Presbiterszentelés

presbiterszenteles_saujhelyen_1December 7-én hosszú évek után végre, Istennek legyen hála, a Gönci és a Sátoraljaújhelyi Gyülekezetünknek presbitereket szentelhettünk. Ezen az áldásos napon Majoros Zoltán a Sátoraljaújhelyi, Graholy Krisztián pedig a Gönci Gyülekezet presbiteri szolgálatára lett felszentelve. Mindkét gyülekezet tagjai szép számban vettek részt e jeles alkalmon, énekekkel, versekkel, egyéb szolgálatokkal színesítve az istentiszteletet. Az igehirdetés János harmadik levele alapján szólt, ahogyan 2000 évvel ezelőtt két presbiter váltott egymás között levelet: János és Gájusz. Ezt aktualizálva szó volt az egyház egységéről, a presbiteri szolgálat fontosságáról, lelkészek és presbiterek egymáshoz való viszonyáról. Az igehirdetést, valamint a felszentelés szolgálatát Kormos Erik, a körzet lelkésze végezte.

Sok áldást kívánunk új presbitereink életére és szolgálatára, amely minden bizonnyal nagy áldás lesz egyházunk számára.

 

K. E.