A Tiszavidéki Egyházterület 2008. április 13-i Választókonferenciája újraválasztotta elnökévé Tóth Sándort, akit a korábbi ciklus tapasztalatairól és jövőbeni terveiről, célkitűzéseiről kérdeztünk.

- Az Egyházterületi Konferencia újraválasztott az ET elnökévé. Öröm vagy teher újabb három évre felvállalni a kihívásokat?

- Az elmúlt években a körzeti lelkipásztori munka mellett végeztem a területi elnöki szolgálatot, és előfordult, hogy feltettem magamnak is ezt a kérdést, hogy nem egy plusz teher ez? Kell ezt vállalni, érdemes plusz terhet magamra venni? Leginkább akkor vetődtek fel bennem ezek a kérdések, amikor egy különösen fárasztó, vagy különösen lehangoló nap végeztével hazafelé tartottam. Azonban akárhányszor gondoltam végig ezt a kérdést, mindig végül arra a megállapításra jutottam, hogy a nehézségek nem terhek, hanem kihívások, és az örömök kárpótolnak a nehézségekért. És így gondolkodom erről most is. Tudom, hogy kényelmesebb, nyugodtabb lenne az életem e szolgálat nélkül, de inkább öröm számomra e megbízatás, és semmiképpen nem teher.

- Véleményed szerint mi volt az elmúlt három év legjelentősebb eredménye az egyházterületi vezetés munkájában?

- Az elmúlt három év eredményei közül az összhangot, az egységet szeretném kiemelni. A múltban sokszor előfordult velünk, hogy a közös ellenség (a rossz, a bűn, az ördög) elleni harcunkat gyengítette az egymás elleni viaskodás. Többször fel-fellángoltak a két egyházterület közötti küzdelmek, a terület és az unió közötti küzdelmek, a területi vezetők és egyes presbiterek, gyülekezeti tagok közötti küzdelmek. Úgy érzem, hogy ezen a téren sokat tettünk az elmúlt ciklusban. Sokat beszélgettünk, egyeztettünk, közösen hoztunk döntéseket, és ennek eredményeként megszűntek ezek az egymás elleni harcok, és egyesítve az erőket együtt szolgálhatunk.

- Mi volt az elmúlt három év legnagyobb kihívása?

- A sok-sok személyi változás jelentette a legnagyobb kihívást az elmúlt ciklusban. Engem területi pénztárosnak választottak az előző konferencián. Elkezdtem beletanulni ebbe a területbe, de mire megismertem és átláttam az egyházterület pénzügyeit (ez fél évet jelentett), addigra az elnök és a titkár távozása miatt módosítani kellett a vezetői felállást. Ekkor lettem én az egyházterület elnöke. Új feladatkört kellett megismernem, új vezető társakat, akiknek szintén új volt a megbízatás. Meg kellett ismernem a lelkészkart egy más szemszögből, mint ahogy ismertem őket az értekezleteken való találkozásokról. Azonban a lelkészkar szintén többször változott a ciklus alatt. Elkezdtük a munkát a Területi Bizottsággal, de egymás után mondtak le családi, munkahelyi problémák miatt a bizottság tagjai, és mindig új tagokat kellett keresni, és megismerni. A Házi Bizottság személyi összetétele, akikkel két Területi Bizottsági ülés között tanácskoztunk, szintén többször változott.

- Melyek a következő három év legfontosabb célkitűzései?

- Ha a következő időszak kihívásaira gondolok, akkor azonnal egy hosszú lista jelenik meg előttem. Csak néhányat szeretnék megemlíteni a listán szereplő tételek közül. Kezdem a lelki dolgokkal. Jézus figyelmeztet bennünket, hogy meg ne nehezedjen a szívünk az élet gondjai miatt. Ma sok adventista hittestvérünk szenved családi, munkahelyi, megélhetési gondok miatt, és soknak nem marad ereje Krisztust szolgálni. A laodiceai állapot, a közömbösség, a langymelegség szintén sok embert, sőt sok gyülekezetet jellemez, amiből mindenképpen fel kell ébredni. Az anyagi nehézségek is jelentősek. Az árak egyre jobban emelkednek, a keleti országrészben azonban (a Tiszavidéki Egyházterületen) a fizetések (és ebből kifolyólag a tizedbevétel is) jóval alatta maradnak a nyugati országrészben, és főleg a fővárosban megszokottól. A következő hónapokban döntést kell hoznunk az egyházszerkezet esetleges változtatásáról. Ez egy nagyon jelentős kérdés, de nem szabad, hogy elterelje figyelmünket a küldetésünkről.

- Mit vársz el új munkatársaidtól?

- Minden munkatársamtól, így az egyházterület új titkár-pénztárosától, Hegyes Horváth Géza testvértől, a Területi Bizottság tagjaitól, a lelkészektől ugyanazt várom, mint amit önmagamtól is: őszinteséget, becsületességet, tisztességet, nyíltságot, elfogadást, szeretetet, könyörületességet, odaadást, jószívűséget, határozottságot, kitartást, áldozatkészséget...

Hosszú ez a lista, de ez a szolgálat, amit vállaltunk, nem engedi meg, hogy alább adjuk.

- Milyennek szeretnéd látni a lelkészkart és a gyülekezeteket három év múlva?

- Néhány hónappal ezelőtt egy lelkészértekezleten egy áhítatot tartottam, amiben éppen arról beszéltem, hogy milyennek szeretném látni a lelkészkart, beleértve természetesen magamat is. Ebben az áhítatban a béres és a jó pásztor közötti különbségről volt szó. Szeretném azt látni, hogy a lelkészek jó pásztorként szolgálnak, akik szeretik a rájuk bízott „nyájat". Nemcsak az egyházi szabályok, előírások miatt teszik meg azt, amit megtesznek, nemcsak a fizetésért dolgoznak, hanem mert felelősséget éreznek mind a gyülekezetek tagjaiért, mind pedig a gyülekezeten kívül álló, most még Istent egyáltalán nem, vagy nem eléggé ismerő emberekért. A gyülekezetek tagjait olyannak szeretném látni, akik a sok nehézség ellenére is lelkesen képviselik a krisztusi értékeket környezetükben.

- Mit üzensz az AI olvasóinak?

- Az AdventInfo olvasóit arra kérem, hogy imádkozzanak velünk a Szentlélek jelenlétéért, hogy mindig Ő vezessen bennünket, és ne emberi erővel, emberi bölcsességgel végezzük a vezetés szolgálatát. Kérem az olvasókat, hogy velünk együtt fogadják el azokat a „gyógyszereket", amiket Isten felkínál számunkra a langymeleg állapotunkra, és szolgáljunk együtt, mindannyiunk a maga területén, a maga megbízatását végezve.

AI