A csatlakozások margójára

Telkibányai emlékeim idéződtek fel bennem a november 22-i debreceni egyházterületi konferencia után. Erre az alkalomra a feleségem is szeretett volna eljönni. Hogy miért? Mert szerette volna látni az új testvéreinket, amint felveszik őket a terület gyülekezetei sorába. Emlékeink 1989-ig nyúlnak vissza, amikor is a Gönci Gyülekezet tagjai lettünk.

1989 novemberében helyeztek minket a sátoraljaújhelyi körzetbe. Göncön volt a lakóhelyünk. Miután a testvérekkel elkezdtük a munkát, feltárták szívbeli szomorúságukat, hogy a telkibányai testvérekkel meggyengült a több évtizeden át ápolt szoros kapcsolatuk, ismert okokból. Elmondták, szeretnék folytatni az elmúlt években Nagy Sándor és Pócsi László lelkész testvérek vezetésével munkált közeledési folyamatot.

Elhatároztuk, hogy továbbra is keressük a telkibányai testvéreket. Így többször Köteles István testvérrel, máskor Vranyák István testvérrel és feleségével látogattuk meg a testvéreket. Barátságos beszélgetések és vitatandó témák kerültek elő, amelyeket türelemmel átbeszéltünk. Volt, amikor nem értettünk, egyet, de ezt keresztényi módon fejeztük ki, azzal a közös meggyőződéssel, hogy az egység elérendő cél, amit a vezetők közös megbeszélése tesz elérhetővé, és ez egyszer majd meg is valósul.

Egyik alkalommal Nagy Sándor – akkor már nyugdíjas – lelkésszel mentünk látogatni. A hosszúra nyúlt beszélgetések után ottmaradtunk Mitele testvéreknél, és mivel egy szobájuk volt, a fészerben, szalmán vetett nekünk ágyat. Mi nagyon derűsen fogadtuk, élveztük ezt a nem mindennapi pihenési módot.

Minden testvér otthonában megfordultunk, talán több alkalommal Dókus testvérek otthonában és Kovács Dénes és családja otthonában is. De mindenütt egyformán testvéri rokonszenvet és vágyakozást tapasztaltunk az egység után.

Látogatásaink során megismertem egy református nénit, aki évek óta szombatonként a Telkibányai Gyülekezetbe járt. Férje nem támogatta, de nem is ellenezte ebben. Mivel szívesen vette a látogatást, az élet dolgairól a bibliai igék fényében beszélgettünk. Egy idő után azt mondta, hogy szeretne megkeresztelkedni. A bibliai igazságok rendszeres tanulmányozása után hitvallást tett a Gönci Gyülekezetben és megkeresztelkedett. Minden tekintetben hűséges testvért ismerhettünk meg benne.

Koránál fogva azonban nehéz volt neki minden szombaton Göncre átjárni. Havonta egyszer átjött, és úrvacsorára is. Más szombatokon a Telkibányai Gyülekezetben töltötte a szombatot, ami közel volt az otthonához. A Gönci és a Telkibányai Gyülekezet is elfogadta ezt a helyzetet, mert a lelkük mélyén azt érezték, hogy „egy a hit”.

Ebben az időben a Telkibányai Gyülekezet lelkésze Czinkota András volt, akivel fiatalabb kori barátság szálai kötöttek össze, egy gyülekezetbe jártunk, egy baráti körhöz tartoztunk. Történt, hogy meghalt egy testvér Telkibányán. Feleségemmel elmentünk a temetésre. A szertartás után odamentünk Andráshoz, hogy üdvözöljük. Feleségem hozzátette, hogy „imádkozunk érted és értetek.” Úgy láttuk, jólesett neki, megérezte a testvéri rokonszenvet. Mert nemcsak a hit, hanem a szeretet is egy. Hisszük, hogy ez nemcsak a múlt, hanem még inkább a jövő jellemzője lesz az Úr népének két része között itt, Magyarországon.

Emlékeznünk kell az Úr szolgájának, Ellen G. White-nak szavaira, miszerint Jézus visszajövetele előtt sokan visszatalálnak Isten népe világszéles közösségéhez. Hála legyen az Úrnak, és köszönet azoknak, akik akár csak egy jó szót is tettek ennek érdekében, és tisztelet azon vezetőknek, akik az elmúlt években egyengették ennek útját.

Bizonyára másokban is élnek hasonló történetek mindkét oldalon. Hála legyen az Úrnak, hogy eltette az útból a közbevetett választófalakat, hogy együtt éljünk és közösen dolgozzunk és imádkozzunk az el nem ért emberekért, összeadva talentumainkat és lelki ajándékainkat a Szentlélek vezetése alatt.

Feleségem itthon azt mondta, hogy örülne most Köteles testvér, Vranyák testvér, több gönci és telkibányai testvér, akik közben elaludtak az Úrban. Igyekezzünk, hogy majd egykor elmondhassuk nekik, nem hiába imádkoztak.

Podina István