Határok nélkül Balassagyarmaton

hatarok_nelkul_balassagyarmaton_-_bgy_gyulekezet2013 tavasza óta több alkalommal találkoztak Nógrád megye és a Felvidék magyar és szlovák gyülekezeteiben élő, többnyire magyar ajkú testvérek, hogy együtt imádjuk Istent. 2014. augusztus 23-án ismét egy különleges szombatunk volt, ezúttal a balassagyarmati gyülekezetben.

A Cseh-Morva-Szlovák Unió titkára, Csík Péter testvér látogatott el hozzánk Prágából. Igencsak megtisztelő volt számunkra, hogy először nálunk tartott istentiszteletet magyar nyelven. A tartalmas igehirdetések mellett az egész napos látogatást áldásossá tette a gyülekezet aktív szolgálata is. A kicsik énekkel dicsérték az Urat, a felnőttek pedig bizonyságtételekkel, közös énekléssel adtak hálát a Mindenhatónak. A délutáni istentisztelet előtt Csík Péter testvérünk megtérésének történetét mondta el, majd pedig közösen beszélgettünk tapasztalatainkról, terveinkről. Később szlovák nyelven folytatta a prédikációt. A fordításban a Szlovákiában élő magyar testvéreink segítettek.

Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy létrejött ez a találkozó, és bízunk benne, hogy nem várat magára sokat a folytatás sem! Megtapasztaltuk, hogy Isten jósága határtalan…

 

  Balassagyarmati gyülekezet