„Oly' aprók a kezek, amelyek örökre elrabolják szívünket" (Pam Brown)

Ha visszagondolok a táborra, nem is kérdés, hogy mi jut eszembe először: a mosoly. De nem az az egyszerű, „kösz, jól vagyok" mosoly, hanem az az igazi, amit az ember nem is tud, de nem is akar letörölni az arcáról. Ezt onnan lehet felismerni, hogy akkor is mosolygunk, ha éppen senki sem lát. Szóval ilyen volt ez a tábor.

Persze nehéz lenne ennek a mosolynak a pontos receptjét megadni, de a szervező csapat biztosan tudja! Ők azok, akik már régről ismerik ezeket a mosolyokat, és tudják, hogyan lehet őket előcsalogatni. Akik még egyszer és még egyszer átszámolták a költségvetést, csak hogy 1-1 gyerek még el tudjon jönni. Akik (szerencsére) nem tudtak senkinek sem nemet mondani. Akik az egész tábor ideje alatt meg sem álltak, szerveztek, átszerveztek, beszereztek, imádkoztak, imádkoztak, imádkoztak.

És hogy kik is ők? Bakosné Zohán Tünde, Csergedi-Nagy Vicus és Bodnár Zsóka. Köszönjük!!

Melyek a mosolyok további hozzávalói?

A hely és az idő - 2011. július 12-étől a nyár egyik legnapsütésesebb hetét töltöttük a balatonlellei Advent Üdülőben. Olyan sokan voltunk, hogy nem csak az üdülőt töltöttük meg, a pótágyakat, hanem az egyik csapatnak külső szálláson is kellett aludnia. Nem egészen így volt eltervezve, de így visszagondolva egyik csapat nélkül sem lett volna teljes a tábor.

A gyerekek - A gyerekek öt olyan helyszínről érkeztek a táborba, ahol az ADRA már korábban is végzett karitatív tevékenységet. Az egyik csapat Bodaszőlőről érkezett, a másik a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központból, a harmadik Salgótarjánból, a negyedik Dunaújvárosból, az ötödik pedig a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Somlóvásárhelyről.

Az áhítatok - Minden napunkat közös énekléssel és igei gondolatokkal kezdtük meg és zártuk. A gyerekek kedvenc énekét, a „Ne félj, mert megváltottalak..." címűt mindennap elénekeltük. A tábor lelkészei a Gyürüs házaspár voltak (Gyürüs István és Pannika), akik úgy elvarázsolták a gyerekeket, hogy nemcsak szerettek az áhítatokon lenni, hanem figyeltek és alkalmazták is a hallottakat a hét folyamán. Pannikáék beszéltek Jézusról, a csodáiról, arról, hogy Jézus úgy vonzza magához az embereket, mint ahogyan a mágnes a vasat. Így a különböző kis történetek a „SZUPER MÁGNES-ről" szóltak. Hallottunk arról is, hogy bízhatunk benne, mert Ő mindig tud nekünk segíteni, és hogy ne engedjük, hogy aligátor legyen a hasunkban, amely belülről rág bennünket, hanem bocsássunk meg egymásnak. A reggeli igei gondolatok után foglalkozások következtek, ahol a gyerekek kisebb csoportokban folytatták a beszélgetést, tehették fel a kérdéseiket és korcsoportok szerint különböző feladatokat oldottak meg.

Nemzeti napok - Az angol, norvég és magyar segítők jóvoltából nemzetközi napokat is tartottunk, ahol minden ország bemutatkozhatott egy kicsit. A norvég napon a gyerekek különböző norvég népi játékokat játszhattak, tanulhattak norvég dalokat, norvég zászlókat készíthettek, és nagyon finom norvég édességet kóstolhattak meg. Az angol napon egy izgalmas sorverseny és nemzeti színű arcfestés után egy igazi, hagyományos angol utcabálon vehettünk részt Phil Shorthouse és segítője, Tony Parker szervezésében. Mivel - mint megtudtuk - az ilyen utcabálokra kötelező magunkkal vinni egy plüssállatot, így mindenki választhatott közülük. A magyar napunk délelőttjét a közeli Rádpusztán töltöttük, ahol a pusztai lovasbemutató után a gyerekek akár lovagolhattak is egy kicsit. 

Még több program - Nehéz lenne felsorolni azt a rengeteg programot, ami a héten történt még, de azért néhányat muszáj legalább csak megemlítenem. A gyerekek a hét folyamán különböző bajnokságokon mérhették össze az erejüket, például úszás, pingpong, szkander vagy foci. Az ADRA vezetősége nevében nagyon köszönjük Magyar Balázsnak, Szőllősi Szilárdnak, Szőllősi Gergőnek, Szekeres Ildikónak, Kádár Orsolyának, Nyári Róbertnek, Hella Zsuzsannának, Décsei Krisztiánnak, hogy segítettek és a programokat lebonyolították. Vasárnap meglátogatott minket a Kelet-Magyarországi Speciális Mentőcsapat néhány tagja Sitkei Zoltán vezetésével, akik kutyás bemutatót is tartottak nekünk, illetve egy kis kalandpályát állítottak fel a gyerekeknek. Szombat délután egy jótékonysági koncert került megrendezésre a gyerekek javára, Farkas Béla és barátainak szolgálatában. Köszönjük nekik! A gyerekek egész héten talentumokat gyűjthettek, ha például ügyesek voltak a csoportos foglalkozásokon, segítettek valakinek, vagy rendben tartották a szobájukat. Nos, az így összegyűjtött „vagyonukat" az utolsó este egy hatalmas talentumvásáron le is vásárolhatták. A „portékából" nem volt hiány, úgyhogy mindenki fülig érő szájjal és hatalmas, megtömött táskával tért nyugovóra és indult haza.

A támogatók - Persze ajándékokból hét közben sem volt hiány, a gyerekek mindennap kaptak valamilyen meglepit. Így érezhették, hogy ők is nagyon értékesek, hiszen nem mindig kell „kiérdemelniük" a kis ajándékokat. A gyerekek többször is megkérdezték, hogy „Ez tényleg ingyen van?" Persze! - vágnánk rá hirtelen, pedig semmi sincs ingyen! Ahhoz, hogy az idén is megvalósulhatott az ADRA Tábor, és hogy ajándékokkal halmozhattuk el ezeket a nagyon sokat szenvedett, szomorú sorsú drága gyerekeket, szükség volt az angol Blythswood Care segélyszervezet támogatására. Nagyon hálásak vagyunk a norvég Hjelpesendinger csapatának, akik egész évben erre az ADRA Táborra gyűjtöttek pénzt Norvégiában, hogy lehetővé váljon a táboroztatás és a kis lurkók évközi látogatása is. Miután elegendő pénzt gyűjtöttek a táborra, gyűjtöttek még a saját repülőjegyükre is, hogy itt tudják tölteni az egész hetet velünk. És táncot tanítottak a gyerekeknek, és játszottak velük, arcot festettek és a századik aláírást adták, az ötszázadik fényképhez is mosolyogtak, és kézzel-lábbal „beszélgettek" a gyerekekkel, és ölelték és szerették őket, és a tábor végén együtt zokogtak velük, hogy akkor ez most itt véget ért, és legalább egy évet kell várni a következő találkozásig...

Igazából nehéz szavakat találni arra az önzetlenségre és szeretetre, amivel ott találkoztam. Nehéz szavakat találni, de fantasztikus volt átélni és részese lenni. A gyerekek olyan gyorsan befogadtak bennünket, mintha évek óta ismernénk egymást. Együtt nevettünk velük, együtt játszottunk, együtt imádkoztunk, vagy együtt sírtunk. Egy kicsit talán az tette nehézzé a hetet, hogy egyre többet tudtunk meg a gyerekek helyzetéről, múltjáról. Egyik-másik kicsinek olyan fájdalmas emlékeket kell cipelnie, amit mi is csak nehezen fogunk fel. Olyan dolgok történtek velük, amiről addig csak alig hallottunk. Nehéz elfogadni és feldolgozni, hogy nagyrészt tehetetlenek vagyunk, és nem tudunk mindennap mellettük lenni... Egy hetünk volt, hogy annyi szeretetet adjunk nekik és fogadjunk el tőlük, amennyit csak lehetett, hogyha visszagondolnak erre a táborra, akkor két dolog legalább jusson eszükbe: a szeretet és a tábor mottója: „Fontos vagyok Istennek!".

Halász Judit egyik éneke járt egész héten az eszemben: „Nincsen hétmérföldes csizmám, nincsen varázsköpenyem, hogy holnap is veled leszek, sajnos nem ígérhetem. De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság, úgy érezném, vannak még csodák."

A szomorúság eltűntetése a táborban nagyon is sikerült! Imádkozunk azért, hogy ez az év többi részében is megvalósuljon, és hogy Isten féltő szeretete vigyázzon rájuk! Ámen!

Egy segítő (aki először volt ADRA-táborban, de biztosan nem utoljára!! )

(A szerző Kis Márta, a Salgótarjáni Gyülekezet tagja.
Köszönjük az Úrnak, hogy együtt dolgozhatunk vele az ADRA-munkában! )