„Úgy szeretem, hogy meghalok érte!" - sóhajtunk időnként, pedig lehet, hogy csak egy kívánatos ételről van szó, vagy bármiről, amihez a fizikai érzékeink vonzanak. Ha eléggé egészségtelen, akkor egy idő után valóban drágán fizethetünk érte.

„Úgy szeretlek, hogy majd meghalok érted!" - ezt lehet, hogy a gyermeki szeretet kiáltja, vagy a lángoló szerelem. Persze ez sem állja ki mindig a próbát, ha a szemetes vödröt kellene levinni!

Biztos mondtuk ezt már valakinek, de hallotta-e tőlünk a kiállhatatlan főnökünk - ha van ilyen -, az átverésünkre specializálódott üzletfeleink, vagy az üres ígéreteket szavaló politikusaink? Valaki, aki nem lenne méltó erre az emberi szeretet alapján?

Miller századosnak, a második világháborúban, a partraszállást követő napon, különös módon kellett demonstrálnia ezt. James Ryan közlegény mindhárom testvérét elveszítette a csatában, ő maga pedig elveszett, vagyis az ellenséges front mögé került. A parancsnokság nem szeretett volna egy anyának úgy üzenetet küldeni három fia haláláról, hogy a negyedikről nem tudnak semmit.

Miller századosnak kellett vezetnie azt a missziót, amely Ryan közlegény felkutatását végezte, hogy azután végleg hazaküldhessék az anyjához. Amikor megtalálták, ketten már halottak voltak a nyolctagú különítményből, és az expedíció végrehajtása újabb áldozatokat követelt, végül maga Miller százados is életét vesztette.

A sok feszültséggel és halálos veszéllyel járó küldetés közben egy dolog tartotta életben az elszántságot a feladat teljesítésében. Lehet, hogy végül rájönnek, hogy az egyetlen értelmes dolog, amit a háborúban tehettek Ryan közlegény megmentése volt.

Miller százados utolsó szavai a megvédett hídon, egy életre szíven ütötték Ryant: „Érdemeld ki, légy méltó arra, amit érted tettünk!"

Pál apostol Isten szeretetének a legkülönösebb demonstrációjáról beszél ezekben a versekben. Krisztus akkor mentett meg, amikor egyáltalán nem voltunk méltók erre. „Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért" (6. v.). Bár az eredeti szó legtöbbször a fizikai gyengeségre utal, itt lelki erőtlenségről van szó.

Az ember a bűnös természeténél fogva lelkileg tehetetlen, reménytelen, képtelen magát megmenteni. Külsőleg figyelemre méltó változásokat érhet el, fegyelmezés által, erkölcsi filozófiák követése által, nevelés, képzettség által, új beszéd és gondolkodási technikák megtanulásával. Ezzel a cselekedetek módosíthatók, de nem változtatható meg az ember természete.

Az emberi próbálkozások pedig jórészt erről szólnak. Az ember megpróbált törvényeket hozni, és következményeként zsúfolt börtönök születtek.

Megpróbálta a neveléssel visszaszorítani azt, de feltaláltuk a hivatali szintű bűnözést, korrupciót. A társadalmi reformáció, vagy nyilvános tiltás is csak a titkos bűnözést generálta. Az ember természete nem változott meg.

A közmondás így mondja: „Segíts magadon, és Isten is megsegít" - de a Bibliában nem ez van. Isten segíti azokat, akik elismerik, hogy nem tudnak segíteni magukon.

Amikor eljutunk a szakítópróba végére, és azt mondjuk, nem tudok tovább mit tenni, Isten azt mondja: „Arra vártam, hogy eljuss ide, hogy végre segíteni tudjak neked."

Az apostol tovább megy, és azt mondja, Isten szereti a gonoszokat. Nem önmagáért halt meg, hiszen Neki nem volt bűne. Nem angyalokért halt meg, mert ők sem szorultak megmentésre. Az emberért halt meg. Nem az önigazultakért, mert nekik nincs szükségük erre. Az istentelenekért halt meg. „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre" (Mk 2:17). A bűnbánó bűnösök felismerik, hogy van egy szükségletük, amit maguk nem tudnak kielégíteni. Nem hagyatkozhatnak a saját erkölcsi ítéletükre, mert az félrevezeti őket. Szeretik Istent, mert megszabadította őket a kárhozattól. Szeretetből meghalt értem, szeretetből élek érte.

Isten kimutatta szeretetének határtalanságát is. Azt mondja az apostol: „Bizonyára igazért is alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki" (7. v.). Az emberi szeretetnek határa van. Ryan közlegény megmentése kötelességteljesítésből megtörtént, de ahogy Steven Spielberg filmje bemutatja, nem kis feszültségekkel és szeretetlenséggel.

Egy ilyen tett után mindig ott marad a kérdés: megéri-e, megérdemli-e? Időnként az emberi szeretet nagyszerű példáit látjuk, de sokszor az ember képtelen elfogadni. Mi lesz, ha méltatlan lesz rá a másik? Ha elfelejti, hogy mit tettem érte? Az emberi szeretet nem határtalan. Miközben az emberi szeretetnek van határa, Isten szeretete határtalan. Az ember viszonzást vár, hátsó szándékai vannak, visszavonhatja, de Isten tökéletes. Az emberi szeretet feltételes, de Isten szeretete feltétel nélküli. Ő visszavonhatatlanul szeret. Isten emberré lett, hogy a bűn után is közösségbe kerülhessen velünk.

A XIX. században Malachi-szigetére vitték a leprásokat, és „ottfelejtették" őket. Amikor évtizedek múltán egy szerzetes vállalta, hogy szolgál közöttük, 2000-ből már csak 800-an éltek. Borzasztó látványt nyújtottak ezek az élő halottak. A szerzetes ruhával, élelemmel segítette őket, és hetente prédikált nekik. Előbb nem fogadták jól, de az évek múlásával a helyzet megváltozott, és növekvő bizalommal viseltettek iránta.

A prédikációiban mindig így szólította meg őket: „Ti leprások!" - ezzel elkülönítette magát tőlük. 12 éve dolgozott már közöttük, amikor egyik este forró vízben mosta a lábát, de nem érzett semmit. Akkor jött rá, hogy ő is leprás lett. A következő héten így kezdte a prédikációt: „Mi leprások!" - azonosította magát velük. Végül ott halt meg közöttük. Ez az ember emlékeztet bennünket Jézusra. Emberré lett, hogy elérhessen bennünket. Meghalt, hogy az Ő életét élhessük.

Ez a gondolat elvezet a 8. vershez: „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt". Először is, Krisztus halála elégséges. Mivel helyettünk halt meg, nekünk nem kell meghalni.

Az apostol azt mondja máshol, hogy halálával kielégítette Isten igazságosságát. Isten szentsége és igazsága nem tagadható meg, miközben megigazítja a bűnöst. Ez Isten tulajdonsága. A bűn ára a halál - meg kell fizetni. Isten nem csak elnézi a bűnt.

Végül Krisztus halála meg nem érdemelt. Pál paradoxonokat használ. A Biblia tele van ezekkel, amikor ezt világítja meg: ha gazdag akarsz lenni, légy szegény; ha erős akarsz lenni, légy gyenge; ha nagy akarsz lenni, légy szolga; ha meg akarod menteni az életed, veszítsd el. Krisztus meghalt azokért, akik a legkevésbé érdemelték ki. Így vált nyilvánvalóvá Isten szeretete. Hogyan válaszolunk erre?

Egy idős férfi áll egy katonai temető fejfaerdejében. Felesége, népes családja kicsit távolabbról követi, ahogy újra eljött Miller századosra emlékezni. Évtizedek után is ez a mondat foglalkoztatja, legerősebben ott, a kereszt előtt: „Érdemeld ki, légy méltó arra, amit érted tettünk." Ahogy a felesége közelebb lép hozzá, azt kéri tőle: „Mondd, hogy jó ember voltam!"

Bár hallanánk meg a választ Jézus Krisztus ajkáról! Soha sem tudjuk kiérdemelni a kereszten bemutatott szeretetet úgy, hogy az hiábavalóvá váljon.

Ahogy napról napra felvesszük a szolgálat terheit, emlékeztessük magunkat erre a példátlan szeretetre, és ez késztessen hiteles keresztény életre a mindennapokban.

Dr. Szilvási András