– Itt vannak! Itt vannak! – hallatszik a ház mögül az örömsikítás, miután megérkezünk a Győri Gyermekvédelmi Központ egyik lakásotthonához. Még ki sem szállunk az autóból, de az apróságok máris előbukkannak, és rohannak felénk.
– Már nagyon vártunk titeket! – ugranak a nyakunkba, és már húznak is
be bennünket a melegre, és tapsolnak, és örülnek, és mesélnek, és
mutatják a gyönyörű ünnepi díszítést, amit ők készítettek; a kis Kata
mutatja az új csizmáját, amit nemrég kapott. Megfogja a kezemet, és már
visz is ki engem a teraszra, hogy az elhamarkodott kijelentésemet,
miszerint segítünk nekik a munkában, behajtsa rajtam. :-) Miközben
folytatom a felmosást, addig ő a vízzel teli vödröt egyensúlyozza
mellettem. Majd néz egy darabig, és aggódva megkérdezi:
– A terasz végét és a lépcsőt csinálhatom majd én? Tudod, nagyon szeretek felmosni. :-)
És
közben csillog a szeme és mosolyog, majd kiveszi a kezemből a felmosót
és befejezi a munkánkat. Persze közben is mesél. Most éppen a szüleiről
mesél boldogan, hogy milyen jó volt velük találkozni néhány hónappal
ezelőtt. Kata két kisebb testvére is ott van velünk. Az egyikük egy
hatalmas seprőt tologat maga előtt és előttünk, hogy minél előbb
végezzünk. Közben megtudom, hogy ki szokta felhordani a legtöbb sarat az
udvarról; hogy az udvaron álló fák közül melyik két fa a legalkalmasabb
arra, hogy focikapuként szolgáljon, és hogy miket szoktak az udvaron
játszani…
Időközben végeztünk a munkával. Bemegyünk a többiekhez. Az új csizma szépen visszakerül a helyére, a kabát az akasztóra.
– Ez az én kabátom helye – mondja Kata –, de most akaszd ide te a tiédet!
Belépünk
a nappaliba. Most van időm egy kicsit jobban körülnézni. Mindenhol szép
rend van, és karácsonyi díszítés. Megtudom, hogy az „angyalka” ma este
hozza majd a karácsonyfát, ha jók lesznek. Aha, akkor így már értem,
hogy miért ilyen szorgalmas mindenki! :-)
Olyan most az óriási
nappali, mint egy varázslatos hely, angyalokkal tele. Most sehol sem
lenne jobb, mint itt! :-) A gyerekek készségesen mesélik, hogy mi minden
történt velük, boldogan ünneplik a rögtönzött fekvőtámaszverseny
győztesét, ragyogó szemekkel hallgatják Zsóka néni karácsonyi
történetét, és veszik át az ajándékokat. Pár pillanat telik csak el, és
mindenki az új ajándékait próbálgatja és mutogatja egymásnak.
–Tessék!
– mondja Kata az egyik kislánynak, aki szintén önkéntesként volt
velünk. Egy banánt nyújt felé. – Szereted? Én kettőt kaptam. Ezt
szívesen neked adom, ha szeretnéd.
– Nézd! Milyen szép fogkefe! – mutatja Danika az ajándékát a nevelőnek.
–
Készültünk nektek valamivel! – súgja nekem Kata, majd felszalad az
emeletre. Hamarosan már fentről hangzik a hangos invitálás: – Jöjjön
mindenki! Gyertek fel!
Felmegyünk a lépcsőn, ahol hirtelen egy
bábszínház nézőterén találjuk magunkat. A gyerekek énekelnek, báboznak…
Nem lehet sírás nélkül kibírni. Kata észreveszi a könnyeket, leállítja
az előadást, és kioson a paraván mögül, leszalad és egy maroknyi
zsebkendővel tér vissza. Kiosztja a nézőtéren. Folytatódhat az előadás. A
bábállatoknak sikerül a karácsonyi küldetésük. Elérkezik az utolsó
szám. Hatalmas a siker. :-)
Sajnos muszáj elindulnunk. Nem ez volt
az első hely aznap, és már késő van. Téten, Jánossomorján, Csornán és
Győr-Ménfőcsanakon járt aznap az ADRA-önkéntesek csapata!
Fájdalmas a búcsúzás. Hazafelé az autóban az élményekről beszélgetünk... De jó volt! Ugye holnap visszajövünk?
Gyerekek…
Ilyeneké a mennyek országa, ugye?! Nem aggódnak, nem keserednek el a
helyzetük miatt, hanem hálásak mindenért. Még egy új fogkeféért is,
vagy, hogy nem egy banánt kaptak, hanem kettőt.
De jó lenne ilyennek lennünk… Mi kell hozzá? Öröm, hála, nevetés… talán ennyi!
Aki nem hiszi, járjon utána! :-) Gyere velünk te is! Az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
e-mail címen várunk rád!
Kis Márta
ADRA kuratóriumi tag
|