Ifjúsági altábor Balatonlellén, a missziókonferencián
Kojak nyalóka. Egykor fogalom volt, ma már nem sokan emlékeznek rá. Egy
kopasz nyomozóra volt jellemző annyira, hogy később a nevét is róla kapta.
Ahogy a missziókonferencia első estéjén, az ifjúsági szekció ismerkedési estjén az ifibizottság sürgő-forgó tagjait néztem, hátradőltem a székemben és elkezdtem nyalókázni. Mint Kojak. Nyugodtan és átszellemülten. Talán még mosolyogtam is. Hiszen tudtam: VAN EGY CSAPAT az ifjúság élén ma, Magyarországon. És mindez kimondhatatlan harmóniát adott ott nekem. A harmónia pedig azt jelenti számomra: JELEN VAN ISTEN, és embereken keresztül dolgozik. És ez így mehetett egész héten (a nyalókát néha le kellett rakni), mert elmondható, hogy van egy csapat.
Csak egy
csapattal lehetett szolgálni fiataljainknak, akik jöttek lelkesen: az
ifiszekciókra naponta több mint 120, néha több mint 170 résztvevő járt. Például,
mikor a Spielhozni szókimondó előadóját hallgattuk strandidőben, még délután 4
órakor is, nos akkor arra gondoltam, nem hihetek a szememnek. A megadott
műsoridőn túl, még mindig ott ültek több mint százan és hallgatták az oly
egyszerű, mégis nagyszerű párválasztási tanácsokat. Olyanokat, mint például
„hogy egy nő angyal lehessen, a férfi teremtse meg számára azt a környezetet,
amiben biztonságban van, és a nő igazán nő legyen, azaz ne magát kelljen
védenie valamiféle férfinak nevezett hímtől, hanem tegye azt, ami egy nő
rendeltetése: ragyogjon és sugározzon".
De volt itt más is: lángosevő verseny, dinnyeevő verseny, métázás, móka, kacagás.
Itt kaptak
kedvet sokan a Relay programhoz Kovács-Bíró János előadásain. Itt kaptunk Mihalec Gábortól ismertetést önmagunk jobb
megismeréséhez, ami által jobban megismerhetjük Istent is.
Végül, de nem utolsósorban Baraka Muganda előadásait hallgattuk. A lelkesedés, ami ezekből áradt, nem maradt csupán az előadó kiváltsága. Sokakat bátorított, vígasztalt, vagy éppen kitartásra bíztatott. Más volt a temperamentum. Más volt a stílus. De ezeken az estéken sokkal inkább éreztem, hogy egy világszéles egyház tagja vagyok. Az egyházé, melynek küldetése van Istentől. Vigasztalni, bátorítani fiatalokat és időseket, valamint hirdetni a Megváltó Krisztust. Erről szólt a missziókonferencia számomra. És a harmónia még sokáig velem volt...
Eljött a mi időnk!
Jézussal a vízparton - Azt hiszem, ezzel az egy mondattal ki is lehet fejezni mindent. Ő ott volt, és várt ránk, hogy együtt legyünk Vele. Ő volt az, aki különleges segítséget nyújtott nekünk, hiszen miatta sikerült ilyen jól az a pár nap.
Nekünk, ifi-bizottsági tagoknak
már hétfőn délután megkezdődött a missziókonferencia. Egy nappal előbb
leutaztunk, hogy előkészítsük a tábort. Célul tűztük ki, hogy mindenkinek
„legyen embere", hogy senki ne érezze magát feleslegesnek a résztvevők közül
ezen a nagy „sátoros ünnepen". Különleges tapasztalatban lehetett részünk.
Isten kezét érezhettük minden munkánkban. Ott volt köztünk az ifi-sátorban,
akár a szekciók, akár az esti programok alkalmával. És ott volt egyenként
mindannyiunkkal, személyesen.
Azon a héten én is Jézussal lehettem a vízparton. Rádöbbenhettem újra arra, hogy milyen jó adventistának lenni, mert Isten valami különleges dologra hívott el - „Rázd meg, és ragyogj!"
Azon a héten újból találkozhattam
Vele. Minden napra volt egy üzenete számomra, ami felrázott és újraélesztett.
Kaptam egy lehetőséget, hogy újrarajzoljam az istenképemet, és ezzel együtt azt
is, amit önmagamról alkottam. Egy felejthetetlen párkapcsolati előadás alatt
megtanított arra, hogyan nevessek saját magamon, hibáimon, és hogyan lépjek
tovább „tiszta fejjel és szívvel". Hívott arra, hogy merjek nagyokat álmodni
Érte, hiszen ezek mind valóra válhatnak.
Azon a héten éreztem igazán, ide tartozom, jó helyen vagyok. Amikor Baraka Muganda felhívására felálltunk, akik még 35 éven aluliak vagyunk, szétnéztem a sátorban, és mindenhol csak álló fiatalokat láttam. Egy hatalmas csapat, akire még nagy feladatok várnak. A stafétát nyújtják már felénk. Eljött a mi időnk!