakott házból és a szomszédságunkból áll, és abból a helyzetből és befolyásból, amit birtokolni vélünk."^[13] Életünk akkor valódi élet, ha ismerjük Istent, ha kialakítunk az övéhez hasonló szerető és nemes tulajdonságokat, ha adakozunk, ahogy tudunk, aszerint, ahogy Ő megáldott bennünket. Igazán Krisztus szellemében adakozni annyit jelent, mint valóban élni.

Áldás az egyháznak. Az egyháznak feltétlenül szüksége van arra, hogy tagjai a sáfárság bibliai elvét elfogadják. Rendszeres adakozásuk olyan, mint a testgyakorlás; erős gyülekezeti közösséget eredményez, amely a Krisztustól kapott áldásokat megosztja másokkal, és helytáll, amikor Istenügyének bármilyen szükséglete támad. Így az egyháznak elég anyagi eszköze lesz a lelkészkar fenntartására, Isten országának hirdetésére a közvetlen környezetben és a Föld távoli helyein. Tagjai készségesen, szeretettel és áldásai iránti hálából Isten rendelkezésére bocsátanak időt, lehetőségeket, anyagiakat.

Krisztus megígérte, hogy visszajön, amikor Isten országának evangéliumát népe eljuttatta „bizonyságul minden népnek" (Mt 24:14). Ezért mindenkit hív, hogy legyen sáfára és munkatársa, s az egyház bizonyságtétele hatalmas áldás lesz a világnak. Hű sáfárai boldogok, amikor látják, az evangélium áldásaiban mások is részesülnek.

Lábjegyzet