Gondolatok az egyház új ötéves célkitűzésének jelentéséről

Az egyháznak az a feladata, hogy a Krisztus általi üdvösség örömüzenetét hirdesse az egész világnak. Ennek az örömteli üzenetnek a hirdetése vált valóra egyházunk következő ötéves tervében, amely a Mondd el a világnak! címet kapta.

A régészek sorra tárják fel a különféle ókori civilizációk maradványait. Érdekes, hogy ilyenkor mindig azt hangoztatják, hogy az adott hely miről „mesél". Miközben a régészek fárasztó munkával eltávolítják a port és a kőzettörmeléket, egy letűnt kor embereinek a mindennapjait rekonstruálják. Kerámia és agyagdarabok, ruhafoszlányok - mind a régmúlt időkről regélnek. Ugyanez a helyzet az evangéliummal is: sok részből áll össze, és sok mindenről mesél.

Milyen csodálatos történet a miénk! Egy olyan történet, amely átnyúlik az örökkévalóságon, és a félelemtől, a bűntudattól, a kétségbeeséstől való szabadulásról mesél. Ez a történet egy alázatos Istenről szól, aki hozzánk hasonlóvá lett, és hajlandó volt meghalni azért, hogy mi élhessünk.

De hogyan mondjuk el ezt a történetet?

A szív cselekedetei

Valamit elmondani nemcsak szavakkal lehet. Assisi Szent Ferenc azt mondta, hogy „Hirdesd az evangéliumot mindenkor, és amikor szükséges, használj szavakat!" Arckifejezésünk, testtartásunk, járásunk, sőt még az ábrázatunkat tarkító ráncok is mind-mind mesélnek valamiről a világnak. A beszédünk gyermekkori neveltetésünkről, míg a kezünk foglalkozásunkról árulkodik. A szívünkről azonban leginkább a tetteink beszélnek.

Ha Jézusról szeretnénk beszélni, akkor az Ő jellemét kell visszatükröznünk a saját életünkben. Hogyan?

Érintéssel. Thaiföldi utam során ellátogattam egy elfekvőbe. Rengeteg beteg volt ott, akik tiszta ágyakban feküdtek, és bár egészséges táplálékot kaptak, már nem volt kedvük enni. Együtt voltak - mégis magányosan haldokoltak.

Akkor láttam meg őt: egy tetovált testű férfit, aki rövidnadrágot, szandált és valami olcsó pólót viselt. Nem ázsiai, hanem holland származású volt. Mindenét eladta, hogy Lop Buriba jöhessen, és itt megérinthesse az embereket. Mindennap eljött, hogy megérintse a betegeket. Sokszor nem mondott semmit, de érintésének ereje felért a szeretet szavaival. És bár nem volt keresztény ember, de kifejezte odaadását. A betegek semmit nem adhattak neki, hiszen mind haláltusáikat vívták. Ő mégis megérintette őket. Kezének melegsége és jelenlétének ereje csendes áldásként szállt a haldoklókra.

A kölcsönös érintés fejezi ki legjobban a törődést, az odafigyelést. Vállt vállnak vetve egymás mellett dolgozni, egy közös ügyért küzdeni; megérinteni valakit - így lehet az evangéliumról beszélni.

Evangelizálással. Az érintés fontos szerepet játszik, de az érintésnél többet is tehetünk ezért a haldokló világért. Reményt is adhatunk neki, amely megszabadít a bűntudat fogságából, amely erőt és célt ad a jelenben és bizonyosságot a jövőben. Reménységet, amely révén megnyugodhatunk Jézus lábainál.

Az evangelizálás szíve maga az evangélium, amely nemcsak a keresztelendők kereséséből és a hitelvekből áll. Az evangelizálás célja Jézus szeretetének hirdetése. Ez az a szeretet, amely a Szentlélek hatalma által átalakulást indít el.

Szeretettel. Az adventistákat olykor annyira leköti hitelveik bebizonyítása, hogy a szeretet terén komoly hiányosságokra tettünk szert. Pál megerősíti a lelki ajándékok fontosságát. Felmagasztalja a prófétai ajándékokat. Nagylelkűségért könyörög. Megdicséri a tisztviselőt, a prédikátort és a mártírt. Szeretet nélkül azonban semmi hasznuk. Ha a hitet és a szeretetet mérlegre tesszük, akkor is a szeretet győz, mint a legfőbb erény. A szeretetünkről fogják tudni, hogy keresztények vagyunk.

Szabadítással. Az a szeretet, amely Jézus Krisztusban testesült meg, felszabadít a félelem, a bűntudat, a közömbösség és a bűn alól. Gal 5:1 szerint Krisztus szabaddá tett minket. Emlékszem, amikor még kisiskolás koromban egyedüli adventistaként meg kellett védenem a hitem világi osztálytársaim előtt. Hamar rájöttem: vagy szabadon megválasztom, hogy miként élek és viselkedek, vagy fogoly leszek. A felszabadítás azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk döntéseink következményeiért, amelyek vagy az örök életre vagy a pusztulásba vezetnek. Ha beszélünk, akkor felajánljuk a szabadulás lehetőségét másoknak.

Útmutatással. Amikor az egyház Jézusról beszél, akkor tanításában kitér a hitelvekre és az életmódra is. Akadtak olyan időszakok, amikor az egyház úgy vélte, hogy az ilyen jellegű tanítás - mint egyedüli üdvös stratégia - emberi életeket változtathat meg. A kutatások viszont azt mutatják, hogy bár a tanítás szükséges és hasznos része a fejlődésnek, azonban a „kizárólag üzenetközpontú" megközelítés az eredményesség terén nagyfokú visszaeséshez vezet. A tanítás szempontjából pedig nem mellékes annak minősége, valamint az oktatóval és a csoporttagokkal való kapcsolat sem. A kapcsolatok pozitív hatást fejtenek ki abban a környezetben, ahol a tanítás zajlik. Egy előadásnak sincs olyan ereje, mint a személyes példamutatásnak.

Gondozással. A gondozás komoly, folyamatos és megbízható támogatást, odaadást és elkötelezettséget jelent. Mindenekelőtt tervezettnek és tudatosnak kell lennie. Ha bámit is el akarunk mondani a világnak, akkor figyelnünk kell arra, hogy minden szinten „gondozzunk", különösképpen gyülekezeti szinten.

Egy lelkészfeleségnek tudomására jutott, hogy a férjének viszonya volt egy nővel a gyülekezetükből. A feleség nagyon szégyellte magát, elkeseredett, de mivel még mindig szerette hűtlen férjét, nem akarta őt megszégyeníteni. Nem ment többé a gyülekezetbe, mert nem bírta elviselni, amikor a férje a szószékre lépett. Hat hónap múlva a dolog kitudódott, és a lelkész fegyelmit kapott. Egy évvel később, miután a házaspár hivatalosan elvált, a volt lelkész feleségül vette azt a nőt, akivel annak idején megcsalta a feleségét. Az egész esetben az a kitaszítottság volt a legfájdalmasabb, amit a lelkészfeleség érzett - nemcsak a férje, hanem a gyülekezete részéről is. A 18 hónapon át tartó huzavona alatt egyetlen tag vagy lelkész sem látogatta meg ezt a magányos asszonyt.

Semmi értelme a mondanivalónknak, ha nem vagyunk hajlandóak gondozni a világot. 

Közösséggel. Ha mindezekre odafigyelünk, akkor valódi közösségre léphetünk egymással, ahol minden nemzet, faj és kultúra tagja az Úr gyermekévé válhat. Mondjuk el együtt a világnak az evangéliumot!

Allan R. Handyside.