Mozgásban az evangelizáció – imádság a felhők fölött |
2007. március 18-25-ig, a Transzeurópai Divízó 13 országából mintegy 60 lelkész és néhány gyülekezeti munkás vett részt azon az evangelizációs továbbképzésen, aminek harmadik részét Izlandon tartották. A Dunamelléki és a Tiszavidéki Egyházterületről 4-4 lelkész és egy gyülekezeti tag hallgathatta Dwight Nelson, Russel Buril, Miroslav Pujic, Michael G. Hamilton és Kovács-Bíró János előadásait.
Az előadók a XXI. századi
posztmodern társadalom evangelizációs kihívásaira keresték, és adták meg a
választ, többek között a prédikálás, a tanítványság, az evangelizáció
megtervezése és az időszerű üzenet kiválasztása témakörökben. Célul tűzték ki
2010-re, hogy ki kell képezni a gyülekezeti tagságot, hogy legalább 50%-uk
legyen aratómunkás Krisztus munkájában, és ragadjon meg minden alkalmat az
evangelizálásra.
Egy ilyen alkalomról szól az alábbi kis történet is. Izland felé repülve Csalami László mellett ült egy hölgy, aki a rejkjaviki egyetemen professzor. Hamar kiderült, hogy a nagymamája adventista volt, de neki nem volt ereje követni a hitet. Csalami testvér így emlékszik vissza: „Munkahelyi gondjait mesélve elmondta, hogy szeretne a legjobb ügyvédhez fordulni. Erre azt mondtam neki, hogy nekem is van egy olyan ügyvédem, aki garantáltan a legjobb, sőt még ingyenes is. Ő Jézus Krisztus." László felajánlotta neki, hogy imádkozunk érte. - Imádkozni? - kérdezte a hölgy. - Igen, mi mind magyar lelkészek vagyunk itt - válaszolt Kovács-Bíró Jánossal, aki szintén ugyanazon a repülőgépen utazott. - Imádkoznának majd a barátomért is, aki daganatos beteg? - kérdezte a hölgy. - Imádkozzunk most! - javasolta László. - Most? - kérdezte a hölgy. - Igen most. Annál is inkább, mert itt tízezer méter magasságban még közelebb vagyunk a mennyhez - jegyezte meg János. Imádkoztunk, és amikor áment mondtunk, a hölgy azonnal megragadta János karját, és azt mondta: - Imádkoznának a gyermekeimért is? Lehetne most megint imádkozni? Imádkoztunk. Leszálláskor azzal az örömmel köszönt el, hogy most azonnal felhívja a barátját és elmondja neki, hogy kilenc lelkész imádkozik érte. Történetünk a következőképpen folytatódott: Útban hazafelé, az izlandi reptéren Csalami testvér újra összetalálkozott a hölggyel, aki elmondta, hogy nem tudja hogyan, de a dolgok kezdtek jobbra fordulni...
* * *
Érdekességek Izlandról
Tudtad, hogy a gleccserek, gejzírek, termálforrások és aktív
vulkánok büszke nemzete a föld legolvasottabb népessége, és a várható
élettartam náluk a legmagasabb, 80 év? Technikai fejlettségük miatt az egyik
„legbedrótozottabb" nemzetnek is szokták nevezni őket, de vasútvonaluk nincs,
inkább gépkocsival, terepjáróval vagy helyi repülőjárattal közlekednek.
A magyarországnyi területű szigetországnak 300 ezer lakosa van (a fele a fővárosban él), ebből 560 körüli az adventisták száma. Az ország többi részén csak kevesen élnek, és a fák nélküli vadon - a vulkánok, vízesések, különös alakú sziklák, gőzölgő lávamezők, gejzírek, gleccserek és jéghegyek alkotta tájkép - olyan érzést kelt, mintha a holdon járna az ember. A képzés helye a fővárostól mintegy 60 km-re volt, egy adventista iskolában, ami egy 100 négyzetkilométer kiterjedésű vulkanikus, sziklás, köves kopár terület közepén helyezkedik el. Fűtésre a geotermikus energiát és talajban szinte mindenütt megtalálható (több száz fokos) forró vizet használják. A konyhán dolgozó vendégszerető, kedves testvérektől megtudtunk egy érdekességet. Nincs családnevük. A vezetéknév szerepét az apa keresztneve tölti be, kiegészítve azzal, hogy lánya, vagy fia. A feleségek házasságkötéskor nem veszik fel a férjük nevét.
Szőllősi Árpád |