Keresztségi istentisztelet Vácott |
Gyülekezetünk felszentelése után három héttel - 2007. március 24-én - keresztségi istentiszteletet tartottunk a Váci Gyülekezetben. Két testvérünk döntött úgy, hogy átadja életét Jézus Krisztusnak. Emese és Hunor életútja nagyon különbözött egymástól, de a keresztelőmedencében találkozott.
Emese hitetlen
családban nőtt fel, egy sikertelen házasság után találkozott Tamással, akivel
boldog házasságban élnek. Hunor szülei adventisták, de neki is szüksége volt
egy olyan szombatiskolai tanulmányra, amelyben Dániel könyvéről tanultunk, hogy
döntést tudjon hozni. Saját magának kellett megtalálnia Krisztust.
Ezen a napon mindketten bizonyságot tettek hitükről a gyülekezet előtt úgy, hogy alámerítkezésük előtt elmondták az Úrral szerezett egy-egy tapasztalatukat. Emese a munkahelyén átélt tapasztalatáról beszélt, Hunor pedig azt mondta el, hogy Isten hogyan mentette meg az ő és testvére életét. A bemerítésükön az ÉKG (Éjféli Kiáltás Gospel) kórus szolgált, aminek Hunor is tagja. Énekeiket hallgatva együtt örülhettünk Jézussal és a mennyben lévő angyalokkal. S. L. |