Keresztség Gyulán
2009 augusztusában görögországi
nyaralásra indultunk egy baráti társasággal, négy személyautóval és egy
motorral. Jött velünk egy háromtagú család, akiket még eddig soha nem láttunk. A
férj - Szaki - külön motorral jött, „vadmotoros" kinézettel: kopaszra borotvált
fej, motoros kendő, fülében ezüstkarika és a karjain jókora tetoválás. Első
ránézésre amolyan igazi keményfiú.
Gondoltuk,
lesz majd két hetünk, hogy megismerkedjünk egymással. 22 óra utazás után
megérkeztünk Sarti mellé, a Narancspartra, ahol lesátoroztunk. Eredeti
tervünk
az volt, hogy napi közös áhítatot tartunk, de kicsit elbizonytalanított
az
idegen család jelenléte. Végül mégis erőt vettünk magunkon, és a második
naptól
minden reggeli után körbe ültünk a fák alatt, és el kezdtünk beszélgetni
magunkról, arról, hogy mit jelent nekünk a Biblia, imádkoztunk együtt,
és sokat
énekeltünk. Szakinak ez volt az első pozitív benyomása rólunk. Nagyon
megfogta
őt az ének, főleg a többszólamúság.
Egy hét
elteltével Szaki már kapott egy kis képet Arról a Valakiről, Akinek
létezésére
eddigi élete során nem is gondolt. Egy délelőtti áhítat alkalmával
feltette
élete legjobb kérdését: „Mondjátok már el nekem, hogy ti hogyan tértetek
meg?
Miért döntöttétek el, hogy hívők lesztek?"
Ez volt a
legjobb kérdés, amit feltehetett. Miért is? Mit is jelent nekem Ő?
Hogyan lett
a barátom? Szép sorjában mindegyikünk elmesélte a megtérése történetét,
ki
hosszabban, ki rövidebben. Olyan volt ez a kérdés, mintha tükröt
tartottak
volna elénk, mondván: „Jó rendben, eddig hallottam a bibliátokról, és
arról az
Istenről, Akit ti imádtok, de hogyan is működik ez a gyakorlatban...
nálatok?"
Végül megkérdeztük
Szakit: Szeretnél te is esélyt adni Istennek arra, hogy megtaláljon
téged? Erre
habozás nélküli „igen" volt a válasz! A beszélgetést vezető így
folytatta: „Van
egy barátom, akivel együtt voltam katona. Az ő tanácsát ajánlom neked
is. Ha
szeretnéd, hogy Isten téged is megkeressen, kérd Őt imában kitartóan egy
egész
hónapon keresztül, naponta. De figyelj, és ne lepődj meg, amikor
jelentkezik!
Én is imádkozni fogok érted."
A következő nap
ellátogattunk egy gyönyörű, homokos tengerparti részre, ahol remekül
lehetett
baseball labdázni. Kb. kétórás játék után Szaki megrökönyödve vette
észre, hogy
egy jókora kereszt jelent meg a bal felkarján. A labda varrása ütötte a
nyomot,
és nagy véraláfutást hagyott maga után. Leült és lesápadva mondta: „Ez
jel, ezt
Jézustól kaptam, igen, Ő válaszolt!".
Ettől a
pillanattól kezdve felgyorsult az idő. A reggeli elmélkedés ideje volt a
nap
fénypontja, főleg azok az imák, melyeket egymás kezét megfogva emeltünk
Istenhez.
Hamar elteltek
az utolsó napok, és eljött a hazautazás napja. Olyan volt ez a hét,
mintha a
mennyben jártunk volna. Tanúja lehettünk egy ember Istennel való
találkozásának. Mégis egy kis aggódás motoszkált bennünk. Mi lesz, ha
hazaérünk? Hogyan tovább? Szaki másnap visszamegy kamionozni, és két
hónapig
haza sem tud jönni. Mi lesz a maggal, ami a szívébe került?
Miután
hazaérkeztünk, és kipihentük az út fáradalmait, Szaki kijött hozzánk, az
otthonunkba elköszönni, mielőtt elindulna az európai körútjára. A férjem
pedig
elkészítette az összes itthon található evangelizációs hanganyagot.
Kicsit
izgult, mert a sorozatnak voltak olyan részei, melyek inkább egy
haldokló gyülekezeteknek
szóltak, és mondta neki, hogy ezt és ezt hagyja ki, azt meg hallgassa.
Szaki
meg csak nézett, és azt gondolta: hát ez meg mit akar? Azért nem eszik
ilyen
forrón a kását.
Utólag megtudtuk,
hogy non-stop mindent meghallgatott, válogatás nélkül. Kb. két hét
múlva,
amikor felhívott, jelezte, hogy már alig van hallgatnivaló, és ha
hazajön, meg
akar keresztelkedni, és otthagyja a munkahelyét, mert itt nem tudja a
szombatnapot megünnepelni. Örömünk határtalan volt, és nem győztünk
hálát adni
Istennek azért a csodáért, amit tett. A hitért, ami megszületett
Szakiban.
2010. augusztus 21-én
volt a keresztsége, és tapasztalatait azóta is bátran hirdeti; ismét
lett
munkahelye, ahol szabad szombatot kapott. Minden telefonbeszélgetésnél
így
búcsúzik mindenkitől: „Az én Istenem áldjon meg téged!".
Szaki, alias Szatmári
János ma már a Gyulai Gyülekezet tagja, akit Isten a maga kreatív módján
szólított
meg. Megtérése előtt számára fontos volt a testre tetovált motívum.
Ennek nagy
jelentőséget tulajdonított, így Isten rajzolt neki egy keresztet a
karjára, még
ha ez akkor nekünk is furcsának tűnt. Isten számára nincs akadály, nincs
korlát. Az Ő gondolatai nem a mieink, mégis ismeri személyre szabottan a
mi
gondolkozásmódunkat, a mi utainkat.
A legnagyobb
öröm, ami ezen a földön érhet, ha eszközök lehetünk Isten kezében
megkeresni az
elveszetteket. Legyen ezért hála, dicsőség és hódolat egyedül Őneki!
Kívánom, hogy
egyre több ilyen tapasztalatban legyen része mindannyiónknak!
Németi Éva
|