2016. február 9-én kezdődött el a Bibliai Szabadegyetem első féléve Székesfehérváron. Testvéreink példamutatóan fogtak össze az „A” és a „B” gyülekezetben, hogy imaórákat tartsanak, felosszák a várost körzetekre, és hogy egy-egy testvér legyen a gazdája minden körzetnek. Hirdettünk újságban, a gyülekezeti, alapítványi blogokon. Valószínűleg abban, hogy a meghívások nyomán rendkívüli érdeklődés támadt, a szorgalmas munkának, amelyet a szórólapok kihordásával, személyes megkeresésekkel már egy hónappal a kezdet előtt fáradoztak a két gyülekezet tagjai, nagy része volt. Mégis mindnyájunkban az fogalmazódott meg, hogy „Dicsőség az Úrnak!” Összes munkánk fontos volt, de Istenünk az imák meghallgatója.
A kétszer négysoros székek még a kezdet előtt teljesen megteltek,
úgyhogy pótszékeket kellett behordani. A fotón dr. Tokics Imre testvér,
az első előadó látható a hallgatóság egy részével, húsz perccel az
előadás „hivatalos” befejezése után. Szinte senki sem akart megmozdulni,
kérdés-kérdés után következett. A vendégek száma megközelítette a
százötvenet.
Az Úr kezébe helyezzük a folytatást is: hisszük,
hogy az érdeklődés nem hunyt ki az emberekben, inkább Istenünk vár arra,
mennyi bennünk a készség és a befogadó lelkület az Őt kereső
embertársaink iránt.
Egerváriné Kökényes Zsuzsa
körzetvezető lelkész
|