Semmi sem hasonlít Jézushoz

Ez megpecsételte döntésemet: Mandela hivatalosan is felkerült példaképeim listájára. Ott a helye. Hiszen nekem minden erőfeszítésemre szükségem volt ahhoz, hogy a gyülekezetem egyik tagjának megbocsássak azért, mert legnemesebb szándékaimat rossz színben tüntette fel; most pedig itt ez a férfi, aki megbocsátott azoknak, akik az életére törtek, akik hamis vádakkal igyekeztek meghurcolni őt és népét.

A magasztos lelki eszmékkel bíró emberek mindig megihlettek másokat. Motiválnak bennünket, előre visznek, segítenek, az olyannyira vágyott magaslatokra emelik tekintetünket, és példát adnak arra, hogy elérjük, amit ők, vagy még magasabbra törekedjünk - ha merünk. Személyesen számomra olyan többletet nyújtanak, amiért érdemes élni.

Keresztelő Jánost nem más, mint maga Jézus nevezte kiemelkedő egyéniségnek. Jézus elismerő szavai, amelyeket Jánosról mondott, olyan erőteljesek, hogy életét valóban érdemes figyelemmel követni. „Az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb keresztelő Jánosnál." (Mt 11:11) Érdekes azonban, hogy annak alapján, amit a Biblia az életéről elmond, nem valószínű, hogy ma meghívnák az ENSZ döntéshozó értekezletére, vagy bármely ország elnökének a szomszédságában lakhatna. Jézus tehát szavaival nemcsak elismeri Jánost, hanem gyakorlatilag le is rombolja a nagyságnak azt a definícióját, amit a modern ember szinte tudat alatt elfogad. 

Egy pap fiaként, Keresztelő János küldetéssel rendelkező ember volt már születésétől kezdve. Az élet semmilyen viszontagsága nem tudta őt eltéríteni attól az ösvénytől, amit a Gondviselés jelölt ki számára. Céljától semmi sem tudta eltántorítani. Távol maradt a városi élettől, így kétszeresen is biztosította azt, hogy a bűnt mindig visszataszítónak találja. Öltözete és életvitele egyszerűségről tanúskodott: idegen volt tőle a büszkeség minden formája. Néhány kijelentése bepillantást enged számunkra rendkívül erős jellemébe.

Kicsoda intett meg titeket, hogy... megmeneküljetek?

A farizeusok nagy hatalommal rendelkeztek. Minden zsidót gyermekségétől fogva arra tanítottak, hogy tisztelje őket. Szentségük tettetett voltának felismeréséhez a Szentlélek megvilágosító munkájára volt szükség. Velük szembeszállni azt jelentette, hogy az illető saját hitelességét teszi kockára, s azt, hogy valaha is befolyása legyen a zsidó nép körében. Még Jézus tanítványai is tartottak attól, hogy a Mester kiesik a farizeusok kegyeiből. (Lásd: Mt 15:12) János azonban kiállt ellenük.

János szolgálatát erő kísérte, és sokan megtértek a zsidók közül. Egy ideig nagyobb volt a befolyása, mint az ország vezetőinek, és ezt látva, a farizeusok és sadduceusok meglátogatták Jánost. Kétségtelen, többféle okuk volt erre, de többségüket nem a megtérés vágya motiválta. Inkább az a valószínűbb, hogy Keresztelő János hatalmas befolyásából szerettek volna hasznot húzni, amikor engedték, hogy megkeresztelje őket. Talán úgy vélték, rangjuk majd hatást gyakorol Jánosra.

Jánost azonban mindez hidegen hagyta. Őt nem lehetett sem becsapni, sem megfélemlíteni. Semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy a kedvükben járjon, vagy elnyerje az emberek tiszteletét azzal, hogy megkeresztel ilyen „szellemi nagyságokat". Ő Isten szavát szólta - mit sem törődve a következményekkel: „Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?" (Mt 3:7)

„Annak növekednie kell"

János missziójának sikerét leginkább tanítványainak száma bizonyította. Őket feladni bizonyára keserű próba lehetett. János azonban bizonyította, hogy nem önmaga magasztalásáért él. Amikor tanítványai látták, hogy Jézus „kezdi learatni a babérokat", azt akarták, hogy János tegyen valamit ez ellen. János azonban a kitűzött jutalomra összpontosította figyelmét. Ő az Eljövendőt hirdette, és most, hogy lassan háttérbe kellett vonulnia, készségesen megtette ezt is. Így szólt: „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom." (Jn 3:30)

„Te vagy-é az?"

A börtönben töltött idő alatt rákényszerített tétlenség következtében János hite meggyengült. Minden sportoló tudja, milyen kellemetlenségek várhatók egy néhány, mozgás nélkül töltött nap után. János, aki addig a természetben élt, és fáradhatatlanul dolgozott, most mozgás nélkül, egy földalatti tömlöcben kellett, hogy üljön, hetekig.

Mélységesen összezavarodva, képtelen volt arra, hogy lássa a jövőt, vagy szenvedésének okát, és ráadásul még a démonok sugallataitól is szenvedett. Jánosnak ez volt a végső próbája. „Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" (Mt 11:3)

A tény, hogy ilyen kérdéssel küld követeket Ahhoz, Akiről Ő maga hirdette, hogy a Messiás, sokat elárul arról, micsoda nyomás nehezedett János lelkére. Ám - miután meghallotta Jézus válaszát -, még ebben a szörnyű próbában is megerősítette magát. Kész volt élni vagy meghalni a szeretett ügyért. (Lásd: Jézus élete, 175-176. oldal) Halálig tartó hűsége bátorításul szolgál mindazoknak, akik mártírként szenvednek hitükért. János önfeláldozása századokon át fényesen ragyog.

A páratlan Jézus

A János életével kapcsolatos legcsodálatosabb dolgot (és mindazok életére vonatkozik ez, akik példaképeim között szerepelnek) Ellen G. White fogalmazza meg: „A föld legnemesebb nagyjaiban megnyilvánuló kiválóságok Őt tükrözték vissza. József tisztasága és jóakaratú segítőkészsége; Mózes hite, szelídsége és türelme; Elizeus állhatatossága; Dániel nemes feddhetetlensége és szilárdsága; Pál apostol buzgósága és önfeláldozása. A felsorolt férfiakban megnyilatkozó szellemi és lelki erő, és rajtuk kívül mindazok, akik e földön éltek -, csak az Ő dicsőségének halvány visszfényei voltak. Őbenne találták meg a tökéletes eszményképet." (Előtted az élet, 71. oldal)

Ha a földön élt legbátrabb, legerősebb és legnagyszerűbb emberek is csak halványan tükrözték az Ő jellemét, akkor kicsoda Jézus? Valóban megismerhetem-e Őt? Teljesen megismerhetem Őt? Ezek a kérdések komolyan nyomasztanak engem, de egy dolog biztos: szavakkal nem igazán tudjuk kifejezni, kicsoda is Jézus. Bár a tanítványok három évet töltöttek vele, mégis sok tanulnivalójuk maradt. Jézus ezt mondta nekik: „Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok." (Jn 16:12)

Nem csoda. Mi módon is érthették volna meg három rövid év alatt mindazt, amit a Mester a szemük láttára tett, és fülük hallatára mondott?

Azt hiszem, ez a helyzet velünk is. Az ima, életének tanulmányozása és egy élet tapasztalata által fogunk közel kerülni Őhozzá. Békességünk lesz, mert a menny légkörét lélegezzük be. Az élet sok zavaró tényezője és problémája jelentéktelenebbé, és könnyebben elviselhetőbbé válik. De tekintet nélkül arra, mennyit tanulunk, még mindig több, sokkal több felfedeznivaló marad. Ahogyan a tudósok is egy kicsit többet megtudnak a Napról, amikor a teljes napfogyatkozás elrejti fénye legjavát, ugyanúgy mi is kicsit többet megtudhatunk az Igazság Napjáról a földi nagyságok élete alapján.

Könnyek gyűlnek a szemembe, amint elképzelem Luther Mártont, ahogyan ott áll egyedül a német fejedelemségek előtt, és bátran kijelenti: „Lelkiismeretem Isten Szavának foglya."(Lásd: A nagy küzdelem, 146. oldal) Ám megdöbbent a gondolat, hogy ez a jellemszilárdság, ami itt megmutatkozik, Krisztus ragyogó dicsőségének csak egy halovány sugara.

Nos, mi, halandó lények félünk Reá tekinteni. Csodálatos módon azonban Ő éppen erre biztat bennünket. Az Ige megígéri, hogy mi, akik „fedetlen arccal" szemléljük majd az Úr dicsőségét, „ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre". (2Kor 3:18)

Ezért érdemes élni! Íme, a Bárány!

Martin Mato