Lépcsőfokok
A nyár
sokat ígérő és valóban gazdag programja volt a missziókonferencián Jon Paulien
előadássorozata. Két szálon futott a tanítás: egyrészt hallhattunk „az
örökkévaló evangélium" átadásának módjáról a szekuláris, posztmodern ember felé
‒ ebben a részben főként a missziómunkához kaptunk információt ‒, másrészt
foglalkoztunk a hit lépcsőfokaival is, amikor inkább a saját lelki életutunkra
figyeltünk. Ez utóbbiból emelnék ki néhány gondolatot.
A mai ember szereti a
történeteket. A Biblia számtalan történeten keresztül mondja el Isten tetteit,
amelyeket az emberért vállalt és hajtott végre. Ezek által megismerhetjük és
megszerethetjük Őt. Amikor személyes tapasztalataink történetéről beszélünk,
segítünk másoknak is Isten megismerésében. Semmivel sem pótolható a kapcsolat
az emberekkel, a velük töltött idő, a beszélgetés. Ha már tapasztaltuk Istenünk
szeretetét, a szükségletek szerint adjuk tovább, nem a magunk elképzelése
szerint. Szánjunk időt a közösség kialakítására, ha szükséges hozzunk áldozatot
is érte! Az emberek csak emberektől ismerhetik meg, milyen Isten valójában.
Amikor valaki találkozik a Megváltóval, a „romantikus szerelem"napjai következnek. Odaszánása, érdeklődése érzésekkel
teljes, gyermeki bizalom és nyitottság jellemzi. A tanítványság idejében a hívő
sokat tanul a hitről, gyakorolja és befogadja azt. Sok kérdése van, amit ismer,
azt tovább is adja. Meggyökerezik a közösségben, és ilyenkor különösen fontos,
hogy kapcsolódjon valakihez, aki a mentora, lelki vezetője lesz. A következő
lépcsőfokon a tanítványokból vezetők lesznek. Átadják tapasztalataikat
másoknak, segítenek az embereknek. Sokak élete megváltozik a szolgálatuk
nyomán, ilyen szempontból sikeresek lesznek. Hosszabb ideje Istennel járnak és
az Úr felhasználja őket.
Ám mindenki életében elérkezik a „lélek sötét éjjele", nehéz, száraz
időszak, amikor minden megkérdőjeleződik. Őszinte volt-e a motivációm? A hívő
ilyenkor még mélyebb kapcsolatra törekszik Istennel. Megtanul a csupán a
fejével való gondolkodás helyett a szívével is gondolkodni. A következő
állomáson igyekszik azt megérteni, hogy mi Isten célja az életével: az Ő
dicsőségére élni. Új célok, új tervek születnek, fontossá válik az egyre
mélyebb megértésig eljutni. Ezután az „én-központúságtól" megszabadult keresztény
még hitelesebben szolgálja az embereket. Könyörület és megbocsátókészség
jellemzi, békés és türelmes. A Krisztustól tanult teljesség: szeretet által
élni. A feltétel nélküli szeretet a legfőbb irányító ezen a ponton. Még
különleges körülmények között is kegyelmes a Jézussal élő ember ‒ ahogyan
Mesterétől tanulta ‒, ha eljutott a hit lépcsőfokain a szeretet teljességére.
Ahogy hallgattuk az előadót, azon merengtünk: vajon hol tartok most a
hit lépcsőfokain... Nem rekedtem-e meg valahol? Sokszor magunkra ismertünk,
nevettünk és sírtunk...
Bátorságot kívánok mindenkinek az önmagunkkal való szembesüléshez! És
ŐSZINTESÉGET!
Kovácsné Bokor Sarolta
Dr. Paulien missziókonferencián
elhangzott előadásai CD-n és DVD-n is megrendelhetők a REK-nél!
Témák:
1) Örökkévaló evangélium egy
örökké változó világban
2) A hit lépcsőfokai
3) A maradék
Evangélium - nem csak húszéveseknek
Az
evangélium - nem csak húséveseknek szekcióban arról beszélgettünk, hogy mit
tehetünk a középkorúak és a hatvanon túliak elérése érdekében.
Egyházunk itt, Európában sok időt, erőt és áldozatot mozgósít azért,
hogy elérjen egy bizonyos csoportot, akiket posztmodern fiatal értelmiségieknek
neveznek. E helyénvaló fáradozás mellett azonban háttérbe szorultak
missziónkban más olyan csoportok, akiknek szintén szükségük van az
evangéliumra. Ezek nem gőzölgő teára vágynak, hogy elcseveghessenek a nagybetűs
„Igazságról", hanem olyan fiatalok, akik biztos jövőképet keresnek,
középkorúak, akik nemcsak saját maguk miatt, hanem családjuk és gyermekeik
miatt is aggodalmaskodnak, és a hatvanon túliak, akik már gondolnak az
elmúlásra, ezért felerősödik bennük az evangélium iránti érdeklődés.
Semmi okunk sincs arra, hogy missziónkat csupán egy csoportra
korlátozzuk, elhanyagolva a társadalom nagyobbik felének szükségleteit.
Dr.
Szilvási József
Reggeli
imaóra a missziókonferencián
A missziókonferencia minden napján reggel 7 órakor lelkes
kis (15-20 fős) csoport gyűlt össze imádkozni, az Igét és egymás tapasztalatait
meghallgatni. Minden reggel más-más lelkész szólt az Igéből és naponta egy fő imacélért
imádkoztunk a Generál Konferencia megújulási és reformációs kezdeményezése
alapján, valamint egymásért, gyülekezeteinkért, fiataljainkért, gyermekeinkért
személyes és közösségi lelki megújulásunkért.
Hegyes-Horváth Géza
Ifi
altábor
Mint az elmúlt
években már megszokottá vált, idén is megrendezésre került a missziókonferencia
Ifjúsági Altábora Balatonlellén, július 16-20. között. A résztvevő fiatalok
előadásokat hallgathattak meg az egészséges, keresztény párkapcsolatokról
Csizmadia Róberttől, részt vehettek különféle szabadidős programokon, és
ápolhatták a közösséget egymással és Istennel a hét folyamán. A tábor zenei
részét Zsilinszki Bálint és csapata szolgáltatta, akik a résztvevők dicsőítésének
vezetésével segítettek közelebb kerülni lélekben Istenhez, és ráhangolódni
előadónk mondanivalójára.
A jó időnek köszönhetően több alkalommal is lehetőségünk volt
csobbanni a Balatonban, utolsó este pedig „koktélbárral" egybekötött éjszakai
fürdőzésen vehettek részt a fiatalok, ahol a „bár" zenéjét szintúgy a dicsőítő
csapatunk szolgáltatta. A hajókirándulás, a szombati keresztség, a különböző
programok mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatalok közelebb kerülhessenek
egymáshoz és Istenhez. Az előadások témájukban és előadásmódjukban is
naprakészek és közvetlenek voltak, melyekből mind tanulhattunk valami fontosat.
Röviden elmondható, hogy nagyszerű programunk volt a nyár
közepén Balatonlellén. Aki ott volt, az tanúsíthatja, aki nem, az jövőre bepótolhatja
az élményt.
Ömböli Krisztián
Családi
szekció
A
missziókonferencia családi altábora ezúttal a gyermekek bántalmazásának
kérdéskörét dolgozta fel. Olyan nehéz téma ez, amelyet senki sem szeretne
átélni, mégis sokan hordoznak magukban féltve őrzött titkokat ezen a területen,
amelyeket soha sem tudtak feldolgozni a szégyenérzet miatt. Egyházként fontos
mindent megtennünk a befolyásunk alá tartozó gyermekek és családok védelme
érdekében. Sokan azt gondolják, hogy csak a sarki szatírtól kell óvni a
gyermekeket, ugyanakkor figyelmen kívül hagyják, hogy a szexuális
bűncselekmények 80%-át családtag követi el.
A tábor különös színfoltja volt Dzintars Vaivods előadása, aki
Lettországban elkötelezett tagja a családi szolgálatokat vezető csapatnak.
Előadásában rendkívül kreatív módszereket villantott fel, amelyekkel a
társadalom szélesebb rétegei is megszólíthatók.
Mihalec Gábor
|