A bűn következményei a házasságra

Annak a torzulásnak, amit a bűn okozott az ember istenképűségében, a házasságban is éppúgy megvannak a következményei, mint az ember életének minden más területén. Önérdek hatolt be oda, ahol valamikor tökéletes szeretet és egység uralkodott. Az önzés az elsődleges mozgatóerő azokban, akiket nem szorongat Krisztus szeretete. Az alázatosság, szolgálat, áldozatosság evangéliumi elveinek megsértése a kereszténység minden kudarcának közös nevezője.

Ádám és Éva az engedetlenségével keresztezte teremtettsége célját. Bűnbeesésük előtt teljes nyíltsággal éltek Isten előtt. Utána pedig ahelyett, hogy örömmel közeledtek volna hozzá, félve elrejtőztek előle. Megpróbálták eltitkolni a valóságot; nem vállalták tettükért a felelősséget. Bűntudattal áthatottan, amelyet észérvekkel képtelenek voltak megszüntetni, nem tudtak Isten és a szent angyalok szemébe nézni. Azóta is ez a kibúvó és az önigazoló tagadás az ember Istennel való kapcsolatának általános mintája.

A félelem, amely titkolózásba sodorta őket, Ádámnak és Évának nemcsak Istenhez, hanem egymáshoz való viszonyát is eltorzította. Amikor Isten kérdőre vonta őket, mindketten a másik rovására igyekeztek megvédeni magukat. Vádaskodásuk bizonyította, hogy milyen súlyos törés történt abban a szerető kapcsolatban, amelyet Isten a teremtéskor létrehozott.

A bűnbeesés után Isten ezt mondta az asszonynak: „Epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik terajtad" (1Móz 3:16). Isten azt akarta, hogy ez az elv, amely nem változtatta meg a férfi és nő közötti alapvető egyenlőséget, az első pár és utánuk minden házaspár javát szolgálja.^[10] Sajnos ez az elv eltorzult. Az idők folyamán azóta is erőszakkal, mesterkedéssel és az egyéniség elnyomásával történő uralkodás jellemzi a házasságot. Az énközpontúság miatt nem sok maradt meg egymás elfogadásából és megbecsüléséből.

A kereszténység lényege az az összhang és önmegtagadó élet, amely a házasságot a bűnbeesés előtt jellemezte. De a bűnbeesés megrontotta ezt az összhangot. A férj és a feleség szeretetének elő kell segítenie, ápolnia kell társa boldogságát. Eggyé kell válniuk, de egyikük se veszítse el egyéniségét, amely Istené.^[11]

Elhajlások a mennyei eszménytől

Többnejűség. Az a gyakorlat, amely szerint az egyik társ több házastársat tart, ellentétben áll azzal az eggyé válással és egységgel, amelyet Isten az Édenben az első házassággal létrehozott. A többnejűséggel nem jár együtt minden korábbi társ elhagyása. Bár a Szentírás beszél több társú házasságokról, mint a patriarkális kor kultúrájában jelen levő tényről, de világosan rámutat arra, hogy azok a házasságok nem valósították meg a mennyei eszményt. E házasságokból származó családok tagjai hatalmi harcok, keserű harag és elidegenedés légkörében éltek (lásd 1Móz 16; vö. 29:16-30:24 stb.), ahol a gyermekeket érzelmi fegyverként használták a család más tagjainak megsértésére.

Az egynejű házasság a házasfelekben az egymáshoz tartozás érzését kelti. Erősíti meghitt kapcsolatukat. Felismerik, hogy viszonyuk egyedülálló, és senki sem osztozhat abban, amit ők cselekszenek. A monogám kapcsolat tükrözi a leghatározottabban a Krisztus és egyháza, az egyén és Isten közti kapcsolatot.^[12]

Paráznaság és házasságtörés. A mai divatos gondolkodás és gyakorlat nem tulajdonít jelentőséget a tartós kapcsolatoknak, amelyekben mindkét házastárs nemileg mindhalálig hűséges egymáshoz. A Szentírás azonban minden, házasságon kívüli ne-mi kapcsolatot bűnnek tart. A hetedik parancsolat változatlanul érvényben van: „Ne paráználkodjál" (2Móz 20:14). Semmiféle módosító vagy felmentő ok nincs itt megemlítve. Ez a parancsolat olyan elv, amely féltékenyen őrzi a házas viszonyt.

A paráznaságról és házasságtörésről alkotott bibliai nézet szöges ellentétben áll azzal a mai felfogással, amely megtűri az ilyen cselekményeket. Sok igeszakasz mind az Ó-, mind az Újtestamentumban elítéli ezt a gyakorlatot (3Móz 20:10-12; Péld 6:24-32; 7:6-27; 1Kor 6:9, 13, 18; Gal 5:19; Ef 5:3; 1Thessz 4:3 stb.).

Az ilyen kapcsolatoknak messze ható és hosszan tartó következményei lehetnek. Becsapják a törvényes nemi társat, és kárt okozhatnak neki fizikailag, érzelmileg, anyagilag, jogilag és társadalmilag. Sérülést okoznak az egész családnak, s ha gyermekeket is érintenek, különösen őket sebesítik meg. Ezekből a kapcsolatokból nemi betegségek terjedhetnek el, törvénytelen gyermekek születhetnek. Ezen túlmenően az ilyen viszony felett lebegő hazugságok és becstelenségek felhője romba dönti a bizalmat, ami talán soha nem állítható helyre. Az erkölcstelenség e formái ellen szóló bibliai parancsokon kívül a szerencsétlen következmények sora elegendő figyelmeztetést jelent a gyakorlásuk ellen.

Erkölcstelen gondolatok. A bűn nemcsak külső cselekedet, hanem a szív ügye is, ami mélyen beágyazódik a gondolatvilágba. Ha a források szennyezettek, nem valószínű, hogy a folyók tiszták lesznek. Jézus látta, hogy a lélek belső tárháza igazolja a viselkedést, „mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások" (Mt 15:19). A hűtlen tettet a gondolatokhoz és érzelmekhez vezette vissza. „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében." (Mt 5:27-28)

Egész iparág alakult ki, amely hasznot húz a képzelet romlottságából. Az érzéki filmeknek és könyveknek nincs helye a keresztény életében. Ezek nemcsak tiltott kapcsolatokra ösztönöznek, hanem puszta nemi tárgyakká fokozzák le a férfiakat és a nőket. Így eltorzítják a nemiség igazi értelmét, és elhomályosítják Isten képmását. A keresztények gondolatai legyenek tiszták, és éljenek tiszta életet, mert arra készülnek, hogy az örökkévalóságon át tiszta társadalomban éljenek.

Vérfertőzés. Vannak szülők, akik túllépik a gyermekeik iránti szeretet egészséges kifejezésének határát, és testileg és érzelmileg bizalmas kapcsolatba lépnek velük. Gyakran ilyen következményekkel jár, ha elhanyagolják a normális házastársi viszonyt, és az egyik gyermeket választják a házastárs szerepére. A határvonalak ilyen elmosódása megtörténhet testvérek és távolabbi családtagok között is.

Az Ótestamentum tiltotta a vérfertőzést (3Móz 18:6-29; 5Móz 27:20-23), és az Újtestamentum is elítélte (1Kor 5:1-5). Ez a fajta túlkapás károsítja a gyermek fejlődő nemiségét, és olyan hatalmas szégyenérzetet és bűntudatot ébreszt benne, amelyet magával visz a házaséletébe is. Amikor a szülők áthágják e határokat, megrontják a gyermek ébredő bizalmát - amelyre nagy szüksége van ahhoz, hogy hinni tudjon Istenben.

Válás. Jézus kijelentése összefoglalja a válásról szóló bibliai tanítást: „Amit... Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza" (Mt 19: 6; Mk 10:7-9). A házasság szent, mert Isten megszentelte. Végső soron Isten az, aki összeadja a férjet és a feleséget, nem csupán az emberi szavak vagy a nemi aktus. Így Ő az, aki megpecsételi egyesülésüket. A keresztény felfogást a válásról és újraházasodásról tehát bibliai alapokra kell építeni.

Jézus kijelentése világossá teszi azt a bibliai elvet, amelyen a válással kapcsolatos keresztény felfogás alapul: Isten felbonthatatlannak tervezte a házasságot. Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy a házastársak összeférhetetlensége elég ok-e a válásra, Ő a házasság édeni modelljét mint mindvégig tartó egyesülést erősítette meg. Amikor Mózes válási törvényéről további választ vártak, Jézus ezt felelte: „Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeteket elbocsássátok, de kezdettől fogva nem így volt" (Mt 19:8). A továbbiakban leszögezte, hogy az egyetlen törvényes ok a válásra a nemi hűtlenség (Mt 5:32; 19:9).

A farizeusoknak adott felelet világossá teszi, hogy Jézusnak sokkal magasztosabb fogalmai voltak a hűségről, mint nekik. Jézus szavaiból és a házassággal kapcsolatos ó- és újtestamentumi elvekből megállapítható Isten szándéka: azok, akik házasságot kötnek, maradandó kapcsolatukkal tükrözzék Isten elgondolását.

Még az egyik házastárs hűtlensége sem jelenti szükségképpen azt, hogy a házasságnak válással kell végződnie. A kereszt útja igazi bűnbánatra, megbocsátásra és a keserűség gyökerének eltávolítására bátorít. Még házasságtörés esetében is, a sértett házastárs megbocsátás és Isten megbékítő hatalma által igyekezzen megőrizni Isten eredeti, a teremtéskor kifejezett szándékát. „Bibliailag szólva nem szükséges, hogy a házasságtörés többet ártson házasságotoknak, mint bármely egyéb bűn... Ha kész vagy megbocsátani, és nemleges hozzáállásodtól megszabadulni, Isten még készségesebb arra, hogy meggyógyítson, és megújítsa egymás iránti szereteteteket."^[13]

Bár a házasság mennyei eszményképe olyan szerető és maradandó szövetség, amely az egyik társ haláláig tart, néha szükségessé válik a törvényes elkülönülés a házastárs vagy a gyermek fizikai bántalmazása miatt. „Egyes polgári törvények szerint az ilyen különélés csak válás által történhet, ami ilyen körülmények között nem ítélhető el. De az olyan különélés vagy válás, amelyben nem történt „házassági fogadalommal szembeni hűtlenség", egyik félnek sem ad bibliailag jogot az újraházasodásra, csak abban az esetben, ha időközben a másik fél újra megházasodott, házasságtörést vagy paráznaságot követett el, vagy meghalt."^[14]

Mivel a házasság mennyei intézmény, az egyház egyedülálló és komoly felelőssége megakadályozni a válást, de ha annak meg kellett történnie, a lehetőséghez képest gyógyítani az általa okozott sebeket.

Homoszexualitás. Isten úgy teremtette a férfit és a nőt, hogy különbözzenek egymástól, és ugyanakkor kiegészítsék egymást. Amikor így cselekedett, nemi érzéseiket a másik nem felé irányította. Az embereket jellemző különbözőség és kapcsolódás abban nyilvánul meg, hogy a két nem vonzódik egymáshoz, és teljes kapcsolatra vágyik.

A bűn még ezt az alapvető irányt is megtámadta, fordítottnak nevezhető jelenséget hozva létre. Ezekben az esetekben a másik nem iránti természetes nemi vonzalom megfordult, és az azonos nemhez tartozó felé irányul.

A Szentírás súlyos tagadó kifejezésekkel ítéli el a homoszexuális cselekedetet (1Móz 19:4-10; vö. Júd 7-8; 3Móz 18:22; 20:13; Róm 1:26-28; 1Tim 1:8-10). Ez a fajta gyakorlat erősen eltorzítja Isten képmását a férfiban és a nőben.

Mivel „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének (Róm 3:23 - új prot. ford.), a keresztények az ilyen rendellenességgel sújtott embereket a gyógyítás szándékával kezelik. Krisztus magatartását tükrözik, aki így szólt a házasságtörésen ért asszonyhoz: „Én sem kárhoztatlak; eredj el, és többé ne vétkezzél" (Jn 8:11). Nemcsak a homoszexuális hajlamúaknak, de mindenkinek, aki szorongást, szégyent és bűntudatot okozó módon viselkedett, vagy ilyen kapcsolatokba bonyolódott, szüksége van szakképzett és tapasztalt a keresztény tanácsadó együttérzésére. Nincs olyan viselkedés, amelyre Isten gyógyító kegyelme ne volna elég.^[15]

A család

Isten, miután megteremtette Ádámot és Évát, úrrá tette őket a világ felett (1Móz1:26; 2:15). Ők alkották az első családot, az első gyülekezetet, és velük kezdődött a társadalom. A társadalom tehát a házasságra és a családra épült. Mivel csak ők voltak a Föld lakói, Isten megparancsolta nekik: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a Földet, és hajtsátok birodalmatok alá" (1Móz 1:28).

Ahogy a Föld népességi statisztikája mutatja, nem néptelen már a Föld, amit be kellene tölteni, és meg kellene hódítani. De azoknak a keresztény házaspároknak, akik gyermekeket akarnak a világra hozni, most is kötelességük gyermekeiket az Úr Igéje és intése szerint nevelni. Mielőtt a házaspár elindul ezen az úton, vegye fontolóra a család mennyei eszményképét.