Börtönmissziós hírek |
Április 4-én húsvéti ünnepélyt tartottunk a budapesti,
Kozma utcai börtön új épületének kápolnájában, amelyen megközelítőleg száz
személy vett részt. A Fleischer Istvánné által összeállított program és Farkas
Dániel igehirdetése emlékezett meg a megváltási tervről és Jézus golgotai
áldozatáról. Az énekkar több gyülekezet énekeseiből szerveződött. Az ünnepély
után a Sashalmi a Józsefvárosi és a Pestlőrinci Gyülekezetek ajándékaként
süteményt és gyümölcsöt kaptak a résztvevők.
A győri börtön húsvéti ünnepélyét árpilis 9-én tartottuk meg kétszer, különböző hallgatók előtt. Itt a veszprémi énekesek szolgáltak, Pintér József közreműködésével. Összekötőszöveget mondott és az Igét megnyitotta Farkas Dániel börtönlelkész. Az ünnepély végén minden hallgató könyvajándékban részesült. Szolgálatunk költségeit Andresin Károlyné anyagi támogatása biztosította. A Kozma utcai börtönből május 9-én szabadult egy elítélt, aki elsőként jelentkezett keresztségre. Erre az alkalomra meghívtam Simon Csaba munkatársamat, hogy megismerje, és tovább segítse útját a gyülekezetbe. Hálát adunk az Úr szeretetéért, hogy egy tékozló fiú hazaérkezhetett. Rajta kívül még négy elítélt kért keresztségi felkészítést. Budapesten végzett szolgálatomat Ambrus Sándor munkája segíti.
Farkas Dániel, börtönlelkész |