Körzeti zenei nap Debrecenben |
A vendéglátó Debreceni Gyülekezet kórusán kívül a debreceni óvodások és iskolások gyermekkara, a hajdúböszörményi vegyes és leány kar, a hajdúhadházi gyermek és ifjúsági kar, a józsai ifjúsági kórus és a White kórus énekelt. Ezen kívül furulya és hegedű szolgálatokat is hallhattak a jelenlévő testvérek és vendégek, akikkel zsúfolásig megtelt a debreceni kápolna. „Ami ennek a zenei napnak a különlegessége volt számomra, az a sokféleség. A résztvevők többféle felállásban, korosztályban, hangszeres és vokális zenével dicsőítették Istent, mindezt olyan módon, hogy bárki megtalálhatta a hozzá igazán közel álló zenei stílust. Mégis, túl mindezeken, Isten volt a középpontban, bármilyen szolgálatról is volt szó" - nyilatkozta Sitkei Zoltán.
TET |