Misszióút Tanzániába - Magyar diákok a maszájok földjén

6700 km, másik kontinens, 26 óra repülő út. Eléggé a világ végén vagyunk - gondoltuk. A Friedensau Adventista Egyetem szervezésében, a „ShareHim" program keretében 2010. augusztus 18-án egy 15 főből álló diákcsoport indult útnak Szabó László vezetésével Tanzániába, ahol a helyi lakosoknak beszélhettünk Jézusról. Indulás előtt pár napot Friedensauban töltöttünk, készülődtünk a programra. Fontos információk, előadás-szerkesztés, megbeszélések, áhítatok, és ami a legfontosabb: közös ima a programért. Szabó László és családja fogadtak bennünket, és a szeretetteljes vendéglátás közben sokszor arra gondoltunk, hogy majd Tanzániában, hogy vissza fogjuk sírni ezeket a finom ételeket. Megtanultuk, hogy a leglényegesebb, hogy mindig Jézusra nézzünk, ő legyen a szívünkben, és akkor minden kellemetlenség elhalványul majd.

A missziós utat átfogó előkészítés és összefogás előzte meg. Az egyik csoport Moshi térségében dolgozott, ott a gyülekezetek az előkészítő munkát már elvégezték. A másik csoport azonban az egyik legnagyobb kihívást jelentő térségbe tartott, Longidóba, a maszájok földjére. Itt, ezen az eléretlen területen szerettünk volna gyülekezeteket alapítani. Már hónapokkal korábban elkezdtek laikus evangelizátorok dolgozni. Munkájuk nyomán érdeklődők csoportjai jöttek létre. A Kibidula farmmal összefogva ezeken a helyeken felépült négy egyszerű imaház. Ezek a „one day church" imaházak egy egyszerű, de jó minőségű fémvázból és bádogtetőből állnak. Az írástudatlan emberek részére az Adventista Világrádióval közösen előkészítettünk 150 godpodot (napelemes mp3 lejátszó), amire bibliai könyveket, 59 prédikációt, Ellen G. White: Jézushoz vezető út című könyvét és énekeket vettünk fel. Ezek később hatalmas sikert arattak, és a legelhagyatottabb területeken is prédikálják az evangéliumot. Nyomtattunk maszáj könyvet is 1000 példányban, tollakat „Isten szeret téged" felirattal.

Szerda hajnali háromkor indultunk Amszterdamba, majd a Kilimanjaro Airportra. Késő este érkeztünk meg a hotelbe. Csütörtökön ismét képzéseken vettünk részt, majd a gyülekezet fogadott minket egy finom ebéddel. Közben lehetőség volt megismerkedni a tolmácsunkkal, és kedves testvérekkel.

Az első előadást péntek este tartottuk. Sok helyen problémák léptek fel a kezdéssel. Betiltották a programot, mert kampányidőszak van, nem jött a terepjáró, hiányoztak eszközök, nem jött a tolmács... Ez is afrikai valóság. Ennek ellenére nem adtuk fel, mert tudtuk, hogy ez Isten műve, tudtuk, hogy ahol mi még nem látjuk a megoldást, Neki már kész terve van. Legtöbben piactéren tartottunk előadást, a longidoi csapatnál pedig 4 helyen „one day church" imaházban jöttek össze, a végtelennek tűnő maszáj sztyeppén. Itt napközben látogattunk, betegeket vittünk orvoshoz, élelmiszert osztottunk, este pedig a legjobb hírt osztottuk meg az emberekkel. Az előadásokra változó számú látogató jött el, 150-200 ember, de volt olyan helyszín, ahol 600-700 ember is volt. Csodálatos volt látni, ahogy az emberek szívét megérintette Isten Igéje, láthattuk, ahogy döntést hoznak Isten mellett. Két szombaton tartottunk keresztségi alkalmat, több mint 400 ember keresztelkedett meg, ezek közül 150-en a maszájok közül.

Ez a pár hét egy új szintre emelte a kapcsolatunkat Istennel. Minden igevers, amit eddig olvastunk, új értelmet nyert. Minden, amit eddig sajnos csak felületesen tettünk, hirtelen új fényben világosodott meg. Tapasztalat. Lehetetlen lenne leírni az összes csodát és élményt, ami történt velünk az elmúlt 3 hétben. A Bibliában azt olvassuk, hogy ha mi nem, akkor a kövek fognak helyettünk beszélni. Nos, ez teljesen igaz, csak annyival egészíteném ki, hogy: „Csak" a kövek tudnak beszélni. Ha úgy állok hozzá, hogy én majd megmondom, én majd megtérítem, mert én fel vagyok készülve, akkor semmit nem érek el. Mert fel lehet készülni egy prédikációra úgy, hogy az jó legyen. De csak Istennel lesz az tökéletes.

Afrikából hazatérve egy dolgot biztosan állíthatunk: Isten csodákra képes! Isten gyógyít, démonokat űz, felvidít, felhasználja a legelesettebbeket is, és ami a legfontosabb: emberek életét változtatja meg. Tanzánia egy teljesen más világ, mint amit itthon megszoktunk. Sok hasznos dolgot tanultunk az emberektől: milyen is az igazi szeretet, amikor azt a kicsit is, ami van, megosztjuk másokkal. Milyen is az igazi öröm, amikor néhány szem tictac miatt a gyerekek ugrálnak örömükben, vagy egy fél liter víztől az egész napjuk megszépül. Afrikában megtanultam mosolyogni; akárkire ránéztem, mindig mosolytól ragyogó arccal találkoztam. Megtanultam hálásnak lenni, itthon sokszor elégedetlenkedünk, hogy nincs meg mindenünk, ezek az emberek meg boldogok, ha van egy kis ruhájuk, van hova lehajtani a fejüket, van mit enniük, és nem háborognak, nem elégedetlenkednek. Ezzel kapcsolatban Tominak volt egy nagyon jó tapasztalata: „Egyik nap, amikor mentünk a falu felé, a sofőrömnek meg kellett állnia. Ameddig vártunk rá, egy kisfiú jött oda a kocsinkhoz. Maximum 8-9 év körüli lehetett. Gondoltam, adok neki valamit, de semmi nem volt nálam. Így adtunk neki kb. 1,5 l vizet. Az a gyerek olyan boldog lett. Fülig ért a szája, ugrálva vitte el az üvegeket. Olyan boldog volt, mintha nekem most megvalósulna egyik leghőbb vágyam. Rájöttem, mennyire háládatlan vagyok. Rájöttem, hogy nincsenek problémáim. Amikre azt hittem, hogy mekkora nagy bajok, hirtelen eltörpültek. Nem ott kezdődik a probléma, ha éppenséggel nem kedvenc cipőmben tudok suliba menni. Még csak nem is ott, ha nincs internet otthon. A saját problémáimat új szemszögből láttam meg."

Az egész program számomra egy nagy tapasztalat volt Istennel. Olyan tapasztalat, amit soha nem felejtünk el, olyan tapasztalat, aminek segítségével szeretnénk itthon is megosztani másokkal Isten szeretetét. Nagyon hálás vagyok Istennek a csapatért. Új barátságok szövődtek, olyan barátságok, melyeket Isten köt össze. Sokszor voltak nehézségek, problémák és betegségek is előfordultak, de a közös imák, a baráti szavak, egy-egy mosoly és persze Isten hatalmas keze minden nehézségen átsegített bennünket.

Túri Klaudia