A csatákat elveszíthetjük, de Dániel könyve szerint megnyerhetjük a háborút

2005-ben Ghana nemzeti futballválogatottja, a Fekete Csillagok, jogot szerzett arra, hogy játszhasson a Németországban rendezendő világbajnokságon. Keményen edzettek, de első mérkőzésüket elveszítették. A reményt azonban nem adták fel. Hittek abban, hogy bár a csatát elveszítették, erős elhatározással és kemény munkával mégis kijuthatnak a világbajnokságra, így megnyerhetik a háborút.

A kemény edzésen túl a csapat több változtatást is végrehajtott: új edzőt kerestek és átszervezték a játékosok posztjait is. Ez az összeállítás működött, és a selejtező során megszerezték a szükséges pontszámot. A Fekete Csillagok először elvesztették a csatát, de a reményt nem adták fel, s végül meg tudták nyerni a háborút.

Dániel reményteljes utazása, amelyről a Biblia beszámol, szintén azt bizonyítja, hogy a csatát elveszíthetjük, ám a háborút megnyerhetjük. Három szempontból fogjuk áttekinteni, milyen szerepe volt Dániel életében a reménységnek: milyen szerepe volt, amíg fogságban élt; milyen szerepe volt, miközben mindennapi életét élte Babilonban; és milyen szerepe volt a jövőre irányuló vágyaiban.

Jeruzsálem: Reménység az elveszített csaták során

Kr. e. 605-ben Nabukodonozor, Babilon királya seregeivel megtámadta és elfoglalta Jeruzsálemet (lásd Dán 1:2). A város legyőzése után Nabukodonozor Babilonba vitte a júdeai foglyokat és az Isten templomából elrabolt kincseket. Amint érzéketlen lándzsahegyek „biztatása" közepette, szigorú katonai őrizettel meneteltek, a foglyok bizonyára úgy érezték: minden elveszett, a pogányok legyőzték Isten népét.

Mózes újra és újra figyelmeztette az izraelitákat, hogy ha engedetlenek lesznek Isten parancsolataival szemben, akkor fogságba kerülnek (lásd 5Móz 28:36, 64; Dán 9:5-6); és az Úr valóban a pogányok kezébe adta őket. Az izraeliták legyőzöttnek, reménytelennek, elhagyatottnak és csüggedtnek érezték magukat.

Dániel, az egyik fogoly, azonban hitte, hogy bár a csatát elvesztették, a háborút még meg lehet nyerni: van még remény a megbocsátásra, a szabadításra, a helyreállításra. Dániel tehát ezzel a témával kezdi könyvét: Isten ura az eseményeknek.

Dániel fogolyként farkasszemet nézett a reménytelenséggel, mégis ragaszkodott a remény Istenéhez. Hiszen nem Ő mondta: „Ha vétkeztek, fogságba küldelek titeket, ám ha megtértek, megengesztelődöm, megbocsátok nektek, és visszahozlak titeket Jeruzsálembe" (lásd 3Móz 26:40-45; 2Krón 7:13-15)?

Legyenek bár kilátásaink zordak, állapotunk csüggesztő, helyzetünk reménytelen, de mivel Isten mindenható, ezért Ő uralja az eseményeket: van tehát remény, és a remény kitartást ad (lásd 1Thess 1:3).

Remény a jelenben - a mindennapi élet kihívásai közepette

Miután Dániel megérkezett Babilonba, két esemény is történt, amelyek bizonyítják, mennyire komoly szerepe volt a reménynek mindennapi próbatételeiben, amelyek rabszolgaként érték az idegen földön. Az első ilyen eset az a kísértés volt, hogy fogyasszon a király ételéből.

Elrendelték, hogy Dánielnek és más kiválasztott fiatal foglyoknak - akiket a király szolgálatára képeztek ki - „mindennapi szükségletül a királyi ételből és a borból" fogyasszanak. A legtöbb fogoly, aki ilyen helyzetbe kerül, bizonyára boldog lett volna, ha a király asztaláról ehet, de Dániel 1:8 ezt mondja: „Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni, ezért arra kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie". Tudta, hogy Isten megtiltotta ezeket az ételeket, mert egyrészt bálványoknak ajánlották fel azokat, másrészt nem szolgálják az egészséget. Annak is tudatában volt, hogy a Szentírás alapos ismeretével ki tudja szűrni a hamis tanításokat, amelyeket igyekeznek rájuk erőltetni; hogy nevének megváltoztatása még nem változtatja meg Istenét és Istene iránti hűségét; és hogy amit eszünk vagy iszunk, közvetlen hatással van gondolkodásunk tisztaságára, a kísértésekkel szembeni ellenállásra, és abbéli képességünkre, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. Egy olyan helyzetben tehát, amikor a saját nemzetéből valók, akik vele egy vallást gyakoroltak, elégedettek voltak a babiloni életstílus által biztosított kényelemmel, Dániel elhatározta, hogy hűséges lesz Istenhez és az Ő törvényeihez. Nagyon is tudatában volt annak, hogy tetteinek halál lehet a következménye, mégis bízott abban, hogy Isten meg tudja őt óvni a veszélytől.

Isten tisztelte Dániel bizalmát. Tíz nappal azután, hogy visszautasították a király ételét, Dániel és három barátja külsőre sokkal jobban nézett ki, mint azok, akik a király asztaláról ettek. Sőt, három esztendeig tartó képzésük utolsó vizsgáján tízszer jobban teljesítettek, mint azok, akik nem álltak ki Istenért. A második próba idején Dániel a közigazgatás ranglétrájának csúcsán állt, és esélyes volt a miniszterelnöki posztra. Munkatársai, irigységtől és féltékenységtől indíttatva, megpróbálták meggyőzni a királyt, hogy „...erős tilalom adassék, hogy ha valaki harminc napig kér valamit valamely istentől vagy embertől, tekívüled, oh király, vettessék az oroszlánok vermébe" (Dán 6:7).

Vajon Dániel politikai helyzetére és diplomáciai érzékére hagyatkozik a probléma megoldásának érdekében? Dániel éppoly erősen állt a hitben és reménységben, mint korábban, és szokása szerint naponta háromszor imádkozott Istenhez.

Mivel Dániel ellenfelei felbujtották, szinte kényszerítették erre, a király végül félelmében bevettette Dánielt az oroszlánok vermébe. De Dániel reménysége ismét diadalt aratott: az Úr megszabadította Dánielt az oroszlánoktól.

 Isten képes megvédeni és megtartani mindazokat, akik Őbenne bíznak. Ézsaiás próféta könyvének 49. fejezetében hangsúlyozza ezt: „...én vagyok az Úr, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak" (23. v.; új prot. ford.).

 Dániel győzött a mindennapi élet próbatételeiben, mert bízott Istenben, akit személyesen ismert, mert naponkénti kapcsolatban volt vele. Nem engedte, hogy ezt a kapcsolatot bármi megtörje - még az oroszlánok barlangja sem.

Mennyi időt szánsz az Istennel való beszélgetésre és az Ő Igéjére? A reménységgel kapcsolatban nagyon fontos, hogy tartalmas kapcsolatunk legyen a reménység forrásával. Dániel életében így volt ez, ezért győzött. Mi is csak úgy győzhetünk, ha erős, személyes kapcsolatunk van a reménység forrásával.

A kemény edzésen túl a csapat több változtatást is végrehajtott: új edzőt kerestek és átszervezték a játékosok posztjait is. Ez az összeállítás működött, és a selejtező során megszerezték a szükséges pontszámot. A Fekete Csillagok először elvesztették a csatát, de a reményt nem adták fel, s végül meg tudták nyerni a háborút.

Dániel reményteljes utazása, amelyről a Biblia beszámol, szintén azt bizonyítja, hogy a csatát elveszíthetjük, ám a háborút megnyerhetjük. Három szempontból fogjuk áttekinteni, milyen szerepe volt Dániel életében a reménységnek: milyen szerepe volt, amíg fogságban élt; milyen szerepe volt, miközben mindennapi életét élte Babilonban; és milyen szerepe volt a jövőre irányuló vágyaiban.

Jeruzsálem: Reménység az elveszített csaták során

Kr. e. 605-ben Nabukodonozor, Babilon királya seregeivel megtámadta és elfoglalta Jeruzsálemet (lásd Dán 1:2). A város legyőzése után Nabukodonozor Babilonba vitte a júdeai foglyokat és az Isten templomából elrabolt kincseket. Amint érzéketlen lándzsahegyek „biztatása" közepette, szigorú katonai őrizettel meneteltek, a foglyok bizonyára úgy érezték: minden elveszett, a pogányok legyőzték Isten népét.

Mózes újra és újra figyelmeztette az izraelitákat, hogy ha engedetlenek lesznek Isten parancsolataival szemben, akkor fogságba kerülnek (lásd 5Móz 28:36, 64; Dán 9:5-6); és az Úr valóban a pogányok kezébe adta őket. Az izraeliták legyőzöttnek, reménytelennek, elhagyatottnak és csüggedtnek érezték magukat.

Dániel, az egyik fogoly, azonban hitte, hogy bár a csatát elvesztették, a háborút még meg lehet nyerni: van még remény a megbocsátásra, a szabadításra, a helyreállításra. Dániel tehát ezzel a témával kezdi könyvét: Isten ura az eseményeknek.

Dániel fogolyként farkasszemet nézett a reménytelenséggel, mégis ragaszkodott a remény Istenéhez. Hiszen nem Ő mondta: „Ha vétkeztek, fogságba küldelek titeket, ám ha megtértek, megengesztelődöm, megbocsátok nektek, és visszahozlak titeket Jeruzsálembe" (lásd 3Móz 26:40-45; 2Krón 7:13-15)?

Legyenek bár kilátásaink zordak, állapotunk csüggesztő, helyzetünk reménytelen, de mivel Isten mindenható, ezért Ő uralja az eseményeket: van tehát remény, és a remény kitartást ad (lásd 1Thess 1:3).

Remény a jelenben - a mindennapi élet kihívásai közepette

Miután Dániel megérkezett Babilonba, két esemény is történt, amelyek bizonyítják, mennyire komoly szerepe volt a reménynek mindennapi próbatételeiben, amelyek rabszolgaként érték az idegen földön. Az első ilyen eset az a kísértés volt, hogy fogyasszon a király ételéből.

Elrendelték, hogy Dánielnek és más kiválasztott fiatal foglyoknak - akiket a király szolgálatára képeztek ki - „mindennapi szükségletül a királyi ételből és a borból" fogyasszanak. A legtöbb fogoly, aki ilyen helyzetbe kerül, bizonyára boldog lett volna, ha a király asztaláról ehet, de Dániel 1:8 ezt mondja: „Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni, ezért arra kérte a főudvarmestert, hogy ne kelljen magát beszennyeznie". Tudta, hogy Isten megtiltotta ezeket az ételeket, mert egyrészt bálványoknak ajánlották fel azokat, másrészt nem szolgálják az egészséget. Annak is tudatában volt, hogy a Szentírás alapos ismeretével ki tudja szűrni a hamis tanításokat, amelyeket igyekeznek rájuk erőltetni; hogy nevének megváltoztatása még nem változtatja meg Istenét és Istene iránti hűségét; és hogy amit eszünk vagy iszunk, közvetlen hatással van gondolkodásunk tisztaságára, a kísértésekkel szembeni ellenállásra, és abbéli képességünkre, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. Egy olyan helyzetben tehát, amikor a saját nemzetéből valók, akik vele egy vallást gyakoroltak, elégedettek voltak a babiloni életstílus által biztosított kényelemmel, Dániel elhatározta, hogy hűséges lesz Istenhez és az Ő törvényeihez. Nagyon is tudatában volt annak, hogy tetteinek halál lehet a következménye, mégis bízott abban, hogy Isten meg tudja őt óvni a veszélytől.

Isten tisztelte Dániel bizalmát. Tíz nappal azután, hogy visszautasították a király ételét, Dániel és három barátja külsőre sokkal jobban nézett ki, mint azok, akik a király asztaláról ettek. Sőt, három esztendeig tartó képzésük utolsó vizsgáján tízszer jobban teljesítettek, mint azok, akik nem álltak ki Istenért. A második próba idején Dániel a közigazgatás ranglétrájának csúcsán állt, és esélyes volt a miniszterelnöki posztra. Munkatársai, irigységtől és féltékenységtől indíttatva, megpróbálták meggyőzni a királyt, hogy „...erős tilalom adassék, hogy ha valaki harminc napig kér valamit valamely istentől vagy embertől, tekívüled, oh király, vettessék az oroszlánok vermébe" (Dán 6:7).

Vajon Dániel politikai helyzetére és diplomáciai érzékére hagyatkozik a probléma megoldásának érdekében? Dániel éppoly erősen állt a hitben és reménységben, mint korábban, és szokása szerint naponta háromszor imádkozott Istenhez.

Mivel Dániel ellenfelei felbujtották, szinte kényszerítették erre, a király végül félelmében bevettette Dánielt az oroszlánok vermébe. De Dániel reménysége ismét diadalt aratott: az Úr megszabadította Dánielt az oroszlánoktól.

 Isten képes megvédeni és megtartani mindazokat, akik Őbenne bíznak. Ézsaiás próféta könyvének 49. fejezetében hangsúlyozza ezt: „...én vagyok az Úr, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak" (23. v.; új prot. ford.).

 Dániel győzött a mindennapi élet próbatételeiben, mert bízott Istenben, akit személyesen ismert, mert naponkénti kapcsolatban volt vele. Nem engedte, hogy ezt a kapcsolatot bármi megtörje - még az oroszlánok barlangja sem.