Kérdés:    Az „Istennek formájában vala" kifejezés, amely Fil 2:6-ban található,
azt sugallja-e, hogy Krisztus nem volt Isten?

Néha annyira megdöbbent bennünket néhány szó egy-egy igében, hogy meg sem figyeljük a szakasz többi részét. Pedig legtöbb esetben azok a szavak szövegkörnyezetükben értendők. Ez a helyzet a kérdező által felvetett ige esetében is. Az „alak" (görögül: morphe) főnevet kétszer használja a Szentírás Fil 2:6-7-ben, és mindkét esetben Krisztusra vonatkoztatva: „Istennek formájában vala" (6. vers), és „szolgai formát vévén föl" (7. vers). Az első esetben az ige abban a formájában írja le Krisztust, amelyben még emberré létele előtt volt. A második esetben pedig a szó a testben megjelent Megváltót jellemzi. Ebből az következik, hogy a kifejezés Krisztus létformájára vonatkozik.

Másodszor, figyeljük meg, hogy amikor az ige második alkalommal használja e főnevet, a hozzá kapcsolódó ige: a „felvenni, elfogadni", ami arra utal, hogy Krisztusnak ez a létformája nem egyenlő természetes létformájával! Nem arra utal, aki testté létele előtt volt, hanem arra, akivé utána lett. Amikor a szöveg azt mondja: „szolgai formát vévén föl", ez nem azt jelenti, hogy úgy nézett ki, vagy olyan volt a külső megjelenése, mint egy szolgának. Azt jelenti, hogy amikor „emberi formában" jött el, akkor valóban szolgává lett. A kifejezés magában foglalja rendeltetését (vagyis eljövetelének célját) és lényének valóját.

Harmadszor: az „Istennek formájában vala" azt fejezi ki, ki volt Krisztus önmagában. Nem úgy nézett ki, mint Isten, hanem maga volt Isten. Olyan „formája" volt, amilyen csak Istennek van. Más szóval, „Isten formája" olyan létezési módot jelent, ami csak az isteni lény sajátja. Az angol New International Version Biblia így adja vissza ezt a kifejezést: „Isteni természetében lévén". Ez nagyon is helyesen utal arra, hogy a „forma" Krisztus természetét jelenti, mielőtt még emberré lett volna. Ez idegennek tűnhet számunkra, mert mi valaminek a megjelenésére, vagy alakjának leírására használjuk a „forma" szót, de a Pál által használt kifejezéssel nem ez a helyzet. Ez arra a formára utal, ami egy személy természetét határozza meg, vagy írja le. Jézus nem csupán szerepként játszotta el, hogy Ő olyan, mint egy szolga, vagy olyan, mint Isten, hanem valóban szolga volt és valóban Isten volt!

Negyedszer: A kifejezésnek ezt az értelmezését támasztja alá a 6. vers kijelentése: Jézus „nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő". A „zsákmánynak tart" vagy „ragaszkodik valamihez" (görögül: harpagmos) jelentése: „valaki ragaszkodik valamihez, ami már egyébként is az övé" - ami ebben az esetben az isteni természet. Mielőtt Jézus emberré lett, ahelyett, hogy ragaszkodott volna Istennel való egyenlőségéhez, „önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl" (7. vers). Isten úgy döntött, hogy megalázza magát, mégpedig egy szolga szintjére. Aki önmaga is Isten volt, „Isten szolgája" lett (l. Ézs 53:11-12). Ez Isten mérhetetlenül nagy szeretetének csodálatos és dicsőséges kinyilatkoztatása!

Mit jelentenek Zsid 1:3 szavai: „az ő dicsőségének visszatükröződése"?

A Biblia ebben a szakaszban Krisztusnak emberré létele előtti, isteni természetével foglalkozik. Az angol New International Version Biblia így fordítja: „az Ő [Isten] lényének pontos kiábrázolódása". Mindkét fordítást igen nehéz értelmezni, ezért egy jó bibliai lexikon, vagy kommentár sokat segíthet a kérdés megválaszolásában.

Erre a kérdésre nem válaszolhatunk anélkül, hogy ne utalnánk néhány görög szóra, amit Pál használt ebben a szakaszban. Két kifejezés különösen nagy jelentőségű. Az első a charakter, amit az iménti fordítás „pontos kiábrázolódás"-nak fordít. Ebből származik a magyar nyelvben is már elfogadott „karakter", „karakteres" szó. Ez egy tárgy vagy személy megkülönböztető jegyeit, vonásait jelenti.

A második görög kifejezés a hupostasis, aminek jelentése: „személy, lény". A görög irodalmi szövegekben ezt olyankor használják, amikor valaminek az alapjára, lényegére akarnak utalni. A Zsidókhoz írt levélben Isten lényegére, lényére utal ez a szó.

Ez a szakasz két fontos gondolatot tartalmaz. Először: Krisztus teljesen Isten, mert rendelkezik Isten lényének megkülönböztető és kizárólagos vonásaival. Másodszor: kihangsúlyozza, hogy Jézus Krisztusban Isten nyilatkoztatta ki önmagát. Benne felismerhetjük Isten egyedülálló vonásait, ami megkülönbözteti Őt minden más lénytől. Csakis Krisztus - aki teljesen Isten - tudja kinyilatkoztatni számunkra Isten természetének teljességét (vö. Kol 1:19).

Angel Manuel Rodriguez