Meg vagyok győződve arról, hogy akik részt kívánnak venni Isten mai népének vezetésében - akár helyi gyülekezeti, akár egyetemes szinten -, vagy hozzá szeretnének szólni, az adott keretek között, és tanácsolni akarják a vezetőket, sokkal többet kellene olvasniuk a Bibliájukat, mint amennyit a televízió politikai műsorai előtt töltenek. Nem kétséges, hogy minél több időt töltünk valamivel, annál inkább átjárja gondolkodásunkat, és sokszor képtelenek vagyunk függetleníteni magunkat a világi gondolkodásmódtól, amikor pedig éppen erre lenne szükség.

Meg tudjuk-e fogalmazni azokat az alapvető különbségeket, amelyek a világi vezetés és Isten népének vezetése között vannak? Vagy úgy is kérdezhetem: Van-e egyáltalán különbség a vezetés kérdésében Isten népe, és bármely más szervezet között?

A mindennapi életben a vezetőkkel szemben - többek között - az alábbi három elvárást támasztjuk:

• Sugározzon erőt: Legyen a fellépése megnyerő, az emberek várakozással legyenek iránta, ragadja magával a követőket.
• Tudja, hogy mit akar: Legyen magabiztos, és világosan vezesse elő, honnan-hova tartunk a keze alatt; jelenítse meg a célt, és fogalmazza meg a stratégiát.
• Harcoljon értünk, vezetettekért: Legyen bátor, álljon ki a rábízottak mellett, bármi is történjék; tudják, hogy bízhatnak benne, mert nem fogja elárulni őket.

Nemzetünk nagy hősei - mint Kossuth Lajos, II. Rákóczi Ferenc, Bocskai István, vagy a többiek - egy ilyen képet jelenítenek meg nekünk. (Nem felejthetjük azonban el, hogy a személyükről alkotott kép idealizálódott egy bizonyos történelmi összefüggésben, különösen azért, mert azok a célok, amelyekért harcoltak, sajnos mind elbuktak.)

Isten népének nagy vezetői ebből a szempontból zavarba hoznak bennünket. A kritikus pillanatokban, amikor ki kell derülnie, hogy mennyiben felelnek meg a vezetői elvárásoknak, nem az emberi elvárások szerint cselekedtek. Igaz volt ez Mózesre, Józsuéra, Dávidra és másokra is.

A Jósafát királyról szóló történet (2Krónikák 20.) nagyszerű példát mutat erre. A történetből kiderül, hogy a fent említett elvárásoknak maga Isten felel meg, mint vezető. A látható vezetőnek, Jósafátnak, viszont egy másfajta szerepe volt a nép előtt. Jaházielen a prófétán keresztül szól az Úr. Nem a vezető bátorít először. Ki a keresztény vezető? Mi a dolga Isten népe előtt? Milyen eszközökkel teljesíti a megbízatását?

Jósafát egyike volt Júda kegyes királyainak. A krónika azt jegyzi fel róla, hogy kereste Istent és az ő parancsolataiban járt:

• kiirtotta a bálványimádást,
• tanítókat küldött ki Júda minden városába,
• adókat hoztak neki a filiszteusok és az arabok,
• nagy építkezései voltak,
• ő maga is utazott a nép között és megtérítette őket az Úrhoz,
• igazságos bírókat állított városonként, akik nem voltak személyválogatók, és ajándék nélkül ítéltek.

Sátán nem örült Jósafát és Júda sikereinek, így az ammonitákon és a moábitákon keresztül támadást intézett ellenük. Ebben a történetben találunk néhány fontos alapelemet a sikeres keresztény vezetők számára. Jósafát a probléma láttán az Urat kezdte keresni, és erre hívta a népet is.

1. A bevezetőben említettem, miszerint az egyik elvárás a vezetőtől, hogy sugározzon erőt. Jósafát nyilvánosan Isten elé járult és azt mondta: „nincsen mibennünk erő" - nem egy biztató fellépés - gondolhatnánk. Azonban ebben az imádságban van egy fontos hitvallás is: „Uram, őseink Istene! Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben" (2Krón 20:6).

A vezető mutassa be az erő forrását; tegyen hitelesen bizonyságot Isten hatalmáról, lépjen fel úgy, mint aki a világegyetem korlátlan Urának a szolgálatában áll. Lépjen fel úgy, mint aki tudja, csak azt az erőt képes sugározni, amit képes volt befogadni.

„Nem a képességeid tesznek eredményessé - ha meg is növeled őket -, hanem az, amit az Úr tesz érted. Sokkal kevésbé bízzunk abban, amit az ember tud tenni, és sokkal inkább abban, amit Isten tehet minden hívő lélekért! Az Úr szeretné, ha hittel hozzá fordulnál. Szeretné, ha nagyszerű dolgokat várnál tőle." (KP, 96. old.)

„Látszólag nincs tehetetlenebb, de valójában legyőzhetetlenebb annál a léleknél, aki semmiségét érezve teljesen Istenre hagyatkozik." (PK, 111. old.)

Ez szól tehát a fellépésről. Isten népének vezetői valóban erőt sugároznak, de ez az erő Forrásától, Istentől származik, így ők csak közvetítik. Fellépésükkel nem saját ambícióikat kell megjeleníteniük, hanem azt a meggyőződésüket, hogy Uruk kezében tartja életüket és a reájuk bízottak életét is.

2. Másodszor azt említettem, hogy a vezetőtől elvárjuk, tudja, mit akar. Jelenítse meg, hogy honnan, hova tartunk, mi a stratégiánk. Jósafát ebben a nyilvános imádságban a nép előtt azt mondja: „Istenünk, ítéld meg őket! Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk" (2Krón 20:12). Szeretnénk egy ilyen vezetőt, aki odaáll, és azt mondja: nem tudom, mit tegyek?

Sokszor a saját megoldásaink takarják el előttünk Isten megoldását. Az ember hajlamos arra, hogy csak a saját megoldásainak végén kezdjen el foglalkozni Isten megoldásával. Mikor leszünk olyan helyzetben, hogy azt mondjuk, amit Jósafát mondott? „Csak rád tekintünk." Urunk, nem tudjuk, mit tegyünk, csak a Te vezetésedre és tanácsodra várunk!

Isten népének történelme azt igazolja, hogy csak az ilyen pillanatokban tudott Isten hatalmas dolgokat cselekedni. Gondoljunk Jézus tanítványaira! Azt látjuk, hogy abban a tudatban éltek: „tudjuk a megoldást, csak végre Jézusnak is be kellene látnia. Ha megkapnánk a megfelelő lehetőséget, akkor kiderülne." Ma is vannak olyan vezetők vagy bizottsági tagok (vagy éppen olyanok, akik azok szeretnének lenni), akik úgy gondolják, hogy tudják (tudnák) a megoldást. Időnként találkozom ilyen megjegyzésekkel: „Miért nem bíznak meg bennünket laikusokat, majd mi tudnánk mit és hogyan kell csinálni." Vagy: „Miért mindig olyanokat választanak, akik képtelenek megvalósítani." (Benne van: Bezzeg, ha engem választanának...) Az ilyen lelkület Pünkösd előtti lelkület. Pünkösd után a tanítványok rájöttek arra, hogy tehetetlenek önmagunkban. Szükségük van egymásra, de közösen sem tehetnek mást, mint amit Jósafát mondott: „Nem tudjuk, mit tegyünk, csak tereád néznek a szemeink." Eléggé kétségbe vagyunk-e esve napról napra, amikor elindulunk?

„Krisztus minden munkása naponta könyörögjön Istenhez a Lélek keresztségéért. A keresztény munkások gyűljenek össze csoportokban; kérjenek segítséget és mennyei bölcsességet a helyes tervezésre és kivitelezésre egyaránt. Különösen azt kérjék Istentől, hogy kiválasztott követeit részesítse a lelki munka mezején a Lélek csodálatos keresztségében. A Lélek megnyilvánuló ereje Isten munkásai életében oly hatalmasan támogatná az igazság hirdetését, ahogy azt a világ minden tisztelete és dicsősége együtt véve sem adhatja meg." (AT, 34. old.)

3. Harmadszor azt mondtam, hogy a vezetőtől elvárjuk: harcoljon értünk. Izrael azt mondta Sámuelnek: „Olyanok akarunk lenni, mint minden más nép: királyunk bíráskodjék fölöttünk, ő vonuljon előttünk, és vezesse harcainkat" (1Sám 8:20). Jaháziel, az Úr prófétája egy különös üzenetet adott át Jósafátnak és a népének: „Ezt mondja nektek az Úr: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. ...Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr" (2Krón 20:15, 17). Vannak terhek, amelyeket magunkra kell vennünk, mint vezetők. De ne akarjunk Isten helyére állni! Ne is engedjük, hogy mások próbáljanak oda állítani.

„Isten volt Júda erőssége ebben a válságos helyzetben; ma is Ő népének erőssége. Ne a fejedelmekben bízzunk, és ne állítsunk embereket Isten helyére! Nem szabad elfelejtenünk, hogy az ember esendő és tévedő. Isten, akié minden hatalom, a mi erős védőbástyánk. Minden veszélyben éreznünk kell, hogy övé a harc. Erőforrásai kimeríthetetlenek, és a látszólagos tehetetlenség a győzelmet még nagyobbá teszi." (PK, 127. old.)

Ezt tanulhatjuk a harcról. Amikor úgy nevezzük, hogy „Isten ügye", akkor engedjük is, hogy Isten ügye legyen. Minden emberi beavatkozás késlelteti, és fájdalmassá teszi Isten megoldását.

4. Végül néhány szó a győzelemről. Ahogy tovább olvassuk a történetet, egy nagyszerű győzelem tanúi lehetünk. A legcsodálatosabb az, hogy egy különös eszközzel vívták ki a győzelmet. Mi volt ez? Az imádat. „Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat. A keháti és kórahi léviták pedig fölálltak, és egyre hangosabban dicsérték az Urat, Izráel Istenét. Kora reggel fölkeltek és kivonultak Tekóa pusztájába. Amikor kivonultak, előállt Jósáfát, és ezt mondta: Hallgassatok rám, Júda és Jeruzsálem lakói! Higgyetek Istenetekben, az Úrban, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok!  Miután tanácsot tartott a néppel, fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek: Adjatok hálát az Úrnak, mert örökké tart szeretete!  Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az Úr lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegyvidék lakói között, és ezért vereséget szenvedtek" (2Krón 20:18-22).

Az imádat alapja Istenbe, a prófétai üzenetbe és az ígéretekbe vetett bizalom volt. A fegyverek pedig szintén meglepőek voltak.

Milyen fegyvereket használjunk? Pál apostol Kol 3:1-17-ben az új élet alapjait írja le. A győzelmes élet fegyvereit ezen versek alapján is összegezhetjük abban az öt fogalomban, amelyek kifejezik keresztény életünk célját, Isten megdicsőítését: imádat, közösség, tanítványság, szolgálat, küldetés.

Ha magunkra tekintünk, nehéz helyzetben vagyunk. Nagy dolgokat várunk - de már túl régen várjuk. Kiáltanunk kell Istenhez! Urunk! Imádunk, bízunk Benned, bízunk prófétai ígéreteidben, és készek vagyunk felvenni a lelki fegyvereket. Engedjük, hogy mielőbb átélhessük Jósafátnak, és az általa vezetett népnek a tapasztalatát, hiszen sorsdöntő napokban élünk. „A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett" (Zsid 10:23).

Dr. Szilvási András