„Magasztalja az én szívem az Urat...“ (Lk 1:46) |
Az adventi készülődésnek nem is lehet méltóbb kezdete, mint mikor tehetséges fiatal zenészek, énekesek Isten nagyságát és jóságát magasztalva hívják fel az emberek figyelmét a környezetükben élő szűkölködők sorsára. Így 2013. november 9-én a balatonfüredi evangélikus templom adott otthont a nagycsaládosokat segítő jótékonysági hangversenynek, melyről a megyei lap is tudósított (http://veol.hu/balatonfured/osszefogtak-masokert-1579783). Riczinger József evangélikus lelkipásztor és Csizmadia Róbert köszöntő szavai után az ének (Elvira Duarte mezzoszoprán, Ilyés Mária Daniella szoprán, Bálint Gábor tenor, Ilyés Dániel tenor) és a zene (Sitkeiné Magyar Tünde zongorán és Austin Blackburn oboán és hangszerfűrészen játszott) hangjai melengették a hallgatóság szívét, lelkét. Az önkéntes adományokat Váradi Gézáné, a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ intézményvezetője vette át és köszönte meg. A bensőséges hangversenyt a Nagy Istenem című ének közös eléneklése koronázta meg. S kétezer évvel az első advent után Máriához hasonlóan örvendezett mindannyiunk lelke a Megtartó Istenben.
TSz |