A Dunamelléki Egyházterület és a Tiszavidéki Egyházterület Rendkívüli Konferenciát tartott szeptermber 21-én  Budapesten, a Székely Bertalan utcai kápolnában. Mindkét konferencia témája a gyülekezetek uniójára való áttérés lehetősége volt. A DET és a TET küldötteinek egyaránt 52-52%-a elutasította a javaslatot, illetve a jelenlegi egyházszervezeti forma fenntartása mellett döntött.

A Transz-európai Divíziót Paul Clee, a divízió elnökségi tagja képviselte.

A döntéssel kapcsolatosan kérdeztük az unió és a területek vezetőit.

Válaszol: Dr. Szilvási András unióelnök

- Hogyan értékeled a szeptember 21-i döntést? Milyennek láttad a konferenciát?

- Az egyház vezetői megadták az információkat az átalakítás lényegéről és szükségességéről (a Generál Konferencia javaslatának közzététele, regionális értekezletek, AI publikálás stb.) - bár, mivel csupán öt hónap telt el a Wiklander testvér jelenlétében hozott bizottsági döntés és a konferencia között, ez az idő rövidnek bizonyult egy ilyen mértékű változtatáshoz. A konferenciát váratlanul érte az a szervezett ellenállás, amit a változtatást ellenzők - köztük sajnos néhány bizottsági tag is - fejtettek ki. Több hozzászóló a kérdést egyéb - vélt vagy valós - problémával kapcsolta össze, amelyek elterelték a figyelmet a napirenden lévő kérdés komolyságáról. Bár a konferenciák - a Szentlélek hathatós jelenléte és a levezető elnökök szakszerű munkája miatt - az alkotmányos rend szerint folytak le, a figyelmes szemlélő számára nagyon jól érzékelhető volt a napi politika szellemiségének beszűrődése. Ez az, ami különösen megdöbbentett, hiszen azt várnánk el a helyi gyülekezetektől, hogy lelkileg érett, önmagukkal és Istennel békében élő küldötteket delegálnak egy ilyen konferenciára. Sajnos nem minden gyülekezet tett így. A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítania erre a helyi gyülekezeteknek, hiszen a közösség tragédiája lenne, ha állandósulna egy világias politikai légkör az ilyen fontos döntéshozó alkalmainkon. A személyes problémáink, konfliktusaink megoldásának számtalan bibliai útja van, de semmiképpen sem nyúlhatunk olyan eszközökhöz, amelyeket a világtól tanulhatunk.

- Hogyan tovább?

- Az egyházterületi konferenciák 2008. szeptember 21-én úgy döntöttek, hogy a gyülekezetek uniója egyházszervezeti modellre való áttérést nem tartják aktuálisnak. Ezzel a döntéssel az Unióbizottság és az egyházterületek bizottságai a kérdést rövidtávon lezártnak tekintik. Az egyházszervezet működési nehézségeit, ill. a túlszervezettségből adódó problémákat, más - az alkotmányos kereteken belüli - eszközökkel kell megoldani. Bár a javasolt modellt a Generál Konferencia éppen a Magyar Unióhoz hasonló adottságú közösségek számára fejlesztette ki, természetesen a jelenlegi működési rend is alkalmas lehet a küldetésünk jobb betöltésére. Mindamellett az egyház működése továbbra is nehézkes lesz, ami lassíthatja küldetésünk teljesítését.

A közösség küldetése és célja, hogy Istent dicsőítse meg életével, és a Krisztussal való közösség elfogadására hívja az embereket, az örökkévaló evangélium megbízása alatt. Ezt a szolgálatot a helyi gyülekezeteknek kell betöltenie, hiszen itt él az egyház. Az egyház szervezeti egységei és választott vezetői látást adnak ehhez, ill. biztosítják azokat a forrásokat és eszközöket, amelyeket a helyi gyülekezetek maguktól nem tudnak előteremteni. A közösség három egységének (az unió és a két egyházterület) bizottságai, ahogy közösen elkötelezettek voltak a szervezeti módosítás előterjesztésében, úgy elfogadva a konferenciák döntését, egységben vannak a további egészséges működés biztosításában is.

- Hogy látod az egyház állapotát ezek után?

- Maga a döntés - ahogy a konferencián is hangsúlyoztam - nem a jó és a rossz közötti erkölcsi döntés volt. Két lehetséges működési forma közül választottunk, és úgy döntöttünk, hogy egyelőre maradunk a réginél. A döntéshelyzet feszültsége viszont segített abban, hogy egy tükröt tegyünk magunk elé. Szembesültünk a közösség várakozásaival, és mérlegre tehetjük azt.

Isten népe - a bibliai történet tanúsága szerint - mindig az egyik küzdelemből a másikba bukdácsolt, legfőképpen azért, hogy soha ne felejtse el az Isten kegyelméből való élet csodáját. Azért, hogy véglegesen meg tanuljon függeni Istentől, mielőtt belépne, nem az emberileg megálmodott tökéletes földi gyülekezet korszakába, hanem abba az Országba, ahol Isten lesz minden mindenekben. Az egyház állapotának megítélésében - és ez most sok felszólalásból ismét kiderült - nem egy biblikus látás, hanem a világi értékrend szerinti sikerszomj vezet sokakat. Isten egyházában mindig egyszerre volt látható a hűség és az áldás, valamint a törékenység, a bizalmatlanság. Ez most sincs másként, hiszen egy sor példát lehetne hozni mindkettőre. A baj ott van, hogy a bűntől szennyezett, farizeusi szemüvegünk a jót a saját életünkben, míg a rosszat a másik életében látja. Ez pedig egyáltalán nincs így. A vádaskodás és a kritizálás a lelki vakság jele és annak a bizonyítéka, hogy nem fogadtuk el azt a békességet, amit a hit általi megigazítás tapasztalata eredményez.

Azután meg kell tanulnunk ugyanazt a mércét használni a magunk, ill. mások megítéléséhez. Ha az ideális elméleteinket vetjük össze mások valós küzdelmeivel, akkor persze, hogy felülkerekedünk. Mások azonban látják a mi életünket - Isten a rejtett dolgainkat és indítékainkat is - és azok alapján más helyzetben lehetünk, mint ahogy magunkat látjuk. Pál azt mondja, hogy „ha mi ítélnénk meg magunkat, nem ítéltetnénk el" (1Kor 11:31).

Új látásra és tapasztalatra kell jutnunk Isten vezetéséről. Sokszor kísért bennünket, hogy ami kedvünkre való, arról azt mondjuk, hogy Isten akarata, ami pedig nem tetszik nekünk, arról kijelentsük, hogy azt Isten csak megengedte. Pedig Isten sohasem egy általunk felállított kényszerpályán mozog. Ő korlátlan Ura az eseményeknek. Tapasztaljuk meg, hogy Isten kezében tartja az ügyét és igyekszik jóra fordítani azt is, amit az emberi bűn és rövidlátás elront. A világnak végre meg kell látnia az ember jósága helyett Krisztus jóságát, mert ez a legfőbb küldetésünk. Ehhez új látásra van szükségünk akkor is, ha a régi szervezet keretei között kell végeznünk is a munkánkat.

Válaszol: Ősz-Farkas Ernő, a Dunamelléki Egyházterület elnöke

- Hogyan értékeled a szeptember 21-i döntést?

- Az egyházterületi konferencia döntött, és ezt mindenkinek el kell fogadnia. Pozitívan értékeltem úgy a regionális értekezleteken, mint a konferencián megmutatkozó élénk érdeklődést. A közömbösségben nagyobb veszélyt látok. A vélemények ütköztetése, a különböző látás kifejtése a szeretet és egymás megbecsülésének légkörében helyénvaló. Arra viszont senkinek sincs joga, hogy megkérdőjelezze a más véleményen lévők indítékait, illetve, hogy az egyház jó rendjét átlépje, bármilyen jó szándék is vezetné. Ebben még fejlődnünk kell.

Továbbra is úgy gondolom, hogy a Generál Konferencia által, a kis létszámú uniók számára kidolgozott modell észszerű, de a közösség nem látta még elérkezettnek az időt a váltásra. Az előterjesztésben idézett mondatok teljesedtek: „Ezeket az időszakokat vizsgálva, arra a hipotézisre jutottam, hogy az adventisták csak akkor képesek jelentős szervezeti változásokat hozni, amikor pénzügyi katasztrófát vagy súlyos szervezeti működési zavarokat élnek át" (George R. Knight: Organizing to beat the Devil, Review. 2001, 181. old.).

A Dunamelléki Egyházterület nem küzd pénzügyi gondokkal, működése stabil, javaslatával elsősorban a Tiszán túli missziót szerette volna segíteni, illetve az egyházterület funkciójának regionális működtetésével csak a lényegre fókuszáló munkát akarta erősíteni. A küldöttek 52%-a a jelenlegi keretek között kérte a munka folytatását, ami a tagság 100%-ára érvényes döntés.

- Hogyan tovább?

- A Dunamelléki egyházterület a konferencia által meghatározott alkotmányos keretek között fogja azt a funkciót betölteni, amiért egy egyházterület létezik: a misszió koordinálása, katalizálása, az ehhez szükséges források biztosítása; a lelkészkar szervezése (felszerelése, elszámoltatása, lelkigondozása); és a helyi gyülekezetek munkájának segítése.

Mindezek mentén fogja megtervezni a következő évi munkát, amit az év végi tervkészítő testületi ülések fogadnak el.

Célunk bölcsen és minél szélesebb körben felhasználni erőforrásainkat, hogy lehetőleg mind az 57 gyülekezet evangelizáljon a saját környezetében, illetve ez a munka kiterjedhessen a még el nem ért településekre is. A költséges központi sorozatok helyett, sok helyi programot szeretnénk támogatni. A gyülekezeti élet megújulásában látjuk a legnagyobb lehetőséget, melynek az lenne az eredménye, hogy egyre többen vállalnának önkéntes szolgálatot a munka befejezéséig.

A lelkészkart támogatni szeretnénk a lelki vezetői szolgálat egyre hatékonyabb betöltésében. Kihívást jelent a lelkészi körzetek revíziója. Jelenleg 27 lelkész 23 körzetet kezel, aránytalan elosztásban. A kihalófélben lévő gyülekezetek kérdése továbbra is nagy erőfeszítéseket igényel. A felújítások és beruházási kérdésekben pedig a hosszú távon tervezett cselekvésben látjuk a megoldást. Imára, összefogásra és küldetésünkre való összpontosításra van leginkább szükségünk.

- Hogy látod az egyház állapotát ezek után?

- Nincs minden gyülekezetre érvényes helyzetkép. Vannak helyszínek, ahol inkább az országos események kötik le a figyelmet, mint a gyülekezet kihívásainak megoldása. De sokkal több körzetben a testvéreket az evangelizáció foglalkoztatja (Zalaegerszegen, Pécsett, Baján és Csurgón külföldi előadók evangelizálnak; Szombathelyen, Győrben, Vácott népes hallgatósága van a Bibliai Szabadegyetemnek; Veszprémben, Salgótarjánban evangelizációk és bibliaklubok folytatják a befejezett szabadegyetemeket; egészségügyi misszió folyik Kistarcsán, Albertirsán, Gödöllőn, Zala megyében; nagyobb helyi evangelizációk kezdődtek Kecskeméten... és folytathatnánk tovább a sort a zenei, kreatív ifjúsági, művészeti stb. programokkal, amelyek a DET különböző gyülekezeteiben folynak). A gyülekezeteket jelenleg a 2009. évi missziómunka tervezése köti le, mert ezekben a napokban jár le az éves missziós támogatási pályázatok beadási határideje. Ezek pozitívumok, amelyekről többet kellene beszélni. Mindezek mellett folyamatosan látni kell, hogy gyülekezeteink megújulása a Szentlélek vezetése alatt állandó szükséglet, amiért szüntelenül imádkoznunk kell. Ennek érdekében november 8-án (Budapest, Golgota utca, 9:30), az imahét záró szombatján közös imakonferenciát szervezünk, ahova várunk mindenkit, akik készek ezekért a célokért minden akadályt és nézeteltérést félretéve, egységben imádkozni.

Válaszol: Tóth Sándor, a Tiszavidéki Egyházterület elnöke

- Hogyan értékeled a szeptember 21-i döntést?

- Mindenekelőtt azt szeretném leszögezni, hogy a konferencia által hozott döntésre, mely szerint Magyarországon nem térünk át a gyülekezetek uniója egyházszervezeti modellre, hanem megmarad az egyházterületek uniója modell, úgy tekintek, mint ami Isten akarata a jelenlegi helyzetben. Egy javaslatot tártunk a közösség elé, és a közösség döntést hozott. Ezt a döntést mindenkinek tiszteletben kell tartania. Van azonban néhány olyan dolog, amit meglepőnek tartok. Engem leginkább a szavazatok aránya lepett meg. Egyrészt azért, mert a regionális tájékoztató alkalmakon és az AdventInfoban egyaránt elhangzott, illetve megjelent felhívás ellenére a Tiszavidéki Egyházterület bizottságához semmilyen ellenérv, módosító indítvány nem érkezett a rendelkezésre álló néhány hónapban. Meglepő volt azért is, mert éppen a tiszavidéki küldöttek szólaltak fel nagyobb számban a javaslat ellen, annak ellenére, hogy éppen a Tiszavidéki Egyházterület gyülekezeteinek jelentett volna nagyobb „nyereséget" a változás.

- Hogyan tovább?

- Az elmúlt évek megtanították a Tiszavidéki Egyházterületet, hogy folyamatosan azon gondolkodjon, hogyan lehet a legkevesebből a legtöbbet kihozni. Ezt a tapasztalatunkat kell továbbra is használni és természetesen gyarapítani. Továbbra is együtt kell élnünk a megszokott helyzettel, hogy gyülekezeteinknek kevesebb pénz áll a rendelkezésére az evangelizációkra, mint a másik egyházterületnél, illetve, hogy egy lelkészre több gyülekezet és több gyülekezeti tag jut, és jó néhány más, az anyagi helyzettel összefüggő nehézség. Ezek a nehézségek azonban nem jelenthetnek olyan gátat, amelyek megállítanak bennünket.

Két különösen nagy veszély leselkedik ránk, amit ki kell védeni. Az egyik, hogy megismétlődik az, ami Laodiceában történt, ahol büszkén visszautasítva a segítséget a nehéz helyzetben, azt mondták: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, semmire nincs szükségem...". Nemcsak elfogadnunk, de keresnünk és kérnünk kell a segítséget! A másik veszély, hogy helyzetünk miatt elcsüggedünk, elkedvetlenedünk, és helyzetünket kifogásnak használjuk. Egymást bátorítva, lelkesítve haladnunk kell a tettek mezején!

- Hogy látod az egyház állapotát ezek után?

- Az elmúlt hetek, hónapok eseményei arányaiban talán a kelleténél is nagyobb arányban kötötték le figyelmünket, energiánkat. A konferencia meghatározta, hogy milyen keretek között haladjunk. Össze kell fognunk, és keményen dolgoznunk kell, különösen az alábbi területeken:

1. Isten bölcsességét kérve meg kell terveznünk az előttünk álló időszakot!

2. Imádkozni és böjtölni kell a Szentlélek jelenlétéért, hogy formáljon bennünket, és tegyen alkalmasakká a szolgálatra!

3. Meg kell valósítani az eltervezett dolgokat, hogy azok ne csak tervek maradjanak!

Természetesen mindezt amellett, hogy folytatjuk a már eltervezett vagy már megkezdett munkáinkat. A Tiszavidéki Egyházterületen a következő két hónapban két külföldi evangelizátor sorozatai mellett az Erdélyből érkező Gyéresi testvér is segíti munkánkat, és természetesen lelkészeink számára is elkezdődött az őszi evangelizációs időszak.

AI