A szülők

1. Az apa. A Szentírás a férjre és az apára helyezte azt a felelősséget, hogy a család feje és papja legyen (Kol 3:18-21; 1Pt3:1-8). Ő lett Krisztusnak, az egyház fejének képviselője. „Mert a férj feje feleségének, mint Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az Ige által,hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy, hogy azon ne legyen szeplő vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. Aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti." (Ef 5:23-28)

Amint Krisztus vezeti az egyházat, úgy adja meg Isten Igéje az elsőbbséget a férj döntésének - kivéve a lelkiismereti kérdéseket -, jóllehet mindkettőnek engedelmesnek kell lennie.^[16] Ugyanakkor a férj köteles felesége egyéniségét a legnagyobb tiszteletben tartani.

Krisztus bemutatta, hogyan kell szelíden uralkodni, amely a szolgaság vállalásában a keresztig megy. A férjnek is önfeláldozóan kell vezetni a családját.. „Krisztus bölcsen és szeretettel uralkodik, és a férj akkor tejesíti felesége iránti kötelességeit, ha tekintélyét ugyanolyan gyengéden használja, mint Krisztus használta az egyház iránt. Ha Krisztus Lelke vezérli a férjet, a feleség alárendeltsége csak nyugalmat és áldást hoz, mert a férj (ahogy Krisztus is egyházától) csak azt kívánja meg feleségétől, amiből jó származik. Tanulmányozzák a férjek Krisztus szavait, de nem azért, hogy megtudják, milyen tökéletesen kell a feleségnek engedelmeskednie, hanem hogy miként sajátíthatják el Krisztus lelkületét, és hogyan tisztulhatnak meg, nemesedhetnek, és válhatnak alkalmassá családjuk vezetésére."^[17]

Ábrahámhoz hasonlóan, az apa a család papjaként gyűjtse össze családját reggel, és bízza az Úr gondviselésére. Este az apa vezetésével dicsőítsék Őt, és köszönjék meg a kapott áldásokat. Ez a családi áhítat összekötő kapocs lesz - az az idő, amikor Istené az első hely a családban.^[18]

A bölcs apa időt áldoz gyermekeire. A gyermek sokat tanulhat az apától, például az anya iránti tiszteletet és szeretetet, az Isten iránti szeretetet, az ima fontosságát, szeretetet más emberek iránt, munkamódszert, szerénységet, a természet és az Isten által teremtett dolgok iránti szeretetet. De ha az apa soha sincs otthon, a gyermekek meg vannak fosztva ettől a kiváltságtól és örömtől.

2. Az anya. Az anyaság az Istennel való legszorosabb társas viszony lehetőségét kínálja a Földön. „A trónon ülő királynak nem fontosabb a munkája, mint az anyának. Az anya a család királynője. Formálhatja gyermekei jellemét, hogy alkalmasak lehessenek a magasabb rendű, halhatatlan életre. Egy angyal sem igényelhetne szentebb küldetést; mert e munkát végezve az anya Istennek szolgál... Ismerje fel munkája fontosságát, és öltözze fel Isten egész fegyverzetét, hogy a kísértésnek ellenállva, ne szabja magát a világ normáihoz! Munkája erre az életre és az örökkévalóságra szól."^[19]

A családban valakinek viselnie kell a felelősséget a gyermekek jelleméért. Nevelésüket nem lehet a véletlenre vagy másokra bízni, mert senki sem táplál olyan érzést a gyermekek iránt, mint a szülő. Isten azzal a képességgel teremtette az anyát, hogy a gyermeket a saját testében hordja, táplálja, gondozza és szeresse. Az anya páratlan kiváltsága - kivéve, ha egyedülálló szülő^[20], vagy egyéb súlyos anyagi terhek gátolják ebben -, hogy ha akar, egész nap gyermekeivel lehet, és a Teremtővel együttműködve formálhatja jellemüket az örökkévalóságra.

Valakinek ebben a kapcsolatban a családot élethivatásnak kell tekintenie... A huszadik században az anyaság és feleség hivatásának vállalása mesébe illően ritka, és nagy erőpróba. Elpazarolt erőfeszítés? Hálátlan feladat? Méltatlan rabszolgaság? Nem, a legizgalmasabb lehetőség az áradat megfordítására, az emberek megmentésére, a történelem befolyásolására, valami olyannak a végzésére, ami egyre tágabb körben érezhető és hallható lesz.^[21]

Az ótestamentumi időkben a név röviden jellemezte az azt viselő személyt. Éva a bűnbeesés után kapta nevét (1Móz 3:20). Mivel ő lett az egész emberiség anyja, neve (héberül chavváh) az „élő" szóból (héberül chaj) származott. Ez a név azt a rendkívül tiszteletre méltó helyet tükrözi, amelyet Éva az emberiség történelmében elfoglal.

Mint ahogy a nemzés sem Ádám, sem Éva egyedüli és kizárólagos joga volt, ugyanúgy szülőnek lenni sem az. Az utóbbi is megosztott felelősség volt. Így kell lenni ennek ma is, nemcsak a gyermekek hordásában, hanem nevelésében is. Mindkét szülőnek megvannak a kötelességei,amiket az Úr előtt kell teljesíteniük. „Ímé az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse jutalom." (Zsolt 127:3)

A gyermekek

1. Az elsőbbség. Az Úr és a házastársuk iránti elkötelezettség mellett a szülők legszentebb felelőssége a világra hozott gyermekeik nevelése. Gyermekeik érdekeit saját előmenetelük és kényelmük elé kell helyezni, nem a gyermekek akartak a világra jönni. A lehető legjobban kell őket az életben elindítani. Mivel a születés előtti hatások döntően befolyásolják az ember lelki, szellemi és fizikai egészségét, a gyermek jólétéért már a születése előtt mindent meg kell tenni.^[22]

2. Szeretet. A szülő szeretetének feltétel nélkülinek és önfeláldozónak kell lennie. Még ha nem is talál soha teljes viszonzásra, a gyermekeknek szükségük van a szeretetre, hogy feladatukról az egész életre szóló megfelelő képet kapjanak, és életük végéig érzelmileg egészségesek legyenek. Azok a gyermekek, akiknek harcolni kell a szeretetért, vagy akik háttérbe szorítva, nem érzik magukat fontosnak, megpróbálják nemkívánatos viselkedéssel elnyerni szüleik szeretetét, és ez a viselkedés lényükké és szokásukká válik.^[23]

Azok a gyermekek, akik biztosak szüleik szeretetében, mások felé is szeretettel fordulnak. Meg lehet tanítani őket adni és elfogadni, valamint arra, hogy nemcsak önmagukért élnek. Ahogy a gyermekek fejlődnek, megtanulhatják Istent dicsőíteni.

3. Odaszentelés. A keresztény szülők a lehető legkorábban szenteljék gyermekeiket Isten szolgálatára. A hetedik napot ünneplő adventista gyülekezetek ennek a felajánlásnak egyszerű szertartással adnak keretet. Ilyenkor a szülők a gyülekezet előtt imában Istennek ajánlják gyermekeiket, ahogy József és Mária is bemutatta a gyermek Jézust a templomban (Lk 2:22:30). Ezzel a gyermek a nagy lelki család részeként kezdi el az életét. A gyülekezet tagjai részt vesznek a gyermek társadalmi és lelki nevelésében, mert ő is Isten gyermeke és Krisztus testének tagja.

Ezen az istentiszteleten a szülők megfogadják, miszerint a gyermeket az Úr útjára tanítják, hogy Isten képmása kiformálódjon benne. E cél elérése érdekében gyermekeiket rendszeresen elviszik a szombatiskolába és az istentiszteletre, hogy a kicsinyek már életük hajnalán Krisztus testének részévé váljanak. Amikor a gyermek eléri az iskolás kort, a szülők és a gyülekezet tagjai mindent megtesznek azért, hogy olyan keresztény iskolába járhasson, amely továbbnöveli a gyermek szeretetét az Úr iránt.

4. Állhatatosság. A szülők lelki oktatása folyamatos hatásával jelen van a gyermek életének minden szakaszában. „Gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, amikor a te házadban ülsz, vagy amikor úton jársz, és amikor lefekszel, és amikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra." (5Móz 6:7-9; 11:18)

Az otthon egész légköre befolyást gyakorol a gyermekre. A szülők nemcsak a családi áhítatok által áraszthatnak lelkiséget; fontos ezen kívül a Krisztus iránti szüntelen megnyilatkozó gyakorlati hit, aminek meg kell nyilvánulnia életvitelükben, öltözködésükben, sőt otthonuk díszítésében is. Isten szerető szülőként való megismerése létfontosságú a gyermek keresztényi fejlődéséhez.

5. Az engedelmesség megtanulása. „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még amikor megvénhedik is, el nem távozik attól." (Péld 22:6) Mivel jár ez a tanítás? A fegyelmezés sokkal több, mint büntetés. A büntetés általában a múltra vonatkozik, míg a fegyelmezés a jövőt érinti. A fegyelmezés olyan dolog, amelyben a szülő oktatja, eligazítja a gyermeket, és példát mutat neki. Ez jelenti a hűség, igazmondás, méltányosság, következetesség, türelem, rend, irgalom, bőkezűség és tevékenység fontos elveinek meghatározását.

Ha a gyermekek korán megtanulják a szüleik iránti fenntartás nélküli engedelmességet, a tekintélytisztelet nem fog nekik problémát jelenteni az életben. De a megtanult engedelmesség módja is fontos. Az igazi engedelmesség nem azért van, mert megkövetelik azt, hanem belülről fakad. Ennek az engedelmességnek a titka az újjászületésben rejlik.

„Az az ember, aki puszta kötelességérzetből próbálja megtartani Isten parancsolatait - azért, mert ez követelmény -, soha nem fogja érezni az engedelmesség örömét. Voltaképpen nem is engedelmeskedik... Az igazi engedelmesség a belső elv megvalósulása. Ennek az engedelmességnek az indítórugója az igazság és az Isten törvénye iránti szeretet. Minden igazi élet magva a Megváltó iránti hűség, amely arra indít, hogy tegyük a jót magáért a jóért - mert ez tetszik Istennek."^[24]

6. Társas lénnyé formálódás és a beszédfejlesztése. A gyermekek a családon belül válnak az emberiség tagjaivá, minden, vele járó felelősséggel és kiváltsággal. A társas lénnyé formálódás során tanulják meg, hogyan illeszkedjenek be a társadalomba. A beszéd a közlés minden árnyalatával az egyik első megnyilatkozás, amelyet a gyermek megtanul. Nagyon kell vigyázni, miként beszélünk a családban, hogy beszédünk Isten jellemét tükrözze. A gyermeknek gyakran kellene olyan vidám szavakat hallania, amelyekkel a család tagjai közvetlenül kifejezik egymás iránti szeretetüket, és dicsőítik Istent.

7. A nemek azonossága. Az otthon az a hely, ahol az egész család különböző nemű tagjainak egészséges kölcsönhatásából a gyermekek megtanulják, hogyan éljenek mint férfiak és nők a társadalomban. A felnőttek megfelelő és illő felvilágosítással tanítsák őket fejlődő nemiségük szépségéről. Az ő kötelességük az is, hogy megvédjék a gyermekeket a nemi sérelmektől.

8. Az értékek felismerése. Az otthon alapvető társadalmi feladata, hogy gondoskodjon a család által elfogadott értékek összehangolásáról. A család életformája nem mindig illik össze vallási meggyőződésével. A szülők állíthatják, hogy ragaszkodnak bizonyos vallási elvekhez, de a gyermekek elé példaként állított életformájuk talán nem felel meg azoknak az elveknek. Fontos, hogy a szülők következetesek legyenek.

A kibővült család. Az Isten szándéka szerinti házasság zárt kör; de a család nem. A gyorsan változó társadalomban ritkán találkozunk olyan nagy családokkal, ahol nagyszülők, testvérek és unokatestvérek ugyanabban a házban laknak. Azokon, akiknek messze élnek a rokonaik, vagy nincsenek rokonaik, a gyülekezet, ez a nagy család segíthet, hogy érezzék értéküket, és valahová tartozásukat. Egyedülálló szülők is otthon érezhetik magukat itt, ahol szeretettel és gyengéd gonddal nevelhetik gyermekeiket. És a gyülekezet adhat olyan feladatokat, amelyeket az otthonukban meg sem ismerhettek.

A gyülekezet idős tagjai iránti szeretetükön keresztül a gyermekek tiszteletet tanulhatnak. Az időseket pedig örömmel töltheti el, hogy van egy kisgyerek, akit szerethetnek. „Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, ó, Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet." (Zsolt 71:18)

Istennek különleges gondja van az idősekre. Ezt mondja: „Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útjában találtatik" (Péld 16:3), és „Vénségetekig én vagyok az, és megőszülésetekig én visellek; én teremtettem, és én hordozom, én viselem, és megszabadítom" (Ésa 46:4).

Az egyedülállók is megtalálhatják a helyüket a gyülekezetben, ahol szeretik és becsben tartják őket, ahol ők is szeretetet adhatnak, és a munkában osztozhatnak. A gyülekezet szolgálatából megérezhetik, hogy Istennek gondja van rájuk: „Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat" (Jer 31:3).

„Tiszta... istentiszteletet" végzünk akkor is, ha nagy gondot fordítunk az ínséget szenvedőkre (Jak 1:27; 2Móz 22:22; 5Móz24:17; 26:12; Péld 23:10; Ésa 1:17). A gyülekezeti családnak különleges lehetősége, hogy menedéket, védelmet nyújtson azoknak, akiknek nincs családjuk; olyan helyet, ahova tartozhatnak. Ez a munka a gyülekezet minden tagját abba a különleges egységbe vonhatja, amely Jézus szavai szerint a kereszténység jele (Jn 17:20-23).

Fordulópont

Mivel az egyház és a társadalom lelke a család, a keresztény család eszköz arra,hogy tagjait megnyerje és megtartsa az Úrszámára. Az Ótestamentum legutolsó versei megjövendölik, mi történik az Úr visszajövetele előtt: „Ímé, én elküldöm néktek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz" (Mal 4:5-6). Bár ma sok kényszerítőerő megpróbálja kiszakítani a tagokat a családból, Isten arra szólítja fel a családokat, hogy újra egyesüljenek, szilárd közösséget alkossanak; forduljon meg a helyzet, legyen gyógyulás. Az Isten hívására pozitívan reagáló családok olyan erőt kapnak, amely megmutatja, milyen az igazi kereszténység. Az ilyen családokból összetevődő gyülekezetek fejlődni fognak; fiataljaik nem mennek el. Ezek a gyülekezetek világos képet adnak Istenről a világnak.

Lábjegyzet